News here
hirdetés

SZTÁRVILÁG

Jól ment tavaly Kasza Tibiék cégének, 780 milliós osztalékot fizettek ki

A Manker Beauty Kft. 2021-ben egy nap átlagosan bő 5 millió forint bevételt hozott.

Link másolása

hirdetés

A Manker Beauty Kft. internetes kiskereskedelemmel foglalkozik, amelynek tulajdonosai Kasza Tibor, felesége, Darai Andrea és az énekes testvére, Kasza Gábor. A cég 2021-es beszámolójából kiderül, hogy

tavaly közel kétmilliárd (1,928 milliárd) forint árbevétele volt, ami egy nap átlagosan bő ötmillió forint bevételt jelent

- írja a 24.hu.

Az adózás után 783 millió forint maradt, ugyanakkor a vállalkozásnak 2020-ban nem volt bevétele, az azt megelőző években is csak tíz-, illetve negyvenmillió forint.

A vezetés úgy döntött, hogy a bevétel majdnem egészét, vagyis 780 millió forintot osztalékként kifizetnek a tagok között a részesedésük arányában.

A Challenge Diet Kft., amelynek szintén az előbb említett három tulajdonosa van, tavaly 788 millió forintos árbevételt ért el, amiből mindössze másfél milliós adózás utáni eredmény keletkezett. A fogyásra és diétás termékekre specializálódott cég profitja eredménytartalékba került.

A Kasza testvérek 2006-ban alapították a GoldenEye Kreatív Kft.-t, amely a 2020-as 51 milliós profit után, 72 millió forint bevételt hozott, amiből 42 millió adózott eredmény maradt. Az Igazságügyi Minisztérium honlapjára feltöltött taggyűlési jegyzőkönyv alapján az eredménytartalék terhére itt is 60 milliós osztalékkifizetés mellett döntöttek.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Nyári Dia: „Én csak a gimis melleimet kértem vissza”
Korábban egy sztereotip kép élt a fejében a mellműtétről.
Címlap: Rtl.hu - szmo.hu
2022. szeptember 29.


Link másolása

hirdetés

Az Rtl Reggeli műsorának vendége volt Nyári Dia színésznő, influenszer.

Október hónapban a mellrák elleni küzdelem fontosságára hívják fel a figyelmet, ebből az apropóból mesélt magáról Nyári is, akinek fontos ez a téma. Neki mellműtétje is volt, így még jobban odafigyel a megelőzésre.

"Ez egy pozitív hozadéka volt a mellműtétnek. Azóta nagyobb figyelemmel követem, ami a testem azon területén történik."

Korábban egy sztereotip kép élt a fejében a beavatkozásról.

"Azt éreztem, a nőiességemen csorba esett. Megereszkedett a mellem. Nagy hezitálás volt. Én csak a gimis melleimet kértem vissza a doktor úrtól. Féltem az operáció előtt, engem sosem altattak még."

- idézte fel a műtét előtti hezitálását Dia.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG
Kiderült, mi történik műsor után a Séfek Séfében megmaradt ételekkel
Egyik Instagram követője tette fel a kérdést Krausz Gábornak.
Címlap: TV2 - szmo.hu
2022. szeptember 29.


Link másolása

hirdetés

Kérdezz-feleleket tartott Instagramján Krausz Gábor. A Séfek Séfében szereplő séfhez értelemszerűen a legtöbb kérdés a TV2 csatornáján futó műsor kapcsán érkezett.

Egyik követője például arra volt kíváncsi, mi történik azokkal az ételekkel, amiket nem kóstol meg a zsűri, pusztán csak bemutatják.

"Természetesen amit tudunk alapanyagot elhasználjuk, közel száz fős stáb dolgozik ezen a produkción, és nekik minden nap készít ebédet egy szakács kolléga. Amit pedig már nem használunk el, azt hazavihetik"

– írta a séf válaszként közösségi oldalán.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Curtis és Nyári Dia is szerepel a Celeb vagyok, ments ki innen! új évadában
Október 17-től indul a túlélős sztárreality Sebestyén Balázzsal és Vadon Janival, minden este lesz adás.
Fotó: RTL Klub - szmo.hu
2022. szeptember 30.


Link másolása

hirdetés

Új évaddal jön a Celeb vagyok, ments ki innen! című sztárreality az RTL Klubon: október 17-től minden este láthatjuk, hogyan küzdenek meg a résztvevő celebek a dzsungelélet kihívásaival.

A műsorvezető Sebestyén Balázs és Vadon János lesz, a versenyzők között pedig ott lesz Curtis, Janicsák Veca, Nyári Dia és Lengyel Ferenc. A többi híresség nevét csak később árulják el.

Az RTL Klub közleménye szerint a celebeknek többek között el kell viselniük az éhséget, a kolumbiai dzsungel változatos, ám annál ijesztőbb állatvilágát, az időjárás viszontagságait és nem utolsó sorban egymást, miközben extrém játékokban kell bizonyítaniuk rátermettségüket, vagy éppen megküzdeniük az élelmükért.

Ahogy eddig is, a nézők most is szavazhatnak arról, hogy kinek könnyítik, vagy keserítik meg a dzsungel létét, vagy éppen arról dönthetnek, hogy kimentik-e a hírességet a vadonból, vagy még hagyják, hogy „élvezze” a semmihez sem hasonlítható körülményeket.

A Celeb vagyok, ments ki innen! új évada október 17-től minden hétköznap 21:00 órától, hétvégenként 19:00 órától lesz az RTL Klubon.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
Jáksó László Sebestyén Balázsról: Nagyon távol van van attól, amit mutat és amit gondolnak róla, mint amilyen valójában
Az egykori tévés és rádiós „nagy, szőrös segges” hasonlattal beszélt az RTL Klub műsorvezetőjéről.

Link másolása

hirdetés

Jáksó László az elmúlt években eltűnt a nyilvánosság elől, az utóbbi időben azonban több interjút is adott. Most Ábrahám Róbert Talk44 című YouTube-műsorában beszélt arról, hogy jelenleg informatikusként dolgozik, a tévé és a rádió pedig egyáltalán nem hiányzik neki.

„54 éves vagyok, ennyi idősen az ember nem tudja ugyanazokat a vicceket hitelesen sütögetni, és ugyanazt a stílust sem tudja képviselni, de stílust váltani sem nagyon lehet a médiában. A másik ok, hogy nemcsak én léptem hátra, hanem a média is otthagyta az összes olyan embert, aki körülbelül velem egy időben létezett benne”

- indokolta, hogy miért vonult vissza a médiától.

Az egykori tévés és rádiós szerint ma már nincsenek is igazi műsorvezetők, akikért a Vitray Tamás és kortársai nevével fémjelzett televíziózás idejében a nézők még bekapcsolták a tévét. A mostani tévések közül néhányról el is mondta a véleményét. Havas Henrikről - akivel együtt dolgozott a Heti Hetes című műsorban - például nem túl hízelgőt:

„Havas egy hülye, egyem a szívét. Én nagyon kedvelem azóta is, de lássuk be, ő hülye”

- fogalmazott.

De Sebestyén Balázst sem kímélte, ezt mondta róla:

hirdetés
„Vitray Tamás elmélete szerint, ha egy nagy, szőrös segget mutatnának a televízióban, nyilván felháborodnának az emberek. Jönnének a levelek, telefonok. Kinn tartaná a tévé egy-két-három hónapig... és elfogynak a levelek. Még kinn tartja a tévé egy évig, majd leveszi. Ugyanaz a levéláradat jönne, csak azzal, hogy 'hol a s*ggünk'”.

A Blikknek bővebben is kifejtette a véleményét az RTL Klub ismert arcáról.

Lapozz, ha kíváncsi vagy, mit mondott még!



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: