SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Kulcsár Edináék már az első napon hazajöttek a nyaralásukról, ezért nem bírta tovább a volt szépségkirálynő

Edina és G.w.M romantikus pihenésre indultak, de nem úgy alakult, ahogy tervezték. A háromnapos kikapcsolódásból villámgyors hazatérés lett – kiderült, mi történt pontosan.
F. O. - szmo.hu
2025. május 25.



Kulcsár Edina és G.w.M nemrég egy háromnapos pihenést terveztek kettesben, ám végül váratlan fordulatot vett a nyaralás: már az első nap után hazatértek. Edina a közösségi oldalán osztotta meg, miért döntöttek így.

„Én 20 óra múlva, miután elmentem egy háromnapos pihenésre a férjemmel. Direkt közeli helyre mentünk!” – írta a bejegyzésében.

A posztban azt is megmutatta, hogy már újra otthon van, és kisfiát, Diont puszilgatja.

A pár életét az utóbbi időben a gyerekek körüli teendők határozzák meg.

Edina és G.w.M összesen hat gyermeket nevelnek, hiszen a két közösön kívül mindkettejüknek van két-két gyermeke az előző kapcsolatából.

A volt szépségkirálynő korábban arról is beszélt, hogy jó a kapcsolata G.w.M előző kapcsolatából született gyermekeivel, kis Melanie-val és Márkkal. Elmondása szerint mozaikcsaládjuk jól működik, ami számukra nagyon fontos.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ezek az utolsó fotók Schmuck Andorról, múlt héten még részt vett egy rendezvényen
Az egykori politikus a halála előtti napokban még részt vett a Tisztelet Társasága nyilvános eseményén. Ezek lehetnek az utolsó képek róla.


Mint azt mi is megírtuk: 54 évesen elhunyt Schmuck Andor. Az egykori politikus az általa 2004-ben alapított Tisztelet Társasága rendezvényén jelent meg utoljára nyilvánosan. Az időseket támogató nonprofit szervezet múlt csütörtöki zenés estjére elkísérte a sztárvendéget, Nyári Károlyt, és ő maga is felszólalt a közönség tagjai előtt.

Itt készülhettek róla élete utolsó képei:

Az egykori politikus, közéleti személyiség még márciusban, a TV2 A nagy duett című műsorának élő adásában, a kiesése után beszélt arról, hogy súlyos betegséggel küzd, és életmentő kezelések sora vár rá, amiket a műsor miatt hagyott félbe. Azt azóta sem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan milyen betegséggel küzdött, június elején viszont egy interjúban arról beszélt, hogy már túl van a kezelés legnehezebb szakaszán. Éppen az eredményeket várta arról, hogy a kezelések hogyan hatottak. Úgy fogalmazott, ha nem indult javulásnak az állapota, akkor körülbelül nyolc hónapja lehet hátra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szívszorító állapotban van a 37 évesen elhunyt Kandech Evelyne sírja
A Megasztár énekesnője három és fél éve halt meg, de sírját azóta senki nem gondozza. Egy TikTok-videó hívta fel a figyelmet a szomorú állapotra.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 13.



Kandech Evelyne sírja szívszorító állapotban van három és fél évvel a halála után, írja a Blikk. A Megasztár első évadának döntőse 2021 decemberében hunyt el, mindössze 37 évesen. A fiatal énekesnőt a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra, de nyughelyét máig nem díszíti sírkő, a területet pedig teljesen benőtte a gaz.

A Temetőtúrák TikTok-oldala osztott meg egy felvételt arról, hogy milyen állapotban van most Evelyne sírhelye.

A videó szerint már azt is nehéz megállapítani, hogy ki nyugszik ott.

A Blikk fotósa szintén kint járt a temetőben, ahol élőben is megnézte a helyszínt. A látvány a helyszínen még megdöbbentőbb volt: a földre hullott angyalszobrok és a törött fejfa még fájóbbá tették a képet.

@temetoturak #kandehevelyne #megasztar ♬ eredeti hang - Temetőtúrák

Kandech Evelyne nevét 2003-ban ismerte meg az ország, amikor a Megasztár első évadában a döntőig jutott, és végül negyedik helyen végzett. Csodálatos hangjával akkor lenyűgözte a zsűrit és a nézőket is. A műsor után is zenélt, de később visszavonult a nyilvánosságtól.

Évekig tartó súlyos betegséggel küzdött, ám erről szinte senkinek nem beszélt, még az édesapja sem tudott róla. „Nincsenek szavak. Nyugodj békében, te örök jókedvű lány!” – búcsúzott tőle akkor Oláh Ibolya. Torres Dani is megemlékezett róla: „A halál a legkegyetlenebb tükör. Beleordítja az arcunkba, mennyire fontos az, hogy élünk, és tehetünk. Bármit. Kandech Evelyne hazatért. Mi itt maradtunk. De az Öreg összeköt minket örökre.”

Az énekesnő édesanyja mellé került örök nyugalomra. Az édesapja nem tudott részt venni a temetésen, barátai kísérték utolsó útjára.

Mivel Evelyne-nek már nincs élő rokona Magyarországon, úgy tűnik, hogy a sírját sem látogatja senki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Csak remélni merem, kegyes lesz hozzám, méltó véget és halált mér majd rám” – így vélekedett Schmuck Andor a betegségéről
A politikus-médiaszemélyiség tavasszal jelentette be, hogy súlyos betegséggel küzd. Schmuck végig optimistának tűnt, de végig tudta: az élete egy hajszálon függ.


Schmuck Andor először március végén, a TV2 egyik műsorában beszélt nyilvánosan a betegségéről. A Nagy duett színpadán azt mondta: életmentő kezelés áll előtte. Ezzel duettpartnerét, Sári Évit is meglepte: az énekesnő azt mondta, nem tudott semmit az állapotáról.

Mint kiderült, április végén tudta meg az új diagnózist, amely szerint az állapota nem javult. „Az eredmény az, hogy küzdünk! Vagy én nyerek, vagy a betegség” - nyilatkozta, hozzátéve, hogy volt egy másfél órás mélypontja, de hamar összeszedte magát, és örül, hogy megtapasztalhatta: szeretik őt.

A helyzetet küzdelemként élte meg, amelyben ketten vannak: ő és a betegsége.

Az egykori politikus májusban árulta el, hogy egyszer már legyőzte ugyanazt a betegséget, amely újra megjelent a szervezetében. Korábban csendben kezelte a helyzetet, és meggyógyult, de a sorsát Istenre bízta:

„Csak remélni merem, kegyes lesz hozzám, méltó véget és halált mér majd rám. Ha mégsem, akkor biztosan elszúrtam valamit az életemben.”

Május végén Schmuck arról beszélt, hogy nincs kapcsolata, amit megkönnyebbülésként élt meg, mivel nem akart fájdalmat okozni senkinek. Mint mondta, lelki fájdalma nincs, fizikailag viszonylag jól van, leszámítva a kezelések hatásait.

„Sokan megkeresnek, biztatnak, de mindenki megérti, hogy ez egy magányos műfaj. Nincs kétségem afelől, hogy bárhogy is lesz, úgy lesz a legjobb. Annyit tudok még hozzátenni, amit az egér mond a macska szájában: csak most be nem szarni! Az embernek legyen tartása!”

Június elején aztán közölte: ha a kezelés nem használ, akkor úgy nyolc hónapja lehet hátra.

Július elején teljesen a padlóra került, rossz hírt kaphatott. Úgy tudni, egy héten át rendkívül rossz lelkiállapotban volt, a hangulatát saját szavai szerint a „halálhörgés” és a „siralom” jellemezte. Azóta érzelmi hullámvasútként élte meg a mindennapjait. „Már látom a fényt, csak nem tudom, hogy a vonat jön-e, szóval a lényeg, hogy most bizakodó vagyok” – közölte néhány nappal a halála előtt.

Schmuck Andor 54 évesen hunyt el az otthonában, valamikor a hétvége folyamán.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Tapsvihar fogadta Katalin hercegnét a wimbledoni döntőn - videón a megható ünneplés
A walesi hercegné rákos megbetegedése és gyógykezelése után ismét kilépett a reflektorfénybe, és ahogy megszokhattuk tőle, nagyszerű stílusérzékkel.


Katalin hercegné az idén is kilátogatott a wimbledoni teniszbajnokságra. Vilmos felesége nagy teniszrajongónak számít, és szombaton a királyi páholyból nézte végig, ahogy a női egyes döntőjében Iga Swiatek sima győzelmet aratott riválisa, Amanda Anisimova ellen. A bajnoki trófeát a walesi hercegné adta át a győztesnek.

Amikor Katalin megérkezett, mindenki felállt a helyszínen, és kitört a tapsvihar. A megható ünneplésről videó is készült. A hercegné világos színű ruhájára egy lila és zöld színű masnit tűzött, ami védnöki szerepét jelzi abban a klubban, amely a wimbledoni teniszbajnokságot szervezi, írta a 24.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET: