Hazatért a kórházból Rubint Réka: elárulta, mivel várták otthon, és mi volt az első dolga
Miután öt napot kórházban töltött, Rubint Réka egy hosszabb Facebook-posztban jelentkezett be otthonról. Bejegyzését azzal kezdte, hogy a családja szeretete minden nehézségen átsegíti. „Mindenütt jó, de legjobb otthon velük, az ő tiszta, őszinte, önzetlen szeretetük mindenre gyógyír és minden nehézségen átsegít” – írta.
A fitneszedző elmesélte, hogy mielőtt elhagyta a kórházat, megköszönte Istennek és az angyaloknak, hogy vele voltak, majd háláját fejezte ki az intézmény dolgozóinak.
Mint írta, az elmúlt négy év műtétei, vizsgálatai, sugár- és kemokezelései során nemcsak ebben az intézményben, hanem máshol is ugyanezt a profizmust és elhivatottságot tapasztalta. A posztban köszönetet mondott lelki segítőinek, barátainak és követőinek is a pozitív energiáért.
A fitneszedző jelezte, hogy a következő napokban még férje, Schóbert Norbi és lánya, Lara helyettesítik majd az edzésein. A hét eleji tábora programját is át kellett alakítania, de azt ígéri, az elmúlt 16 év legjobb tábora lesz.
Azt üzente, fokozatosan tér vissza a mozgáshoz: „Szépen, fokozatosan, vigyázva magamra térek vissza a kímélő mozgáshoz, a testem úgyis jelezni fog mindent”.