TUDOMÁNY
A Rovatból

Hogyan hat a hipnózis az emberi agyra? – egyre több a tudományos eredmény

Úgy tűnik, hipnotikus állapotban az agy könnyebben tudja módosítani neurális kapcsolatait. Ez a fájdalomcsillapítástól a szorongás oldásáig sok területen hasznos lehet.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2019. december 01.


Link másolása

Azokban a történetekben, amelyeket a hipnózissal kapcsolatban ismerünk, gyakran szerepelnek okkult varázslatok, rossz szándékú illuzionisták, akik hatalmukba kerítik magatehetetlenné tett áldozatukat és kicsalják legféltettebb titkaikat. Elég csak Thomas Mann Mario és a varázslójára, vagy Alfred Hichcock 39 lépcsőfok című klasszikus krimijére gondolni. Ezeknek vajmi kevés alapjuk van.

Sőt, a hipnózis mostanában sok területen egyre elfogadottabbá válik, hála az új kutatási eredményeknek.

A New Scientist szerint Nagy-Britanniában például az irritábilis bélszindróma esetében kimondottan ajánlja ezt a módszert a Nemzeti Egészségügyi Intézet. Ennek a betegségnek nincs kidolgozott gyógymódja, de bizonyos gyógyszerek és étrendváltás enyhítheti a tüneteket, valamint bizonyított a hipnózis jótékony hatása is.

Hipnózis alatt a páciensek szelíd tengerhullámokat képzelnek maguk elé és azt vizionálják, hogy beleik ugyanilyen szabályos, nyugodt ritmusban mozognak.

- avat be a módszerbe Carla Flik, az utrechti orvosi egyetem kutatója.

Mi a hipnózis?

Erről egyelőre nincs tudományos közmegegyezés. Ha a különböző kutatások következtéseit összegyúrjuk, a hipnotikus „transzot” úgy lehet leírni, mint a fókuszált figyelem, koncentráció és belső elmélyülés állapotát, miközben nem veszünk tudomást a körülöttünk lévő dolgokról. Ilyent valószínűleg a legtöbb átélt már, amikor annyira beleélte magát valamilyen tevékenységre, hogy nem figyelt semmire, ami körülötte történt, és nem észlelte az idő múlását sem.

Az Amerikai Pszichológus Szövetség és az országos egészségügyi intézmények mostanában a fájdalomcsillapító eljárások részeként is ajánlják a hipnózist. Több tanulmány kimutatta, hogy a fizikoterápia vagy a kognitív viselkedés-terápia kiegészítéseként enyhítheti például a krónikus hátfájást, rákkezelések mellékhatásait is.

A hipnózist fájdalomcsillapító hatása miatt már 1992 óta rendszeresen alkalmazzák az általános altatás alternatívájaként számos sebészeti eljárásban, például biopszia (sejt- vagy szövet-eltávolítás), laparoszkópia (vágás helyett apró szúrásokkal jutnak el a beteg vagy sérült szervhez, testrészhez), vagy plasztikai műtétek esetében. Ilyenkor a páciens kap egy helyi érzéstelenítést és egy enyhe nyugtatót. Az orvos leül mellé, és eléri, hogy figyelme belső világára, egy biztonságos közegre koncentrálódjon.

A módszer legnagyobb előnye, hogy kevesebb a mellékhatása, mint az altatásnak, a beteget nem gyötri kábultság, vagy rosszullét, miután magához tér.

Guy Montgomery, a New York-i Mount Sinai kórház sebésze szerint azok a nők, akik hipnózisba kerültek mellrák-műtét előtt, kevesebb fájdalmat, fáradtságot és szorongást éreztek utána.

Ugyancsak sokan ígéretesnek tekintik használatát a mentális egészség javításában, különösen a szorongásos zavarok esetében. A connecticuti Hartford egyetem kutatóit is meglepte, hogy a hipnózisban részesülő kísérleti alanyok 84%-kal jobb állapotba kerültek, mint azok, akik nem. És ez a pozitív eredmény független volt attól, hogy valaki vezetett hipnoterápiát kapott, vagy pedig önhipnózist alkalmazott.

A hipnózis egyre népszerűbb módszer arra is, hogy az emberek új viselkedési formákat tanuljanak, vagy pedig levetkőzzék rossz szokásaikat. Egyelőre arra nincs elég bizonyíték, hogy hatékonyan segít a dohányzásról való leszokásban, de azt már az 1990-es évek elején kimutatták, hogy fogyókúrák esetében a kognitív viselkedés-terápiával együtt alkalmazott hipnózis akár kétszeres súlycsökkenést is eredményezhet. Hasonló eredményre jutott egy 2018-as kutatás is.

Rá tudnak-e venni bármire hipnotikus állapotban?

Fontos leszögezni, hogy minden tévhit ellenére egy hipnotizőr nem tud velünk tenni semmi akaratunkkal ellenkezőt. Még 1939-ben a tudósok azt sugallták, hogy ez lehetséges, amikor hipnotizált önkéntesek veszélyes dolgokat műveltek, például mérgeskígyókat szedtek össze. De a későbbi kísérletek kimutatták, hogy a legtöbb ember megtesz ilyen dolgokat, akár hipnotizálták őket, akár nem, ha egy tekintélyes ember nyomást gyakorol rájuk.

Michael Heap, a sheffield-i egyetem klinikai pszichológusa szerint így járnak azok, akiket felhívnak a színpadra egy mutatványhoz, és ők tudják, hogy a közönség mit vár tőlük, ezért engedelmeskednek a hipnotizőrnek, együttműködnek vele. Amikor más körülmények között kérik őket ilyesmire, minden résztvevő nemet mond.

A hipnózis egyre gyakoribb alkalmazása ellenére még mindig sok a kérdőjel azzal kapcsolatban, hogyan működik. Laurence Sugarman, a New York-i Rochester Institute of Technology munkatársa szerint az agy alkalmazkodására és tanulására van hatással.

Lehetővé teszi az agy számára, hogy módosítsa neurális kapcsolatait és „átszerelje” magát.

- mondja. Vannak időszakok, amikor az agy rugalmasabb, például a születést követő első években, vagy amikor erős érzelmeket élünk át. Ehhez hasonló állapotot idéz elő a hipnózis is.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


TUDOMÁNY
A Rovatból
Érdemes lesz az esti eget lesni április 10-én, mert ritka égi jelenséget láthatsz, a következőre 71 évet kell várni
Több érdekességet is megfigyelhetsz majd. Van amit szabad szemmel is tudsz követni, de egy másik látványossághoz egy jobb távcső is szükséges lesz.

Link másolása

Április 10-én különleges együttállásban lesz megfigyelhető a Jupiter és a kétnapos holdsarló, egy kézitávcső segítségével pedig szintén látható lesz az Uránusz és az év üstököse, a 12P/Pons-Brooks is - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

Április 10-én szabad szemmel is jól megfigyelhető lesz a kora tavaszi estéket még mindig beragyogó

Jupiter és tőle jobbra, mindössze 3,5 fokra az 5 százalékos fázisú, 2 napos, cérnavékony holdsarló. 20 óra 20 perckor a páros még 15 fokos magasságban jár a nyugati ég alján. Szabad szemmel is könnyedén megpillanthatók lesznek az égitestek,

ha a nyugati látóhatár tiszta és tereptárgyaktól mentes.

Szintén felbukkan az égbolton a kékeszöld Uránusz bolygó - mely alig két fokkal jár a Jupiter fölött -, valamint az év egyik legszebb üstököse, a 12P/Pons-Brooks, mely a holdsarló alatt 3 fokkal látható.

A szabad szemmel nem látható, halványabb Uránusz és az üstökös megtekintéséhez érdemes megvárni az égbolt teljes besötétedését. 20 óra 50 perc körül már mindkét égitest az éjszakai égbolton figyelhető meg, de addigra a Jupiter-Hold páros 10 fokos, az üstökös pedig mindössze 7 fokos magasságba süllyed. Megpillantásukhoz így tiszta égbolt és egy nagyobb kézitávcső szükséges.

A láthatósága végén járó Jupiter 2023 májusában tért vissza a hajnali égboltra, a Naphoz közeledve azonban lassan eltűnik az esti szürkület fényében. Szintén ez alkalommal nyílik utolsó lehetőség az Uránusz megtekintésére.

A 12P/Pons-Brooks üstökös április 21-én ér perihéliumba, vagyis pályájának a Naphoz legközelebbi pontjára, de ekkor már nem lesz látható. Legközelebb 71 év múlva ér újra a Föld közelségébe. A Jupiterhez és az Uránuszhoz hasonlóan a 12P/Pons-Brooks láthatóságának is az egyik utolsó alkalma lesz az este.

Az 5 százalékos megvilágítottságú, majdnem pontosan 2 napos holdsarló továbbra is megfigyelhető lesz. A Hold megvilágítatlan oldalának derengése, a hamuszürke fény szabad szemmel is jól látszik majd - olvasható a közleményben.

Április 11. és 13. között az egyre növekvő tavaszi holdsarló krátereit a Svábhegyi Csillagvizsgálóban is megfigyelhetik az érdeklődők.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

TUDOMÁNY
A Rovatból
Történelmi felvételek: először láttak két hímnemű bálnát szexuális aktus közben – „egyedülálló és figyelemre méltó esemény”
A tengeri emlősszakértők a felvételek megtekintése után azt mondták, hogy mindkét résztvevő hím és megerősítették, hogy az azonos neműek szexuális viselkedése széles körben elterjedt az állatok körében. 

Link másolása

A szakemberek szerint a bálnáknak bőven van helyük elrejtőzni, ha nem akarják, hogy az emberek kémkedjenek a magánéletük után. Vagyis annak ellenére, hogy a púpos bálna az egyik legtöbbet tanulmányozott bálnafaj, egészen mostanáig nem volt feljegyzés a párosodásuk körülményeiről.

A két púpos bálnát két fotós kapta lencsevégre egy Maui melletti szabadidős kiránduláson.

„Annak ellenére, hogy évtizedek óta tanulmányozták, a púpos bálnák szexuális viselkedése eddig többnyire rejtély maradt. Ez a felfedezés megkérdőjelezi a púpos bálnák viselkedésével kapcsolatos előzetes elképzeléseinket. Ezeknek a hihetetlen lényeknek a bonyolult társadalmi struktúrái,

két hím bálna párosításának első alkalommal való megfigyelése egyedülálló és figyelemre méltó esemény”

tájékoztatott Stephanie Stack doktorandusz, a Pacific Whale Foundation munkatársa az IFLScience-nek elküldött közleményében.

A kutatók nem titkolják: szívesen bővítenék a megfigyelések körét, beleértve azt is, hogy milyen gyakori az azonos neműek „találkozása” a párkapcsolatok arányában. Nagy kérdés, hogy a felvételek egy „véletlen” aktust örökítettek meg, vagy az ilyen találkozások gyakoriak a bálnák között. A biológusok mindenesetre nem elégednek meg azzal a válasszal, hogy az állatok „jól érzik magukat”, inkább evolúciós magyarázatokat keresnek.

„A nem reproduktív együttlét célja változatos; ezek közé tartozik a reproduktív viselkedés tanulása vagy gyakorlása, a dominancia-kapcsolatok kialakítása vagy megerősítése, a társadalmi szövetségek kialakítása és a feszültség csökkentése”

– áll a közleményben.

Az azonos nemű állatok szexuális tevékenységéről és más, „deviánsnak" tartott viselkedésekről szóló beszámolókat a tudósok nem tárták a közvélemény elé, mert féltek a következményektől. Most már javult a helyzet ezen a téren. A púpos bálnákról szóló anyag megtalálható a Marine Mammal Science folyóiratban.

Egy kis biológia:

A púpos bálna, más néven hosszúszárnyú bálna a nagyobb testű bálna-félék közé tartozik. Hossza általában 13–14 méter, testtömege 25-30 tonna. Különleges alakú a teste, feltűnően hosszú mellúszókkal, innen ered a magyar neve is. Ez a bálnafaj a többi bálnához képest elég gyakran kiugrik a vízből. A hímek hangja bonyolult „énekekből” áll, melyek 6-35 percig tartanak és 30 kilométer távolságra is elhallatszanak. Az éneklés szerepe még nem ismert pontosan, de a párkeresésben lehet jelentősége. A púpos bálna évente 25 ezer kilométert is képes megtenni. Csak nyáron, a sarki vizekben táplálkozik, télen a szubtrópusi és trópusi tengerekbe vándorol, hogy párosodjon – írja a Wikipédia.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
2028-ra feltámadhatnak a gyapjas mamutok, és később több más kihalt faj is visszatérhet
Az őssejtkutatás új eredményei alapján a szakemberek bíznak abban, hogy akár a dodót vagy a tasmán tigriseket is sikerülhet újra életre kelteni.

Link másolása

Hamarosan feltámaszthatják a gyapjas mamutokat - állítja egy amerikai startup, amely a közelmúltban komoly eredményeket ért el az átprogramozott elefánt-őssejtek létrehozásában. A Business Insider cikke idézi Ben Lamm-et, a Colossal Biosciences társalapítóját és vezérigazgatóját, aki szerint az új eredmény számos kutatási terület előtt nyithat utat. Bíznak benne, hogy ennek segítségével több kihalt fajt is újra visszahozhatnak. Úgy vélik, hogy ezzel segitenek a kipusztulás szélén álló fajoknak és kedveznek a biológiai sokféleségnek is.

Terveik között szerepel a dodók és a tasmán tigriseket feltámasztása is. „Minden egyes lépés közelebb visz minket hosszú távú céljainkhoz, hogy visszahozzuk ezeket az ikonikus fajokat” – mondta Lamm.

A cég szerint 2028-ra mesterséges megtermékenyítés segítségével létrehozhatnak majd egy mamutszerű, génszerkesztett élőlényt.

Az őssejtekkel kísérleteznek, mert azok szinte bármilyen sejttípussá képesek átalakulni. Mára pedig már azt is tudják, hogyan lehet visszaalakítani ezeket. Az újfakta "keverék" komoly biológiai áttörés, és több fajnál, például az emeberknél is hatékony. De eddig az elefántoknál nem működött. Most azonban ez is sikerült, és ennek segítségével próbálják kideríteni, hogyan lehet mamutot is létrehozni.

„Leginkább azt várjuk, hogy az általunk kifejlesztett sejteket arra használjuk, hogy elefánt ivarsejteket növesszünk edényben” – mondta Evan Appleton, a csapat vezetője, aki bízik benne, hogy ezzel megnyílna az út a mesterséges megtermékenyítés előtt.

Forrás: 24.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


TUDOMÁNY
A Rovatból
Élet a Földön túl? A NASA 5 milliárd dolláros űrszondája jó eséllyel lelhet idegen életre a Naprendszerünkben
A kutatók szerint az Europa Clipper-program űrszondájával akár a teljes galaxisunkat felfedezhetjük, és választ kaphatunk az örök nagy kérdésre is.

Link másolása

A NASA (a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal) 5 milliárd dolláros – 1,8 billió forintos – szondája élet után kutat az űrben.

A NASA nem titkolt célja az, hogy újjáélessze a 20. században kitűzött terveit.

Az elhatározás tehát nem újkeletű: élő idegenek felkutatása a világűrben, amelynek korábbi célkitűzéseit az 1950-es évek végétől végigkövethetünk - írja a Ladbible.com

Az űrhajózási szervezet alkotta talán a legmaradandóbb élményt az emberiség történetében, amit az űrkutatással kapcsolatban ismerünk: először küldött embert a Holdra, amit különféle konteókban úgy olvashatunk napjainkban is, hogy megrendezett volt, és hogy ne menjünk ezzel messzire ezt gondolja Schobert Norbert fitneszguru is.

A NASA tervei között szerepel, hogy a Holdra szállást követően embert küldjenek a Marsra, majd a Jupiterre és annak holdjaira is, kiemelt pozícióba helyezve az Európa nevű holdat.

A kutatók szerint a legjobb lehetőség az Europa Clipper-program űrszondája lehet, amellyel akár a teljes galaxisunkat felfedezhetjük. Hiszen a NASA örök kérdése az: vajon tényleg egyedül vagyunk a világűrben? Az űrszonda pedig, úgy néz ki, kielégítő válaszokat fog adni erre a kérdésre.

A szonda vélhetően 2030-ra érkezik meg a Jupiter és az Európa pályájára, ahol elkezdi felmérni a bolygókat. A tudósok bíznak benne, hogy a fejlődő technika segítségével az emberiség észlelni fog olyasféle életformákat, amelyek hozzánk hasonlatosak.

Az űrszondát ez év októberében lövik ki floridai Kennedy Űrközpontból.


Link másolása
KÖVESS MINKET: