SZTÁRVILÁG

Gyász: elhunyt Tallós Rita férje

A színésznő közösségi oldalán tudatta a gyászhírt.


Tallós Rita először csak egy közös fotót osztott meg Facebook-oldalán egy fekete szív kíséretében, majd szombaton azt is megosztotta, hogy kedd délután tartják férje temetését a Kozma utcai Izraelita temetőben.

A színésznő férje, Gábor mindig mellette állt, akkor is, amikor mellrákot diagnosztizáltak Tallósnál.

„A párom az első pillanattól kezdve tudta, hogy meg­gyógyulok. Ugyanúgy éltünk, mint azelőtt: sportoltunk, szórakoztunk, társaságot fogadtunk, jókat nevettünk.”

„Egy pillanatra sem engedte el a kezemet, és nem hagyta, hogy a betegséggel komolyan foglalkozzak. Aztán három eseménydús év után egy baráti összejövetelen egyszerűen bejelentette, hogy április 26-án elvesz feleségül. Az volt életem egyik legemlékezetesebb napja!”

– idézi egy korábbi interjúból a Story.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Eltűnt Boros Lajos
Az ismert rádiós három éve kezdte el a CsütörTöke című beszélgetős műsort a YouTube-on, de jelenleg a sorozat szünetel. A műsort azért indították el a barátai, hogy a korábban komoly egészségi problémákkal küzdő, szívműtétből és rákos megbetegedésből lábadozó Boros Lajosnak segítsenek.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2024. június 14.



A Blikk írta meg, hogy hónapok óta nem jelentkezik új műsorral Boros Lajos.

Nincs nagy baj, egyszerűen csak már nem tud úgy helytállni, mit korábban, ezért inkább a háttérbe vonult – mondta a lapnak az egyik közeli ismerős, aki szerint a 77 éves rádiós ettől függetlenül próbál aktív maradni a magánéletében, sétálni, időt tölteni a családjával.

Az ismert rádiós három éve kezdte el a CsütörTöke című beszélgetős műsort a YouTube-on, de jelenleg a sorozat szünetel. A műsort azért indították el a barátai, hogy a korábban komoly egészségi problémákkal küzdő, szívműtétből és rákos megbetegedésből lábadozó Boros Lajosnak segítsenek.

Március vége óta viszont egy új rész sem született a korábban kéthetente jelentkező műsorból.

"Egyelőre szünetel a Lali király CsütörTöke"

– válaszolta a lapnak Boros Lajos jó barátja, Baráz Miklós.

"Az persze, nem egyszerű, hogy mindig is a szereplés, a rádiózás, a színpad volt az élete, de mikrofon elé már nagy valószínűséggel nem ül"

– tette hozzá az ismerős.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
Katalin hercegné először jelent meg a nyilvánosság előtt, amióta bejelentette, hogy rákkal küzd
A hercegné a király születésnapjának tiszteletére rendezett katonai ceremónián vett részt. Volt, aki már éjjel letáborozott a Buckingham-palotánál, hogy láthassa.


Katalin hercegné szombaton először jelent meg a nyilvánosság előtt, miután márciusban felfedte, hogy rákos betegséggel küzd. A brit trónörökös felesége az éves londoni Trooping the Colour felvonuláson vett részt.

A 42 éves walesi hercegné részt vett a Károly király születésnapja tiszteletére rendezett, nagyszabású katonai ceremónián. Pénteken ugyanis bejelentette, hogy jelenleg elég jól van ahhoz, hogy újra nyilvánosság elé lépjen.

Katalin egy autóban utazott gyermekei – György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg –, valamint férje, Vilmos herceg társaságában, a Buckingham-palotába mentek a parádé előtt. A New York Post úgy tudja, hogy a hercegnét óriási ováció fogadta. A menetet Károly király és Kamilla királyné vezette.

A királyi család kedvelői – Katalin-kartonfigurákkal felszerelkezve – már éjjel letáboroztak, hogy bebiztosítsák a helyüket, és láthassák a családot a Buckingham-palota erkélyén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Gajdos Tamás öttusa-világbajnok lett Kínában
A műsorvezető első világbajnoki címét még Magyarországon szerezte, és 66. születésnapjának tiszteletére a hatodikat is hazánkban szeretné megszerezni.
Karkó Ádám - szmo.hu
2024. június 15.



Gajdos Tamás, a néhai híradós a hétvégén ötödszörre is megnyerte a Csengcsouban rendezett öttusa-laserrun-világbajnokságot a korosztályában – írta meg a Blikk. A sportoló 66 éves.

„Megdöbbentem, hogy ennyi beszámoló megjelent, de nem tudtam róla, mert én másnap hazajöttem. Az edzőm küldte el a tévériportot és a cikkeket”

– mondta Gajdos Tamás, aki még idén egy hatodik vb-érmet is beszerezne.

„Itt lesz ősszel Budapesten és Gyömrőn a Masters öttusa-világbajnokság, és mivel anno az első világbajnoki címemet is Magyarországon szereztem, a 66. születésnapom tiszteletére a hatodikat is itt szeretném” – magyarázta a műsorvezető, aki a szenior olimpiának számító masters Világjátékokon is négyszer állt már a dobogóján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Zárt körben, a nyilvánosság kizárásával temetik el Tompos Kátyát
A családtagok kérésére. Utólag majd azért a rajongók is megtudhatják, hol helyezték végső nyugalomra a színésznőt.


A nyilvánosság kizárásával, zárt körben helyezik végső nyugalomra Tompos Kátyát – számolt be róla a Blikk. A színésznő hosszan tartó betegség után május 31-én hunyt el. A lap információi szerint a temetése még nem történt meg, ám a szomorú esemény pontos időpontja és helyszíne csak szűk kör számára lesz ismert.

„A családtagok kérésére nem lesz nyilvános a temetés; csak a szűk család, a barátok és a kollégák vesznek részt rajta”

– mondta Kálnási Anikó, Tompos Kátya menedzsere és jóbarátja, aki hozzátette, később a színésznő tisztelőinek is lesz lehetőségük a búcsúzásra a sírnál.

„Utólag nyilvánosságra hozzuk majd, hol temettük el Kátyát azért, hogy a rajongók is leróhassák a kegyeletüket, de szeretnénk ezt a búcsút bensőségesen átélni, főleg azért, mert maga Kátya is visszahúzódó ember volt, aki kerülte a felhajtást. Éppen azért rendeztük a múltkori virrasztást, hogy mindenki, aki szerette, méltó módon elköszönhessen tőle.”

Június 7-én este, a Várkert Bazár Neoreneszánsz kertjében szerveztek megemlékezést a barátok Tompos Kátya emlékére. A virrasztáson akkor több százan tették tiszteletüket, a kérésnek megfelelően a legtöbben mécsessel vagy Kátya kedvenceivel, színes virágokkal érkeztek. A helyszínen este nyolc órától éjjelig Tompos Kátya dalai szóltak a hangszórókból, miközben egy kivetítőn a színésznő pályájának emlékezetes jelenetei, fotói voltak láthatóak.

A rajongók – bár többségük nem ismerte személyesen a színésznőt – úgy búcsúztatták Tompos Kátyát, mintha egy közeli barátot vesztettek volna el.

Tompos Kátya évek óta küzdött a betegségével, ám a nyilvánosság számára csak idén tavasszal vált világossá, hogy nagy a baj: ekkor azonban nem csupán a kollégák és a barátok, de az ismeretlenek is összefogtak, hogy összegyűjtsék a színésznő gyógykezelésére szánt pénzösszeget. Az összegyűlt pénzt sajnos nem tudták felhasználni.

A család döntése a zárt körű temetésre vonatkozóan nem újszerű; az elmúlt években több magyar művész hozzátartozói döntöttek úgy, hogy a legszűkebb körben búcsúztatják el szerettüket. Ez történt 2020-ban, Gesztesi Károly halála után, ahogyan Dunai Tamást és Sinkó Lászlót is a hozzájuk legközelebb állók kísérték utolsó útjukra.

Link másolása
KÖVESS MINKET: