SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Megmozdult az ország Sallai Nóráért – hosszú sorokban álltak az emberek, hogy vért adjanak a balesetet szenvedett színésznőnek

Idős és fiatal, színész és átlagember is a sorban állt, hogy segítsen a szerencsétlenül járt színésznőn.


Mint arról korábban beszámoltunk, péntek este Alsónémediben egy száguldó BMW csapódott Sallai Nóra, a Jóban Rosszban egykori színésznője és ötéves kisfia autójába. A család éppen hazafelé tartott egy családi látogatásról, amikor bekövetkezett a tragédia. A baleset következtében Nóra életveszélyes sérüléseket szenvedett, jelenleg is válságos állapotban fekszik egy fővárosi klinika intenzív osztályán. Az orvosok folyamatosan küzdenek az életéért, és több műtét is vár rá, amihez vérre van szüksége.

Az egész szakma egy emberként mozdult meg érte. Nóra számára több helyszínen szerveztek véradást, és szerdán a Westend bevásárlóközpontban már a nyitás után hosszú sor kígyózott a véradásra kijelölt helyen. Idős, fiatal, színész kolléga vagy civil, mindenki összefogott, hogy segítsen.

„Azt remélem, hogy mindannyiunkban van egy gomb, jó esetben, ami benyomódik, hogy mi az, amiben segíteni tudunk. Akár kollégáról, akár vadidegen emberről legyen szó. Persze ha valakit személyesen ismersz, akkor még inkább ott van, hogy segíteni kell...”

– mondta Kakasy Dóra, aki maga is játszott a Jóban Rosszban sorozatban, és személyesen is nagyon kedveli Sallai Nórát. „Az a jó, ha mindenki megteszi, amit tud, akinek belefér az idejébe, egészséges és adhat vért” – tette hozzá.

Nemcsak kollégák, hanem ismeretlenek is szép számmal adtak vért a Jóban Rosszban egykori Mónika nővérének.

„Én ugyan nem ismerem őt személyesen, de nagyon megérintett a története, folyamatosan figyelem a híreket. Korábban nekem is volt súlyos autóbalesetem, így még inkább fontosnak tartottam, hogy itt legyek” – mondta Emma, aki azonnal megosztotta a felhívást, hogy minél több embert elérjen.

Olívia, aki egyszer személyesen is találkozott Nórával, szintén elment vért adni:

„Éppen a kisfiával sétáltak. Odamentem hozzájuk, és olyan kedves és közvetlen volt! Sosem fogom elfelejteni a találkozást. Tizennégyszer adtam már vért, most azonnal jöttem” – mesélte Olívia a Blikknek.

Jánosi Dávid, a sorozat egyik főszereplője, aki dr. Nemes Viktort alakította, szintén beállt a sorba, hogy segítsen:

„Személyesen is ismerem őt, hiszen néhány éve forgattunk együtt a Jóban Rosszban sorozatban, de csak tegnap tudtam meg, hogy róla van szó. Nagyon megdöbbentett a baleset híre, nem volt egy pillanatra sem kérdés, hogy itt kell lennem és segítenem”

– mondta a színész szomorúan.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Orbán Ráhel is beszállt a Vasvári Vivien-Molnár Áron vitába, Molnár vissza is szólt neki
Molnár a legutóbbi videójában arról is beszélt, hogy szerinte Orbán Ráhel korábban is megszólalhatott volna bizonyos ügyek kapcsán, például a bicskei gyermekotthonban történtekről, Bayer Zsolt közéleti szerepléséről vagy a budapesti javítóintézet letartóztatott igazgatójáról.


Vasvári Vivien és Molnár Áron vitájába most Orbán Ráhel is bekapcsolódott. A miniszterelnök lánya az Instagramon osztott meg egy bejegyzést, amelyben ezt írta:

„Szerintem egymásnak bemutatni sehogy sem cool. Természetes, ha dolgokról másképp gondolkodunk. Lehet békésen is egyet nem érteni!”

A színész egy videóban válaszolt, amiben így fogalmazott:

„Természetes, hogy a dolgokról másképp gondolkodunk. Például, hogy nem dobunk az út szélére szaros pelenkát? A bemutatásról: anyám is mondta, hogy ez lehet, sok, bántó is tud lenni. De tudod, édesanyámtól elfogadom a kritikát, de hát ti 15 éve mutattok be a magyar adófizetőknek. Nem kell ám felemelned a kezed, hogy bemutass valakinek. Elég, ha ellopod a pénzét.”

A szóváltás előzménye, hogy Vasvári Vivien a közösségi médiában arra kérte a követőit, szavazzanak Ukrajna EU-csatlakozása ellen. Molnár Áron ezután egy külön videóban kritizálta a bejegyzést, és be is mutatott a celebnek.

Vasvári férje később saját videóban reagált, amire Molnár újabb választ adott. Ebbe az ügybe szállt be most Orbán Ráhel is.

Molnár a legutóbbi videójában arról is beszélt, hogy szerinte Orbán Ráhel korábban is megszólalhatott volna bizonyos ügyek kapcsán, például a bicskei gyermekotthonban történtekről, Bayer Zsolt közéleti szerepléséről vagy a budapesti javítóintézet letartóztatott igazgatójáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Borítékolható a tüdőrák!” – Cinthya Dictator kiborult a lakáson, amit az Ingatlanvadászokban ajánlottak neki
A páros 150 millió forintig keresett új otthont az RTL műsorában. Az egyik lakás már az utcáról kiverte náluk a biztosítékot, egy másikat pedig látatlanban elutasítottak.
F. O. - szmo.hu
2025. június 05.



Az RTL Ingatlanvadászok című műsorában Cinthya Dictator és párja, Molnár Tamás 150 millió forintig keresett magának új otthont. A formátum lényege, hogy négy ingatlanos különböző lakásokat mutat be a szereplőknek, és az nyer, aki sikeresen el tudja adni valamelyik ingatlant, írta a 24.hu.

Az egyik ingatlanos egy Múzeum körúti lakást ajánlott a párosnak, azonban már a helyszín sem nyerte el a tetszésüket. Cinthya így fogalmazott:

„Ez most komoly? Egy főútra? Amikor megláttuk a helyszínt, nagyon kiborultunk, főleg én. Azt gondoltam, hogy a kritériumaink szerint fognak haladni az ingatlanosok, de a Múzeum körút az egy szmog...ott tényleg borítékolható a tüdőrák.”

Egy másik lakásnál már azelőtt eldőlt, hogy nem lesz befutó, hogy alaposabban megnézték volna. Cinthya így reagált:

„Fú, de ronda lakás volt, Tomi! 2008-ban voltam Győzikénél, az nézett ki így!”

Az ingatlanos a műsorhoz tartozó kisbuszban mondta el a véleményét a történtekről. Azt mondta: Életükben nem jártak még ilyen ingatlanban, úgyhogy ne szarozzuk már! Ne kelljen, hogy elpattanjon az agyam. 50 méterre található a szaros V. meg VI. kerületük… hagyjatok már engem a hülyeségetekkel!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megszólalt Till Attila, miután kiderült, hogy lecserélik a Megasztárban
Till Attila helyett ezúttal Szépréthy Roland vezeti majd a műsort Ördög Nórával. Tilla az utódjának is üzent.


Idén már a nyolcadik évaddal tér vissza a TV2 népszerű tehetségkutatója, a Megasztár. A műsorban több változás is lesz, új műsorvezető és új zsűritagok is érkeznek. A tavalyi zsűriből egyedül Marics Peti marad, aki mellé csatlakozik Tóth Gabi, Curtis és Herceg Erika is. A műsor háziasszonya továbbra is Ördög Nóra lesz, de új társat kap maga mellé a színpadon.

Till Attila helyett ezúttal Szépréthy Roland vezeti a műsort. A tévés azt mondja, nem érte váratlanul a döntés.

„Bár a nézők csak most tudták meg, számomra nem volt váratlan, természetesen egy átbeszélt, megtervezett döntésről van szó. Ez nekem nem rossz, egyszerűen más feladataim lesznek, de erről egyelőre nem szeretnék többet mondani”

– nyilatkozta a Borsnak Tilla, aki az utódjának is üzent.

„Rolinak azt üzenem, amit minden műsorvezetőnek mondanék: élvezze a munkáját! Ha rám hallgat, csinálja azt, amit akar! Hajrá!”

- fogalmazott.

Szépréthy Roland korábban is kipróbálta már magát műsorvezetőként. A nézők a Sztárboxban láthatták Kovács Kokó István oldalán, ahol bokszmeccseket kommentált. De vezette már az X-Faktor háttérműsorát is. A csipkelődő és szókimondó stílusáról ismert srác karrierje viszont jóval korábban kezdődött. A közösségi médiából is sokan ismerik, az egyik legnagyobb hazai TikTok-csatorna felépítése fűződik a nevéhez. A népszerűséget prank videóival érte el, ezután lett a Mobilfox reklámarca.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Papp Gergely őszinte vallomása: Nem vagyok nyitott arra, hogy kibéküljünk a testvéremmel
A Fricska feloszlása után a táncos új útra lépett: ovisokkal és a OneBeat együttessel építkezik tovább. Testvérével viszont továbbra sem beszél.
F. O. - szmo.hu
2025. június 05.



Papp Gergely Bálint új úton folytatja a Fricska Táncegyüttes (képünkön) feloszlása után. A néptáncos jelenleg a OneBeat formációval dolgozik, valamint gyerekeknek is tart néptáncórákat.

A Fricskát 2009-ben alapították, és hosszú évekig dolgozott együtt benne Papp Gergely és testvére, Tóth Gabi jelenlegi párja, Papp Máté Bence. A testvérpár 15 év közös munka után tavaly különvált, a csapat pedig megszűnt. Gergő a OneBeat Táncegyüttest Kiss Vidorral alapította, aki szintén a Fricska korábbi táncosa. A formáció célja, hogy a magyar néptáncot világszerte népszerűsítse, és a tánc energiáját, dinamikáját szavak nélkül közvetítse.

„Ami óriási váltás és mérföldkő, hogy két és fél éve

belevágtam egy ovis programba, és elkezdtem egy új táncegyüttest Zuglóban,

hiába hajtogatták sokan, hogy felejtsem el, mert nem lesz rá kereslet” – mesélte a Blikknek.

A kezdeményezést pozitívan fogadták az óvodavezetők, a gyerekek pedig lelkesen kapcsolódtak be az új élményekbe. Május végén megtartották az első nagy bemutatójukat, amely telt házas lett. A bemutatón az ovisok kilencperces, az iskolások húszperces koreográfiát adtak elő.

„A jövőre tekintve, az a célom, hogy 15 év múlva ezekből az ovisokból szeretném látni az új táncegyüttesem frontembereit” – mondta. Hozzátette, hogy a gyerekekkel való munka egyik legnagyobb előnye, hogy azonnali visszajelzést kap: ha jól érzik magukat, mosolyognak, ha nem, akkor azt is egyértelműen jelzik.

A OneBeat formációval közben továbbra is aktívak, heti négy alkalommal négyórás próbákat tartanak, és rendszeresen lépnek fel. „Az összetartozás a OneBeat alapja” – fogalmazott. Az együttes célja, hogy a médiában is jobban jelen legyenek. Több videójuk is nagy nézettséget ért el a közösségi oldalakon.

A táncos a testvérével való kapcsolatáról is beszélt. Elmondása szerint jelenleg nem tartják a kapcsolatot.

„Én nem beszélek Mátéval már nagyon régóta, és nem is tervezek még egy darabig, kerüljük egymást abszolút, a családi összejöveteleken sem találkozunk”

– fogalmazott.

Azt is elárulta, hogy egyelőre nem lát esélyt a békülésre. „Rövid az élet ahhoz, hogy duzzogjunk, viszont én nem vagyok nyitott arra, hogy kibéküljünk. Az idő biztosan segít majd, de itt nagyon sok minden történt...” – mondta. Hangsúlyozta, hogy szerinte mindenkinek magára kellene koncentrálnia: „A kapcsolatunk nem tartozik senkire, neki sem a másikról kellene beszélnie, hanem csakis önmagáról.”

Máté azóta új csapatot alapított, és a Legényes Táncegyüttessel A Nagy Duett döntőjében mutatkozott be.


Link másolása
KÖVESS MINKET: