FELFEDEZŐ
A Rovatból

Hát ez meglepő: mellei miatt nem lehetett rendőr egy nő

Hiába teljesítette sikeresen az összes felvételi vizsgát, végül implantátumai miatt nem vették fel.


A német rendőri szabályok előírják, hogy a tiszteknek nem lehet mellimplantátuma, mivel az egészségügyi kockázatokkal jár a munkájuk során. A vezetéknevét nem vállaló Chantal minden felvételi vizsgát sikeresen teljesített, ám később mégis elutasították jelentkezését, mert kiderült, hogy két évvel korábban

mellimplantátumok segítségével csináltatott nagyobb kebleket magának.

Chantal nem akarta feladni álmait, ezért az ügyet bíróság elé vitte Gelsenkirchenben, Nyugat-Németországban. Végül az ügy akkor vett fordulatot, mikor a Bonni Egyetem egy jelentésben kimondta, hogy a mellimplantátumnak nincs jelentős veszélye a női egészségre. Ekkor a bíró elrendelte, hogy a rendőrség felülvizsgálja az erre vonatkozó szabályokat.

Richtige Freunde helfen dir wichtige Dinge, die Du im Leben verloren hast, wiederzufinden: Dein Lächeln, deine Hoffnung, deinen Mut ?? Ich falle in letzter Zeit ständig auf die Nase ???auuutsch! Es heißt immer öffne dich, lass‘ Schwäche zu, teile deine Probleme ?? ich helfe dir! ? leider funktioniert es bei mir gar nicht... Ich spiele Schach mit Menschen, die nach einer gewissen Zeit die mühevoll aufgestellten Figuren mit Ihrem Egoismus umschmeißen. Aber das Schöne daran ist: sie denken das sie das Spiel gewonnen haben. #denkste ? Noch nicht gewusst, dass es einen Löwen nicht interessiert was Schafe denken ?⁉️? Ich beschäftige mich mit Dir 24h und mache ein ✔️ ich werde dich ein Leben lang beschäftigen. ??‍♀️#karma Ich möchte endlich ankommen und wahrscheinlich ist dafür eine große Veränderung nötig: Leben auf einem anderen Kontinent...? Ich bin gerade für alles offen. Das Leben wird neu sortiert!...auch starke Menschen können in 1000 Teile zerbrechen. Aber sie haben gelernt keinen Krach zu machen. ? #psst Hörst du es? ?? Ich wünsche euch ein wunderschönes Wochenende... Ciao Kakao ? #berlin #citylove #chantal #taaal#erwachsen#woman#noexcuses#travel#move#gym#fit#fitness#kindergartenteacher#sickofit#liars#stalker#lebt#binichsointeressant#barboza#mcfitmodels#fibo#superbowl

Chanti ???? (@chantal_berlin) által megosztott bejegyzés,

Wenn ich in den Keller gehe und das Licht aus geht...renne ich um mein Leben ??‍♀️??☠️?? Mein Bruder hat mich als kleines Mädchen immer im Keller geärgert. Daher die Macke... außerdem sind diese Räume von Natur aus schon hässlich und gruselig. ? Was habt ihr für "Macken" oder Ängste? Dieser #friyay ist echt verwirrend. ? Ich musste arbeiten gehen und es hat sich angefühlt wie ein Montag. Gleich treffe ich mich mit einer Freundin und am Abend wird gefeiert: @jerome.cpn hat Geburtstag und lädt zum Dinner ein ?(also wir feiern rein) Ich finde es süß, dass ihr mich immer wieder mit Wonder Woman begleicht aber ich bin ja auch echt penetrant mit meinen Outfits ? Vielen Dank an @soeren.oo für den Wonder Woman Duft von @jpgaultierofficial Eeeendlich ??❤️ Ich bin so happy! Wunderschöne Überraschung...einfach so ? Habt einen tollen Tag ?✨✨ Ciao Kakao ? ----------??----------------- #hatersgonnahate#morningslikethese #thatsdarling #darlingmovement #darlingweekend #pursuepretty #petitejoys #flashesofdelight #thehappynow #nothingisordinary #livethelittlethings #morningslikethese #calledtobecreative #livecolorfully #fitfam #fitspo #thesweatlife #heretocreate #seeababes #motivation #trainhard #noexcuses #youcandoit #girlswholift #nopainnogain #trainingday # #fitspiration #StopExercising #StartTraining

Chanti ???? (@chantal_berlin) által megosztott bejegyzés,

A nő végül hat évnyi bírósági eljárás után végre csatlakozhatott a német rendőrséghez. Mint mondta: nemcsak magáért, hanem az össze nőért harcolt.

„Az érzelmi stressz, a könnyek és a bírósági megjelenések megérték a harcot. Ezzel nem csak az saját, hanem más nők érdekeit is szolgáltam. Mindig küzdjünk azért, ami fontos a számunkra!”

- mondta a Chantal, akinek az ügyvédje egyébként azt is elárulta, hogy a lány implantáumai annyira csúcsminőségűek, hogy akkor sem történne az egészségében semmiféle károsodás, ha netán megsérülnének, vagy tönkremennének mellei.

Wo ist das Mädchen im Jogginganzug? ? Sie trägt jetzt einen Kampfanzug ????‍♀️ Im Dezember 2012 habe ich mich bei der Berliner Polizei beworben und wurde trotz bestehen der Tests abgelehnt ⛔️??‍♀️ warum❓❓❓Oha, ich lasse euch gerade sehr nah an mich ran ?? Ich habe angegeben, dass ich eine Brust OP #implants im Jahre 2010 hatte und wurde deswegen abgelehnt 1️⃣1️⃣0️⃣ vorerst ohne mich ??‍♀️ Aber mittlerweile kennt ihr mich ja ganz gut: ??‍♀️ Ich werde das so nicht stehen lassen. #wonderwoman Mein Anwalt und ich sind vor Gericht gezogen ⛺️? und ich habe in den Jahren viel mit mir machen lassen, um der Berliner Behörde, und dem Gericht zu beweisen, dass ich auch mit gemachten Boobies ????? diensttauglich bin. Aber all der emotionale Stress, die Tränen, die vielen Termine und der negative Beigeschmack wie viele Ärzte, Gutachter, Anwälte und Richter nun meine Möppel ?? gesehen haben...hat sich der Kampf gelohnt. Ich wurde von den besten Ärzten untersucht und komplett gescannt: es wurde sogar ein Tumor gefunden (ich lasse euch echt nah ran ??) der aber gutartig ist. #karma ✨✨✨Der zweite Gerichtstermin vor dem Oberwaltungsgericht hat mir Recht gegeben ⚖️? 1️⃣1️⃣0️⃣ the sound of the police ? ist jetzt auch mein Song?Ich habe es für mich aber auch für alle anderen Frauen gemacht! Bitte ?? immer für das Kämpfen was euch wichtig ist!??‍♀️ Oft sind wir die Letzten im Ziel ??‍♀️aber noch viel öfter die Ersten. Schaue mal in deine leuchtende Glasvitrine: ???????????? ich sehe prozentual nur 1x Bronze ? Habt einen schönen Abend... Ciao Kakao ? #berlin#police#citylove#berlinerpolizei#law#gericht#gewonnen#brüste#oha#woman#taaal#fit#fitness#officer#cop

Chanti ???? (@chantal_berlin) által megosztott bejegyzés,


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pokoli fájdalmak miatt ment kórházba, tűzszerészek jöttek ki hozzá: egy 1918-as gránátot operáltak ki egy férfi végbeléből
A toulouse-i sebész a lelet után azonnal riasztotta a francia hatóságokat, akik elszállították a hadianyagot. Az ügynek itt nincs vége, a férfi ellen eljárás indul.


Aligha felejtik el a toulouse-i Rangueil kórház orvosai a január 31-ről február 1-re virradó éjszakát, amikor egy 24 éves férfi esett be a sürgősségire, pokoli fájdalmakra panaszkodva. A fiatalember csak annyit árult el, hogy felhelyezett magának „egy tárgyat”, ami beszorult.

A bizarr ügyről elsőként beszámoló La Dépêche szerint az orvosi csapat hajnali 2 óra körül a műtőbe tolta a férfit, hogy eltávolítsák a rejtélyes holmit. Az operáció közben azonban a sebésznek elakadt a lélegzete: egy, az első világháborúból származó, 1918-as gránát került elő a páciens végbeléből.

„A műtét közben döbbentünk rá, hogy egy első világháborús lövedékkel van dolgunk, amit a férfi a végbelébe juttatott”

– nyilatkozta egy, a neve elhallgatását kérő kórházi forrás. A megdöbbenést azonnal felváltotta a félelem, hiszen senki sem tudhatta, hogy a rozsdás hadianyag robbanásveszélyes-e.

Az orvosok nem kockáztattak: azonnal riasztották a tűzoltókat, a rendőrséget és a tűzszerészeket. A kiérkező szakemberek átvették a szerkezetet, és az alapos vizsgálat után megállapították, hogy szerencsére már nem jelent veszélyt, így hatástalanították. Míg a tűzszerészek elszállították a különös leletet, a páciens vasárnap is kórházi megfigyelés alatt maradt. A történetnek azonban itt nincs vége. „Nem hagyjuk annyiban a dolgot, eljárást indítunk a fegyverjogi törvények megsértése miatt” – szögezte le a rendőrség.

Nem ez az első ilyen hajmeresztő eset Franciaországban. 2022-ben egy 88 éves férfi jelent meg a touloni kórházban egy hasonló, első világháborús lövedékkel a testében, akkor az intézmény egy részét ki is kellett üríteni a beavatkozás idejére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megdermedt leguánok potyognak a fákról Floridában, egy nap alatt több mint ezret gyűjtöttek be
A hatóságok különleges engedélyt adtak ki a befogásukra. Sokan azonban nem is sejtik, mekkora veszélynek teszik ki magukat a megmentésükkel.


Miközben a hideghullám miatt szó szerint az égből potyognak a megdermedt leguánok Dél-Floridában, a lakosok tömegesen kezdték leadni az állatokat. Az NBC6 South Florida kamerái rögzítették, ahogy

a Floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság sunrise-i irodájánál februárban egyetlen nap alatt több mint ezer példányt vettek át. Egyikük 50-100 állatot vitt be, egy másik pedig arról számolt be, hogy „több mint 100 fontnyi (mintegy 46 kilogramm) leguánt” gyűjtött össze rövid idő alatt.

A bizottság rendkívüli rendelettel tette lehetővé, hogy a lakosok ideiglenesen, külön engedély nélkül is befogják a hidegtől elkábult zöld leguánokat. Mindeközben másokról videók készültek, amint autóikban, törölközőkkel és hajszárítókkal próbálták melegíteni a hüllőket, ami viszont ellentétes az előírásokkal.

A zöld leguán nem őshonos Floridában, az 1960-as években került az államba. Mivel invazív faj, jelentős környezeti és gazdasági károkat okoz. Mint minden hüllő, a zöld leguán is ektoterm, vagyis testhőmérsékletét a külső környezet határozza meg.

„Floridában azonban megfigyelték, hogy a leguánok akkor kerülnek hidegsokkba, amikor a kinti hőmérséklet 10 Celsius-fok alá süllyed”

– magyarázta Natalie Claunch, az USDA vadvilág-kutató központjának biológusa. A hideg hatására anyagcseréjük és szívverésük lelassul, egyfajta kábult állapotba kerülnek, elveszítik izomkontrolljukat, és egyszerűen lepotyognak a fákról.

A hatóságok éppen ezért óva intenek mindenkit attól, hogy az állatokat otthon vagy az autóban próbálja felmelegíteni.

„A leguánok gyorsan fel tudnak ébredni a kábultságból”

– figyelmeztetett Shannon Knowles, a bizottság kommunikációs igazgatója. „A vadon élő leguánok védekezhetnek, ha nem tudnak elmenekülni: éles fogaikat és karmaikat, valamint hosszú, csapó farkaikat használják.”

Az ingatlantulajdonosok, vagy az ő beleegyezésükkel bárki, humánus módon elpusztíthatja a befogott állatokat, bár az állatkínzás elleni törvények rájuk is vonatkoznak. A Karib-térségben, ahol őshonosak, a leguánokat „a fák csirkéjének” is nevezik, húsukat és tojásukat is fogyasztják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elhallgatott a kék bálnák éneke: éheznek, ezért nincs idejük és erejük párt találni
Egy brutális tengeri hőhullám miatt összeomlott a tápláléklánc Kalifornia partjainál. A hímeknek minden energiájukat az élelemszerzésre kell fordítaniuk, így nem marad erejük párt keresni.


A kék bálnák éneke csaknem 40 százalékkal csökkent Kalifornia partjainál az elmúlt hat évben, és a jelenség sokat elárul az óceánok állapotáról. A Monterey Bay Aquarium Research Institute kutatói hatéves vizsgálatuk során drámai visszaesést figyeltek meg. A hím kék bálnák énekükkel vonzzák a nőstényeket a párzási időszakban, így az ének elhalkulása a faj jövőjét is veszélyezteti – írta a LADbible.

A kutatók szerint a változást egy 2013-as tengeri hőhullám, az úgynevezett The Blob okozhatta. Ez a jelenség több mint 4,5 Fahrenheit-fokkal emelte meg az óceán hőmérsékletét, ami felborította a tengeri ökoszisztémát. majd

A felmelegedés miatt összeomlott a krillállomány, amely a kék bálnák étrendjének túlnyomó részét teszi ki. A hőmérséklet-emelkedés emellett mérgező algavirágzást is előidézett.

„Ez okozta a valaha dokumentált legkiterjedtebb mérgezést a tengeri emlősök körében. Nehéz idők voltak ezek a bálnák számára” – magyarázta John Ryan, a kutatóintézet biológiai óceanográfusa. „Ha egészen leegyszerűsítjük, ez olyan, mintha éhezve próbálnál énekelni. Minden idejüket az vitte el, hogy élelmet keressenek” – tette hozzá.

„Nem halljuk őket énekelni. Minden energiájukat a keresésre fordítják. Egyszerűen nem marad elég idő.”

A kutatás társszerzője, Kelly Benoit-Bird tengerbiológus szerint a jelenség az egész ökoszisztémára hatással van. „Amikor ilyen nagyon forró éveink és tengeri hőhullámaink vannak, ez több mint pusztán a hőmérséklet. Az egész rendszer megváltozik, és nincs krill. Így azok az állatok, amelyek kizárólag a krillre hagyatkoznak, lényegében pórul járnak” – mondta. „Ha nem találnak élelmet, miközben képesek bejárni egész Észak-Amerika nyugati partvidékét, az valóban nagyon nagy léptékű következmény.”

A tendencia pedig folytatódni látszik, mivel a BBC szerint tavaly nyáron a Csendes-óceánon a valaha mért legmelegebb hőmérsékleteket rögzítették.

A kék bálnák a Földön valaha élt legnagyobb állatok, átlagos testhosszuk 20 és 24 méter között van. Az 1900-as években a bálnavadászat majdnem a kihalás szélére sodorta a fajt, mígnem 1966-ban betiltották a kék bálnák vadászatát. Azóta állományuk növekedésnek indult, de most a klímaváltozás jelent új fenyegetést a számukra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: hatalmas bulit rendeztek a jegesmedve-bocsok Nyíregyházán egy bójával
A 2024-ben született medvék remekül érzik magukat a Nyíregyházi Állatparkban, ahol mindig akad számukra valami újabb izgalmas játék.


A Nyíregyházi Állatparknak és a látogatóknak is egyik kedvence a jegesmedve család. Ootek és Jorek, a 2024 végén született bocsok nagyon élénkek, és sok vidámságot hoznak a hétköznapokba. Az állatkert ezért külön "Macihíradó"-ban számol be arról, hogy éppen mit művelnek a nagyra nőtt medve-gyerekek. Anyjuk Sznyezsána is felbukkan a videókban.

A legfrissebb kisfilm igazán viccesre sikerült, úgy tűnik, hogy a bocsok érzik a farsang közeledtét. Egy narancssárga bójával kezdtek játszani, ami végül az egyikük fejére került. Nehéz eldönteni, hogy kalapnak, vagy hatalmas csőrnek gondolta a maci, de a jelek szerint élvezte a játékszert.

A jegesmedve mama kétéves korig neveli a bocsait. Utána - ivel a fajmegőrzési programban érkezett szülőállatok utódai - a faj koordinátor ajánlásával másik állatkertbe kerülnek majd.

VIDEÓ: Játék a medvecsaládnál


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk