Kétségbeesetten harcol a családja egyben tartásáért egy fiatal édesapa. Péter Fülöp-szigeteki feleségét ugyanis ki akarják toloncolni az országból, pedig csupán két hónapja született meg a közös gyermekük - írja a Blikk.
A Fülöp-szigeteki nő munkavállalói vízummal érkezett Magyarországra, gyári munkásként dolgozott.
„Társkeresőn találtunk egymásra, minden nagyon jól ment, így októberben össze is házasodtunk. A korábbi kapcsolatainkhoz képest sokkal jobban egymásra hangolódtunk, így nem volt kérdés, hogy összekössük az életünket. Rena gyári munkásként vállalt munkát, gépkezelőként annyit keresett, mint a hazájában egy diplomás gyógyszerész. Egyedül jött, hogy támogatni tudja a családját, mi pedig angolul kommunikálunk egymással”
– mesélte a Blikknek Péter.
A férfi elmondása szerint a munkavállalói vízum és a tartózkodási engedély alapvetően két évre szól, de abban az esetben, ha a cég igényt tart a munkavállaló további munkájára, a közvetítő meghosszabbíthatja azt. Ez tavaly decemberben meg is történt.
A nő ugyanakkor időközben várandós lett, ezt pedig feltételezhetően a közvetítő bejelentette az idegenrendészetnek, ahol visszavonták a munkavállalói vízumát és tartózkodási engedélyét.
Arra hivatkoztak, hogy a táppénz miatt nem tud dolgozni, és azt is közölték velük, hogy hamarabb be kellett volna jelenteniük a terhességet, mert az asszony szerintük veszélyes munkakörnyezetben dolgozik.
Péter viszont azt mondja: erre semmiféle hivatalos adatot nem talált.
„A határozat kiállításától nyolc napunk volt fellebbezni, de ebből kifutottunk, mire átvehettük volna. Innentől indult az idegenrendészeti eljárás, ahova behívtak minket meghallgatásra. Két hónapja egy keresetből kell élnünk, mert a közvetítő cég húzza a csecsemőgondozási díj folyósítását. Július 31-én a kezünkbe nyomták a határozatot, hogy Renának harminc napja van elhagyni az országot, amit ugyan lehet hosszabbítani, de hosszú távon ez nem megoldás”
- fogalmazott a férfi, aki hozzátette:
beadták az úgynevezett családegyesítési vízumkérelmet, de azt szinte rögtön el is utasították.
Időközben a kisbaba is megszületett, a pici szerencsére makkegészséges.
Péter elmondása szerint a felesége a „meghosszabbításokkal” nem vállalhat munkát itthon, ezért a rövid távú céljuk az úgynevezett családegyesítési vízum megszerzése, aztán pedig a magyar állampolgárság.
„Az idegenrendészet szerint az előbbihez haza kellene mennie, hogy otthonról igényelje meg, de ez rendkívül költséges, ráadásul a babával nagyon nehezen lenne megoldható. Szeretnénk, hogy méltányossági alapon döntsenek rólunk, amiről azt a tájékoztatást kaptuk, hogy idéntől erre már nincs lehetőség. Szeretnénk itthon maradni együtt. Találtunk egy tanulócsoportot is, hogy a párom elsajátítsa a magyar nyelvet is...”
- mondta az édesapa.
A Blikk megkereste az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságot is, ahol azt közölték, hogy a törvényi szabályozás miatt nem adhatnak ki információt az ügyről.
Kétségbeesetten harcol a családja egyben tartásáért egy fiatal édesapa. Péter Fülöp-szigeteki feleségét ugyanis ki akarják toloncolni az országból, pedig csupán két hónapja született meg a közös gyermekük - írja a Blikk.
A Fülöp-szigeteki nő munkavállalói vízummal érkezett Magyarországra, gyári munkásként dolgozott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gyászol a művészvilág. Meghalt Hetey László színész. A hírt a Móricz Zsigmond Színház közölte a közösségi oldalán.
"Augusztus 22-én, életének 84. évében méltósággal viselt betegség után elhunyt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, Nyíregyháza Város Életműdíjjal kitüntetett színművésze."
Hetey László Nyíregyházán született 1942. február 12-én. 1965-ben végezte el a bábszínészképző tanfolyamot. Húsz éven át az Állami Bábszínház tagja volt. 1983-tól a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja.
A 2021-ben elhunyt Szabó Tünde színművésznő volt a társa, vele és Bodnár Istvánnal közösen írta A deszka szálkái című könyvet. A színpad mellett a televíziók képernyőjén is láthatta a közönség, szerepelt a 2006-ban bemutatott Mátyás, a sosemvolt királyfi és a Kisváros című sorozatokban.
Gyászol a művészvilág. Meghalt Hetey László színész. A hírt a Móricz Zsigmond Színház közölte a közösségi oldalán.
"Augusztus 22-én, életének 84. évében méltósággal viselt betegség után elhunyt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, Nyíregyháza Város Életműdíjjal kitüntetett színművésze."
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szijjártó Péter a napokban a közösségi oldalán számolt be arról, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.
A poszt alatt megszólalt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter is. Azt írta:
"Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni".
Szijjártó erre így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó.”
Sikorski sem maradt csendben, és újabb választ küldött: "Mindketten értjük a kölcsönösség diplomácia elvét. Egyébként meg úgy néz ki, hogy az orosz olajkút elleni támadás Magyar meló volt. Bravó! A mi és a ti szabadságotokért!"
A két külügyminiszter nem először került nyilvános vitába. Márciusban Szijjártó Elon Musk kapcsán kritizálta lengyel kollégáját.
Az X-en történt szóváltást Tompos Márton szúrta ki:
Szijjártó Péter a napokban a közösségi oldalán számolt be arról, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.
A poszt alatt megszólalt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter is. Azt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lefestették az orosz szót több oroszlányi tábláról is Sulyok Tamás bejegyzése után
A város határán lévő tábláról az orosz felirat azután tűnt el, hogy a köztársasági elnök módosította a munkácsi rakétatámadás után írt bejegyzését a közösségi oldalán.
Oroszlányban több táblán is eltűnt az "orosz" szó a város nevéből - derült ki a Telex egyik olvasójának fotójából.
Az egyik kép a Tabu nélkül Oroszlány(hangja) című zárt közösségi-csoportban jelent meg. A tábla a település egyik Tescója mellett található. Az olvasó szerint azonban máshol is látható hasonló.
A lap megjegyzi, hogy a táblák lefestése azt követően történt, hogy Sulyok Tamás a Munkácsot ért rakétatámadás után a közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből utólag törölte az orosz kifejezést.
Oroszlányban több táblán is eltűnt az "orosz" szó a város nevéből - derült ki a Telex egyik olvasójának fotójából.
Az egyik kép a Tabu nélkül Oroszlány(hangja) című zárt közösségi-csoportban jelent meg. A tábla a település egyik Tescója mellett található. Az olvasó szerint azonban máshol is látható hasonló.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter több fotót is mutatott a magánrepülőről, amivel Orbán Viktorék elrepültek Horvátországba
Szerinte furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón dolgozik a kormányzati stratégián. A legérdekesebb azonban, hogy mi is ez a stratégia.
Több képet is megosztott Magyar Péter arról a repülőgépről, amivel Orbán Viktor utazott az Adriára. A TISZA Párt elnöke szerint furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón „dolgozik” a kormányzati stratégián.
Szombaton az Átlátszó arról írt, hogy Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brac szigetére. A lap több képet is megosztott a miniszterelnökről és kíséretéről, ahogy csütörtökön a budaörsi repülőtéren beszállnak a repülőbe. A fotókon Orbán mellett látható Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Ez a kép egy étteremben készült, és az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.
Szombaton délután Magyar több fotót is megosztott a Facebook-oldalán a repülőgépről.
A bejegyzésében azt írta:
„Íme Schmidt Máriáék azon luxusrepülőgépe belülről, amelyen Orbán Viktor utazott az Adriára. Eddig nyaralásról beszéltek, de a lebukás után már munkáról és győzelmi tervről hazudik a kormány.
Önmagában furcsa, hogy a magyar miniszterelnök nem a munkahelyén, hanem egy adriai luxushajón “dolgozik” a kormányzati stratégián.”
Magyar szerint azonban az talán érdekesebb, hogy mi is ez a stratégia.
„Vajon igazak-e azok a hírek, hogy hamarosan menesztik Sulyok Tamás köztársasági elnököt és a helyére ültetik a felcsúti (orosz)lánt, hogy ezzel megmeneküljön a választók előtti megmérettetéstől és a totális kudarctól.”
A TISZA Párt elnöke a bejegyzés végén azt is hozzátette: még mindig várják a választ, hogy „mennyibe került a luxusrepülőút és a magyar adófizetők állták-e a számlát, vagy az oligarchák fizették azt, mintegy visszaosztásként Orbán Viktornak”.
Erre azóta viszont már érkezett válasz Kocsis Mátétól. A Fidesz frakcióvezetője ugyanis azt írta Magyar Péternek, hogy a miniszterelnök az általa igénybe vett szolgáltatásokért mindig fizet.