KULT
Érthetetlen, miért jutott idáig a gumicsirkeművész, Puskás-Dallos Péter és Istenes Bence ismét nagyszerű volt, és megfontolnám az énekesek kitiltását a Csillag születikből.
KULT
A fináléban jutott versenyzők káprázatos és lélegzetelállító produkciókkal lepték meg a nézőket és a zsűrit. A TOP3-ba a PSZD táncformáció, a Duo PanNora és az apa-lánya páros: Kristóf Rebeka és Kristóf Béla jutott. Közülük került ki a győztes.
KULT
A népszerű politikai magazin helyét az ünnepi műsorok és a Csillag Születik fináléja veszi át. Az is megvan, hogy pontosan mikor tér vissza a képernyőre a Házon kívül.
KULT
Párjával baltadobó mutatványokkal lepték meg a nézőket. Az egykori pornószínésznő azt mondta, a veszélyesnek tűnő mutatvánnyal az emberek kiteljesedését szeretné segíteni.
KULT
Galla Miklós feltűnt a Csillag Születikben, Molnár Áron megtrollkodta, ByeAlex festményt kapott tőle
A humorista egy abszurd mesével készült, amivel négy igent zsebelt be. A komikus szerint mostanában nem ismerik elegen, ezért tért vissza a képernyőre.
KULT
Fegyverneki Zsolt, a Magyar Országos Evőverseny Szövetség tagja korábban egy 3,5 kilós gyros-tállal is megbirkózott. A produkciót végül az egyedisége miatt juttatták tovább a zsűri tagjai.
KULT
A Sztárban Sztár All Stars vasárnapi élő adásában nemcsak a műsorvezető, de Stohl András is odaszúrt az RTL-nek. A konkurens csatorna sokat kritizált, szellentős produkciójára tettek megjegyzéseket.
KULT
A japán komikus szellentőmutatványokkal készült, például így fújta el a gyertyákat egy tortán. ByeAlex szerint a produkció „egy rakás szar” volt, a közönség mégis tombolt.
KULT
A tehetségkutató harmadik évadának felfedezettje, Krizbai Teca és szerelme alig fél éve voltak együtt. Közös jövőt és zenei karriert terveztek, de álmuk már soha nem valósulhat meg.
KULT
Istenes Bence és Puskás-Dallos Péter őrült, de jól áll nekik, és láthattunk néhány valóban világszintű produkciót. ByeAlex közölte, hogy ez eddig a legjobb műsor, amiben szerepelt.
KULT
Molnár Áron kibékült Istenes Bencével, ByeAlex energiát kapott, Köllő Babett szerint a zsűri is megmutathatja, mennyire sokszínű, Geszti Péter pedig elmondta, min lepődött meg a legjobban.
KULT
Az ismert tehetségkutatók nem csupán a felfedezésre váró, új tehetségek, de a zsűri szerepe miatt is emlékezetesek. Emlékszel-e még az elmúlt évek híres zsűritagjaira?
KULT
„Lebuktunk! Már zajlanak a Csillag Születik forgatásai!” – olvasható a posztban, amit a Codplay koncertjén történtek ihlettek.
KULT
Az RTL új tehetségkutatójában Geszti Péter is zsűrizik, és már most megvan a véleménye kollégáiról. Azt is elárulta, miért nem tartja magát forradalmárnak.
KULT
Kiverte a biztosítékot Gáspár Győzőnél Geszti Péter, aki vele példálózott, amikor a Csillag Születik kapcsán interjút adott. A showman nem finomkodott, amikor reagált a dalszerző-énekes szavaira.
KULT
Bár a celeb angol nyelvű dallal próbálkozott A Nagy Duettben, nem beszéli a nyelvet. Most megmutatta, hogyan hidalta át ezt az aprócskának aligha nevezhető problémát.
KULT
Már el is indult a jelentkezés a showműsorba, ahol nincs műfaji megkötés, csak a tálentum számít.
Népszerű
Ajánljuk