KULT
A redezőnek egy barátja küldte el Marci egyik korai videóklipjét, onnan már sejtette, hogy lesz még dolga a fiatal, rasztás sráccal, akinek olyan a hangja, mint egy ötvenes láncdohányosnak.
KULT
A Pogány Induló – Vajon mit mondana anya című dokumentumsorozat egészen intim módon követi a rappert. Ez nem csak egy fiatal zenész története, hanem egy generáció vallomása is egyben.
KULT
Horváth László egy posztban előre megválaszolta a rapper szokásos kérdését, és azt írta: a helyiek szívtak már rendesen, de nem kábítószert, hanem a kábítószer miatt.
KULT
Szirmai Marcell hatalmas stábbal készült új produkciója máris komoly nézettséget ért el, és a legfelkapottabb zenék toplistájára került.
KULT
Horváth László szerint a rapper a Sziget nagyszínpadán nyíltan droghasználatra buzdított. A politikus úgy véli, ez nem művészi szabadság, hanem bűnrészesség, és lépéseket ígér.
KULT
A pénteki naptól vártak fellépők tekintetében a legkevesebbet a Sziget lakói, mégis az egyik legizgalmasabb, leginkább eklektikus napon sikerült meglepetéseket okozni.
KULT
A rapper egy koncerten káromkodva szidta a törvényeket, majd drogozásról kérdezte a közönséget. A kormánybiztos szerint ez már nem művészet, hanem bűn.
KULT
A fiatal rapper több szemtanú szerint elvesztette a türelmét, asztalokat borított fel, és hangosan kiabált a körülötte lévőkkel a Szegedi Borfesztiválon.
KULT
Egy fesztiválozó videót is készített a rapper kirohanásáról. Többen megerősítették, hogy a felvételen ő hallható.
KULT
Friderikusz Sándor vendége volt a fiatal szegedi rapper. Az interjúban Majka kormánykritikus dala is szóba került.
KULT
Idén a legjobb klip díjat Pogány Induló - Úgy hiszem című dalához készített videó nyerte, amit Büki Balázs rendezett- Ez a dal nyerte a legjobb rendezés kategória ezüst díját is.
KULT
Díjazták rajtuk kívül cserihannát, Kovács Adriánt és posztumusz elismerést kapott Eötvös Péter is.
Népszerű
Ajánljuk