„Ha a fiam háromévesen elém állt volna, hogy azt mondja, mostantól ő lány, elfogadom, és kivárok”
A közvetlen ok, amiért megkerestem, egy itthon óriási felháborodást kiváltó hír volt. Charlize Theron hollywoodi színésznő bejelentette: hároméves kora óta kislányként neveli a fiát, mert a gyerek úgy akarja. Azóta lányruhákat ad rá, és lányként kezeli. Csak úgy ömlöttek a cikk alá a színésznőt becsmérlő kommentek, teljesen kiverte a biztosítékot.
– Mi a véleménye erről?
– A lányruhákat én is túlzásnak tartom, pláne egy ekkora gyereknél, amikor a nemi identitás még csak gyerekcipőben jár, a nemhez igazodás pedig csak hat éves korra szilárdul igazán meg, de ezzel együtt sem látok akkora drámát ebben az ügyben.
A magyar társadalom meglehetősen ítélkező, moralizáló, és ami például a gyereknevelést illeti, még csak nem is különösebben következetes. A gyerek nemi identitásával kapcsolatban is elképesztő kockákban élünk: szerintünk, ha egy kisfiú kijelenti, hogy ő lány, az alapból nem normális dolog.
– Miért, ön szerint normális?
– Egyrészt rengeteg oka lehet egy ilyen mondatnak, másrészt egy kisgyereknél sok minden normális, ami nekünk furának tűnik. Gondoljunk arra, amikor azt mondja a gyerek, hogy ő gőzmozdony. És csihuhuzik. Vagy háromévesen elkezd számolni, és sorolja: “egy, kettő, kilenc, tizenhat.” Nem esünk neki, hogy hülyeséget mond, hanem megdicsérjük, hogy milyen jól számol.
Ha egy kisfiú közli, hogy ő lány, vagy fordítva, szerintem azt is érdemes egy ideig semlegesen kezelni, és kivárni. Nem kell se tütübe, se öltönybe öltöztetni, nem kell rátenni egy lapáttal, de hagyni kell, visszakérdezni, miért gondolja így, beszélgetni vele. Az esetek többségében az ilyesmi úgyis elmúlik.
– A nemsemleges (vagy gender-semleges) nevelés a nyugati világban egyre nagyobb teret hódít. Az a lényege, hogy ne erőltessük rá a gyerekre, hogy neki fiúként vagy lányként hogy KELL viselkednie, hadd döntse el ezt ő.
– Nézze, a gyereknevelésben szerintem nagyon tág keretek vannak. Sok mindent meg lehet tenni. Az én kislányom is megörökölt a fiú unokatesójától egy futóbiciklit, ami fekete, és rá van írva, hogy “Andris”. Nem esett kétségbe tőle. Egy szülőnek sem kell megijedni, hogy a lánya fiú lesz, ha szeret focizni. De még ennél súlyosabb dolgoknál sem kell rögtön riadót fújni.
Ismerek egy házaspárt, akik amikor elváltak, a hatéves fiuk hónapokig minden nap beöltözött otthon lányruhába, és úgy mászkált. Nem bántották, kivártak. Aztán abbahagyta. Valószínűleg a válás miatti szorongását dolgozta fel így. Ha egy kisgyerek tikkel, tépkedi a hajszálait, vagy esetleg azon kapjuk, hogy maszturbál, ne essünk rögtön pánikba. Figyeljük a viselkedését, próbáljuk megérteni, hogy milyen helyzetekben fordul elő, hátha megértjük, milyen belső parát vezet le ezzel. Az sem árt, ha megpróbáljuk szülőként végiggondolni, hogy mi min tudnánk változtatni, a lényeg viszont, hogy pont arról, amit csinál, nem érdemes beszélni, mert jó eséllyel nem is tudatosan csinálja.
– De mi van akkor, ha évekig más neműnek vallja magát, mint amilyennek született?
– Nyilván van az a pont, amikor már érdemes szakemberhez fordulni, de nem azonnal. Nem könnyű eltalálni a tökéletes időpontot, kicsit olyan ez, mint a tárkonyos raguleves. Hogy mennyi tárkony kell hozzá. Amikor már azt hisszük, bőven tettünk bele, nem kell több, na akkor még egy picit, és úgy lesz jó.
Vagyis bármit észlelünk a gyereken, ami fura, és nem múlik, és ha beszélgetünk vele, akkor sem jutunk előbbre, akkor is még legyünk türelmesek egy picit, és csak utána menjünk szakemberhez.
Természetesen ez a stratégia betegségeknél és komoly hangulatváltásoknál nem érvényes. Azt pedig kevesen tudják, hogy nem muszáj a legdrágább pszichológushoz fordulni: vannak mindenki számára elérhető területi, körzeti tanácsadók, ha pedig oda nem lehet bejutni (márpedig sokszor őrült várólisták vannak), a védőnők és a gyerekorvosok is nagyon tapasztaltak, őket is nyugodtan meg lehet kérdezni, ha aggódunk a gyerekért.