FELFEDEZŐ
A Rovatból

„Itthon vagy, bébi” – hazatértek Gábor Zsazsa hamvai, eltemették a hollywoodi dívát a Fiumei úti sírkertben

Frederic von Anhalt, a színésznő özvegye teljesítette felesége utolsó kívánságát.


Kedden délelőtt 10 órakor kezdődött el Gábor Zsazsa temetése a Fiumei úti sírkertben, ahová a gyászolók sárga vagy rózsaszínű rózsával jöttek. Köztük olyan celebek is, mint Pintér Tibor és Molnár Anikó.

A temetésen beszédet mondott Frederic von Anhalt herceg, aki feleségéről mesélt anekdotákat, köztük amikor Gábor Zsazsa az angol királynő elé állt, anélkül, hogy várt volna a sorára a protokoll szerint. A herceg megdicsérte Budapestet, amikor Zsazsa hamvaival leszállt a repülőről, azt mondta neki, hogy „itthon vagy, bébi”.

Videón a szertartás:

Pintér Tibor a Nemzeti Lovas Színház igazgatója Frank Sinatra My Way című dalát adta elő, és egy fehér ló is szerepet kapott a szertartáson, mert a színésznő nagyon szerette a lovakat.

A magyar születésű, hollywoodi díva özvegye, Frederic von Anhalt eleinte nem akarta Budapestre hozni felesége hamvait, de aztán meggondolta magát, és egy éve elkezdte a temetést szervezni. Ez volt ugyanis az öt éve elhunyt színésznő utolsó kívánsága.

Fotók a temetésről:

Vándor Éva színésznő, Gábor Zsazsa magyar szinkronhangja úgy emlékezett az elhunytra, hogy ő volt az első igazi celeb, olyan magyar díva, akinek valóban összejött az amerikai álom.

"Szépségkirálynőként érkezett a 40-es években Hollywoodba, amit gyakorlatilag lehengerelt személyiségével, házasságaival. Ruhái, ékszerei és partijai szolgáltattak témát folyamatosan a lapok számára" - emlékezett a színésznő, aki azt mondta, hogy Gábor Zsazsa életvidám, humoros és bátor díva volt, aki életében és halálában egyaránt teljes figyelmet követelt.

Bokor Balázs, a Magyar Hollywood Tanács elnöke búcsúbeszédében arról beszélt, hogy Gábor Zsazsa Facebook és Instagram nélkül vált celebbé. "Nem baj, ha nem igaz, csak beszéljenek rólam" - idézte a díva híres mondását.

Ma nem a celebről kell beszélnünk itt, hanem egy olyan emberről, aki magyarságát élete végéig megőrizte. Zsazsa a világot akarta látni, de mindig Magyarországra gondolt

- fogalmazott Bokor Balázs.

Hozzátette: Gábor Zsazsa története nem fejeződik be azzal, hogy végső nyugalomra helyezik hamvait. A tanács fontosnak tartja, hogy a magyar gyökerű hollywoodiak emlékét megőrizzék és széles körben ismertté tegyék, így tervezik egy Gábor Zsazsa életéről szóló film elkészítését is.

Seszták Miklós országgyűlési képviselő legendás ikonnak nevezte Gábor Zsazsát, egy olyan dívának, aki életkedvével, magával ragadó személyiségével, humorával és eleganciájával nap mint nap elvarázsolta az embereket, és tökéletes példát mutatott, miként lehet valaki sikeres Hollywoodban magyarként.

Seszták Miklós hangsúlyozta azt is, hogy az Egyesült Államok filmgyártása és moziipara sokat köszönhet a magyaroknak, Gábor Zsazsának, George Cukornak, William Foxnak és a többieknek.

"Saját maguk tettek azért, hogy kitűnjenek álmaikkal, hogy bizonyítsák: a lehetetlen nem létezik"

- mondta. Kitért arra is, hogy ha a család beleegyezik, emlékszobrot és emlékszobát alakítanak ki Gábor Zsazsának Kisvárdán, a filmparkban.

Pintér Tibor színész, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója fehér lovon érkezett a búcsúztatásra, ahol Frank Sinatra My Way című dalát adta elő. A megemlékezésen Bunyik Béla, a Los Angeles-i magyar filmfesztivál alapító elnök-igazgatója is beszédet mondott.

A beszédek után Frederic von Anhalt helyezte el Gábor Zsazsa hamvait a sírban. Az urna mellé tettek a színésznő kedvenc virágaiból, sárga rózsából fonott koszorút és egy rózsafüzért is.

A magyar származású, Golden Globe-díjas színésznő (eredeti nevén: Gábor Sári) azon kevés magyarok egyike, aki csillagot kapott a Hollywoodi hírességek sétányán. Karrierje 1936-ban indult, amikor elnyerte a Miss Hungary címet. Öt évvel később Amerikába költözött családjával, a színészi teljesítményének, szépségének, illetve botrányainak köszönhetően az egész világ megismerte a nevét. Gábor Zsazsa élete során kilencszer ment férjhez, utolsó házassága 1986-ban köttetett Frédéric von Anhalttal, aki haláláig mellette maradt. 2002-ben kezdett romlani az egészségi állapota, miután autóbalesetet szenvedett, melynek következtében részlegesen lebénult, és kerekesszékbe kényszerült. Túlélt egy öngyilkossági kísérletet és két agyvérzést, ám egyre gyakrabban szorult kórházi kezelésre. 2010 januárjában egy fertőzés miatt amputálták a jobb lábszárát. Halálát 2016. december 18-án hirtelen szívmegállás okozta.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Itt lehet majd élőben nézni a tűzijátékot, ha nem tudtok kimenni a Duna-partra
Élőben lehet követni az interneten és a televízióban is a tűzijátékot.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Nagyon sokan fogják a helyszanen, tehát a fővárosban megtekinteni az augusztus 20-i tűzijáékot, de més többen lesznek azok, akik a képernyőn keresztül szeretnék követni az esti eseményt.

Tavaly a Magyarország Kormánya YouTube-oldal közvetítette a tűzijátékot, vélhetően idén sem lesz ez másképp, itt találjátok a linket az oldalhoz.

A televízióban élő adásban a Duna TV-n lesz látható 21 órától, az ismétlés pedig 22.50-kor kezdődik a Duna World csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megpróbáltunk berúgni a 380 forintos sörtől augusztus 20-án, lássuk, sikerült-e
A sörért rengeteget kellett sorban állni az úgynevezett SZIN-pontokon, vagy SZIN Bisztrókban, ahol más áruk is hatósági árasak voltak. Kíváncsiak voltunk, hány sörhöz tudunk hozzájuni és meginni a tűzijátékig.


Magyarországon a legnagyobb kegy augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre?

@szeretlekmagyarorszag.hu Magyarországon a legnagyobb kegy Augusztus 20-án a 380 forintos korsó sör. Az antiinflációs kampány keretein belül így kedveskedik a kocsmaprogramok országában a kormány a kilátogatók számára. Felmerül közben a kérdés: vajon hány forintba kerül így az átlagember berúgása? Vajon tényleg megéri csak emiatt kimenni az ünnepségekre? #augusztus20 #budapest #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu
kapcsolodo]


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Polgár Tünde kiakadt a tűzijáték miatt: Ez egy komplett kórházfelújítás ára!
A médiaszemélyiség szerint népszavazást kellene tartani arról, hogy a milliárdokat kórházakra fordítsák, ne a fényparádéra.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Polgár Tünde az augusztus 20-ai tűzijáték kapcsán osztotta meg gondolatait az Instagram-oldalán. Fotókat tett közzé az ünnepi fényparádéról, és azt írta, hogy ez egy komplett kórházfelújítás ára is lehetne. Úgy fogalmazott,

büszke minden városra, ahol elmaradt a látványosság, és szerinte ideje lenne népszavazást tartani arról, hogy a pénzt inkább kórházakra fordítsák.

Hozzátette, a tűzijátékot akár felvételről is meg lehetne nézni, nem szükséges minden évben Európa legnagyobb tűzijátékát megszervezni.

Az idei Szent István Napi programsorozat lebonyolítását a Balásy Gyula tulajdonában álló Lounge Event Kft. végezte. A rendezvényekre összesen 10,9 milliárd, míg a tűzijátékra 3,6 milliárd forintot fordíthattak.

A Publicus Intézet felmérése szerint a lakosság jelentős része szintén túlzónak tartja a költségeket. A válaszadók 80 százaléka úgy gondolja, a pénznek máshol lenne jobb helye.

A Fidesz-szavazók 51, az ellenzékiek 93, a bizonytalanok 84 százaléka osztja ezt a véleményt. A kutatás szerint 18 százalék támogatja a kiadásokat, 2 százalék pedig tartózkodott.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Fotógaléria: Ha lemaradtál a tűzijátékról, vagy csak újra felidéznéd a látványt, mutatunk róla sok képet
Látványos volt idén is a fővárosban az augusztus 20-i tűzijáték. Aki nem tudta megnézni a show-t, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 20.



2025-ben sem maradt el a tűzijáték Budapesten, ezúttal az időjárás is kegyes volt, ennek megfelelően rengetegen nézték a szabadban, élőben a show-t

Aki nem tudott kimenni, és képernyő előtt sem tudta nézni a tűzijátékot, annak mutatunk sok képet, és persze azoknak is, akik csak újra meg akarják nézni, milyen volt:


Link másolása
KÖVESS MINKET: