SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Istenes László élő adásban szólt be Szabó Zsófinak

A két műsorvezető beszélt a korai kelésről és az izgulásról is. Zsófi azt is elárulta, hogyan reggeliztek otthon, mikor kicsi volt a kisfia.


Szabó Zsófi már több mint egy éve a TV2 Mokka című műsorának a csapatát erősíti. A korai kelések most is a mindennapjai részei, de mint mondja, nem okoz számára gondot, mert legalább korán végez a munkával. Nemrég két új műsorvezető, Zavaros Eszter és Krasznai Dóra érkezett a Mokkához, akik a közelgő debütálásuk előtt látogatást tettek a stúdióban, ahol Szabó Zsófival és Istenes Lászlóval beszélgettek.

A stúdiólátogatás alkalmával szóba került a korán kelés is, amit Dóra így kommentált:

„Most nem kellett olyan korán kelnünk, mint nektek. De egyébként nekem nincs gondom a korán keléssel, ráadásul nagyon motiváló ide bejönni!”

A családi háttérről is beszélt:

„Reggelente pedig eddig én vittem a fiamat iskolába, de amikor ide kell jönnöm, akkor majd a férjem is besegít, ő készíti majd a reggelit is... Családilag megoldjuk!”

Erre Szabó Zsófi is felidézte a saját tapasztalatait a kezdetekről:

„Amikor kicsi volt a fiam, és én bejöttem dolgozni, amikor hazamentem, csak akkor kezdett mindenki reggelizni, addig megvártak…”

Zavaros Eszter elárulta, hogy kislánya hamarosan iskolás lesz, ezért az új napirend összehangolásában az édesanyja és egy bébiszitter is segít majd. A korán keléshez való viszonyáról is mesélt:

„Vannak a reggeli és esti emberek. Én reggeli vagyok. Gimnáziumban mindig irigyeltem az összes barátnőm öccsét, akik este 9-kor mehettek aludni, mi meg akkor kezdtünk inni…”

A beszélgetés során Szabó Zsófi megkérdezte az új műsorvezetőket, izgulnak-e a kezdés miatt. Elmondta, hogy ő annak idején nagyon izgult, amikor csatlakozott a műsorhoz:

"Képzeljétek el, korábban én is másik reggeli műsorban voltam, és amikor ide beültem, annyira izgultam! És én annyira rossz voltam!"

Istenes László erre viccesen csak annyit reagált:

"És ez nem változott!"

Forrás: Blikk

VIDEÓ: A Mokka műsorából


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Margot Robbie egy szál melltartóban érkezett meg új filmje bemutatójára
A premierhez választott, vintage stílusú összeállítása – nude melltartó és ceruzaszoknya – rövid idő alatt komoly online visszhangot kapott.


Szeptember 11-én Londonban mutatták be Margot Robbie új filmjét, amely magyarul a Mágikus, merész, meseszép utazás címet kapta.

A romantikus kalandfilmben a színésznő Colin Farrell oldalán játszik főszerepet.

Margot Robbie a premieren

egy vintage stílusú nude melltartót és ceruzafazonú szoknyát viselt,

vette észre az Index. Megjelenése gyorsan nagy visszhangot váltott ki az interneten.

Colin Farrell és Margot Robbie a premieren (fotó: John Phillips/Getty Images)

A lap megjegyzi, hogy Robbie ebben a szettben a Victoria's Secret bemutatóján is megjelenhetett volna. Érdekesség, hogy a színésznő csaknem egy évvel ezelőtt adott életet első gyermekének, egy kisfiúnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Arra mentem be, hogy leállnak a gépek” - Nehéz időszakon van túl Harsányi Levente: szakított élete szerelmével, majd a testvérét is elvesztette
Nem haragszik volt menyasszonyára, a közös időt ajándékként éli meg. Részletesen elmondta testvére kálváriáját: hirtelen hasi vérzés, azonnali műtét, intenzív osztály, majd vasárnap hajnalban infarktus és halál.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Harsányi Levente a Palikék Világa – Ilyen az élet adásában beszélt arról, hogy nehéz hónapokon van túl, vette észre a Blikk. A nyáron szakított élete szerelmével, nem sokkal később pedig elvesztette a testvérét.

Elmondta, hogy nem számított a kapcsolat végére, de úgy érzi, párja egy ideje készült a szakításra.

„Ugye, hölgyeknél klasszikus eset: akkor engedik el az egyik ágat, amikor biztosan megfogták a másikat. Tehát én gyanítom, hogy már előtte piackutatást végzett, a reprezentatív felmérés végeredménye volt, hogy ő nem a Harsányi kft.-nél folytatja, hanem egy másik vállalkozásnál, de ez az élet”

– mondta Harsányi.

Hozzátette, nagyon megviselte a párja elvesztése, nem haragszik rá, és úgy érzi, akkor is ajándék az élettől, hogy megtalálta a nagy szerelmét, még ha nem is együtt öregednek meg, ahogy korábban gondolta.

A családi veszteségről is beszélt a műsorban.

„Egy véletlen egészségügyi probléma folytán – szegénynek a hasát elöntötte egy liter vér –gyorsan életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani. De úgy, hogy otthon ült, amikor elszakadt egy ér a hasában. Azonnal kórház, ahol megműtötték, ám szegény álmában kapott egy hátsófali infarktust. Tehát ezt valaki fent megrendezte, hogy ennek így kell történni...

Pénteken műtötték, az intenzíven volt, a szombatot túlélte, és vasárnap halt meg szegény. Arra mentem be, hogy – mint a filmekben – hallottam azt az egybefüggő, hosszú sípszót, hogy leállnak a gépek, mert lélegeztetőgépen volt.

Ezt kint hallottam, s mire az intenzív osztályra bementem – ami nem volt hosszú idő, egy-két perc, mert ugye, fel kell venni ruhákat, védőket –. már vették le a gépről, vették le róla a különböző kábeleket. Kvázi csináltak egy új helyet, mert valószínűleg jön még egy újabb valaki az intenzívre. Tehát két perc alatt lép tovább az élet rajta-rajtunk, majd mindenkin. Igazából ez az elmúlt egy hónap ebben edzett engem meg nagyon” – idézte fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Napi 24 órában gondozni, ellátni, ehhez nagyon kell szeretni a másikat” - Gréczy Zsolt meglátogatta Lerch Istvánt a kórházban
Felesége, Enikő a nap 24 órájában ápolja, miközben a beszéde és a mozgása még nem jött teljesen rendbe, a tudata viszont tiszta maradt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Az elmúlt években két agyvérzésen, két életmentő és egy korrekciós koponyaműtéten esett át Lerch István. Felesége, Enikő a nap 24 órájában ápolja.

Most Gréczy Zsolt, a DK parlamenti képviselője látogatta meg, és beszámolt arról, hogyan van a zeneszerző, vette észre a Blikk.

„Meglátogattam Lerch Pistit. Szoktam ilyet máskor is csinálni, tehát nem azért megyek, hogy posztoljak róla. De most megbeszéltük a párjával, Enikővel, hogy megírom, hogy megvan.

Amit ő tesz az ápolásért, arra talán a hősies kifejezés a legpontosabb. Napi 24 órában gondozni, ellátni, ehhez nagyon kell szeretni a másikat.

Ettünk sütit, néztünk régi képeket, még kicsit énekeltünk is. Örültünk egymásnak. Hamarosan születésnapja lesz. A hetvenkettedik. Értesülni fog arról, ha itt felköszöntöd. És hallgasd a dalait: Angyallány, Tűzvarázsló, Jégszív, Hangolj rám, Így legyen, Kötődés, Csillagzene, Az légy aki vagy, Eltévedt lány, Várj míg felkel majd a nap, Szívemben zengő dal, Gyere és szeress, Moziklip, Gyertyák, Nézz az ég felé, Szédült nyár, Jég dupla whiskyvel stb.” - írta közösségi oldalán Gréczy Zsolt a zenészről, aki pár nap múlva, szeptember 16-án ünnepli a 72. születésnapját.

A lap korábban megírta, hogy a zenész 38 hónap kórházi kezelésen van túl. Beszéde és mozgása még nem jött teljesen rendbe, tudata tiszta maradt, és újra tud beszél.

Enikő 2023 őszén arról nyilatkozott, hogy a régi barátok és zenésztársak közül kevesen látogatták a férjét, amikor hosszú ideig magatehetetlenül feküdt. Kivétel volt Horváth Charlie, aki rendszeresen felkereste.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Bödőcs Tibor visszatér - már meg is alapította az N. B. T. SZ-t
Bejegyzésében azt írta, hogy a visszatérés részleteit – időpontok, helyszínek – később közli. A humorista a fellépésektől tavaly decemberben vonult vissza határozatlan időre.


Bödőcs Tibor tavaly decemberben jelentette be, hogy határozatlan időre visszavonul. Most a Facebookon írta, hogy még az idén visszatér a színpadra, szúrta ki a Blikk.

A posztjában közölte, hogy megalapította a Nemdigitális Bödőcs Tibor Szigetet (N. B. T. SZ.). Azt is jelezte, hogy a pontos helyszíneket és időpontokat később adja meg, a visszatérés év végére várható.

Korábban alkotói szabadságra ment. Cége 2024-ben 240 millió forintos bevételt ért el, 167 millió forint osztalékot fizettek ki, ezzel túlszárnyalva a 2023-as eredményeket.

A Digitális Polgári Körökre és a Tisza Szigetekre utalva így kezdte a bejegyzését:

„Én, Bödőcs Tibor, a mai napon megalapítom a Nemdigitális Bödőcs Tibor Szigetet (N. B. T. SZ.). Szigetem független, ironikus és kritikus lesz, egy hely, ahol zavartalanul elmondhatom a véleményemet. A véleményemet mindenki meghallgathatja a saját szigetén, senkinek sem kell vele egyetértenie.

Véleményem kialakításában minden és mindenki befolyásol majd. Befolyásolni fog a múltam, a jelenem, a családom, a barátaim, a rosszakaróim, könyvek, cikkek, zenék, filmek, plakátok, járókelők, a rozsdás falevelek, a kátyúk, a Hold mozgása, az éj csillagainak ragyogása, haláltudatom, élni akarásom és a Wikipédia, meg amit még megiszok. Pénzt (a jegyáron kívül) senkitől sem fogadok el, csak a dánoktól, tőlük is kizárólag titokban. Csak így őrizhetem meg szuverenitásomat, autonómiámat, és a harmadik nem jut eszembe. Idén év végén visszatérek a színpadra! Hamarosan jelentkezem a dátumokkal, hol, mikor hallgathatják meg véleményemet. Persze nem muszáj. Addig is régi véleményeimet ajánlom becses figyelmükbe. Ha nincs jobb dolguk”

- olvasható a humorista bejegyzésében.


Link másolása
KÖVESS MINKET: