„Ma meg fog halni az anyátok!” – mondta a tiszaszederkényi férfi az iskolába induló gyerekeinek, majd tényleg végzett a párjával
„Ma meg fog halni az anyátok!” – ezzel búcsúzott az iskolába induló három gyerekétől egy tiszaszederkényi férfi, majd ugyanazon a napon otthon megvárta a hazatérő élettársát és végzett vele. A brutális emberölés 2024 májusában történt: 22 szúrással és vágással ölte a meg az asszonyt.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség többszörösen minősülő emberölés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a férfi ellen – írta a 24.hu. A vád szerint a férfi 2018-ban egy munkahelyi balesetben elvesztette a bal kézfejét, majd különböző nyugtatókat szedett, amelyekre rendszeresen alkoholt is ivott.
A végzetes reggelen, miután a nő hazaért az iskolából, a pár ismét összeveszett. A férfi bezárta az ajtót, mire az élettársa közölte vele, hogy elköltözik, és magával viszi a gyerekeket. A vitát egy telefonhívás szakította félbe: az a férfi kereste a nőt, akire a vádlott féltékeny volt. A férfi ekkor a vallomása szerint azt mondta az élettársának, „Ha az enyém nem lehetsz, akkor másé sem lehetsz”, majd elővett egy az ügyészségi közlemény szerint közel 30 centiméter hosszú kést.
A támadó ezután gyógyszereket vett be, majd sikertelenül próbálta megkéselni és felakasztani magát. Az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetést kért a bűnösségét beismerő férfira.
[kapcsooldo]/11-eves-pennsylvaniai-fiu-gyilkossag-nintendo-switch/[kapcsolodo]