Egy tiltott mémmel bolygatta fel az általános iskolások óráját, bocsánatot kellett kérnie a brit miniszterelnöknek
Hat–hét, és kész a baj: Keir Starmer brit kormányfő egyetlen rossz mozdulattal nagyobb vihart kavart egy általános iskolában, mint a milliárdos kormányzati bejelentésével, amiért eredetileg odalátogatott.
A politikus november 24-én a peterborough-i Welland Academy nevű intézményben vett részt egy olvasóórán, amikor az egyik diák megjegyezte, hogy a könyv 67. oldalánál tartanak. Starmer erre ösztönösen bemutatta a „6–7” internetes jelenséghez tartozó, jellegzetes „zsonglőröző” kézmozdulatot, mire a tanulók nevetésben törtek ki, és többen utánozni kezdték. A jelenet azonban feszültséget is szült, a tanárok ugyanis épp azért tiltják ezt a trendet, mert megzavarja az órákat.
Pedig a kormányfő egyáltalán nem ezért érkezett a tanintézménybe, hanem egy komoly szociális csomagot népszerűsíteni. A kabinet bejelentette, hogy 2026 szeptemberétől kiterjesztik az ingyenes iskolai étkezést minden olyan család gyermekére, amely jogosult a Universal Credit nevű szociális támogatásra. A hivatalos közlemény szerint ez több mint félmillióval növeli a jogosultak körét, és évente körülbelül 500 font, vagyis nagyjából 218 ezer forint megtakarítást jelent a családoknak. Az intézkedés célja, hogy százezer fiatalt emeljen ki a szegénységből. Független elemzők szerint ugyanakkor a bevezetéskor a tényleges haszon kisebb lehet az átmeneti szabályozások miatt, és az oktatási intézmények sem kapnak automatikusan plusz támogatást az új diákok után.
A komoly bejelentést azonban teljesen elhomályosította a pillanatnyi botlás, amelyet egy, a felnőttek számára szinte ismeretlen, de a gyerekek körében vírusszerűen terjedő internetes őrület okozott. A „6–7” (angolul six-seven) jelenség a 2024-es Skrilla nevű előadó Doot Doot (6 7) című számából és kosárlabdás videókból indult – különösen LaMelo Ballhoz, a Charlotte Hornets NBA-játékosához kötik. A kifejezésnek gyakran nincs konkrét jelentése, inkább közösségi jelként és hangulatkeltő elemként működik.
Az iskolákban viszont egyre nagyobb problémát okoz, mert a számok puszta említése is láncreakciót indít el, és szinte lehetetlenné teszi a tanítást, ezért sok intézményben tiltólistára került.
A kormányfőt a helyszínen azonnal figyelmeztette az egyik tanár. „Köszönjük, miniszterelnök úr, ezt a csodás 6–7-et. Tudja, a gyerekeknek bajuk lehet, ha ezt az iskolában mondják” – hangzott el a Sky News tudósítása szerint. Távozáskor Starmer bocsánatot kért az intézmény igazgatónőjétől, Jo Andersontól, és egy klasszikus iskolás mentséggel próbálta oldani a helyzetet: „Nem én kezdtem, tanárnő.”
Bár a bohóckodást akár bakinak is fel lehetne fogni, a vélt szándékot jelezheti, hogy azt Starmer stábja feltöltötte a kormányfő oldalára. Elemzők szerint a sokszor „sótlansággal”, unalmas stílussal vádolt Starmer így akar valami visszaszerezni népszerűségéből, ami a rekordmagas 2024-es fölény után mára szinte teljesen elolvadt.