SZTÁRVILÁG
A dedikáláson kapott ajándékok annyira meghatották, hogy egy különleges meglepetéssel viszonozta. A rajongókhoz azonban egy szokatlan kérése is volt.
SZTÁRVILÁG
A zenekar közösségi oldalán búcsúzott a hosszú évek óta velük dolgozó Gyuritól. A férfiért nemrég irányított véradást is szerveztek, de már nem tudtak rajta segíteni.
SZTÁRVILÁG
James Harrison 18 évesen kezdte el a vérplazma-adományozást, és ezt 81 éves koráig kéthetente megtette.
SZTÁRVILÁG
A 66 éves mentő életéért folytatott küzdelem továbbra is tart, bár a kórház orvosai mindent megtesznek érte, a vérre nagy szükségük van.
SZTÁRVILÁG
A vérellátó főigazgató-helyettese szerint még sok vérkészítményre lesz szüksége a Jóban Rosszban sztárjának a transzfúzióhoz.
SZTÁRVILÁG
Irányított véradást szerveztek a színésznő számára, ugyanis több műtéti beavatkozás elvégzése szükséges állapotának stabilizálásához, amihez vérre lesz szükség. A kampányhoz már csatlakozott Józan László, Csonka András és Járai Kíra is.
SZTÁRVILÁG
Idős és fiatal, színész és átlagember is a sorban állt, hogy segítsen a szerencsétlenül járt színésznőn.
SZTÁRVILÁG
Csonka András ismeretlenül is próbál segíteni a pénteken súlyos autóbalesetet szenvedett színésznőn.
SZTÁRVILÁG
Több helyszínen is lehet vért adni, de irányított véradással is lehet segíteni az életveszélyes állapotban lévő színésznőt, akit jelenleg intenzív osztályon ápolnak.
SZTÁRVILÁG
Sallai Nóra életéért nem csak a kórházban küzdenek – ismert művészek irányított véradásra hívnak mindenkit. A Jóban Rosszban sztárja pénteken szenvedett súlyos autóbalesetet.
SZTÁRVILÁG
Nóra drámai részletességgel mesélte el, néhány arra járóval együtt hogyan tettek meg mindent, hogy a szörnyű baleset után életben tartsák az édesanyát és fiát.
SZTÁRVILÁG
A szakember szerint a fertőzés általában nem okoz panaszt, az esetek kb. 20 százalékban fordulhat elő agyhártya- vagy agyvelőgyulladás.
SZTÁRVILÁG
Gazdája szerint Arnie mindig jól viselte, sőt élvezte is a vérvételt, hiszen cserébe mindenféle finomságot kapott az állatorvostól.
SZTÁRVILÁG
Az utóbbi hetekben egyre több amerikai véradó-központban merült fel, hogy az oltásellenesek a beadott vér minősége után érdeklődtek.
SZTÁRVILÁG
Szeretnék arra felhívni a figyelmet, hogy COVID idején is fontos és biztonságos a véradás.
Népszerű
Ajánljuk