Gerendai Károly elárulta, mennyibe került a Sziget – 15 évig még licencdíjat is kell fizetni utána
Gerendai Károly hivatalosan is átvette a Sziget Zrt.-t, miután a Superstruct Entertainment/KKR befektetési alap 5,8 millió fontért adja vissza neki a céget – mondta a Forbes-nak adott interjúban. A megállapodás szerint a „Sziget” brand jogai az amerikai cégnél maradnak, az új tulajdonosok pedig 15 éven keresztül licencdíjat fizetnek az éves bevételek százalékában.
Az eddigi befektetők kétmilliárd forint biztosítékot is kértek Gerendaitól az esetleges veszteségek fedezésére, amit a Budapest Park vállalkozásán keresztül teljesít, de továbbra is keres befektetőtársat. A fesztivál szervezői a bizonytalanságok után bejelentették a 2026-os dátumokat is: a következő Szigetet augusztus 11. és 15. között tartják, a jegyértékesítés pedig november 7-én indul.
A fesztivál jövője október közepén vált bizonytalanná, miután a külföldi tulajdonos úgy döntött, nem vállal több kockázatot Magyarországon. Gerendai Károly alapító ekkor lépett be a képbe, de a visszavételhez szüksége volt a főváros segítségére egy új, kedvezőbb területhasználati szerződés formájában. A Fővárosi Közgyűlésben azonban a Fidesz és a Tisza Párt tartózkodása miatt többször sem szavazták meg a javaslatot. A fordulat az utolsó elbukott szavazás éjjelén jött el, amikor Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke találkozót kezdeményezett Gerendaival. A megbeszélésen két pontban állapodtak meg: a Sziget Zrt. a fővárostól kapott kedvezményt hét helyett három év alatt fizeti vissza, a diákkedvezményt pedig minden magyar diákra kiterjesztik. „Gerendai Károllyal abban maradtunk, hogy jövőre találkozunk a Sziget Fesztiválon” – jelentette be akkor a megegyezést Magyar Péter.
A külföldi tulajdonos kivonulása mögött az állhat, hogy sajtóhírek szerint a Sziget az elmúlt években komoly veszteségeket termelt. A Superstruct Entertainment portfóliójából az utóbbi időben a Volt Fesztivál és a Balaton Sound is kikerült, ami a cég magyarországi érdekeltségeinek leépítését mutatja. Gerendai szerint az eddigi tulajdonos ott hibázott, hogy uniformizálni próbálta a Szigetet, és a költségek átcsoportosításával egyre többet költött a lineupra, ahelyett, hogy az egyediségére épített volna. Szerinte a tulajdonos nem értette meg, „hogy a Sziget mitől Sziget”.
Gerendai a felelősségvállalásról úgy nyilatkozott:
Hozzátette, sokat hezitált, mire eldöntötte, hogy belevág, de végül a kihívás és a fesztivál iránti elkötelezettsége győzött. „Nyilván valahol a gyerekemről van szó, és mégiscsak érdekes kihívás, hogy képes lennék-e megmenteni és új pályára állítani” – fogalmazott.
(via Telex)