Majka-botrány: a Campus Fesztivál a „kivégzős” jelenet után elhatárolódott a politikai felhangoktól
Majka szombati koncertje komoly visszhangot váltott ki a Campus Fesztiválon. A Csurran-cseppen című dal előadása közben a színpadon eljátszották, hogy egy megfordított mikrofonnal fejbe lövik a fiktív Bindzsisztán korrupt miniszterelnökét. A jelenet gyorsan elterjedt a kormányközeli sajtóban, többek között a Hír TV is foglalkozott vele, azzal a címmel, hogy „A miniszterelnök kivégzésére buzdított Majka”.
A fesztivál szervezői vasárnap este közleményt tettek közzé a rendezvény hivatalos Facebook-oldalán. Ebben azt hangsúlyozták, hogy „elhatárolódnak mindenféle erőszaktól, a politikai felhangoktól, valamint a színpadi produkciók félreértelmezhető műsorelemeitől is”. Kiemelték, hogy „a fesztivál nem csak szórakoztatás, hanem háromezer ember munkája, jövedelemforrása, a közönség szórakozása és szeretett rendezvénye, Debrecen kiemelkedő turisztikai értéke évi 120 ezer látogatóval”.
A Telex beszámolója szerint a fesztivál több fideszes politikust is vendégül látott. A hivatalos megnyitón Kósa Lajos országgyűlési képviselő és Papp László, Debrecen polgármestere is színpadra lépett, szombaton pedig Vitályos Eszter kormányszóvivő és Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára vett részt egy panelbeszélgetésen.
Pottyondy Edina ugyancsak megszólalt az üggyel kapcsolatban. Úgy véli, Majka bindzsisztános előadása csak akkor lenne problémás, ha emiatt Petőfit is betiltanák a verseiért.