hirdetés

SZTÁRVILÁG

Kétszer is megerőszakolták Lil G-t, a második alkalom után megpróbált végezni magával

A rapperlány csak 15 éves volt, amikor egy buliban a vécében erőszak áldozata lett, tavaly pedig újra át kellett élnie ezt a szörnyűséget.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 27.

hirdetés

Súlyos traumájáról vallott Lil G a Blikknek: elmondta, hogy már kétszer is megerőszakolták, az első alkalommal csupán 15 éves volt.

Laskai Lili - aki 16 évesen, a Nemazalánnyal készített Petőfi Sándor című dallal vált ismertté - elmesélte, hogy egy buliban történt az első nemi erőszak, amikor a vécében rontották meg. Ezt mára már fel tudta dolgozni, de sajnos tavaly ismét át kellett élnie ezt a szörnyűséget, ezúttal egy kocsiban.

"Ártatlan beszélgetésnek indult, segítséget kértek tőlem. Nem tudtam, hogy a vesztembe autózom, ugyanis egy kocsiban történt. Mindig mindenkinek segíteni szeretnék, majdnem ennek estem az áldozatául. Próbáltam ellenállni, meg is vert az illető, de miközben kézzel, lábbal ellenkeztem, rádöbbentem, hogy ha nem adom meg magam, többé nem szállok ki az autóból"

- mondta, hozzátéve, hogy csak felületesen ismerte a férfit, de meg sem fordult a fejében, hogy meg akarja erőszakolni őt.

A nyíregyházi lány máig félelemmel gondol arra az estére, mégsem jelentette fel azt, aki ezt tette vele, mert attól fél, hogy újra veszélybe kerülne. Ennek ellenére azt tanácsolja azoknak, akik hasonló helyzetbe kerülnek, hogy merjenek segítséget kérni.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Kulcsár Edina és férje első fokon nyertek Tibi atyával szemben, akit rágalmazás miatt találtak bűnösnek

A sztárpár és a virtuális pap még tavaly januárban kezdett nyilvános üzengetésbe, miután Tibi atya nehezményezte, hogy a házaspár a gyerekeiket is szerepelteti a reklámot tartalmazó posztjaikban.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. február 26.

hirdetés

Első fokon Kulcsár Edina és férje nyertek a Tibi atya nevű oldallal folytatott perükben - számolt be róla a Blikk.

A korábbi szépségkirálynő és párja, Szabó András Csuti azután indítottak pert a Tibi atya oldal üzemeltetői ellen, hogy a virtuális pap a blogoldalán "médiaképződménynek" nevezte Csutit, és vulgáris kifejezésekkel teli posztjában azt is nehezményezte, hogy leírása szerint a pár a kisfiukkal és az akkor még meg nem született kislányukkal hirdetett termékeket az Instagramon.

A Kulcsár-Szabó házaspár nem tűrte szó nélkül Tibi atya róluk szóló blogbejegyzéseit, a közösségi oldalon zajlott üzengetés után jogi útra terelték az ügyet. Akkor azt mondták, felháborítónak tartják, hogy egy olyan oldal rágalmazza őket, amely tizenéves gyerekeknek hirdeti, hogy a vedelés mennyire menő.

A Blikk cikke szerint

hirdetés
a bíróság első fokon Kulcsár Edináéknak adott igazat.

Tibi atya az ügyről szóló friss blogbejegyzésében azt írta, rágalmazás miatt találták bűnösnek, az ítélet szerint ugyanis Kulcsár Edina és Csuti nem számítanak közszereplőnek. A bíróság álláspontja az volt, hogy a gyermekükkel közösen feltöltött képek a házaspár magánéletét képezik, ezért ezek nem tekinthetők közszereplői tevékenységnek.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG

ValóVilág: Vivi nyerte a tizedik szériát

VV Vivi azt is elárulta, mire költi a 36 milliós főnyereményt, amiből a második helyezettnek, VV Robinak is ad majd.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. február 28.

hirdetés

Szombaton véget ért a ValóVilág tizedik szériája, melynek

győztese VV Vivi lett.

A második VV Robi, míg a harmadik VV Merci lett.

VIDEÓ: VV Vivi nyerte a ValóVilág 10. szériáját

Vivi pedig már azt is elárulta, mire költi majd a 36 milliós főnyereményt.

"Édesanyámra fogom, aki végig ott volt mellettem. Illetve, Robival kötöttünk egy egyezséget: ha Robi nyeri meg, akkor megcsináltatjuk a cicimet, ha én nyerem meg, akkor Robinak besegítek a kocsijába"

- mondta Vivi a BeleValóVilágban Gáspár Győző kérdésére.

hirdetés

A műsorvezetők azért erre reagálva hozzáfűzték, hogy Vivi már celeb lett, így akár három Instagram-posztért még ingyen is összejöhet neki a plasztikai műtét.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Rácz Jenő elárulta, mikor szeretne gyerekeket és hogy nevezné el őket

Menyasszonya szerint ha fiuk születne, a séf olyan emberré nevelné a gyerekét, amilyen ő maga.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. február 26.

hirdetés

Rácz Jenő a családalapítási terveiben is olyan precíz, mint a munkájában, illetve A Konyhafőnök című műsorban - derült ki a Reggeli pénteki adásában, amelyben menyasszonyával, Gyuricza Dórival vendégeskedett.

A séf elmondta, hogy bár sok mindent szeret megtervezni, a gyerekvállalás az, amiben kicsit lazább, nem gondolták ki előre, hogy mikor jöjjön az első utód. Azzal a gondolattal viszont már eljátszottak, hogy esetleg nyári vagy tavaszi baba legyen-e, párja pedig hozzátette, hogy bár nem hisz annyira a horoszkópokban, de azért örülne, ha a gyereke nem bizonyos jegyek időszakában születne meg.

A neveket illetően viszont egészen konkrét elképzeléseik vannak.

"Ha fiú lesz, akkor Rácz Jenő"

- jelentette ki a séf, és mint kiderült, nem is viccelt. Ő ugyanis már az ötödik Jenő a családban, és szerinte ezt a tradíciót neki is tovább kell vinnie.

hirdetés
"Ha kislány lesz, akkor szerintem Kamilla. Szeretem a kamillateát"

- mondta, utóbbit viszont csak viccből tette hozzá.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Kiderült, miért válik Kim Kardashian és Kanye West

A sztárpárnak a válási papírokon meg kellett indokolniuk, miért bontják fel a házasságukat 7 év után.
Címkép:MTI/EPA/Justin Lane - szmo.hu
2021. február 28.

hirdetés

Kim Kardashian és Kanye West hét év házasság után elválnak. A hivatalos papírokban „kibékíthetetlen különbségekre” hivatkoznak válóokként - írja a Metro.

A 40 éves Kim és a rapper, Kanye (43) válása kapcsán korábban sok volt a találgatás. Kim hivatalosan a hónap elején nyújtotta be a válási papírokat.

A bírósági dokumentumok megerősítik, hogy a Keeping Up With The Kardashians sztárja és férje négy gyermekük közös jogi és fizikai felügyeletét kérték.

A vita tehát valószínűleg nem a gyerekek, hanem a vagyon megosztás körül forog majd.

Korábban Kim ügyvédje úgy nyilatkozott, hogy a sztárpár megegyezett a vagyont illetően is.

Bennfentesek azonban azt állították, hogy Kim és Kanye között nincs teljes egyetértés a vagyon sorsának rendezésében.

A sztárpár egyébként már hónapok óta külön él és nem is találkoznak. Bár bulvárpletykák szerint Kim nagyon csalódott, hogy kudarcba fulladt a házassága.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: