Megindító találkozás: hét év után először látja újra az etióp törzs az On The Spot magyar riportereit
Az On The Spot sorozatok talán legmegindítóbb filmjei voltak a 9 hónap a világ körül epizódjai, amelyek a legkülönbözőbb kultúrák gyermekvárási és szülési szokásaiba adtak betekintést. Eszter és András e téma nyomában jutottak el annak idején Etiópiába, a ma is hagyományos törzsi viszonyok között élő erborék egyik falujába, ahol a helyiek annyira bizalmukba fogadták őket, hogy nemcsak, hogy megengedték, hogy filmre vegyék egy kislány születését, hanem egyenesen Esthernek nevezték el. A magyar filmesek akkor megígérték a szülőknek, hogy ha majd Esther iskoláskorú lesz, vállalják tanításának költségeit.
VIDEÓ: One World Family – Etiópia
Az Esther, a törzs lánya című filmjük, amelyet a Spektrum mutatott be, hét évvel később készült. Esther hatalmas szemű, gyönyörű arcú kislány lett, akit azonban keresztszülei nem találtak a faluban. Valahol egy folyón túl legeltette a család jószágait.
A hozzá vezető út önmagában is jól szemlélteti a természettel együtt élő és a „civilizált” ember közötti szakadékot: az ehető gumók kiásása a csontszáraz földből, a magok őrlése, vagy a sáros folyón kocsival való átkelés képtelensége megmutatja, hogy vannak olyan helyzetek, körülmények, amikor modern tudásunk semmit sem ér.
Aztán jön ennek az ellentéte: az európai sportpólókban feszítő és ősi módon alig öltözött erborék nagy érdeklődéssel nézik vissza Andrásék laptopján a hét évvel korábbi filmet, emlékeznek saját egykori szavaikra, meghatódnak a születés pillanatán, és megsiratják a filmen látható tehenet, amely azóta már elpusztult. A maguk módján boldogoknak látszanak, de a békétlenségtől ők sem mentesek: harcolniuk kellett egy másik törzs ellen, amelyik ugyanahhoz a folyóhoz vitte itatni az állatait, mint ők.
Esthernek is felcsillan a szeme, amikor meglátja újszülött önmagát. És rá hamarosan új élmény: az iskola vár.
Ehhez azonban az apjának kell egy személyi igazolvány, meg egy bankszámla, ami csak egy tőlük 100 kilométerre lévő városban nyitható. De ez nem lehet akadély, Esther tehát iskolába megy, miként egyik bátyja is.
Ők lesznek a családban az első tanult emberek. Esther pedig a törzsben az első nő, aki tanulni fog.
Talán jó munkát kapnak, és gondoskodhatnak majd a családról – véli az apa. De a nézőben önkéntelenül is felmerül egy csomó kérdés.
Vajon meddig tud a kislány tanulni, nem lesz-e fontosabb egy ponton a közösség számára, hogy inkább az állatok mellett legyen, és aztán majd tucatnyi gyermeket szüljön, ahogy az édesanyja?
És mit gondol majd néhány év múltán az erbore törzs tagjai számára teljesen magától értetődő, de európaiként brutálisnak tűnő törzsi szokásról, a vaginacsonkításról? Vajon a holland alapítású iskola után másképp látja-e, mi történik vele, mint azelőtt?
És ha kiderül, hogy tehetséges, nem akar-e végleg kitörni e törzsi létből? Elmegy, vagy épp ellenkezőleg, azon dolgozik majd, hogy törzsében mások számára is megváltozzon az élet?
Akárhogy is, Cseke Eszter és S. Takács András filmje ismét nagyon szépen, túlbeszélés és hatásvadászat nélkül szól az emberi felelősség sokféleségéről, a modern világ és az ősi értékek találkozásáról. Külön élmény látni kisfiukat, aki az örök gyermek kíváncsiságával járja velük a kietlen tájakat, barátkozik a kis erborékkal.
Ő most már szülei állandó útitársa, úgy lesz nyitott a világra, a más nyelvű, színű, kultúrájú emberekre, hogy észre sem veszi. Őt aligha fogják mindenféle olcsó gyűlöletbeszéddel félrevezetni...