SZTÁRVILÁG

Hajdú Péter posztolta kislánya kitűnő bizonyítványát - vitatkozni kezdtek alatta a kommentelők



"Nekem is két gyermekem van, és biztos sz@ranya vagyok, mert egyikről sem posztolok sehol! Hiába a kitűnő bizonyítvány, vagy első helyezések. Majd ha akarnak, posztolnak ők magukról, ha már nem kisiskolások lesznek!" - írta egyikük.

"Attól hogy a fiadnak lettek 4-esek is, ki lehetett volna tenni, őrá nem vagy büszke, csak a kitűnő lányodra?" - írta egy másik hozzászóló.

"Szerintem Dávidét is ki kellett volna rakni, és odaírni alá, hogy mindkettőre nagyon büszke vagy".

"Nem a kitűnőkből lesznek a legsikeresebb felnőttek, Péter! Ezt tudtad? Sőt, ez még csak nem is feltétele a felnőttkori boldogságnak! Egyébként Dávid is megérdemelte volna, hogy az övét is kitedd! Vagy mindkettőét, vagy egyiket sem! Üdvözlettel, egy volt törökbálinti tanár" - írta egy kommentelő.

Mások viszont megvédték a posztot, azt írták például:

"Nem értem, miért kell belekötni a posztba. Kirakta. Büszke. Kész. Nem kötelező követni. Ha nem Hajdú Péter lenne, hanem mondjuk "csak" egy ismerős posztja, menne a sima like meg a gratuláció. Vagy ő is kapná az "észosztást"? Ő sem azt mondta, hogy csak a kitűnő gyerek lesz sikeres, vagy hogy csak rá büszke."

"Nem lett volna elég egy gratula, ügyes a lány komment?! Miért kell mindenbe, de mindenbe belekötni???"

"Nem vagyok nagy Hajdú Péter rajongó, de ez a halálom, mikor mindenben a rosszat látják. Miért ne rakhatná ki csak az egyik, vagy csak a másik gyerekének a bizonyítványát? Miért ne lenne büszke a másikra? 2 gyerekem van, egy normális ember mindkét gyerekét egyformán szereti, meg akkor is, ha nem egyszerre, egy időben büszke mindkettőre."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kadarkai Endrének listát adtak azokról, akikkel nem készíthet interjút - másnap felmondott
A riporter szerint ez ellentétes a szakmai elveivel. A történet részleteit nem bontotta ki, az érintett munkaadót sem nevezte meg, de kiemelte: a szabad munkavégzés nála nem alku tárgya.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 26.



Kadarkai Endre szerint főnökei egyszer egy listát adtak a kezébe arról, kikkel nem ülhet le beszélgetni. Úgy döntött, ez nem fér bele, ezért másnap beadta a felmondását. Azt mondja, számára a szakmai szabadság alapfeltétel.

Kadarkait sokan a legismertebb magyar riporterek között emlegetik, amit nézői és vendégei száma is alátámaszt. Szerinte a függetlenség és a szabad kérdezés tartja egyben a munkáját.

„Mindig is nagyon fontosnak tartottam a függetlenséget. Lehessen szabadon kérdezni! Amíg az ember kedve szerint kérdezhet, és a legjobb tudása szerint végezheti a munkáját. Nem tudnék olyan helyen dolgozni, ahol ez nincs meg.

Volt már olyan, hogy mindez sérülni látszott, másnap be is adtam a felmondásom. Kedden szóltak, másnap én már aláírtam. Egy listáról mondtak pár nevet, akivel nem lehet beszélgetni. És nekem ez nem fér bele”

– mondta a Klubrádió Reggeli Személy című műsorában, amit a story.hu szemlézett.

Arra a kérdésre, hol történt mindez, nem kívánt részleteket mondani.

„Nem lenne elegáns. Bodrogi mondta azt, hogy az ember a volt szerelmeit nem kezdi el ócsárolni.Nekem az egyáltalán nem szimpatikus, ha valaki az egykori munkaadóját kezdi el szidni, miután sokáig kvázi elfogadta a kenyerét. Ha egy ideig az ember elfogadta az ottani kereteket, utólagosan nem szép elkezdeni szidni azokat” – fogalmazott.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Tóth Gabi könnyek között beszélt a testvérével való kapcsolatáról a Megasztárban
Herceg Erika kérdése, Vera posztja és a TV2 válasza után Gabi teljesen kiakadt.


A Megasztár ma 19:30-kor folytatódik a 4. válogatóval, melyben ezúttal az érzelmek kapnak nagyobb teret. A műsor ajánlójában a zsűri egyik tagja, Herceg Erika azt kérdezte: „Hogy lehet az, hogy testvérek nem beszélnek egymással?” Tóth Gabi erre könnyek között válaszolt:

„Ha a testvéred azt nyilatkozná a Megasztár előtt, amikor kiderül, hogy te vagy benne a zsűri, hogy szenny, meg hulladék, akik benne ülnek... akkor lehet, hogy nem beszélnél vele te sem.”

Marics Peti és Curtis csendben hallgatták, Herceg Erika pedig azt mondta, ezt ő nem tudja felfogni.

A párbeszéd előzménye Tóth Vera korábbi bejegyzése volt:

„Nem tudok részt venni valami olyanban, ami nem a tehetségkutatást/gondozást hirdeti, hanem kőkemény trash és lelketlen kihasználása mind a főszereplőknek, mind a versenyzőknek, akiknek egyébként a főszereplőknek kellene lenniük. Helyette káromkodást, alpáriaskodást, megtörtént vagy meg nem történt összevágásokat, egyszóval a televíziózás mélypontját láthatjuk. Anno azt gondoltuk, nincs lejjebb. De! Sajnos, van lejjebb. Ma egy valamirevaló művész vagy egy igényes előadó nem vállal el ilyeneket, mert ciki”

– írta korábban az énekesnő.

A TV2 sajtóosztálya így reagált a kritikára: „Kissé értetlenül állunk Tóth Vera észrevétele előtt, mivel tavaly ő is részt vett a Megasztár zsűrijének castingján, ahol végül nem rá esett a csatorna választása.

A legjobb végeredményre törekszünk, így sajnos sok hírességnek nem tudunk lehetőséget adni egy-egy műsorunkban, megértjük, ha emiatt csalódottak.

Viszont a jelek szerint őt is a nézőink között tudhatjuk, ha tisztában van az idei évad tartalmával. A műsorstruktúrát a változó nézői igényeknek megfelelően alakítjuk, és szerencsére a nézettségi adatok is az ikonikus tehetségkutatónk sikerét igazolják.”

Tóth Gabi ezzel a nyilatkozattal egyetértett:

„Teljes mértékben egyetértek a TV2 nyilatkozatával. Azt gondolom, a testvéremet érzékenyen érintette, hogy nem ő kapta a Megasztár zsűriszékét, pedig nagyon szerette volna, de ott van a jövő évad, az még sikerülhet neki. Sőt, lehet, együtt is ülhetünk majd a zsűriasztalnál, hiszen mindketten tehetséges énekesnők vagyunk.”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Áll a bál Selena Gomez esküvője körül - az anyukája csalódott a színésznő döntése miatt
A színésznő a nagyapját kérte fel az oltárhoz kísérésre, ami családi vitákat okozott. A ceremóniát egy Santa Barbara-i magánbirtokon tartották.


Selena Gomez esküvője után egy családi ügy került a figyelem középpontjába. A családhoz közel álló forrás szerint édesanyja, Mandy Teefey nem örült annak a döntésnek, amelyet a lánya Benny Blancóval kötött házassága kapcsán hozott.

„Selena édesanyja és mostohaapja, Brian összetörtek, mert az énekesnő nem az édesanyját választotta, hogy kísérje őt az oltárhoz”

– mondta egy bennfentes a Daily Mailnek a Disney Channel egykori sztárjának szombati esküvőjéről. „Meglepő, de nagyapját, Davidet választotta, hogy adja át Bennynek.”

A forrás úgy fogalmazott, David és felesége, Debbie könnyekig hatódtak, amikor Selena felkérte őt erre a feladatra. A döntés gyorsan megszületett, amint elindult az esküvő szervezése.

A Page Sixnek egyelőre sem Teefey, sem Gomez képviselői nem válaszoltak.

A 33 éves énekesnő és a 37 éves zenei producer egy Santa Barbara-i magánbirtokon mondta ki az igent, sztárvendégekkel a sorok között. Ott volt többek között Taylor Swift is.

Az ünneplésről annyit lehet tudni, hogy egész hétvégés programot terveztek. A vendégek a város híres, elegáns szállásán, az El Encantóban kaptak helyet, míg Swift biztonsági okokból külön, egy magánházban szállt meg.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Itt a vége: ez a sztárpáros búcsúzott az Ázsia Expressztől
A feladatok és a hajszafeladat sorrendje alakította a végeredményt: a Bódi testvérek lettek az elsők, Curtisék pedig mögöttük zártak. A kieső duó utolsóként ért célba, majd érzelmesen köszönt el a stábtól és versenytársaiktól.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 27.



Pénteken újabb hajszát hozott az Ázsia Expressz, ami ezúttal is azt jelentette, hogy a nap végén az utolsóként Ördög Nórához érkező páros búcsúzott a versenytől, írja a Blikk.

A feladatokat és a jávai kihívásokat a Bódi testvérek oldották meg a legmagabiztosabban. Kevés vitával, jó együttműködéssel haladtak, és elsőként értek célba.

Nem sokkal utánuk futott be Curtis és Judie. A nap során sok feszültséget kezeltek, ezért különösen nagy eredménynek tartották a második helyet. „Egy kérdés fogalmazódott meg bennem az egész út alatt. Aki volt már hajszázni, az miért kívánja ezt annak, aki nem volt?” – mondta Curtis.

Később megérkezett Németh Kristóf és Lakatos Levente is, majd elbúcsúztak a műsortól.

Németh Kristóf így összegezte a napot: „Ez az lett, amit reggel kívántunk. Hogy egy sportszerű küzdelemből mindenki visszaért épségben, sérülések nélkül (...) Nagyszerű játék volt. Rengeteget ismertünk meg az itteni kultúrából. Fantasztikus volt, és nagyon szeretném megköszönni Leventének, MÁZS-nak és Mettának is.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk