Ilyen durva baki még nem volt hazai koncerten – Ütős electrocore-élmény lehetett volna, durva csalódásba fordult az Electric Callboy koncertje
Először 2022-ben voltam Electric Callboy koncerten, akkor még a Petőfi-híd melletti Barba Negra Trackben, ahol ugyan a hangulat tökéletes volt, az idő azonban ellenünk dolgozott. Szakadt az eső, fáztunk, csúsztunk a sárban, de kitartottunk, még úgy is, hogy a zenekar kettő helyett csak egy frontemberrel érkezett, mivel a koronavírus elérte a csapat „ordítós” énekesét. Lement a buli, enyhe hiányérzet, de korrekt volt.
Egy évvel később a csepeli Barba Negrában ismét a német electrocore zenekar elé vetettem magam, de a buli élvezhetetlen volt, mivel akárcsak megannyi koncert a kinti Barbában, ez is úgy szólt, mintha egy liftben hallgattam volna a performanszt. Éppen ezért nagyon vártam, hogy rendes körülmények között, egy arénában is szem- és fültanúja lehessek egy koncertjüknek. Ez a nap eljött, azonban olyan csalódást okozott, mint korábban semmi.
Az MVM Dome adott otthont a bulinak, de hiába mentek el az állójegyek, ülőhelyből maradt bőven, sőt, a felső szektorokat le is zárták. Így sem telt meg a koncertterem, de éppen elegen gyűltünk össze ahhoz, hogy egy tökéletes estét varázsoljunk az Üllői út szórakoztatóipari arénájába. De nem sikerült. Nagyon nem.
Két énekes van, de nem szól az egyik mikrofon. Ez egy falunapon, vagy egy klubkoncert első dalánál előfordul, de persze ezt összeszorult gyomorral és kellően megemelkedett vérnyomással azonnal orvosolják a helyi technikusok. Most azonban tanúi lehettünk annak, hogy egy egész koncerten keresztül nem szól az egyik frontember mikrofonja, sőt, nagyjából három másodpercre az egész zenekar elnémult az egyik dal kellős közepén. Ez egy külföldi csúcsprodukciónál, többtízezres jegyáraknál, többtízezres nézőszámnál baromi ciki.
Annak tudatában pláne, hogy milyen lehetett volna a buli.
A zenekar fénykorát éli, jobbnál jobb dalokkal rukkolnak elő, érződik rajtuk, hogy megtalálták a „hangjukat”. Egy átlagos metálzenekarból korunk egyik, ha nem a legjobb electrocore zenekarává nőtték ki magukat. A színpadi jelenlétük több mint kiváló, érezhető a német precizitás, minden percre pontosan ki van találva, így nyújtják a maximális élvezetet a közönség számára. Természetesen a pirotechnikán sem spóroltak, tűz, füst, konfetti, mindent ellőttek, amit kell – ám az igazán nagy durranás elmaradt.
A zenekar az összes slágerét eljátszotta a magyar közönségnek, de sajnos alkalmanként csak találgatni lehetett a hangnemet, a főének dallamai nélkül egy masszív zúzdát és egy értelmezhetetlen kását hallottunk. Ez szerencsére nem szegte kedvét a nagyérdeműnek, kitartóan tapsoltunk és ordítottunk a dalok között, de érezhető volt a csalódottság. A koncert kiemelkedő pillanatai közé tartozott egy semmiből berobbanó Dj szett, valamint a viszonylag új dobos, Frank Zummo szólója. Érdekesség, hogy Zummo korábban a Sum41 dobosa volt, az Electric Callboy pedig feldolgozta a Still Waiting című klasszikust, amit minden idei koncerten eljátszanak.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy vegyes közönségnek játszott a zenekar. Aki eljött a koncertre, tudta, mire vállalkozik. Kőkemény breakdown-ok, masszív screamelés, valamint nyugtató jelleggel dallamos refrének. Ebből azonban most pont a dallamos részek maradtak ki.
A zenekari tagok minden koncerten magukra öltik a videóklipekben használt jelmezeket, ez persze most sem maradhatott el, sőt, a közönségből többen is bundesliga-séróval, susogós melegítőben virítottak, ünnepelvén a Hypa Hypa, vagy a Pump It című slágereket, a legnagyobb ovációt azonban a gombahajú, fehér szettes We Got The Moves kapta, amely a koncert záródalaként szolgált.
Röviden összefoglalva, a látvány fantasztikus, a zenekar csodálatos, az ötlet kiemelkedő, a hangosítás kritikán aluli. És ez sajnos elég ahhoz, hogy megöljön egy olyan bulit, amit mindannyian át szeretnénk élni, legalább egyszer.
