KÉK HÍREK
A Rovatból

Hét nő vallott arról, hogy őket hogyan próbálta Marton László behálózni

A történetekben sok a hasonlóság. És sokszor azonos az ok is, amiért nem mertek azonnal tiltakozni.


Amióta Sárosdi Lilla elmesélte történetét, majd megnevezte zaklatóját is, sok nő mondta el, hogy őket mikor és milyen megalázó helyzetbe hoztak más férfiak. Többek között hét nő is névtelenül vallott arról, mi történt velük, hogy környékezte meg őket Marton László rendező.

A 444.hu-nak nyilatkozó nők ugyan nem akartak névvel szerepelni, de páran azt mondták, ha szükséges, bíróság előtt is megerősítik vallomásukat. Valamennyien fiatalok voltak, 18-25 év között, tapasztalatlanok, többeknek a karrierje függött a rendezőtől, és nem tiltakoztak, még annak ellenére sem, hogy megalázta őket.

Az esetekben sok a hasonlóság.

A rendező meghívta őket egy próbára, majd a nézőtéren melléjük ült. Aztán kocsikáztak, vagy fagyizni mentek, és a végén olyan dolgok történtek, melyeket a lányok nem gondoltak, nem akartak.

Egy férfi akart használni egy nőt

Az első nő története ötven éves. A még tizenéves, balettintézetbe járó lány Szegeden találkozott Marton Lászlóval, aki egy társaságba hívta el. A diáklánynak megtisztelő volt, hogy ilyen közegbe mehetett. A rendező Pontyikának hívta végig, mint akit kihalásztak trófeaként. Az este végén hazafelé a lány azt gondolta, hogy egy kézfogás, vagy egy csók lehet esetleg közöttük. Ehelyett Marton megfogta a kezét és a sliccéhez rakta. Mikor áldozata elrántotta a kezét, akkor elkapta megint, és újra visszatette. A lány teljesen ledermedt, majd mikor magához tért, elszaladt, vissza a kollégiumba. Szerinte ez nem udvarlás volt, hanem "egy férfi akart használni egy nőt". Nagyon megalázónak érezte az egészet, ezért nem merte elmesélni senkinek sem.

Közben az előadást nézte

A második nő a nyolcvanas években egy interjút készített a Vígszínházban. Ekkor ment oda hozzá Marton és felajánlotta neki, hogy bejárhat a próbákra. Ez nagy hatással volt rá, büszke volt arra, hogy bemehetett és a rendező még mellé is ült, kikérte a véleményét. A premier estéjén is odaült mellé, és miközben a saját rendezését nézte, a lány kezét megfogta és a nemi szervére szorította. A nő nem mert botrányt csinálni, de az előadás végén azonnal elment. Marton ezek után többször is hívta, míg végül a nő visszament. A rendező szobájában viszont orális szexre akarta őt rávenni. A nő úgy vélte, hogy ez okozott örömet Martonnak, hogy miközben nézte az általa rendezett darabot, aközben egy fiatal lány csinál vele valamit. Mindezek után a nő később mégis visszatért. Azt gondolta, hogy "ennek a szörnyűségnek egyszer át kell fordulnia valami általam is érthető kapcsolatba". Ám a vége egy Sárosdi Lilla által elmesélt parkolóban lejátszódó jelenet lett. Ezután többet nem ment a színház közelébe sem.

Azt hittem, ilyenek a férfiak, ilyen egy viszony

A harmadik nő szintén a nyolcvanas években találkozott Marton Lászlóval. Akkoriban vidékről járt fel a Vígszínházba a próbákra. A rendező többször is hívta, és a végén, mikor kettesben maradtak, a lány fejét a nemi szervére húzta. Ő nem tett semmit, hagyta, hogy megtörténjen a dolog. Talán gyengeségből, talán mert úgy gondolta, hogy ilyen egy viszony. A dolog többször is megtörtént, még le is feküdtek egymással. "Benéztem" - mondta.

Úgy érezte, hogy ez az elvárás

Negyedikként Sárosdi Lilla is elmondta, hogy az általa korábban nyilvánosságra hozott eset előtt ült egyszer Marton autójában. Normálisan beszélgettek, mikor a rendező megkérdezte tőle, hogy szokott-e arra gondolni, hogy több férfival szeretkezik. Ő ekkor még szűz volt, de igennel válaszolt, mert úgy érezte, hogy ez az elvárás. Ezek után hívta meg a férfi, hogy menjen el a színházi próbára, és ezt követte a parkolós jelenet.

Kicsit szánakozva jöttem ki tőle

Az ötödik nő egy másik színházban dolgozott. Ott kereste meg Marton a titkárán keresztül és áthívta az irodájába. Felajánlotta neki, hogy segít egy másik színházban állást keresni neki. Eközben próbált közeledni hozzá, de a nő ezt elutasította és elment. Mivel nem volt kiszolgáltatott helyzetben, így nem tudta a rendező semmire sem kényszeríteni, és az eset sem viselte meg a nőt, „én mosolyogva, sőt kicsit szánakozva jöttem ki tőle.”

A rendező úgy tett, mintha nem ismerné

A hatodik eset a kétezres évek közepén történt egy akkor 18-19 éves lánnyal, aki színésznő szeretett volna lenni. Egy nyílt napon találkozott a rendezővel, akire felnézett. Marton meghívta egy próbára, ahol a hátsó sorba ültette le és ő is mellé ült. A próba alatt fogdosni kezdte a lányt, aki teljesen ledermedt, és alig várta a próba végét. Ezek után Marton felajánlotta neki, hogy elviszi magával egy külföldi útjára, de ezt a lány elutasította. Később még volt, hogy összetalálkoztak, de a rendező úgy tett, mintha nem ismerné. Egy dedikálásra is csak azért ment el, hogy a szemébe nézhessen, de Martonon nem látszott semmi. "Remélem, sokan Lilla mellé állnak. Azok is, akikkel megtette ezt, és azok is, akik tudtak róla. Ezt nem úszhatja meg."

Milyen szép, hogy ez a mi kettőnk titka marad

A hetedik lányra két éve figyelt fel az akkor 72 éves Marton László a felvételin. Felajánlotta neki, hogy menjen el a próbáira, ám a próbák alatt állandóan kereste a testi kontaktust, majd elhívta, hogy nézzék meg a hegyen a panorámát, és az autóban a combját fogdosta. Később felajánlotta, hogy segít egy színházba bekerülni, de ahhoz gyakorolni kéne, és a lakására hívta, ahol folytatódott a férfi nyomulása. A lány nem akarta az általa addig tisztelt embert megbántani, ezért az egyik eset után azt mondta a férfinak, hogy "tanár úr, az az érzésem, hogy maga többet akar tőlem". Erre Marton azt válaszolta, hogy "ezt nem gondolod rosszul". A lány elsírta magát, mire a rendező közölte vele, hogy nagyon szép, mikor sír. Majd jött a lelki zsarolás, de végül megegyeztek abban, hogy nem találkoznak többet. Marton pedig közölte vele, "milyen szép, hogy ez a mi kettőnk titka marad". A lány végül lemondott a színészi pályáról.

Marton László pénteken lemondott a Vígszínház főrendezői posztjáról is. Korábban a Színművészeti Egyetemen is felfüggesztette oktatói tevékenységét. Mind az egyetem, mind a Vígszínház elfogadta Marton lemondását.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Két órán belül két vonatgázolás is történt szombat reggel Magyarországon
Előbb Velencénél gázolt a vonat, majd nem egész két órával később Hegyeshalomnál történt tragédia. Mindkét településen zajlik a helyszínelés.


Gázolt a vonat Velencén és Hegyeshalomban is szombat reggel, emiatt késésekre kell számítani a székesfehérvári vasútvonalon és a Győr-Hegyeshalom vonalszakaszon - írja az MTI a Mávinform közlése alapján.

Azt írták,

a budapesti Déli páIyaudvarról Nagykanizsára 5.30-kor elindult Tópart InterCity elgázolt egy embert Velence megállóhelynél.

A helyszínelés ideje alatt Kápolnásnyék és Gárdony között egy vágányon szünetel a forgalom. A Budapest-Székesfehérvár vonalon és a csatlakozó vonalakon 5-10, esetenként 10-20 perccel hosszabb menetidőkre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő vonatokra kell számítani. Egyes InterCity vonatok csak Székesfehérvártól közlekednek.

Hegyeshalomban, az Orgona utcai átjáróban a Győrből Hegyeshalomba tartó, Mosonmagyaróvárról szombaton 7.12-kor elindult személyvonat gázolt el egy embert.

A helyszínelés ideje alatt csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Mosonmagyaróvár és Hegyeshalom között.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Szirénázó mentőautó gázolt el egy 13 éves kislányt a pécsi zebrán
A baleset péntek este történt a Zsolnay Vilmos úton, ahol az elmúlt időszakban több súlyos karambol is volt. A súlyosan megsérült gyereket a mentők stabilizálták, az ügy körülményeit a rendőrség vizsgálja.


Szirénázó mentő gázolt el egy 13 éves kislányt Pécsen, a Zsolnay Vilmos úton, a Zsolnay-negyed előtti gyalogátkelőhelyen péntek este. A 6-os út belvárosi szakaszán történt balesetről elsőként a BAMA számolt be. A kislány súlyosan megsérült.

Az Országos Mentőszolgálat közlése szerint

a mentőautó egy riasztáshoz sietett, megkülönböztető fény- és hangjelzést használva haladt, amikor a 13 éves lány elé lépett.

A mentők a helyszínen stabilizálták a súlyosan megsérült lány állapotát, majd kórházba szállították.

A rendőrség a helyszínelés idejére teljesen lezárta az érintett útszakaszt, a péntek esti forgalom hosszabb időre megbénult. A hatóságok vizsgálják a baleset körülményeit.

Nem ez az első súlyos incidens ezen a helyen a közelmúltban. Egy héttel korábban szinte ugyanitt két jármű ütközött, az egyik autó keresztbe fordulva állt meg az úton a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának kihajtójánál. Tavaly decemberben szintén a Zsolnay-negyed előtt történt karambol, míg októberben egy hármas ütközés miatt alakult ki hatalmas torlódás ugyanitt.

A KRESZ szabályai szerint bár a kijelölt gyalogátkelőhelyen a gyalogosnak elsőbbsége van, ez nem érvényes a megkülönböztető jelzést használó járművekkel szemben. Ilyen esetben a gyalogos csak akkor léphet az úttestre, ha meggyőződött róla, hogy az áthaladás veszélytelen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderültek a tragédia részletei: 400 métert zuhant a két magyar hegymászó a Magas-Tátrában, esélyük sem volt
Szemtanúk ásták ki őket a nehéz, vizes hó alól, de már késő volt. A mentőhelikopter a rossz idő miatt fel sem tudott szállni, hogy segítsen a tapasztalt oktatókon.


A Magas-Tátrában, egy hómező közepén indult meg a lavina az alatt a két magyar hegymászó alatt, akiket pénteken sodort el a hóomlás. Az elsőként lezuhanó mászó magával rántotta a társát is, végül 400 métert zuhantak. A szemtanúk egy méter, illetve 80 centiméter mély, nehéz és vizes hó alól ásták ki őket, de az életüket már nem lehetett megmenteni – számolt be az RTL Híradó.

A tragédia pénteken, nem sokkal 11 óra után történt a Magas-Tátrában, a Tompa-hegy (Tupá) alatti Omladék-völgyben (Zlomisková dolina).

A két, 37 és 38 éves budapesti férfi éppen egy hómezőn kelt át, amikor bekövetkezett a baj. „A hómező közepén indult meg alattuk a lavina; az első mászó tulajdonképpen magával rántotta a társát”

– mondta a szlovák mentőcsapat egyik tagja.

Voltak, akik látták a balesetet, és azonnal a bajba jutottak segítségére siettek. Nekik sikerült megtalálni és kiásni mindkét férfit, majd értesítették a hegyimentőket. „Az egyiküket körülbelül egy méter hó temette be, a másiknál mintegy 80 centiméter nehéz, vizes hó volt” – magyarázta a hegyimentő. A mentéshez riasztott helikopter a rossz időjárás, a sűrű köd miatt nem tudott felszállni, ezért a szlovák hegyimentők gyalog indultak az áldozatokhoz. A helyszínre érve már csak a halál beálltát tudták megállapítani: a 38 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy esélye sem volt a túlélésre, 37 éves társát pedig hiába próbálták újraéleszteni.

Az áldozatok tapasztalt, felkészült hegymászók, sőt hegymászó-oktatók voltak, egy budapesti mászó egyesület tagjai. Szlankó Zoltán hegymászó oktató szerint a tragédián a felkészültségük sem segíthetett. „Azok a lavinamegelőzési próbák, amelyeket egyébként alapfokon minden téli hegymászónak tudnia kell, itt már nem nagyon működnek, mert ők vegyes, úgynevezett mix terepen voltak, ami szikla, jég és hó vegyesen. Itt már nem lehet megcsinálni azokat az előrejelzéseket, amelyek máskor működnek” – magyarázta a szakértő.

Szlankó Zoltánt is sodorta már el lavina, így pontosan tudja, mit élhettek át a mászók az utolsó pillanatokban. „Szörnyű érzés volt, még akkor is, amikor tudtuk, hogy jön le a lavina, és hogy nincs esélyünk. Ilyenkor az emberben nagyon súlyos gondolatok vannak” – emlékezett vissza.

A két magyar holttestét különleges felszereléssel hozták le a hegyről, majd Ótátrafüredre (Starý Smokovec) szállították, ahol átadták a rendőrségnek. Az oktatót, aki futólag ismerte az egyik áldozatot, megviselte a tragédia. Szerinte ilyenkor nem az a kérdés, miért mentek oda. „Ők tényleg szerették és élték az életüket, és egy olyan tevékenység közben fogta meg őket a hegy, amit szerettek, amit élveztek, amiért éltek” – fogalmazott Szlankó Zoltán.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Sokkot kapott az anya a neki küldött videótól: kiderült, hogy napokig verték a 14 éves lányát Pápán
Két tinédzser bántalmazott egy 14 éves diáklányt, a Tények riportja szerint azért, mert a sértett szidta az anyjukat. A 15 és 16 éves támadókat a rendőrség elfogta.


Három nap leforgása alatt négyszer verte meg két tinédzser lány egy 14 éves ismerősüket Pápán. A támadók az erőszakot videóra vették, a felvétel pedig később az áldozat édesanyjához is eljutott.

Az általános iskolás

Szofit az egyik alkalommal egy sikátorba rángatták, ahol felpofozták, majd a fejét egy kőfalba verték. A lány hiába próbált menekülni, és egy fiú ismerőse sem tudta megakadályozni a támadást. A bántalmazás következtében koponya- és arcsérüléseket szenvedett.

A Tények riportja szerint a konfliktus oka az volt, hogy a sértett lány szidta a támadók anyját.

Az áldozat édesanyja arról beszélt, hogy lánya eleinte titkolta a történteket a család előtt. Miután kiderült a bántalmazás, az anya személyesen próbálta megbeszélni a helyzetet a támadók anyjával. Az ügy akkor vett drámai fordulatot, amikor

az egyik támadó testvére – állítólag bűntudatból – elküldte neki a bántalmazásról készült videókat, az anya pedig sokkot kapott a látottaktól.

A rendőrség hivatalosan egy bántalmazásról adott hírt, amely szerint egy 15 és egy 16 éves lány előre kitervelte a támadást. A hatóság közlése szerint „egy sétányhoz csalták a fiatal lányt, ahol mindketten először fenyegették és szidalmazták, majd megverték őt”. A két tinédzsert őrizetbe vették, kihallgatták, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

A pápai eset nem egyedi a régióban. Tavaly decemberben szintén Pápán vertek és rugdostak össze egy 13 éves fiút a társai, amit szintén rögzítettek. Abban az ügyben a szülők csoportosan elkövetett garázdaság miatt tettek feljelentést.

VIDEÓ: A Tények beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk