14 évesen magán végzett abortuszt, halottakat sminkelt, és a pukipárnáról kapta a nevét – Whoopi Goldberg 70 éves
Whoopi Goldberg 1955. november 13-án született Caryn Elaine Johnson néven New Yorkban. Munkáscsaládban, szegénysorban nőtt fel, egy gazdasági nehézségek és faji feszültségek sújtotta környéken. Egészen kicsi korától kezdve vonzódott a művészetekhez, különösen a színészethez, de a gyermekkora messze nem volt átlagos. A szülei, Robert James Johnson Jr. és Emma Harris fiatalon elváltak, Whoopinak pedig emiatt számos kihívással kellett szembenéznie már egészen fiatalon.
Egy interjúban később elmagyarázta, hogy a neveltetése nem feltétlenül ösztönözte a színészetre vagy a fellépésekre, abba inkább menekülésként és önkifejezésként próbált belevágni:
A középiskola után Goldberg nehezen találta meg a helyét a világban. Különféle alkalmi munkákat vállalt, többek között kőművesként, pincérnőként, banki pénztárosként, szépségszalonokban és halottkozmetikusként (akik kikészítik az elhunytat a nyitott koporsós temetésekre) is dolgozott, miközben a szabadidejében csiszolgatta a színészi tudását. A karrierje kezdetén számos kísérletet tett – fellépett közösségi színházakban, kipróbálta a stand-up comedyt, sőt szinkronszerepeket is vállalt –, mígnem megtalálta az igazi hivatását.
Végül a stand-upon keresztül tört be a szórakoztatóiparba, a humora megvolt hozzá. Az 1970-es évek végén San Franciscóba költözött, és helyi komédiaklubokban kezdett fellépni, ahol az egyedi stílusa hamar kiemelte őt a tömegből. Az előadásai éles eszéről és kiváló megfigyelőképességéről tanúskodtak, valamint a félelmet nem ismerő társadalmi kommentárjairól. Nem sokkal később már egyéni műsorával keltette fel a figyelmet, amit ő maga írt és adott elő az Off-Broadwayn.
Goldberg előadása minden addig látottól eltért, a humorát erőteljes történetmeséléssel ötvözte, és olyan kérdésekkel foglalkozott, mint a rasszok vagy a nemi identitás. Előadásai végül felkeltették a neves rendező és producer, Mike Nichols (Diploma előtt, A 22-es csapdája, Silkwood, Dolgozó lány, Madárfészek, Közelebb stb.) figyelmét, aki meglátta benne a potenciált, és bátorította, hogy a tehetségét a színészetre is kiterjessze. Goldberg így emlékszik vissza erre a fordulópontra: „Mike Nichols volt az első, aki valóban meglátta, mire vagyok képes. Nem komikust vagy egy fekete nőt látott bennem, hanem művészt. És ez mindent megváltoztatott.”
A név kötelez?
1985-ben Caryn előadása, a The Spook Show sikeres lett, így meghívták, hogy vigye azt a Broadwayre, akkor vette fel a Whoopi Goldberg nevet. Elmondása szerint az akkor már népszerű fingpárnától (whoopee cushion) kölcsönözte új keresztnevét:
A színpadi vezetéknevéről pedig 2011-ben azt állította: „Az anyám nyilvánvalóan nem Whoopinak nevezett el, de a Goldberg tényleg a nevem – a családom és az örökségem része, akárcsak az, hogy fekete vagyok. És azt is tudom, hogy emellett zsidó is vagyok.” Az anyja, Emma ajánlotta figyelmébe ezt a nevet, mert úgy gondolta, hogy a család eredeti vezetékneve, a Johnson „nem elég zsidó” ahhoz, hogy a lánya sztár lehessen. Később aztán a családfakutató Henry Louis Gates Jr. megállapította, hogy Goldberg összes nyomon követhető őse fekete volt, szóval nincs ismert zsidó felmenője, és hogy egyik őse sem viselte a Goldberg nevet. De hát mindegy is.
Whoopi Broadway-előadása viszont (már az új néven) óriási sikert aratott, annyira, hogy még egy speciális Tony-díjat is kapott. Innen pedig már egyenes út vezetett a színészkedéshez és a filmekhez.
Drámával nyitott
Nem is akármilyen volt az első filmes feltűnése: rögtön főszerep, méghozzá Steven Spielberg rendezésében, az 1985-ös Bíborszínben. Hoppá, nem vígjátékkal startolt, hanem egy nagyon is komoly drámával. Az Alice Walker Pulitzer-díjas regénye alapján készült filmben Goldberg Celie-t játszotta, egy szegény afroamerikai nőt, aki a 20. század elején küzdött a túlélésért és azért, hogy hangot kapjon egy kegyetlen, elnyomó világban. Az első alakításáért pedig rögtön Oscar-díjra jelölték őt a legjobb színésznő kategóriában.
„Emlékszem, hogy Steven Spielberg felhívott, és azt mondta: »Szeretnénk, ha te játszanád Celie-t.« Megdöbbentem. Azt hittem, viccel! De aztán rájöttem, hogy ez a valóság, és hogy el kell vállalnom ezt a szerepet, és meg kell jelenítenem őt minden szeretettel és erővel, amit megérdemel” – emlékezett vissza Goldberg a színészi karrierje kezdetére. S bár abban az évben nem nyerte el az Oscart, a Bíborszín sikere megszilárdította a pozícióját Hollywoodban, ás egy csomó más szerephez vezetett.
Apácaként a csúcson
Például ott volt a Spiclik, sipirc (1986), a Betörő (1987), a Végzetes szépség (1987), a Clara szíve (1988) vagy az Országúti vagányok (1989), de egyikkel sem aratott sikert, úgy tűnt, a Bíborszínnel ígéretes kezdést mutató színésznő nem tud sztárrá válni. Ó, dehogynem tudott.
Goldberg karrierje ugyanis egy újabb hatalmas ugrást tett, amikor 1990-ben nagy szerepet kapott a Ghostban. Mae Brown, egy médium szerepét játszotta, aki segít egy halott férfinak (Patrick Swayze) kommunikálni az élő szerelmével (Demi Moore).
A Ghost sikere Goldberget a hollywoodi A-kategóriás sztárságba katapultálta, és továbbra is sokféle szerepet vállalt olyan filmekben, mint a szintén kasszasiker Apáca-show (1992) és annak 1993-as folytatása, valamint A játékos (1992), a Made in America (1993), a Corrina, Corrina (1994) vagy Az oroszlánkirály (1994), amelyben Shenzit, a hiénát szinkronizálta. Az Apáca-show második részéért egyébként 12 millió dolláros gázsit kapott, emiatt pedig egy rövid időre ő lett a legjobban fizetett színésznő Hollywoodban. Népszerűségét az is jól jelzi, hogy négy alkalommal is ő volt az Oscar-gála házigazdája (1994-ben, 1996-ban, 1999-ben és 2002-ben).
Fontosabb témák
Whoopi később azt is bebizonyította, hogy nemcsak tehetséges színésznő, hanem a társadalmi kérdések hangos szószólója, illetve elismert televíziós műsorvezető is lett. 2007-ben indult népszerű talkshow-ja, a The View, ezt a platformját pedig arra használta, hogy olyan témákat boncolgasson vendégeivel, mint a politika, az egyenlőség és a mentális egészség. „Felelősséget érzek azért, hogy olyan dolgokról beszéljek, amelyek fontosak. Ha van egy komoly felületed, és nem használod arra, hogy másokat emelj fel vele, vagy beszélgetéseket indíts, akkor mit is csinálsz valójában?” – magyarázta egy 2009-es interjúban.
Az ezredforduló után a színészi karrierjében már nem tudta hozni a korábbi sikereit, azóta olyan, említésre érdemes filmekben tűnt fel, mint az Észvesztő (1999), az Üldözési mánia (2001), a Star Trek: Nemezis (2002), a Toy Story 3 (2010), a Muppets (2011), a Tini nindzsa teknőcök (2014), Az öt kedvenc (2014) vagy a Till – Igazságot a fiamnak (2022). Gyakran játszotta önmagát filmekben, sorozatokban, sőt, feltűnt a Halálként (Talpig majom) és Istenként (Egy kis Mennyország) is.
A fókusz tehát máshova került, a tévézésre, és azóta is ott érvényesül a leginkább.
Férjek, pasik, abortuszok
Goldberg eddig háromszor mondta ki a boldogító igent. 1973 és 1979 között Alvin Martin drogfüggőségi tanácsadóval volt házas; 1986 és 1988 között David Claessen operatőrrel; 1994 és 1995 között pedig Lyle Trachtenberg szakszervezeti szervezővel. Rajtuk kívül élettársi kapcsolatban élt a színész Frank Langelléval és a drámaíró David Scheinnel, illetve az exei között szerepel Michael Visbal üzletember, Jeffrey Cohen fogorvos, Edward Gold operatőr, valamint Timothy Dalton és Ted Danson színészek.
Egy 2011-es interjúban azt is elmagyarázta, hogy soha nem volt szerelmes a férfiakba, akikhez hozzáment. „
1974. május 9-én Goldbergnek született egy lánya, Alexandrea Martin, aki szintén színésznő lett, mellette pedig producerkedig. A lányán keresztül Goldbergnek három unokája és egy dédunokája van.
Volt egy fiatalkori abortusza is, az 1991-ben megjelent The Choices We Made: Twenty-Five Women and Men Speak Out About Abortion című könyvben beszélt erről. Elmondása szerint 14 évesen egy fogas segítségével szakította meg a terhességét, illetve 25 éves korára hat vagy hét abortusza volt, és a fogamzásgátló tabletták sem tudták megakadályozni a teherbe eséseit.
Azt is bevallotta, hogy egykor aktív drogfüggő volt, illetve azelőtt is marihuánát szívott, mielőtt 1991-ben átvette a legjobb női mellékszereplő Oscar-díját a Ghostért.
Szerencsére mindezt mega mögött tudta hagyni, azzal pedig soha senki nem vádolta a karrierje során, hogy ne lenne önazonos. Ahogy Goldberg maga is fogalmazott egyszer: „A legnagyobb dolog, amit megtanultam ebben az iparágban, az az, hogy soha ne add fel azt, aki vagy! Mindig mutasd meg magad, tanulj tovább, és bízz abban, hogy a befektetett munka meg fog térülni!”


