Hunyadi Donatella az apjáról: először a bíróság folyosóján találkoztam vele
Kiszel Tünde lánya ma is csak egy kedves ismerősként tekint apjára. Modellként ő is elkezdte magát gyötörni és éheztetni, végül azonban rájött, hogy nem ér ennyit az egész.
A Dancing with the Stars legutóbbi évadában is feltűnő Hunyadi Donatellával készített hosszabb interjút a Blikk, amiben az apjával való kapcsolatáról is szót ejtett.
"Amikor a nyilvánosság elkezdte bántani édesanyámat ezzel a kérdéssel, akkor felkereste apámat, hogy írjon alá egy papírt, vállalja az apaságot, de ő erre nem volt hajlandó. Ekkor kellett sajnos belemennie egy pereskedésbe. Először a bíróság folyosóján találkoztam az apámmal"
- mesélte Kiszel Tünde lánya a 7-8 éves korában történt esetet.
"Most már tudom, hogy ekkor édesanyám sokszor volt nagyon rossz állapotban, de előttem sosem mutatta. Nagyon nehéz lehetett neki, de megcsinálta, és ez az, amiért én most érzelmileg egészségesen és a világot reálisan látva tudom élni az életem" - magyarázta az akkori helyzet következményeit.
Az apjával azóta normalizálódott a kapcsolata, azonban olyan viszony, amit végül a férfi szeretett volna, Donatellának csak egy kedves ismerős marad.
Az interjúban a modellkedés árnyoldalai is szóba kerültek, ő maga azt látta a lányok egy részén, hogy depressziósak és anorexiások.
"Én is megkaptam, hogy le kellene faragnom pár centit a csípőmből, el is kezdtem magam gyötörni, éheztetni, betegesen mindennap ráállni a mérlegre, de aztán rájöttem, hogy nem ér ennyit. Részben ezt a családi háttérnek és a barátaimnak köszönhetem"
A Dancing with the Stars legutóbbi évadában is feltűnő Hunyadi Donatellával készített hosszabb interjút a Blikk, amiben az apjával való kapcsolatáról is szót ejtett.
"Amikor a nyilvánosság elkezdte bántani édesanyámat ezzel a kérdéssel, akkor felkereste apámat, hogy írjon alá egy papírt, vállalja az apaságot, de ő erre nem volt hajlandó. Ekkor kellett sajnos belemennie egy pereskedésbe. Először a bíróság folyosóján találkoztam az apámmal"
- mesélte Kiszel Tünde lánya a 7-8 éves korában történt esetet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rubint Réka állami kitüntetést kapott, a honvédelmi miniszter adta át a díjat
A fitneszedző a közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, és azt is felidézte, hogyan nevezték egykor genetikai selejtnek.
Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.
„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.
„Hála és köszönet van a szívemben és bízom benne, hogy mindazt amiben hiszek, még nagyon- nagyon sokáig tudom Veletek együtt csinálni” – fogalmazott a bejegyzésben. Felidézte, hogy
testnevelő tanára meg akarta buktatni és genetikai selejtnek nevezte, amivel összetörte a szívét, de a jász vére arra ösztönözte, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit a tanárnő mondott.
A fitneszedző így vette át a kitüntetést:
Kedden Lázár János építési és közlekedési miniszter adott át 14 kitüntetést augusztus 20-a alkalmából, ő építészeket, építőket és közlekedési szakembereket díjazott.
Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.
„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Először mutatta meg magát bikiniben az RTL híradósa
Major Eszter ritkán enged bepillantást a magánéletébe, most azonban horvátországi nyaralásáról posztolt. A videóban egy gyönyörű öbölben csobbant a tengerbe.
Az RTL híradósa, Major Eszter most egy egészen más oldaláról mutatta meg magát: bikiniben posztolt a horvát tengerpartról, vette észre a Femina.
A híradós 2020 óta erősíti az RTL csapatát, a nézők pedig nemcsak a képernyőről, hanem visszafogott stílusáról is ismerhetik. Eleganciája a hétköznapokban és a közösségi oldalain is megjelenik, ezért különleges alkalomnak számít, amikor bikinis fotó vagy videó kerül fel tőle.
Ezúttal a horvát tengerparton pihen, és egy hangulatos videóban osztotta meg legszebb nyaralási élményeit.
A felvételen látható, ahogy egy gyönyörű öbölben csobban a tengerben, falatnyi bikiniben.
Major Eszter szabadidejét gyakran tölti a természetben, sokszor indul túrázni a családjával, és olykor extrém sportokat is kipróbál.
Az RTL híradósa, Major Eszter most egy egészen más oldaláról mutatta meg magát: bikiniben posztolt a horvát tengerpartról, vette észre a Femina.
A híradós 2020 óta erősíti az RTL csapatát, a nézők pedig nemcsak a képernyőről, hanem visszafogott stílusáról is ismerhetik. Eleganciája a hétköznapokban és a közösségi oldalain is megjelenik, ezért különleges alkalomnak számít, amikor bikinis fotó vagy videó kerül fel tőle.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.
A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:
„Esztergomban @erosantonia fiáék zenéltek előttünk, a @streetsixteen_official. Érdemes lesz rájuk odafigyelni. További sok sikert!”
A Street Sixteen 2022-ben került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Tóth Matyi Czutor Zoli fiával, Simonnal, valamint egy Tóth Csanád nevű fiúval zenél együtt.
Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.
A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szulák Andrea: A házasságom azért ment tönkre, mert elkezdtem valakivé válni
Az énekesnő Ábel Anita műsorában beszélt őszintén a szakításáról és arról, miért omlott össze kapcsolata Gyarmati Gáborral. Úgy fogalmazott, a celebség folyamatos konfliktust okozott közöttük.
Szulák Andrea eddig ritkán beszélt a magánéletéről, most azonban őszintén mesélt a válásáról, és volt párjára, Gyarmati Gáborra is tett egyértelmű megjegyzést. Az énekesnő elárulta, hogy nem jellemző rá a családi ügyek nyilvános kiteregetése, korábbi kapcsolatairól és házasságáról sem osztott meg sokat. Ábel Anita műsorában most mégis feltárta, mi vezetett a szakításhoz, vette észre a story.hu.
„Szerintem eleve a házasságom azért ment tönkre, mert elkezdtem valakivé válni. Nehezen viselte a volt férjem, hogy megismert egy nagyon helyes kis énekesnőt, egyszer csak aztán lett belőlem egy országosan ismert nő”
– fogalmazott Szulák Andrea a műsorban. „Évekig éltem bizonytalanságban, hogy ki vagyok én, mit szeretnek bennem, ha szeretnek. Aztán a meghittség vonzott, vagy a hétköznapi életre való vágy, hogy legyen egy otthonom, egy párom, esetleg egy gyerekem.”
A közös otthon és a család egy ideig meg is valósult, hiszen Gyarmati Gáborral együtt nevelték közös kislányukat, Rozinát. Az idill azonban nem tartott sokáig, a kapcsolat véget ért.
„Én azt hittem, hogy ez tud működni. De nem tudott működni. Mert abban a kapcsolatban is a celebség volt a fő szempont. És én annak nem akartam megfelelni. Nem akartam Insta-celeb lenni, meg Facebook-hír. Muszájból ott voltam én is, de többet ártott, mint használt.
Aztán kiderült, hogy az exem jobban szeret a címlapokon lenni, mint én. Ez egy folyamatos konfliktusforrássá vált. Én a mai napig küzdök ezzel”
– mondta az énekesnő. Bár nem említette név szerint, egyértelmű volt, hogy Gyarmati Gáborról beszél.
Szulák Andrea hozzátette, ma már könnyebben tudja óvni a magánéletét, mióta nem szerepel a televízióban. Annyit elárult, hogy ismét párkapcsolatban él, de semmit sem tudni a párjáról. Színházi körökből csak annyi szivárgott ki, hogy egy civil férfiról van szó, aki szereti a művészeteket, sármos, vagány, és a nyilvánosság egyáltalán nem érdekli.