SZEMPONT
A Rovatból

Lattmann Tamás: Ursula von der Leyen nem vállal semmiféle közösséget azzal, amit Orbán Viktor politikája jelent

A nemzetközi jogász szerint kemény következő ciklusra kell berendezkedni, ami az Orbán-kormány és az Európai Bizottság viszonyát illeti. És ezen a várva-várt Trump elnökség sem változtat majd, mert Európában ez olyan, mint Piszkos Fred barátjának lenni.


Régi-új elnöke van az Európai Bizottságnak. Ursula von der Leyent annak ellenére választották újra, hogy Orbán Viktor – egyedüli európai vezetőként – ellene szavazott. Az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament előtt elmondott beszédében pedig külön utalt Orbán Viktor moszkvai útjára, amit „megbékéltetési” kísérletnek nevezett, ugyanazt a szót használva, amivel a Hitler megbékítésére tett, második világháború előtti brit kísérleteket írták le. Von der Leyen arról is beszélt, soha nem fogja hagyni, hogy szélsőségesek és demagógok tönkretegyék az európai demokráciát.

Közben Orbán Viktor új frakciója, a Patrióták Európáért karanténba került az Európai Parlamentben, vagyis egyetlen vezető tisztségre sem választották meg a képviselőit. Milyen lesz a következő öt év ilyen előzmények után az Európai Unióban? Erről beszélgettünk Lattmann Tamás nemzetközi jogásszal.

– Von der Leyen a szavazás előtt mondott egy beszédet, amiben értelmetlennek nevezte az Orbán útját, és nagyon nagy tapsot kapott. Ennek a fényében mit várhatunk? Hogy hat ez majd Magyarország Unión belüli pozíciójára?

– Eddig is feszült volt a viszony, és ebben várhatóan nem lesz változás.

Kortesbeszédében Ursula von der Leyen kijelölte magának azt a vonalat ezzel, hogy nem vállal semmiféle közösséget azzal, amit Orbán Viktor politikája jelent.

Az Európai Parlamentben és az elmúlt hónapokban Orbán Viktor rettenetesen népszerűtlen volt. Ezekkel a kijelentésekkel biztosra ment von der Leyen, kalkulálható volt, hogy ez így fog hatni az EP-képviselőknél is.

– Emlékezzünk rá, hogy hirtelen csak lepottyant 10 milliárd euró, amikor nagyon nagy szükség volt Orbán szavazatára. Ennek a fényében azért von der Leyen is tud nagyon pragmatikus lenni, ha erre van szükség.

– Az a tízmilliárd euró nem hirtelen pottyant le. Az egy dolog, hogy a magyar sajtóban ez annak idején így jelent meg, de ez nem igaz. Ennek a pénznek egy meghatározott részében volt egy vita nagyon régóta a magyar állam és a von der Leyen-féle Bizottság között, amiben, miközben hazafele a magyar kormány azt magyarázta, hogy harcolunk, nem engedünk semmiből, mégis átnyomtak egy igazságszolgáltatási reformcsomagot többek között. Amikor átment, Orbánék elkezdték csuklóztatni a Bizottságot, hogy már nincs jogalapja annak, hogy ezt a pénzt visszatartsák. Ezek után egyetlen egy esély lett volna, hogy ezt a pénzt ne kelljen odaadni, ha a Tanács, tehát az Európai Unió tagállamai úgy döntenek, hogy ezeket a pénzeket, amiket a Bizottság függesztett fel, a kondicionalitási eljárás keretében ők is felfüggesztik.

Didier Reynders biztos egy sajtótájékoztatón kibökte, hogy azért adták oda a 10 milliárd eurót, mert attól tartottak, hogy esetleg Orbán Viktor bepereli őket.

És az Európai Bizottság, mint minden végrehajtó szerv a világon, úgy fél a bíróságtól, mint ördög a tömjénfüsttől. Láthattuk is, hogy most pár napja kijött az ítélet a vakcinabeszerzések kapcsán. A bizottságnak pedig minden oka és alapja megvan arra, hogy tartson a bíróságtól, mert az Európai Unió Bírósága tényleg hajlamos olyan ítéleteket hozni, ahol nem veszik figyelembe a Bizottság számára kedves politikai érdekeket. Ráadásul az Európai Bizottság nem kapott cserébe semmit Orbán Viktortól ezért a pénzért. Tudom, hogy mondják egy páran, hogy Orbán Viktor nem vétózott például Ukrajna ügyében, de nem is vétózhatott az ukrajnai csatlakozási tárgyalások megkezdésében. Ellenben az Ukrajnának szánt pénzügyi alap tekintetében már rögtön volt vétó, csak a sajtó arról nem számolt részletesen be, mert mindenki azon rugózott, hogy Orbán kiment kávézni. Pedig a pénzügyi segély, az bizony meg lett vétózva. Tehát a Bizottséf nem kapott semmit cserébe ezért a pénzért.

– Von der Leyen újraválasztásával végképp elúszhatnak az EU által visszatartott források? Egyáltalán: csapataink harcban állnak még?

– Ennek nem sok köze van von der Leyen újraválasztásához, mert ezeket a Bizottság, mint testület javasolta a Tanácsnak a kondicionalitási eljárásban, és a Tanács dönt a visszaengedésről.

Tehát a Bizottságban történő bármilyen változás ebből a szempontból teljesen irreleváns.

Az egy másik dolog, hogy mivel a felfüggesztés elengedését a Bizottságnak kell javasolnia a Tanácsnak, természetesen a Bizottságot is meg kell győzni adott esetben, de ez független az elnök személyétől. Ezek a felfüggesztések a magyar kormányzati teljesítményhez kötődnek, illetve annak hiányához.

– Az újraválasztott bizottsági elnök egyértelműsítette, hogy a jövőben is szerepet fog játszani a jogállamisági teljesítmény a források kiosztásában. Ez igazából az elmúlt ciklusban vált gyakorlattá, eddig ilyen nem volt. Ez például konfliktusos éveket vetít előre.

– Ez egyértelmű üzenet, hogy a már megalkotott és létező kondicionalitási eljáráshoz várhatóan az Európai Bizottság, ha kell, akkor gátlástalanul hozzá fog nyúlni a következő években is. Von der Leyen azt az üzenetet tette le az asztalra, hogy

nem érdemes abban reménykedni, hogy ez a kondicionalitási eljárás csak a mostani hétéves ciklusra, a mostani hétéves költségvetés kereteire fog kihatni, hanem ez megmarad.

Érdemes lehet hozzátenni, hogy előbb-utóbb elfogynak azok a témák, ahol a Bizottság tud felfüggeszteni. Akkor csak a kondicionalitás marad, de ezzel a Bizottság elnöke azt tette egyértelművé, hogy a kondicionalitási eljárás az viszont biztos, hogy marad. Azt is érdemes lehet ehhez hozzátenni, hogy a háttérben sok olyan elképzelés van, ami még nem jelent meg a tényleges jogalkotásban, de előbb-utóbb simán lehet, hogy megjelenik, hogy bármilyen, az európai uniós költségvetésekből érkező pénzek tekintetében valamilyen jogállamisági pótlólagos feltételek beállíthatók lesznek a rendszerbe. Ezekből az egyik legvadabb elképzelés, hogy például uniós pályázatok ne legyenek nyitva olyan államok számára, amelyek az uniós ügyészségnek nem részesei.

– Amíg az Európai Ügyészséghez való csatlakozás opcionális, ezt könnyen bíróság elé vihetné a magyar kormány.

– Én is azt gondolom, hogy azért nem lépték meg ezt, mert ez politikai jogi kockázatokat rejt magában. Ahogy említettem, az Európai Bizottság rettenetesen fél attól, hogy az Európai Bíróság egy perben megfektesse.

Ráadásul az politikai értelemben különösen fájna, ha egy olyan eljárásban fektetné meg őt az Európai Bíróság, amit mondjuk Orbán Viktor kezdeményez.

Gondolom, hogy ez a politikai no-go kategória a bizottságnál, ilyen nem lehet.

– Egy új Bizottság esetében, ismerve az erőviszonyokat, várható elmozdulás az Unió álláspontjában, vagy ugyanúgy megy minden tovább, mint eddig?

– Az európai uniós intézmények, amelyek ebben érintettek, a Bizottság, a Tanács, világossá tették, hogy mi az elvárás, min kell változtatni.

Amíg ebben nem lesz változás, addig nincs oka annak, hogy ezek az intézmények változtassanak álláspontjukon.

Ha holnap hirtelen az Európai Tanácsban a tagok nagy többsége Orbán Viktor szövetségesévé válna, minden tagállamban az országgyűlési parlamenti választásokat megnyernék az Orbán Viktorral szövetségben lévő politikai pártok, és ennek megfelelően kormányra kerülnének, így ők ülnének az Európai Tanácsban, illetve az Európai Unió Tanácsában, akkor nyilván változna a dolog, mert akkor a politika szabályai alapján a dolgok változnak. De hát erre finoman szólva nincs esély.

– Orbán a Kossuth Rádióban péntek reggel azt mondta, hogy nem a Leyden az ellenfél, mert ő csak egy alkalmazott. Ezt hogyan értelmezzük? Kitáncol abból a pozícióból, hogy most Ursula von der Leydennel erős konfliktust vállaljon?

– Igen, szerintem erről van szó. Egyszerűen nem éri meg neki hosszú távon egy tényleges konfliktust fenntartani. Az fog történni, mint annak idején Junckerrel, plakátháború. De érdemi nagy konfliktusokat szerintem nem akar fenntartani von der Leyennel, nincs értelme.

A legtöbb kérdésben ugyanis nincsen óriási véleménykülönbség Orbán meg von der Leyen között. Soha nem is volt. Mind a kép politikus az európai politika jobboldalára pozícionálja magát.

Itt ráadásul Orbán Viktor saját magát is meghatározza, ami nyilván a magyar politizáló közönség felé szól, hogy ő magasabbra helyezi magát von der Leyennél. Ő az én alkalmazottam. Amiben egyébként Orbán Viktornak tökéletesen igaza van, hiszen Von der Leyen mindannyiunk, minden európai adófizető alkalmazottja, ahogy egyébként Orbán Viktor is minden magyar adófizető alkalmazottja.

– Mintha lennének közös pontok is von der Leyennel. A bizottsági elnök mondott olyasmit is, ami viszont Orbán Viktornak kedvenc vesszőparipája, és ebben egyet is értenek egymással, ez az európai védelmi képességek növelése. Ez az a terület, ahol Orbán és a Von der Leyen akár még szövetségesekké is válhatnak?

– Az a baj, hogy miközben az összes szuverenista politikus az Európai Unióban imádja a közös védelem meg a közös hadsereg gondolatát,

de ha valaki kitalálná, hogy legyen ilyen, akkor pont ezek a szuverenitásvédő politikusok vernék ki a hisztit, hogy az Európai Unió már megint hatáskört akar bővíteni.

Tehát nagyon jó, hogy egyetértenek, szerintem az európai gondolat szempontjából ez egy jó gondolat, hogy legyen közös védelem, de jelenleg ennek nincsenek meg például jogszabályi alapjai, ami viszont azt jelenti, hogy a felhatalmazás hiányzik hozzá. Tehát az Európai Bizottság ebben a kérdésben nagyon óvatosan fog mozogni. Innentől kezdve ez a politikai kommunikációban egy értelmezhető együttállás és hasznos, de ebből még tényleges politikák meg döntések nem fognak születni.

– Trump a legutóbbi beszédében ismét megemlítette Orbán Viktort. Határozott, nagyon kemény politikusnak nevezte, és őt idézve bizonygatta, hogy az előző elnöksége idején tőle Oroszország és Kína is félt. Ha Trump nyeri meg a választást, akkor Orbán Viktor pozíciói megerősödhetnek az Európai Unión belül?

– Trump már megnyert egy választást, és az alatt a négy év alatt Orbán Viktort még a V4-es államok közül is utolsóként hívta meg a Fehér Házba.

– Na de azóta már a legnagyobb példaképének és barátjának nevezi Orbánt...

– ...Törökország vezetőjeként. Azért ez beárazza Orbán Viktort is. Nyilván politikai szempontból egy hasznos szövetségesként tekint rá. Ez viszont nem biztos, hogy Orbán Viktornak segít.

Európában ez olyan, mint Piszkos Fred barátjának lenni.

Az Európai Unióban Donald Trumpról bizonyos körökben nagyon rossz a vélemény. Én ezeket a véleményeket nem teljes mértékben osztom. Nagyon kevés dologgal értek egyet azzal, amit Donald Trump csinál, de alapvetően a külkapcsolatokban, a külpolitikában szerintem egy viszonylag realista álláspontot képviselt mindig, és igyekezett magát egyébként olyan emberekkel körülvenni, akik nem buta emberek. Trump külpolitikáját lehet vitatni, sokat is vitatom, de nem bolondság, nem irreális az, amit külpolitikában az emberei csináltak. Nincs okom feltételezni, hogy ha esetleg ő megint elnök lesz, akkor a külpolitikájában nem megint egy ilyen realista vonal fog megjelenni, ami viszont rossz hír Orbán Viktornak, mert

realista szempontból Orbán Viktor nem egy jelentős tényező.

Tehát egy esetleges Trump elnökség sem biztos, hogy Orbán Viktort valamiféle komoly tényezővé fogja tenni.

– Orbán Viktornak az Európai Parlamentben sikerült összehozni egy frakciót, de a frakció körül karantén bontakozik ki. Ez mennyiben szokatlan? Arra emlékszem még nagyon régen, a 90-es években, amikor Ausztriában a Szabadságpárt kormányba került, akkor hasonló bojkott volt érvényben jó darabig.

– Ez létező gyakorlat az Európai Parlamentben, hogy a különböző szélsőséges politikai pártokat egyszerűen karantén alá helyezik. A magyar hírekbe eddig azért nem jutott el soha erről szóló tudósítás, mert

még nem volt olyan magyar politikai párt, amelyik szélsőjobbos frakcióban ült volna.

Az Identitás és Demokrácia megszűnésével jött létre a Patrióták csoport. Az ID mindig is egy ilyenfajta karantén alatt volt. Ha szabad csúnyán fogalmaznom, ez úgy megy tovább, ahogy eddig is volt. Eddig ezt nem láttuk, mert magyar politikai párt nem volt ebben érintett. Most vált számunkra érzékelhetővé, hogy a Fidesznek sikerült az ID utódját megcsinálnia, jelentős részben ugyanazokkal a pártokkal, mint amikkel az ID működött korábban.

– Mennyiben megszokott, hogy egy kormánypárt egy szélsőjobboldalinak tartott frakcióba ül be?

– Azon gondolkodom, hogy kimondhatom-e, hogy ilyen soha nem volt. A lengyel Jog és Igazságosság, amikor kormányon volt, akkor jött létre az Európai Konzervatívok és Reformisták, és ők is ebbe a frakcióba léptek be. Jelenleg az ECR-ben a Jog és Igazságosság a második helyen van, erő szempontjából az első Meloni pártja. Bár a lengyelek gondolkodtak azon, hogy átlépnek a patrióta csoportba, de igazából semmit nem javult volna a helyzetük, mert ebben a frakcióban sem lettek volna a legerősebbek. Ellenben Orbán Viktorból nagyon csúnyán kiszerettek a magyar miniszterelnök oroszpártisága miatt, és ha az ECR nem esik szét, márpedig nem esik szét, akkor a Jog és Igazságosságnak nem ambíciója, hogy mozogjon, tehát ők megmaradtak ott.

– Eddig a Fidesz-képviselők nem voltak frakcióban, most meg egy olyan frakcióban ülnek, amely karanténba került. Mennyiben lett a Fidesz pozíciója jobb az Európai Parlamentben?

– Annyiban igen, hogy bár bizonyos vezető posztokat nem kapnak meg, de bizottsági tagságokat igen. Elvileg az általános szabályok alapján minden EP képviselőnek joga van arra, hogy valami bizottságban is üljön. Ami azért nagyon fontos, mert

az alapfizetésre rengeteget rak rá egy bizottsági tagság.

Ez akkor is igaz, ha egy politikai csoportot kartanénban tartanak, és vezető posztokra nem választják meg őket az Európai Parlamentben. Akkor is pozíciónyerést jelent, ha egy frakció létezik, és abba tartozik egy európai parlamenti képviselő.

– Tehát politikailag nem lettek jobb pozícióban, csak éppen több pénz lesz a zsebükben?

– Én úgy gondolom, hogy így van. Egy ilyen politikai csoport, ami az ID is volt, a Parlament jobb széle, eddig sem volt jelentős, ezt eddig is kordon mögött tartották. Ez nyilván benne volt a pakliban, várható volt, hogy ugyanígy fog történni.

Igazából ez nem jelent összességében nagyon komoly befolyásnövekedést.

Legalábbis, ahogy most kinéz az Európai Parlament, úgy biztosan nem.

– Orbán Viktor többször elmondta, hogy ebben a speciális háborús helyzetben nem lehet elugrani a feladat elől, hogy ne próbáljon esélyt adni a békének. Ezzel magyarázta azt a diplomáciai offenzívát, amit ő békemissziónak nevez. Az EU részéről ez erős nemtetszést váltott ki. Lett volna arra esély, hogy a magyar miniszterelnök legalább közvetítsen ebben az ügyben?

– Ez a békemisszió című történet igazából nem más, mint egy belpolitikai kommunikációs púder. Mutatni kell, hogy Orbán Viktor világpolitikai tényező, még akkor is, ha nem az. Ráadásul abból a szempontból komolyanvehetetlennek tűnik ez az egész békemisszió, hogy

nem igazán világos az, hogy mi a terv. Nincs terv.

Orbán Viktor elment Kínába, és ott lelkesen dicsérte a kínai tervet. Elment Kijevbe, ahol nagyjából nem mondott semmit. Azt se mondta az ukrán elnöknek, hogy másnap Moszkvába megy, majd elment Moszkvába, ahol ugyancsak nem mondott semmit, viszont lelkesen állt és végighallgatta, ahogy Vlagyimir Putyin elmondja, hogy Orbán az Európai Uniót képviseli, ami nem volt igaz. Azonban igazából nem tudjuk, hogy van-e olyan, hogy Orbán-terv.

– Mert az a szokás, ha valaki békemissziót indít, egy tervet képvisel, amivel végigházalja a feleket?

– A legelső dolog, hogy mi az a terv, amit el akarsz adni az összeütköző feleknek. Abból a szempontból szerintem

nem volt rossz pozícióban az Orbán-kormány, hogy azzal, hogy folyamatosan nyitva tartotta a bilaterális csatornákat Putyin felé, bőven megvolt a lehetősége annak, hogy ha legalább egy tervet csinált volna, azt megpróbálhatta volna eladni.

Ha Orbán Viktornak lett volna egy terve, és minden sajtótájékoztatója arról szólt volna, hogy Putyin mit szól az ő tervéhez, Kína mit szól az ő tervéhez, Zelenszkij mit szól az ő tervéhez, az azt jelentette volna, hogy ő egy világpolitikai tényező. De az, hogy mindenhova elmegy, és lelkesen bólogat annak, amit a házigazda elmond, attól nem lesz világpolitikai tényező. Ezért még önmagában nem lett volna dühös senki az Európai Unióban.

Ha ezt a belpolitikai kommunikációban hasznosítani tudja, azaz az otthoni választói elhiszik neki, hogy ő világpolitikai tényező, akkor erre mindenki azt mondja, hogy jól van, akkor csináld.

Mindenki, aki a politikából él, az tudja, hogy ez így működik, akkor ez rendben van. A probléma ott kezdődött, hogy egyrészt van egy európai kialakított pozíció az ukrán-orosz konfliktusban, ami élesen szemben áll Orbán pozíciójával. Orbán Viktor nem az európai uniós pozíciót képviselte. Egyrészt nem is mondott semmit, másrészt meg, ez a „minél hamarabb tűzszünet, aztán béketárgyalások” című történet, anélkül, hogy tudnánk, hogy mi a terv, nem mutat sehova. Másrészt pedig

ott állt Orbán Viktor Putyin mellett, aki elmondta, hogy majd akkor lesz béke, ha minden megtörténik, amit ő akar. Tehát, ha teljesül az ő összes igénye majd akkor, és itt áll mellettem az EU soros elnöke is.

Az Európai Unió álláspontja viszont nagyon nem ez, hanem az, hogy Ukrajnát a nemzetközileg elismert határai között kell elismerni, és ez már helyből gyökeres ellentétben áll azzal, amit Putyin mondott. Az európai uniós tényezők azt látták, hogy Orbán Viktor messze nem az Európai Unió álláspontját képviseli, viszont az ő megjelenése, és az, hogy asszisztál ahhoz, hogy őt EU elnöknek hívja Putyin, azzal igazából magát az Európai Uniót diszkreditálta. Ezért voltak ezek a nagyon intenzív reakciók erre a dologra. Önmagában Orbán Viktornak, mint Magyarország miniszterelnökének minden joga megvan akárhova elutazni, és akárkivel, akármiről tárgyalni, csak ugye ezt ne az Európai Uniós soros elnökség zászlaja alatt tegye.

– Von der Leyen a beszédében arra utalt, Orbán Viktor ugyanazt csinálja, amit Chamberlain csinált annak idején Hitlerrel, amikor Münchenben engedett a náci vezér követeléseinek, és odadobta Csehszlovákia egy részét Hitlernek a békéért.

– Orbán Viktor kommunikációjában mindig nagyon egyszerű ráció van, tisztán belpolitikai kommunikáció. A háború rossz, akkor én teremtek békét. Ez belpolitikai használatra szánt termék, és különösen most, amikor a magyar belpolitikában úgy tűnik, hogy van egy feljövő, potens ellenzéki szereplő. Ilyenkor ki kell emelni azokat a vélt saját pozitív tulajdonságokat, amiknek már meg van ágyazva a választóimnál. Tehát az, hogy

én világpolitikai tényező vagyok, szemben ezzel a senkivel, aki a diszkókban, csajok között dobatja ki magát. Tehát ez a ráció ebben a történetben, a politikai súlyozása saját magának és az ellenlábasának.

Aztán, hogy utána ebből nem lesz semmi, az egy másik dolog, mert a rajongók nagy része, akiket meg kell tartani, jellemzően úgyis elfogadnak mindent, amit a kormánypropaganda előad. Mindenki tudja, Orbán Viktor is nagyon jól tudja, hogy valamilyen módon ezt a konfliktust előbb-utóbb le kell csavarni, és le fog csendesedni. Nem biztos, hogy egyből kitör a világbéke holnap, sőt biztos, hogy nem, valószínűleg egy befagyott konfliktus lehet belőle, elhallgatnak a fegyverek, de a feszültség megmarad. Azt meg már lehet majd úgy kommunikálni, hogy „tessék, béke van, és én csináltam”. És a támogatók majd elhiszik.

– Az Európai Bizottság elnöke arról is beszélt, hogy miután Orbán Viktor elment Moszkvába, 24 óra sem telt el, és az oroszok lebombáztak egy kijevi gyerekkórházat. Miért csinálhatta ezt Putyin? Nem számolt vele, hogy ezzel hitelteleníti az egyetlen EU-s vezetőt, aki szóba áll vele?

– Orbán Viktor nem tényező Putyinnál, ő nem foglalkozik azzal, hogy Orbán Viktornak mi jó, mi nem jó. Valószínűleg előre kidolgozott műveleti tervek voltak. Ezt a fegyveres erők végrehajtották. Az, hogy közben Orbán Viktor ott van, senkit nem érdekelt, az elnöki hivatal meg nem szólt le a vezérkarnak, hogy toljuk meg ezeket a támadásokat három nappal. Annyira nem volt fontos Orbán nekik se.

Tehát láthatóan még az oroszok sem foglalkoznak azzal, hogy Orbán látogatásának valami eredményt próbáljanak hazudni.

Azt gondolom, hogy ebből világosan látszik, hogy ezek a látogatások teljesen hatástalanok a béketeremtés szempontjából. Az, hogy az oroszoknak mennyire fontos Orbán, egy nagyon érdekes kérdés, mert azt azért tudjuk, hogy az orosz pénz az európai politikában számos ponton ott van. Putyin nagyon sok európai politikai pártot támogat. Nem mondom, hogy pórázra vette azokat, de a pénze ott van. Emlékezetes, hogy pár hónappal ezelőtt Magyarországon is kibukott, hogy a Le Pen-féle pártok az MBH Bankon keresztül kaptak orosz pénzeket. Putyinnak nem Orbán Viktor az egyetlen eszköze az Európai Unión belül, bár tény, hogy

mint miniszterelnök kellemesen magas pozícióban van, aki egy egész állami apparátust adott esetben rá tud állítani a putyini érdek kiszolgálására.

De nem ő az egyetlen szereplő, és nem azt mondom, hogy viszonylag gyorsan ki lehetne pótolni, ha történne vele valami, de azért van jelentkező. Ott van mondjuk Fico, és még lehetne sorolni olyan politikai szereplőket, akik nem biztos, hogy teljesen elzárkóznának a Putyinnal való együttműködéstől. Ezeket nem biztos, hogy látjuk, mert nem dugják ki a fejüket, mert most Orbánra figyel mindenki. A másik része pedig, hogy ez a kapcsolat Orbán Viktornak is előnyös taktikai szinten, például most ezért tudja magát világpolitikai tényezőként eladni a saját követői, rajongói számára, más meg úgysem nagyon számít.

– Mi lett volna a helyes lépés Orbán Viktortól a kijevi gyerekkórház elleni támadás után az oroszokkal kapcsolatban?

– Az a kérdés, hogy tudna-e visszakozni. Nem tudom, hogy Orbán Viktor hogyan gondolkodik ezekről a dolgokról, de azt világosan lehet látni, hogy az ő attitűdje alapvetően olyan, hogy csak előre, nem hátra. Nagyon nehéz a pályakorrekció egy ilyen szereplő esetében, de nem tudom, hogy ezen a zsigeri hozzáálláson túl van-e valami tudatos, racionálisan végiggondolt oka. Biztosan nehéz lenne most hirtelen a magyarországi támogatói körben korrigálni ezt a dolgot.

Nincs az a propagandamédia mennyiség, ami hirtelen meg tudná magyarázni,

miután éveken át kondicionálták a rajongókat az oroszimádatra, mindenféle orosz propagandaoldalak jelentős támogatásokat kaptak, megtűrik őket a magyar médiatérben, egyre jobban terjednek. Tehát nem biztos, hogy jó ötlet lenne Orbán Viktor részéről a pályakorrekció a saját támogatói körben esetleges népszerűségvesztés miatt. De én is csak találgatok ebben a kérdésben.

– Elkövetkezhet-e egy olyan pillanat, amikor Orbán Viktor pozíciója tarthatatlanná válik?

– Bármelyik pillanatban bekövetkezhet.

Szerintem egyébként ez már bekövetkezett.

Abban a pillanatban, amikor 2022-ben nyílt agresszióhoz folyamodott Oroszország, ez a pillanat eljött. Szerintem azóta ez a pozíció recseg-ropog, inog, már nem működik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Vidéki prókátor: Orbán Viktor tudatosan hazudik, a Btk. a politikusokra is vonatkozik!
Egy népszerű Facebook-oldal a rémhírterjesztés paragrafusát idézte a miniszterelnök bejelentése után. Akár több év börtön is járhat a köznyugalom megzavarásáért.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 25.



A Vidéki prókátor nevű Facebook-oldalán reagált Orbán Viktor bejelentésére, amelyben a miniszterelnök katonai és rendészeti eszközökkel erősítené meg a kritikus energetikai infrastruktúra védelmét. A poszt szerzője három pontban fejti ki a véleményét az elhangzottakkal kapcsolatban. Elsőként azt állítja, hogy

Orbán Viktor tudatosan hazudik,

amikor „további akciókról” beszél, mivel szerinte:

„Ukrajna nem követett el eddig semmilyen »akciót« magyar létesítmények ellen, ezért a »további« kifejezés használata – Orbánhoz méltó módon – tudatosan hazug.”

A bejegyzés írója ezután azt a feltételezést veti fel, hogy ha bármilyen támadás érne magyar létesítményeket vagy állampolgárokat, az végső soron a magyar miniszterelnöknek kedvezne. Állítása szerint

egy ilyen akcióból kizárólag Orbán Viktor profitálna, és ezért az bizonyosan az ő érdekében történne, függetlenül attól, ki a tényleges elkövető.

A poszt végül a Büntető Törvénykönyv rémhírterjesztésről szóló paragrafusát idézi, emlékeztetve, hogy az a politikusokra is vonatkozik.

„Btk. 338. § (1) Aki a köznyugalom megzavarására alkalmas olyan valótlan tényt állít, híresztel, vagy azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a közveszéllyel fenyegetés a köznyugalmat súlyosan megzavarta. Ez a törvényhely a politikusokra is vonatkozik.”

Orbán Viktor a Védelmi Tanács ülése után közzétett videóban jelentette be a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését. A miniszterelnök azt állította, hogy Ukrajna „olajblokáddal” gyakorol nyomást Magyarországra és Szlovákiára, és „további akciókra” készülhet a magyar energiarendszer megzavarására. Ennek nyomán elrendelte katonák és eszközök telepítését a kiemelt létesítményekhez, fokozott rendőri járőrözést, valamint drónrepülési tilalmat vezetett be Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Ranschburg Zoltán: Számomra is érdekes, hogy Orbán mennyire nyíltan beszél arról, hogy gondok vannak
A miniszterelnök azt mondta, benne van az erdőben, és bár hisz a győzelemben, már kevesebb egyéni választókerületet tart nyerhetőnek. Fordíthat-e a Fidesz, miután a Medián a pártot választani tudó biztos szavazók körében 20%-os Tisza előnyt mért? Erről beszélgettünk.


Orbán Viktor szerda este arról beszélt, „benne van az erdőben”, és „már a saját felméréseiket is kétkedve olvasgatja”. Mindezt a Medián friss számaira reagálva közölte, amiket szerinte nem lehet komolyan venni. Ebben a pártot választani tudó biztos szavazók között 20%-os előnyt mértek a Tisza javára, a teljes népességben is 11%-kal előzte meg az ellenzéki párt a Fideszt. A Nézőpont azonnal kihozta saját eredményeit, amik szerint továbbra is stabil a kormánypárt előnye. A miniszterelnök pedig közölte, a győzelemhez azokat is mozgósítani kell, akik nem mennének el szavazni, ha nem kopogtatnának be hozzájuk.

A kormányoldal reakció azt mutatják, a Fideszt is érzékenyen érinthették a választások előtt alig hat héttel mért Medián-adatok. Hann Endre és több politikai elemző is úgy látja, a választás eldőlni látszik, már ha a kormány betartja a demokratikus játékszabályokat. A kormány közben bejelentette, katonákat és rendőröket vezényelnek a magyar energetikai infrastrúra védelmére, amit ukrán támadás fenyeget. Magyar Péter válaszként figyelmeztetett, nehogy önmerényletre készüljenek. Valóban ennyire ledolgozhatatlan már a Fidesz hátránya? Fordíthat-e ezen a kormánypárt, ha még tovább fokozza a háborús veszély hangoztatását vagy jobban mozgósít? És mi a helyzet a többi párttal? Ranschburg Zoltán politikai elemzőt kérdeztük.

— Ezeket az eredményeket már a gödi botrány és hálószoba-ügy után mérték. A lejárató kampányok nem hatásosak?

— A hálószoba-ügy érdekes, mert még mindig nem tudjuk, hogy mi az ügy. Valójában azon túl, hogy megjelent egy oldal, még semmi konkrétumot nem láttunk. Ebben az esetben Magyar Péter közzétett egy videót, ahol ő a saját oldaláról megmagyarázta, hogy mit láthatunk majd esetleg egy videón. De ennél többet nem tudunk, tehát ez még persze gyűrűzhet. De én úgy látom, hogy annak ellenére, hogy nagyon aktívan folyik a kampány, érdemi elmozdulások nagyon nem történtek; illetve történt elmozdulás, de csak a Tisza irányába. Tehát a Fidesznek nem sikerült megállítani a Tisza népszerűség-növekedését.

A február kulcsfontosságú volt ebből a szempontból, hiszen a hónap elején elkezdtek érkezni azok a pénzügyi juttatások, amelyekhez, én azt gondolom, hogy a Fidesz nagyon komoly reményeket fűzhetett.

Itt a fegyverpénzre gondolok, a 14. havi nyugdíj részletére és így tovább. De ennek a hatása nem látszik ezekben a Medián-számokban.

Ez mindenképp egy nagyon-nagyon komoly probléma a Fidesznek. Én most először gondolom azt, hogy itt tényleg... Nem akarom azt mondani, hogy eldőlt a választás, de most már csak valami egészen földcsuszamlásszerű dolognak kellene ahhoz történnie, hogy ez megfordulhasson.

— Mi fordíthatná meg ezt a trendet?

— Fogalmam sincs. Ha ezek a Medián-számok így stimmelnek, akkor... nem tudom. 2022-ben nem láttuk előre, hogy Oroszország le fogja rohanni Ukrajnát. Ez nyilván alapvetően megváltoztatta a kampány utolsó bő másfél hónapját. Valami hasonló, földcsuszamlásszerű esemény persze most is történhet, de a különbség akkor is óriási. Mert hogy olyasmi tud-e történni, ami alapvetően megingatja azokat, akik a Tisza Pártra voksolnának, és a Fidesz felé terelné azokat, akik jelenleg a bizonytalanok közé tartoznak, az előfordulhat, de én nem tudom, hogy minek kell történnie ehhez.

Az is igaz azonban, hogy egy számsor nem számsor.

Nem a Medián mai adataiból kell kiindulni, hanem meg kell nézni, hogy mit mért a Medián az előző hónapokban, és meg kell majd nézni azt is, hogy a többi kutatóintézetnek lesznek-e legfrissebb számai, amelyek már a február hónap eseményeit is figyelembe veszik, tehát amelyek február második felében, végén készültek, akkori adatfelvétellel. Ha ezeket megnézzük, akkor nem csak az az érdekes, hogy most hogy áll a Tisza és most hogy áll a Fidesz, hanem az látszik, hogy egy hónapok óta tartó trendről van szó, ami a Fidesz stagnálását, esetleg enyhe gyengülését és a Tisza erősödését mutatja.

Ezt a hosszú folyamatot kellene valahogy megfordítani, nem a mai állást. És ez az, ami miatt ennyire nehezen látom, hogy mi lehet az, amit még be tud vetni a Fidesz.

Főleg úgy, hogy ugye már aktívan zajlik a kampány. Tehát most már nem arról van szó, hogy Magyar Péter pörög az online térben, és mindenki rá figyel, és a Fidesz meg közben morfondírozik, hanem folyamatosan zajlik az oda-vissza küzdelem a két nagy párt között. Orbán Viktor személyesen országot jár, gyakorlatilag minden nap megszólal valahol, tele van vele az összes hírmagazin, híradó és minden egyéb hírforrás. És még így sem sikerült ezen a trenden változtatni. Szerintem ezt így, ebben a kontextusban érdemes nézni. Innen nézve mondom azt: fogalmam sincs, mi lehet az, ami még ezt meg tudná változtatni.

— Nem gyengíti Orbán Viktor a saját pozícióit azzal, hogy az országjárása gyakorlatilag titkosított, míg Magyar Péter nyilvánosan hirdeti meg, hol lép fel, akár egy nap több helyen is?

— Ami az országos nyilvánosság szintjét illeti, azt gondolom, hogy Magyar ettől láthatóbb, jobban fel lehet rá készülni. Azért nyilván Orbán Viktor szerepléseiről is kapunk híreket utólag. De az biztos, hogy Magyar Péternek a személyes elérése nagyobb.

— A mérés szerint a fideszes tábor bizonytalanabb, amit nézhetünk úgy is, mint mozgósítási tartalékot. De azt is jelentheti, hogy ha több kutatás is megerősíti ezt a trendet, hogy elérkezünk most már egy lélektani ponthoz, amikor a bizonytalanok elkezdenek a vélhető győztes, a Tisza felé áramlani. Melyik a hihetőbb magyarázat?

— Az, hogy a Fidesz szavazói kevésbé aktívak, nem új jelenség; ezt nagyon régóta mutatják a kutatások. Ezért van az, hogy a Tisza jellemzően jelentősen nagyobb arányban vezet a biztos szavazó pártválasztók között, mint a teljes népességben. Tehát többen mondják a Tisza szavazói közül, hogy biztosan el is mennének szavazni; azaz az ő esetükben a mozgósítottság szintje magasabb. A Fidesz-közeli elemzők nagyon szeretik ezt úgy értelmezni, hogy a Fidesznek több a tartaléka, és ebben valamennyi igazság van is, bár nagyon sok tekintetben szerintem lehet ezzel vitatkozni, hiszen nagyon meglepődnék, ha Orbán Viktor egy évvel ezelőtt azt gondolta volna, hogy de jó lesz nekünk, ha csak mondjuk 80 százaléknyi a mozgósítottságunk, és nem 90. Nem hiszem, hogy ez a helyzet. Igazából két különböző feladat áll most a Tisza és a Fidesz előtt.

A Fidesz dolga az, hogy a kevésbé aktív választói mozgósítottsági szintjét növelje, őket aktivizálja, hogy mindenképpen elmenjenek szavazni.

A Tiszánál nem nagyon van már hova fokozni: majdnem 100 százalékon áll azoknak az aránya, akik azt mondják, hogy el is mennének a Tiszára szavazni. Az ő esetükben az a kihívás, hogy ezt a szintet fenntartsák április 12-ig. Valójában ugyanis az a lényeg, hogy a választás napján érje el a maximumát a mozgósítottság. Ezzel együtt azt gondolom, hogy a Tisza előtt álló kihívás ebből a szempontból jóval kisebb. A tiszás mag nagyon aktív, a választóik nagyon aktívak, aminek nyilván kedvez az (és ezt a kutatások is igazolják), hogy egyre nagyobb lehetőség van a kormányváltásra, a rendszerváltásra. Ez önmagában is olyan tényező, ami fenntarthatja ezt a mozgósítottsági szintet. A Fidesznél nem tudom, meddig lehet fokozni azt az aktivitást, ahol most állnak. Nyilván ez az elképesztő háborús őrület, ami kezd beindulni megint a Fidesz részéről, és az egyre agresszívabbá és konfliktusosabbá váló kommunikáció Ukrajna kapcsán ezt a célt szolgálja. De még ha a fideszes szavazótábor mozgósítottsága magasabbra is nőne, az sem lenne elég.

A Fidesznek az is kell, hogy a bizonytalanok közül tudjon maga felé terelni újabb választókat a félelemkeltéssel, azzal az üzenettel, hogy a Fidesz az egyedüli párt, amely képes biztonságot nyújtani az állampolgároknak.

Számomra kérdéses, hogy sokan vannak-e azok, akik hitelt adnak ennek az üzenetnek, illetve azok az emberek nincsenek-e már most a Fidesz mögött.

— Az országot elárasztották a Fidesz, a kormány és a hozzájuk köthető szervezetek plakátjai. Ez az egyszólamú, háborús veszélyre épülő stratégia elég lehet a Fidesznek a helyzet korrigálására?

— Ez az, amivel kapcsolatban az előbb azt mondtam, hogy vannak kétségeim, mennyire tud ez még eredményes lenni. Nem csak azért, mert négy éve, a 22-es kampányban már ugyanerre épített a Fidesz, és még a 2024-es EP-kampányban is, hanem azért, mert nagyon régóta folyamatosan zajlik a háborús riogatás. Nincs olyan érzése a választónak, hogy na most berobbant a kampány, most aztán jönnek a kampányplakátok. Több olyan hirdetőfelülettel találkoztam én magam is, például üres telkek előtt álló hirdetőtáblákkal, ahol faltól falig arról szólnak a plakátok, hogy Von der Leyen és Zelenszkij dróton rángatja Magyar Pétert, és Magyar Péter kiszolgálja a brüsszeli érdekeket. Ez nem új dolog. Szerintem ehhez nagyon-nagyon hozzászoktak már a választók.

Nem tudom, mekkora újdonságerővel tud még bírni az, ha még további plakáthelyekre is kikerülnek hasonló hirdetések.

Ezt én különválasztanám a politikusok hirdetéseitől. A Tisza elmondta, hogy óriásplakátokat nem fognak kihelyezni, viszont az egyes politikusaikat, az OEVK-ban induló jelöltjeiket fogják hirdetni. Nyilván ennek van egy ismertségi oka: egyszerűen el kell érni, hogy a sokszor helyben kevésbé ismert, újonc tiszás jelöltek névismertsége terjedjen, egyre többen tudják, kik a tiszás jelöltek. Ezen a szinten nyilván a Tisza is jelen lesz. Ami magukat az üzeneteket illeti, tehát ami nemcsak a politikusok ismertségére vonatkozik, hanem a politikai üzenetekre, ott a Tisza eddig is nagyon eredményes volt óriásplakátok nélkül, a Fidesz pedig mindig is operált ilyenekkel. Nem tudom, nehezen látom magam előtt, hogy most akkora óriási robbanás lesz ebben a típusú közterületi kampányolásban, ami alapvetően megváltoztatná az eddigi viszonyokat.

— Ha ennyire nyílik az olló, a Fidesz gondolhatja-e úgy, hogy mégiscsak ki kellene állni egy miniszterelnök-jelölti vitára?

— Egy miniszterelnök-jelölti vita mindig a kihívó számára jelent előnyt, hiszen egy szintre kerül a kihívottal, az inkumbens miniszterelnökkel; számára lehet ez igazán eredményes. Ha a Fidesz azt gondolja, hogy nagyon nagy hátrányban van, én akkor is nehezen tudom elképzelni a vitát. De azért pár hónappal ezelőtt sokkal egyértelműbben mondtam volna nemet erre. Most is azt gondolom, hogy valószínűbb, hogy nem fog sor kerülni a miniszterelnök-jelölti vitára, mert ez egyértelműen a gyengeség beismerése lenne. De jobban nem látok bele.

— A független és a kormányközeli közvélemény-kutatók mintha másik valóságban élnének. Most, hogy alig 40 nap van a választásokig, kockáztathatja-e bárki a hitelességét azzal, hogy a valóságtól durván eltérő adatokat közöl?

— Egyfelől ez valóban kérdés lehet, viszont másfelől azt gondolom, hogy ezért is fontos különbséget tenni az egyes pártoktól függő és a valóban a piacról működő közvélemény-kutatók között. Egy, a kormánytól vagy a kormánypártoktól függő kutatóintézetnek vagy think tanknek nem az a sikerszempont, hogy jól eltalálja a számokat; tőlük nem ezt várják el. Ami azt is jelenti, hogy nekik ebben az értelemben nem kell majd elszámolni, vagy nem igazán kell elszámolni a számaikkal. A közvélemény felé nyilván valamilyen magyarázatot kell majd adni, de az nem jelenti azt, hogy politikai megrendeléseket ne kapnának a jövőben.

Egy piacról működő közvélemény-kutatónak ebből a szempontból sokkal óvatosabbnak kell lennie, mert náluk nyilván, ha nagyon mellélőnek, ha valami óriási hibát követnek el, amit nem lehet megmagyarázni, akkor annak hatása lehet egyszerűen arra, miből fognak megélni a jövőben.

Tehát ez egy fontos különbség. Egyébként, ami a tendenciákat illeti, azokban még a kormányközeli kutatóintézeteknél sem nagyon más a helyzet, mint a függetleneknél. Nyilván a számok maguk mások, de náluk is, ahol azért a Fidesz vezet, ott is a két párt közeledését mutatják már régóta. Ott is csökken a különbség a Fidesz és a Tisza között. El tudom képzelni, hogy valamilyen magyarázatot utólag szőnének arra, ha nem az ő számaiknak megfelelő eredmény jönne ki, de hát ezt persze nyilván mindenki megteszi.

— Orbán Viktor nemrég elismerte, hogy a pesti agglomerációban nehéz helyzetók van. Ez azt jelenti, hogy a választókerületi átrajzolás, a gerrymandering hatástalan lett?

— A gerrymanderingnek van hatása, nyilván ezért is csinálják, de önmagában nem dönt el egy választást; lehet hatása rá, de ez csak egy a sok tényező közül.

Az számomra is érdekes, hogy Orbán mennyire nyíltan beszél arról, hogy gondok vannak.

Én azt hiszem, hogy itt most az a fontos, és ahogy közeledünk a választásokhoz, egyre fontosabbá válik, hogy érezzék a fideszes szavazók, nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy nem mennek el szavazni. Ez egy érdekes probléma a Fidesznél, ami már régóta megvan: egyszerre kell kétféle üzenetet kommunikálniuk. Az egyik a magabiztosság, a másik pedig az, hogy óriási a tét, muszáj elmenni. Figyelemreméltó volt, hogy még az évértékelőjében Orbán mennyire magabiztosan beszélt; ott fel sem merült, hogy ez nyitott kimenetelű választás lenne. Bár előtte is és azóta is több helyen célzott rá, hogy valójában korántsem tartja ezt megnyert választásnak. Én azt hiszem, hogy itt ez a legfontosabb üzenet minden választókerület irányába. Úgyhogy mondom: a gerrymanderingnek lehetett hatása, biztos, hogy okkal került sor ezekre, de hát változtak azóta az idők.

— Nézzük a kispártokat. A Mi Hazánkat befutóra mérik, de a DK-nak a jelek szerint az aláírásgyűjtés is nehezen megy. Okozhat-e meglepetést a Mi Hazánk azzal, hogy mérleg nyelveként hatalomra segíti a Fideszt?

— Erre az utóbbi kérdésre azt tudom mondani, hogy előfordulhat, de nem akarok eredményeket tippelni. Nyilván a matematikai lehetőség megvan rá, tehát ez előfordulhat. És valóban a három még játékban maradt kispárt közül a Mi Hazánk tűnik a legesélyesebbnek. Ha megnézzük a korábbi választási eredményeiket: a Mi Hazánk környékén volt egy viszonylag stabil, olyan hat százaléknyi választói réteg, amely leadta a szavazatát a pártra. Most ez nagyon érdekes helyzet lesz, több okból. Egyrészt, ha nagyon a bejutási küszöbön egyensúlyoz a Mi Hazánk, akkor nem érzik-e a választói, hogy inkább biztosra mennek, és átszavaznak olyan pártra, amelyik biztos bejutó. Ez az egyik. Azért ennél általában elkötelezettebbek a Mi Hazánk-szavazók. Akkor viszont az a kérdés merül fel, hogy a Mi Hazánk szavazói inkább a Fideszt támogatnák-e, vagy inkább a kormányváltást? Mert az a nagyon érdekes helyzet, és ezt Szabó Andrásék tavaly év végi, nagymintás közvélemény-kutatásából szűrtem le, hogy

a Mi Hazánk-osok között elég magas azoknak az aránya is, akik kormányváltást szeretnének.

Nyilván nem a Tisza lenne az elsődleges választásuk, hanem a Mi Hazánk. De nem rajongói a Fidesznek. Emellett viszont sokan vannak, akiknek mégiscsak a Fidesz a másodlagos preferenciája. Tehát ha átszavaznak a Mi Hazánk-szavazók, számomra nem teljesen egyértelmű, hogy az fideszes szavazatként konvertálódik át. Úgyhogy ezt még meglátjuk. Ezzel együtt is azt gondolom, hogy a Fidesznek lehet a Mi Hazánknál nagyobb tartaléka. Ha ez viszont igaz, akkor a Mi Hazánk-szavazóknál az merül fel, hogy ha azt látják, hogy bajban a Fidesz, akkor nem gondolják-e azt, hogy inkább átszavaznak a Fideszre. Ezt azt hiszem, ezt április 12. előtt nagyon nehéz megmondani. Egy közvélemény-kutatásban, ahol megkérdezik, melyik a preferált pártja, melyik pártra szavazna egy elméleti helyzetben, ha most lennének a választások, azért könnyebben mondja az ember a saját valós pártpreferenciáját, minthogy utána effektív döntést kelljen hoznia erről. Tehát itt további spekulációba nem mennék bele. Ami a DK-t és a Kutyapártot illeti: igen, nagyon jól látszik, mennyire küzdeniük kell.

— Mi a helyzet az örök dilemmával: mi van, ha a régi ellenzéki jelöltek, mint Hadházy Ákos vagy Tordai Bence, annyira megosztják a szavazatokat, hogy nevető harmadikként a Fidesz fut be egyéniben? Ezen múlhat a választás, vagy a Tisza kétharmada?

— Megint csak azt mondom, hogy a matematikai esélye nincs kizárva, de kevés esélyt látok rá. Elsősorban azért, mert azokban az OEVK-kban, ahol erős, tiszán kívüli, régi ellenzéki jelöltek vannak, ott a Tisza borzasztóan erős. Ezek túlnyomó többségben budapesti OEVK-k.

Nagyon erőn felül kellene a Fidesznek teljesítenie ahhoz, hogy nevető harmadikként fusson be, és ne csak simán harmadik helyezett legyen egy ilyen helyzetben.

Tehát nem látom igazán esélyét, hogy ezen múlna a dolog. Az előző választásokon is jellemző volt, hogy alapvetően az egyéni jelöltekre is pártszimpátia alapján szavaznak a legtöbben. Általában elég kicsi volt az eltérés a listákra és az egyéni jelöltekre leadott szavazatok száma között, ezért kicsi esélyét látom annak, hogy a régi ellenzéki jelöltek olyan mértékben vinnék el a Tisza voksait, hogy ezen múljon a Tisza győzelme. Ha ez mégis előfordulna, akkor viszont nagyon nem lennék azoknak a jelölteknek, vagy azoknak az akkor már megválasztott képviselőknek a helyében, akiken ez adott esetben elúszott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Orbán Viktor: Mostmár benne vagyunk az erdőben, fát látok, az erdőt már nem látom
A miniszterelnök a Patrióta élő eseményén arról beszélt, hogy már a saját felméréseiket is kétkedve olvasgatja, de úgy gondolja, nyerhetnek. Ehhez a mozgósítás a kulcs, ugyanis a saját szavazótáboruk kevésbé iskolázott, sokan csak akkor mennek el, ha bekopogtatnak hozzájuk.


Orbán Viktor miniszterelnök a Patrióta élő eseményén arról beszélt, hogy az előrejelzések és a becslések világában már „nincs értelmes beszéd”. A kormányfő szerint ez már nem a politika, hanem a szórakoztatóipar része, amiről nem lehet komolyan beszélni.

Konkrét példaként említette Hann Endrét, a Medián közvélemény-kutató ügyvezetőjét. „Ma is láttam egy ilyet Hann Bandi esetében” – fogalmazott. A miniszterelnök szerint ezek a „tisztességben megőszült szakemberek” a végén átnyergeltek egy másik szakmára. Orbán Viktor egy divatvilágból vett hasonlattal élt, mondván: „Talán Coco Chanel, vagy valamelyik divatcsászár mondta azt, hogy minél rosszabbul állnak a dolgaid, annál jobban kell kinézned. Szeretném hinni, hogy itt erről van szó.”

A miniszterelnök kijelentette, hogy miután nem lehet ezekre a felmérésekre hagyatkozni, „oda jutottunk, hogy már a saját felméréseinket is kétkedve olvasgatom.”

„Egyetlen dolog maradt, ugye mostmár benne vagyunk az erdőben, fát látok, az erdőt már nem látom, hogy megyünk. Választókerületről választókerületre megyünk.”

Orbán Viktor elmondta, ő maga is járja az országot és beszél az emberekkel, és ezek alapján van egy becslése a jelenlegi erőviszonyokról. A 106 egyéni választókerületből a Fidesz szerinte biztosan megnyerne 65-öt, ha most vasárnap lennének a választások.

„Ha holnap reggel lenne a választás, szerintem 65-öt a mostani erőviszonyok alapján behúznánk” – állította. Hozzátette, ezen felül „van 10, amiért nagyon jó eséllyel harcolnánk.”

Emlékeztetett arra, hogy négy évvel ezelőtt 87 egyéni választókerületet nyertek meg, és kijelentette, nem tud kisebb céllal harcba menni, mint amit legutóbb elértek. „Az nem az én sportágam.” A kormányfő szerint onnan kell kiindulniuk, hogy mindent megvalósítottak, amit vállaltak, sőt, még azon túl is.

A miniszterelnök ezután arról beszélt, hol lehet egy ilyen kedvező helyzetből mégis veszíteni. Úgy látja, a probléma az, hogy a szavazóik egy része nem megy el választani, csak akkor, ha személyesen felkeresik őket.

Ennek okát abban látja, hogy a Fidesz szavazói „nem a társadalom elitjéből vannak”.

Orbán Viktor szerint van egy olyan összefüggés, hogy az iskolázottabbak nagyobb arányban mennek el szavazni. Azt is elismerte, hogy pártja támogatottsága az értelmiségiek, illetve a magasabb iskolai végzettségűek körében lecsökkent. A Fidesz szavazóinak nagyobb része szerinte jelenleg a munkásokból, szakmunkásokból és betanított munkásokból, vagyis a „társadalom derékhadából” kerül ki.

„A külvárosokban velünk vannak. A koránkelő melósok, a betanított munkások, még a közmunkások is velünk vannak” – jelentette ki. Hozzátette, velük van mindenki, aki úgy érzi, hogy a munka egy lehetőség, nem pedig teher.

A győzelem kulcsát a mozgósításban látja.

„Ha azokat az embereket is ráébresztjük arra, hogy miért fontos eljönni, akik egyébként nem foglalkoznak politikával, ha őket is elérjük, akkor mi egy nagy győzelmet tudunk aratni. De ha nem jönnek el, akkor el lehet csúszni.”

A megoldás szerinte a személyes megkeresés: „Be kell hozzájuk kopogtatni, és akkor eljönnek.”

A teljes beszélgetés

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán: A kormánypártnak lassan válságkezelésre kell berendezkednie, már egy Orbán–Magyar-vita is az érdekük lehet
A szociológus szerint a Medián legfrissebb eredményeit látva Orbán Viktor akár egy vitát is bevállalhat Magyar Péterrel. Ha a következő hetekben a Fidesz nem tud előállni valamivel, ami alapvetően megváltoztatja a választók véleményét, akkor a Tisza nyerhet.


A Medián legfrissebb felmérése szerint a biztos pártválasztók körében a Tisza Párt 20 százalékponttal vezet a Fidesz előtt. Somogyi Zoltán az ATV-n azt mondta, ez a különbség rendkívül nagynak számít.

„Hogyha itt tartunk, akkor valószínűsíthetően a kormánypártnak lassan egyfajta válságkezelésre kell majd berendezkednie” – vélekedett.

Hozzátette, a Mediánt hiteles kutatóintézetnek tartja, amelynek adataiból szerinte még Orbán Viktor stábja is dolgozik. „Én is azt valószínűsítem tehát, hogy országos szinten mindenképpen a TISZA vezet.”

A szociológus szerint a kormánypártok jelenleg ugyan még magabiztos győzelmet kommunikálnak, de ha a következő hetekben nem tudnak előállni valamivel, ami alapvetően megváltoztatja a választók véleményét, akkor a Tisza Párt nyerhet.

Ebben a helyzetben felvetette egy Orbán–Magyar vita lehetőségét is. „Hogyha mondjuk egy kicsit is az Orbán stáb gondolkozik azon, hogy miben lehetne esetleg fordítani az eredményen, és azt gondolják, hogy ők vesztésre állnak, akkor nincs is olyan messze tőlünk egy Orbán-Magyar választási vita” – fogalmazott a szociológus, aki szerint egy ilyen esemény egy ponton már az Orbán-stáb érdeke is lehet.

A kisebb pártokkal kapcsolatban Somogyi Zoltán azt mondta, a Mi Hazánknak megvan a saját szubkultúrája és az 5 százalékos bejutáshoz szükséges támogatottsága, a többiek viszont bajban vannak.

„Ennek a választásnak egyetlen egy kérdése van, hogy Orbán Viktor menjen vagy maradjon. A választók nagy része erre rendezkedett be” – állította.

A műsorban megkérdezték Orbán Viktor és Magyar Péter közelmúltban elhangzott becsléseiről is, melyik párt mennyi egyéni mandátumot hozhat el. A miniszterelnök korábban 80 Fidesz által nyerhető választókerületről beszélt, Sülysápon viszont már csak 65-ről. Magyar Péter viszont azt közölte, 80-85 egyéni körzetben ők vezetnek.

Somogyi Zoltán szerint ezeket érdemes fenntartásokkal kezelni. „Magyar Péterre ugyanúgy igaz, mint Orbán Viktorra, hogy az, hogy hány helyen vezetnek, ezt ők sem tudják” – jelentette ki. Ennek módszertani okai is vannak, ugyanis „egyéni választói körzeteket a lehető legnehezebb, szinte lehetetlen kutatni”. Minél kisebb a vizsgált sokaság, annál pontatlanabbak lesznek az adatok, magyarázta.

Arra a kérdésre, hogy mi történne egy esetleges Tisza Párt-győzelem után, Somogyi Zoltán azt válaszolta: „ez még nagyon messze van.” Szerinte először a kormányátadás mikéntjéről kellene beszélni, majd arról, hogyan lehet eligazodni abban a közjogi rendszerben, amelyet Orbán Viktor a saját képére formált. Hozzátette, a Fidesz ellenzéki viselkedése csak ezek után következne, de mindennek az alapfeltétele, hogy a Tisza Párt valóban megnyerje a választást.

„A Medián kutatásából az következik, hogy igen, de pár hét múlva meg fogjuk látni, hogy tulajdonképpen mi is történik” – zárta gondolatait az elemző.

A teljes videó

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk