Le kellett fújni Freddie szekszárdi koncertjét, mert annyira nem fogytak a jegyek
Fehérvári Gábor Alfréd Freddie a Rising Star óta tartó karrierje során számos sikert ért el, most pedig új műsorával járja az országot. A Lélekbúvár koncertsorozattal szeretné elmélyíteni a közönséggel való kapcsolatát, de nem minden helyszínen telt házasak az előadások.
Az énekes a napokban a közösségi oldalán osztotta meg, hogy a szekszárdi koncertet végül nem tudták megtartani, mert nem fogytak elégséges számban a jegyek. Posztjában hangsúlyozta, hogy őszintén szeretett volna beszélni a helyzetről.
– írta Freddie.
Elmondta, hogy bár a koncertsorozat elnyerte azok tetszését, akik már látták, a fellépések nem mindig vonzanak nagy tömeget. „Ez a műsor két órányi mélységet, valóságot kölcsönöz azoknak, akik megtisztelnek bizalmukkal, s mint ilyen, a visszajelzések alapján hiánypótlónak találtatik. Ez azonban magában hordozza a tényt, hogy e koncertsorozattal mi nem igényeket elégítünk ki, hanem jelenleg igyekszünk igényt teremteni” – magyarázta az énekes.
Freddie hálás azoknak, akik jegyet váltottak a szekszárdi előadásra, és sajnálja, hogy csalódást okozott nekik. Ugyanakkor bízik benne, hogy a jövőben még visszatérhet a városba.