SZTÁRVILÁG

Medveczky Ilonának 30 milliója és majdnem a háza bánta, hogy találkozott az „alvilág bankárával”

Kisbandi azzal kereste meg, hogy felújítják villájának tetőterét. Később kiderült, olyan szerződés írattak vele alá, amiben átruházta az ingatlan tulajdonjogát a bűnözőre.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 20.


Link másolása

A Blikk írta meg, egy hajszálon múlt, hogy Medveczky Ilonát kiforgassák mindenéből és földönfutóvá tegyék, mindez még a kilencvenes években történt. A Kisbandi néven elhíresült bűnöző, Lakatos András azzal kereste meg, hogy felújítják villájának tetőterét.

Az ingatlan már akkor is 270 millió forintot ért, mai áron ez milliárdoknak felelne meg,

a bűnbanda 30 millió forintért vállalta, hogy elvégzik a munkát. Medveczky naivan az ékszereivel fizetett előre, amit a bűnöző el is vett tőle, az ingatlanhoz azonban hozzá sem nyúltak. Ellenben aláírattak vele egy olyan szerződést, amiről Medveczkynek nem árulták el, az áll benne, hogy

Lakatos Andrásra ruházza a villa tulajdonjogát. Ezek után Kisbandi két másik ingatlan mellett az így megszerzett villát ajánlotta fel fedezetként Prisztás Józsefnek és Portik Tamásnak, akiktől összesen közel 200 millió forintot kért kölcsön.

Amikor Medveczky számára egyértelművé vált, hogy csúnyán becsapták, feljelentést tett, és hosszú ideig tartó bírósági eljárás után végül megsemmisítették a szerződést. Medveczky papíron is visszakapta, ami az övé volt. Kisbandi 1996-ban elmenekült az országból, a kölcsönbe kapott milliókkal együtt.

A gengszter nemrégiben szabadult, most a Razzia tévének adott interjút. Ebben pedig megemlítette azt is, annak idején tévesen állították, hogy a 90-es évek leszámolás-sorozata Medveczky villája miatt indult, ez valójában nem így volt. Portik nem azért ölette meg Prisztást, mert összevesztek volna a fedezetül szolgáló ingatlanokon. Portik egyszerűen egyedül akarta uralni az alvilágot, ezért kellett minden riválisát félreállítania.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Azahriah Gulyás Gergelyékről: Ugyanúgy bánnak a sajtóval, ahogy a „kisemberrel” bármilyen ügyfélszolgálaton
Az énekes három teltházas Aréna-koncertje után most egy kormányinfón húzta fel magát.

Link másolása

Három teltházas koncertje után már egészen más gondok foglalkoztatják Azahriah-t – legalábbis ez derül ki Insta-sztorijából.

Az énekes egy korábbi kormányinfó videóját posztolta, ami a kínai elnök érkezése előtt készült. Azt nem tudni, hogyan került most Azi elé a felvétel, amin a Telex újságírója azt nehezményezi, hogy sem őket, sem az RTL-t nem hívták meg Hszi Csin-ping sajtótájékoztatójára. Gulyás Gergely azt válaszolta, hogy „Továbbra sem kézbesítek sajtómeghívókat”, így Simor Dániel Vitályos Eszter kormányszóvivőhöz fordult. Ő először azt mondta, hogy biztosan meghívták a médiát a sajtótájékoztatóra. Amikor azonban szembesítik azzal, hogy több médium nem kapott meghívást, ő is elismétli: „Én sem foglalkozom sajtómeghívók kézbesítésével, ne haragudjon.” Miután elmondja, hogy ki foglalkozik vele, mosolyogva ígéri meg, „kedves Dánielnek”, hogy feltétlenül értesíteni fogja.

A Paul Sonati néven instázó Azahriah teljesen kiborult a felvételen, és a követőit kérdezte arról, mit szólnak a párbeszédhez. Videójához annyit ír:

„Csodálkoztok, hogy szar a posta, azt' fentebb ugyanúgy bánnak a sajtóval, ahogy a "kisemberrel" bármilyen ügyfélszolgálaton.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Szoboszlai Dominik barátnője nyilvánossá tette Insta-profilját – ő rabolta el a focista szívét
Borka PR és marketing területen dolgozik, már közös kép is készült róluk.

Link másolása

Szoboszlai Dominik Liverpoolba igazolása után nagyon sokat cikkezett a sajtó a focista akkori barátnőjéről, Gécsek Fanniról. Álompárnak kiáltották ki őket, tavaly ősszel mégis szakítottak.

A középpályás sztár jelenleg egy Buzsik Borka nevű fiatal székesfehérvári nővel jár, aki marketing- és PR-szakértő szakmával büszkélkedhet.

Borka most nyilvánossá tette Instagram-fiókját, így bárki megnézheti, hogy ki rabolta el a 23 éves futballista szívét. Az NLC információi szerint a lány egykori szinkronúszó és ráadásul modell is.

A Redditen már többen osztottak meg olyan képet, amin Borka és Dominik együtt láthatóak, van, amelyiken a sztárfocista autójában ülnek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Álomesküvő! A dubaji tengerparton nősült meg Malek Miklós
Az ifjú párt Layne Redman, a Dubai TV ismert bemondója adta össze. Az esküvő részleteiről Malek elárulta, hogy a bevonuló zenét maga szerezte.
Fotó: RTL Klub - szmo.hu
2024. május 29.


Link másolása

Az X-Faktor egykori mentora, Ifjabb Malek Miklós zenei producer az Egyesült Arab Emirátusokban ismerte meg üzletasszonyként és íróként tevékenykedő kedvesét, akivel egészen különleges helyszínen keltek egybe - írta meg a Best magazin.

Az igazán extravagáns tengerparti esküvőn több mint száz barát és családtag gyűlt össze, hogy részt vegyen a ceremónián. A nagy napon természetesen ott volt a Malek-család is: Malek Miklós, Toldy Mária és Malek Andrea is.

A szerelmeseket Layne Redman, a Dubai TV ismert bemondója adta össze, aki történetesen Malek Miklós jó barátja. Az esküvő részleteiről Malek elárulta, hogy a bevonuló zenét maga szerezte.

"A lagzi igazi buli volt!"

– mesélte Malek a lapnak.

"Az est egyik legjobb része az volt, amikor kiderült, hogy remekül játszom darbuka dobon, ami a helyiek kedvence. Onnantól még inkább ünnepelt férj lettem. És amikor már azt hittük, ennél jobb nem lehet, megszólalt a Ding-dong, Csonka Bandi slágere, amit annak idején én hangszereltem. A násznép vonatozva bulizott hajnalig a tengerparton."

- idézte fel a nagy napot Malek Miklós.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tóth Andi új képe alatt megőrültek a kommentelők
Megszoktuk, hogy az énekesnő posztjai megosztják a hozzászólókat, de ami most történt, olyan talán még nem is volt.

Link másolása

Új képet posztolt az Instagramon Tóth Andi. Az énekesnő osztott már megbotrányosabb, szexibb, provokatívabb felvételt is, most mégis teljesen megosztotta rajongóit, akik már több mint 200 kommentben fejtették ki a véleményüket Andi külsejét illetően, teljesen vegyes hangvételben.

Egyébként erről a képről van szó:

A kommentelők egyik fele szerint nagyon előnytelen a fotó, míg mások odavannak, hogy Andi milyen szép – megint. A baj persze nem a negatív véleményekkel van, hanem – szokás szerint – azok hangvételével. Egyesek – ismét – szerek fogyasztásával vádolják meg az X-Faktorba visszatérő sztárt, míg mások feljogosítva érzik magukat rá, hogy kéretlen étkezési tanácsokkal szolgáljanak Andinak.

Néhány a kommentek közül:

„Mi ebben a szép...?”

„Le vagy szedálva”

„Jesszus halálfej”

„A drog rossz. Értem?”

„Sajnos en azt látom, hogy nem vagy jól. :( ”

„És ez valakinek szép”

„Egyél már egy kicsit a Jó Isten Áldjon meg!”

„Nagyon lefogytál”

Ezekkel szemben érkeztek ilyen hozzászólások is:

„Jézusom, de gyönyörű!”

„Andit lehet szeretni vagy nem szeretni. Viszont tisztelni kell benne, hogy meri magát megmutatni úgy, ahogy éppen érzi magát. Senki kedvéért nem fogja magát megjatszani. Úgy szeretjük, ahogy van. Áldás veled”

„Természetes. Minden értelemben.”

„Gyönyörű vagy így smink nélkül. Tudom, kell a smink, hisz a nőnek kell. De így is gyönyörű vagy.”

„De szép ez kerek egész látvány és a boldog mosoly, látszik belülről árad”

Ember legyen a talpán, aki itt igazságot tesz! Mindenesetre valószínű, hogy Andi épp az ilyen kommentáradat alapján írta meg annak idején a számot, ami most is érvényes:


Link másolása
KÖVESS MINKET: