SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Lilu Vágó Istvánról: „Az első találkozásunktól kezdve mindig támogató volt, úgy viselkedett, mintha évek óta együtt dolgoznánk”

„De ő volt az elsők egyike és voltaképpen az egyetlen igazi. A szakmánk, a hazai televíziózás egyik megformálója. Valamiképpen mindig ragaszkodott a tudáshoz, a tudományhoz, a tényekhez” – írta az elhunyt műsorvezetőről Rónai Egon.


Sorra emlékeznek meg Vágó Istvánról a barátok, pályatársak. A 74 éves korában elhunyt volt műsorvezetőről megható sorokat írtak, felidézve sok szép közös emléket. Többek között egy megrendítő videót is megosztott Gyurcsány Ferenc.

Rónai Egon, tévés műsorvezető is a közösségi oldalán írt pályatársáról:

"Vágó. A kvízmester. Sokszor mondják másokra is.

De ő volt az elsők egyike és voltaképpen az egyetlen igazi. A szakmánk, a hazai televíziózás egyik megformálója. Valamiképpen mindig ragaszkodott a tudáshoz, a tudományhoz, a tényekhez.

Az utolsó évtizedben harcosan politizált, megosztotta ez nyilván rajongóit - vitatkozott, érvelt, de nem akart hivatásos (megélhetési) politikus lenni. Elkötelezetten függetlennek maradni - ezt írta egy műsorunkra reagáló üzenetében évekkel ezelőtt. Remek televíziós, nagyműveltségű kolléga, akit gyászolok. István, nyugodj békében! Vágó István 75. évében, váratlanul hunyt el."

Lilu szintén vezetett műsort Vágó Istvánnal. Mint írja:

"Emlékszem, amikor kiderült, hogy Vágó Istvánnal fogok műsort vezetni. Nagyon régen volt... Az volt az első gondolatom, hogy úristen, ő, mit szól ehhez?? Ez neki ok? Én voltam a Való Világos műsorvezető. Amit menő volt cikizni... Ő A Kvízmester. Már akkor legenda. Ha a folyosón összetalálkoztunk volna, és visszaköszön is büszke lettem volna.

Az első találkozásunktól kezdve mindig támogató volt. Kedves. Úgy viselkedett, mintha évek óta együtt dolgoznánk. A próbák, megbeszélések röhögősek, felszabadítóak voltak. Elmondhatatlanul jól esett, és önbizalmat adott.

Érdekelte a VV, a reality, még a zenetévé is...minden. Ez akkor nagy lökést adott, és az egyik legjobb tévés emlékem lett, amiért mindig hálás voltam neki. Örülök, hogy ismerhettem."

Az RTL Fókusznak Sebestyén Balázs, Gundel Takács Gábor és Rózsa György is elmondta, hogy milyen emlékeik vannak Vágó Istvánról.

"Ő tényleg az a fajta tévés volt, aki úgy adta át a stafétabotot, hogy mindig bátorított, mindig támogatott" - mondta Sebestény Balázs.

"Az kétségtelen tény, hogy ő magyar televíziózásnak a megkerülhetetlen alakja. Függetlenül attól, hogy nagyon más volt, mint én, azért nagyon sokat tanultam tőle" - nyilatkozta Gundel Takács Gábor.

"Mindig azt mondta, senki nem tudja úgy megröhögtetni, mint én. Nagyon megráz a halála, mert fiatalabb volt nálam, és nagyra becsültem a tudását, televíziós képességeit" - mondta a stábnak Rózsa György.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ritka pillanat: Ungár Anikó fia esküvőjén mutatta meg a párját
Baronits Gábor házasságkötése kapcsán osztott meg közös képet a 76 éves bűvésznő és Tibor. Kapcsolatukat közel húsz éve tartják távol a reflektorfénytől, most azonban kivételt tettek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Ungár Anikó ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, párját, Tibort eddig szinte soha nem láthattuk nyilvánosan. Most azonban különleges okból kivételt tett: fia esküvőjén egy közös fotót mutatott kettejükről, vette észre a Femina.

A bűvésznő számára felejthetetlen élményt jelentett, hogy egyetlen fia, Baronits Gábor kimondta a boldogító igent. Az esküvőről kevés kép készült, de az egyik felvétel minden figyelmet magára vont, hiszen

Anikó kedvesével együtt látható rajta.

A 76 éves művésznő elegáns, pezsgőszínű ruhát viselt, amely kiemelte alakját és hosszú lábait, Tibor pedig törtfehér öltönyben és napszemüvegben állt mellette. A kommentelők nem győzték dicsérni őket, sokan írták, milyen szépen mutatnak egymás mellett.

A pár már közel húsz éve van együtt, kapcsolatukat mégis távol tartották a nyilvánosságtól. A most megosztott fotó azonban jól mutatja, hogy a köztük lévő összhang ma is töretlen.

Ungár Anikó és Tibor közös fotóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Rubint Réka állami kitüntetést kapott, a honvédelmi miniszter adta át a díjat
A fitneszedző a közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, és azt is felidézte, hogyan nevezték egykor genetikai selejtnek.


Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.

„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.

„Hála és köszönet van a szívemben és bízom benne, hogy mindazt amiben hiszek, még nagyon- nagyon sokáig tudom Veletek együtt csinálni” – fogalmazott a bejegyzésben. Felidézte, hogy

testnevelő tanára meg akarta buktatni és genetikai selejtnek nevezte, amivel összetörte a szívét, de a jász vére arra ösztönözte, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit a tanárnő mondott.

A fitneszedző így vette át a kitüntetést:

Kedden Lázár János építési és közlekedési miniszter adott át 14 kitüntetést augusztus 20-a alkalmából, ő építészeket, építőket és közlekedési szakembereket díjazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Először mutatta meg magát bikiniben az RTL híradósa
Major Eszter ritkán enged bepillantást a magánéletébe, most azonban horvátországi nyaralásáról posztolt. A videóban egy gyönyörű öbölben csobbant a tengerbe.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Az RTL híradósa, Major Eszter most egy egészen más oldaláról mutatta meg magát: bikiniben posztolt a horvát tengerpartról, vette észre a Femina.

A híradós 2020 óta erősíti az RTL csapatát, a nézők pedig nemcsak a képernyőről, hanem visszafogott stílusáról is ismerhetik. Eleganciája a hétköznapokban és a közösségi oldalain is megjelenik, ezért különleges alkalomnak számít, amikor bikinis fotó vagy videó kerül fel tőle.

Ezúttal a horvát tengerparton pihen, és egy hangulatos videóban osztotta meg legszebb nyaralási élményeit.

A felvételen látható, ahogy egy gyönyörű öbölben csobban a tengerben, falatnyi bikiniben.

Major Eszter szabadidejét gyakran tölti a természetben, sokszor indul túrázni a családjával, és olykor extrém sportokat is kipróbál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
„További sok sikert!” – Fejes Tamás közös képet osztott meg Erős Antónia zenész fiával
Erős Antónia fia bandájával lépett fel a Tankcsapda előtt. A zenekar tagjai pedig a koncert után közös fotóra álltak össze.
Karkó Ádám, kép: - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.

A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:

„Esztergomban @erosantonia fiáék zenéltek előttünk, a @streetsixteen_official. Érdemes lesz rájuk odafigyelni. További sok sikert!”

A Street Sixteen 2022-ben került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Tóth Matyi Czutor Zoli fiával, Simonnal, valamint egy Tóth Csanád nevű fiúval zenél együtt.

A backstage-ben Lukács László is közös fotót készített a fiatal zenészekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET: