Harry herceg és Meghan Markle új néven indítja újra a jótékonysági alapítványukat
Harry hercegnek és Meghan Marklenek új nevet kell találnia a Sussex Royal helyett, mert miután tavaly úgy döntöttek, hogy kiszállnak a királyi családra háruló hivatalos kötelezettségekből, egy megállapodás értelmében április 1-től kezdve nem használhatják a „royal” szót egyetlen hozzájuk köthető brandben sem. Éppen ezért az eredeti alapítványnak megindult a felszámolási eljárása.
Nyilvánosságra került egy ezzel kapcsolatos cégbírósági ügyirat, amely szerint az új név MWX Foundation lenne, de elképzelhető, hogy Harry és Meghan éppen a kiszivárogtatás miatt is más nevet választ
– írja a Daily Mail
A lap megszólaltatott egy pénzügyi szakértőt, aki elmondta, hogy még soha nem látott olyat, hogy egy cégnek a felszámolási eljárás közben megváltoztatnák a nevét. Ugyanakkor a brit cégtörvény egy 2005-ös passzusa rendelkezik arról, hogy meg lehet változtatni egy nevet abban az esetben, ha az már nem tükrözi a cég tevékenységét vagy pedig letiltják. Itt nyilvánvalóan az utóbbiról van szó.
Az MWX márkanév már kötődik a hercegi párhoz, üzleti vállalkozásaikra hozták létre. Igazgatója pedig az a Natalie Campbell, aki a Sussex Royal jótékonysági alapítványban is dolgozott. A Sussex Royal név mindazonáltal megmaradt Instagram-oldalukon és honlapjukon is. Az Egyesült Államokban áprilisban létrehozták az Archewell alapítványt – utalva gyermekük, Archie nevére és a görög „arkhé” szóra, ami cselekvést jelent – most viszont a közösségi médiában arról adtak hírt, hogy a Sussex Royal helyett nem egy új alapítványt, hanem egy olyan non-profit szervezetet hoznak létre, amely új eszközökkel támogatja eddigi célkitűzéseiket.