Mételyezőknek, ármánykodóknak és ferde gondolkodásúaknak nevezte Etyek fideszes polgármestere a település iskolájának tanárait egy közösségi oldalon megosztott posztban. A polgármester szerint ugyanis bizonyos tanárok ellene dolgoznak azért, mert nem mentek el a település október 6-i ünnepségére – erről korábban mi is írtunk.
A szülői munkaközösség elnöke az RTL Híradónak elmondta: azért nem mentek el a rendezvényre az osztályok, mert a gyerekeket nem sikerült felkészíteni.
A polgármestertől hiába kértek interjút:
Zólyomi Tamás egyszerűen kitessékelte a stábot a hivatalból.
„Hazug médiákat nem látunk Etyeken szeretettel!” – közölte a városvezető a forgatócsoporttal, miközben kidobta őket a hivatalból.
Etyek polgármestere legutóbb nyár végén került be a hírekbe. Zólyomi Tamás akkor az iskola belső, vidám színű festését kritizálta, pedig korábban ő maga is részt vett az intézmény felújításában. A város első emberének egy mandalával volt baja, amit szivárványszínűre festettek. Szerinte ez melegpropaganda és „az ördög műve”.
A polgármester azóta megosztott egy posztot közösségi oldalán is, ahol úgy fogalmaz:
„Az RTL felhasználja a tanárokat és a melegeket hamis propagandára. Ferdítés, hazugság és összemosás a szokásos baloldali, független aljas módszer!”
De korábban ugyanezt állította a 24.hu-ról és a Telexről is.
Az RTL Híradó esete Etyek polgármesterével
Mételyezőknek, ármánykodóknak és ferde gondolkodásúaknak nevezte Etyek fideszes polgármestere a település iskolájának tanárait egy közösségi oldalon megosztott posztban. A polgármester szerint ugyanis bizonyos tanárok ellene dolgoznak azért, mert nem mentek el a település október 6-i ünnepségére – erről korábban mi is írtunk.
A szülői munkaközösség elnöke az RTL Híradónak elmondta: azért nem mentek el a rendezvényre az osztályok, mert a gyerekeket nem sikerült felkészíteni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A TV2 éveken át vendégként járt Forsthoffer Ágnes szállodájába, most lejárató anyagokat forgat róla
Forsthoffer Ágnes szerint a politikai szerepvállalása után kezdték ellehetetleníteni a családi vállalkozást. A TV2 mellett egy állami cég is visszamondott egy nagy foglalást.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter a hétvégén, a Tisza Párt kötcsei rendezvényén mutatta be Forsthoffer Ágnest, aki a párt leendő alelnöke és turisztikai szakértője lesz.
Forsthoffer a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének balatoni régióvezetője, emellett a balatonfüredi Hotel Margaréta tulajdonosa. A kötcsei esemény után azt mondta, hogy politikai szerepvállalása óta több nehézséggel is szembesült. Szerinte a hatalom „megkezdte a családi vállalkozásuk tönkretételét”. Példaként említette, hogy egy nagy állami cég az utolsó pillanatban mondott le egy több száz fős foglalást, nem sokkal azután, hogy felszólalt a rendezvényen.
Azt is elmondta, hogy információi szerint a kormányközeli TV2 stábja elkezdte járni Balatonfüredet, és megállítva az embereket azt próbálja elhitetni velük, hogy a szálloda nem megfelelő.
Forsthoffer a közösségi oldalán több régebbi fotót is megosztott, amelyek még akkor készültek, amikor a TV2-nek semmi kifogása nem volt a Hotel Margarétával szemben. Bejegyzésében ezt írta:
„Álljon itt emlékeztetőül néhány fotó, hogy milyen jól éreztétek magatokat nálunk! Éveken keresztül a Mokka nyári stábját, nemrégiben a Hal a tortán stábját láttuk vendégül…”
Úgy fogalmazott, hogy mostanra a TV2 riportjai alapján szinte úgy tűnik, mintha még ablak sem lenne a szállodán. A megosztott képek azonban ennek épp az ellenkezőjét mutatják.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter a hétvégén, a Tisza Párt kötcsei rendezvényén mutatta be Forsthoffer Ágnest, aki a párt leendő alelnöke és turisztikai szakértője lesz.
Forsthoffer a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének balatoni régióvezetője, emellett a balatonfüredi Hotel Margaréta tulajdonosa. A kötcsei esemény után azt mondta, hogy politikai szerepvállalása óta több nehézséggel is szembesült. Szerinte a hatalom „megkezdte a családi vállalkozásuk tönkretételét”. Példaként említette, hogy egy nagy állami cég az utolsó pillanatban mondott le egy több száz fős foglalást, nem sokkal azután, hogy felszólalt a rendezvényen.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kocsis Máté Charlie Kirk lelövéséről: Itthon is jobb lenne, ha a forrófejű Magyar Péter és propagandája felhagyna a hergeléssel
A Fidesz frakcióvezetője közösségi posztban Trumpot, Ficót és Babist is példaként hozta. Úgy fogalmaz, a feltételezett elkövető a „liberális propaganda” fogyasztója, és a hazai közbeszédben szerinte meg kell állítani az indulatkeltést.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője bejegyzésben reagált Charlie Kirk halálára. Írását így kezdi:
„Megölték a konzervatív véleményvezért. Már halálos áldozata is van a baloldali-liberális agressziónak”.
A bejegyzésben ezt is írja: „Trump, Fico és Babis után most ő is célpont lett. Bárki lehet az, aki szuverenista, bevándorlás-ellenes, a hagyományos család-modell védője, konzervatív, és nem azt ismételgeti, amit a liberális propaganda hallani akar vagy enged”.
Kocsis a poszt végén ezt üzente:
„itthon is jobb lenne, ha a forrófejű Magyar Péter és propagandája felhagyna a hergeléssel, az uszítással, a lincshangulat szításával, az erőszak bármely formájának legitimálásával! Előre szóltunk.”
Szerinte a tettes – akit egyelőre még keresnek a rendőrök – a liberális propaganda és a gyűlölet-kultúra fogyasztója volt. A bejegyzést így zárja: „Undorító gyilkosok”.
Szerdán belehalt sérüléseibe Charlie Kirk amerikai szélsőjobboldali médiaszemélyiség, akire helyi idő szerint dél után nem sokkal lőttek rá a Utah Valley Egyetem kampuszán.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője bejegyzésben reagált Charlie Kirk halálára. Írását így kezdi:
„Megölték a konzervatív véleményvezért. Már halálos áldozata is van a baloldali-liberális agressziónak”.
A bejegyzésben ezt is írja: „Trump, Fico és Babis után most ő is célpont lett. Bárki lehet az, aki szuverenista, bevándorlás-ellenes, a hagyományos család-modell védője, konzervatív, és nem azt ismételgeti, amit a liberális propaganda hallani akar vagy enged”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gulyás Gergely szerint rendben van, hogy Orbán Viktor magángéppel ment focimeccsre, de továbbra sem tudni, ki fizette az utat
Gulyás többször kitért a válasz elől, a kabinetirodához irányította az újságírókat. A magángépezést nem cáfolta, de szerinte a világon mindenhol szokás, hogy a miniszterelnök ott van a válogatott meccseken.
Ismét előkerült Orbán Viktor dublini útja, ezúttal a Kormányinfón, ahol több újságíró is rákérdezett arra, hogy közpénzből fizették-e a miniszterelnök magángépes utazását. Gulyás Gergely szerint nincs ezzel semmi gond.
Orbán Viktor a magyar válogatott Írország elleni világbajnoki selejtezőjére utazott Dublinba egy magángéppel. A kérdés az, hogy az utat végül ki fizette. A miniszterelnök azt mondta, az állam állta az útiköltséget, de Gulyás Gergely erre nem adott egyértelmű választ.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a miniszterelnök elfogadhatja nemcsak a belépőt, hanem az utazás költségét is. „A miniszterelnök többször szigorú mércét érvényesít saját magával szemben” – tette hozzá. A jegyet az MLSZ fizette, az utazás költségéről azonban nem derült ki, hogy végül közpénzből fedezték-e.
Gulyás Gergely több kérdésre is úgy válaszolt: a Miniszterelnöki Kabinetirodához kell fordulni. Azt sem tudta megmondani, a kormány eddig mennyit fizetett az MLSZ-nek hasonló utazások miatt.
Az ír külügyminisztérium szerint Orbán Viktor kizárólag a meccs miatt járt Dublinban. Gulyás erre úgy reagált: országgyűlési képviselők szakszövetségi meghívásra mehetnek meccsre, és szerinte az is természetes, hogy egy kormányfő ott van a válogatott meccsein. Ezek az utak hivatalosnak számítanak.
Arra a kérdésre, hogy mennyire jó gyakorlat az, ha a miniszterelnök magángéppel, közpénzből utazik, Gulyás azt mondta,
a világon mindenhol megbecsülés, ha egy közméltóság megjelenik egy ilyen eseményen.
A Telex felidézte a 2018-as mentelmi bizottsági határozatot, amely szerint nem számít ajándéknak, ha egy politikus egy magyar érdekeltségű sporteseményre utazik. Gulyás erre azt válaszolta, hogy a világon mindenhol szokás, hogy a miniszterelnök ott van a válogatott meccseken.
Felmerült az is, hogy miközben a múzeumi dolgozók fizetése alacsony, addig az állam sok pénzt költ egy ilyen útra.
„Egy forint fizetésemelést se jelent, ha a miniszterelnök nem megy meccsre, ez az érvelés csak demagógiára jó”
– mondta Gulyás. Hozzátette: fontos, hogy a kulturális szektorban is legyen fizetésemelés.
Bár többször is próbálták megtudni, hogy ki fizette pontosan az utat, Gulyás végül nem adott rá választ.
Ismét előkerült Orbán Viktor dublini útja, ezúttal a Kormányinfón, ahol több újságíró is rákérdezett arra, hogy közpénzből fizették-e a miniszterelnök magángépes utazását. Gulyás Gergely szerint nincs ezzel semmi gond.
Orbán Viktor a magyar válogatott Írország elleni világbajnoki selejtezőjére utazott Dublinba egy magángéppel. A kérdés az, hogy az utat végül ki fizette. A miniszterelnök azt mondta, az állam állta az útiköltséget, de Gulyás Gergely erre nem adott egyértelmű választ.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Letaszították a trónról Elon Muskot: Larry Ellison lett a világ leggazdagabb embere, de nem sokáig
Ellison rövid időre lekörözte a dél-afrikai techmilliárdost, aki azóta visszavette már az első helyet. Cége, az Oracle, komoly mesterségesintelligencia-üzleteket kötött.
Elon Musk után egy itthon talán kevésbé széles körben ismert név került a világ leggazdagabb emberei listájának élére.
Larry Ellisonnak igazán jól alakul ez az éve. Barátja, Donald Trump ismét a Fehér Házban van, fia, David Ellison pedig nemrég átvette a patinás CBS médiavállalat irányítását. Most pedig újabb mérföldkőhöz érkezett: egy rövid időre ő lett a világ leggazdagabb embere, megelőzve Muskot – írja a The Guardian.
Az Oracle részvényeinek értéke hatalmasat ugrott, Ellison vagyona ezzel elérte a 393 milliárd dollárt, míg Muské 384 milliárdon állt.
A részvényárfolyam nap közbeni ingadozása miatt Ellison vagyona később visszaesett, Musk így visszaelőzött.
Bár Ellison neve talán nem annyira ismert a nagyközönség számára, mint Muské, a Szilícium-völgyben és a politikai körökben jelentős befolyással bír. Luxuséletmódja jól dokumentált: mega-jachtok, magángépek, több házasság, és egy egész hawaii sziget, Lanai is a nevéhez kötődik.
A 81 éves üzletember már az 1970-es évek óta a szoftveriparban dolgozik. Az Oracle alapításához egy két évre szóló megbízás vezetett, amelyet az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségtől (CIA) kapott egy adatbázis fejlesztésére. A mesterséges intelligencia térnyerése új lehetőségeket nyitott meg a cég előtt, amely többek között a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI-jal is együttműködik.
„A mesterséges intelligencia sokkal nagyobb dolog, mint az ipari forradalom, az elektromosság, meg minden, ami eddig volt”
– mondta Ellison februárban Tony Blair volt brit miniszterelnöknek adott interjújában.
Ellison 37 éven keresztül volt az Oracle vezérigazgatója, majd 2014-ben technológiai igazgatóvá vált. Azóta is ő vezeti az igazgatótanácsot, és több mint 40 százalékos tulajdonrésze van a vállalatban. Az Oracle 2020-ban költöztette át székhelyét a Szilícium-völgyből Austinba, Texasba.
Ellison 2018 és 2022 között a Tesla igazgatótanácsának tagja is volt, és tulajdonrésze van Elon Musk cégében is. A Forbes szerint emellett csaknem 50 százalékos részesedése van a frissen megalakult Paramount Skydance médiacégben, amelyet fia, David vezet. A vállalat érdekeltségébe tartozik többek között a CBS, az MTV és a Paramount Pictures is.
Larry Ellison a Republikánus Párt régóta ismert támogatója, és már Trump első elnöki ciklusa alatt is szoros kapcsolatban állt vele. Többször is vendégeskedett Trump Mar-a-Lago nevű floridai birtokán, és találkozott vele az Ovális Irodában. Az Oracle neve most a TikTok lehetséges felvásárlásával kapcsolatban is felmerült, mivel Trump halogatja a legfelsőbb bíróság januári döntésének végrehajtását, amely előírja az alkalmazás eladását.
„Larry Ellison nagyon okos. Azt mondanám, hogy Larry Ellison az egyik legokosabb ember, akivel valaha találkoztam” – mondta róla Elon Musk, akivel személyes jó kapcsolatot ápol.