Kínos kulisszatitkokat mesélt Leslie Mann a Brendan Fraserrel közös forgatásairól
A színésznő ezen nagyon meglepődött, azt hitte, a filmbéli partnere az európai üdvözlési szokást gyakorolja, de persze jól esett neki minden napot így kezdeni. Egy nap viszont arra lett figyelmes, hogy Fraser nem köszöntötte többé puszival. Már akkor sejtette az okát.
"Egyszer nagy kanállal ettem a zabpelyhet, ő pedig pont mögöttem állt. Éppen meg akart csókolni, de a számat ellepte a ragacsos szirup. Ezután sosem csókolt meg"
- emlékezett vissza.
Ekkor azonban belépett a stúdióba Brendan Fraser is, aki rögtön reagált arra, amit Mann mondott előtte róla:
"Az juharszirupos zabpehely volt. Nem szeretem a juharszirupot"
- zárta rövidre a dolgot.
Ezután Leslie kapott az alkalmon, és megkérdezte kollégáját, hogy tudott-e arról, hogy titkon bele volt zúgva. Volt is egy olyan jelenete Az őserdő hősében, amikor Ursulaként szerelmet vall George-nak, ami szerinte nagyon őszintére sikeredett, hiszen tényleg úgy gondolt, minden szót, ahogy a szerepében mondta.
A színész nem adott konkrét választ, de annyit azért viccesen megjegyzett, hogy "hogy a fenébe nem lehet valaki Leslie Mannbe szerelmes?"
Leslie Mann le is csapta a magaslabát és rákérdezett: "Randizunk?"