G.w.M: Szeretném, ha a lányaim ártatlanul mennének férjhez
A rapper azt mondja, hogy bár a fiaival lazább lesz, a lányait nagyon szigorúan fogja majd. Ők 18 éves koruk előtt nem beszélgethetnek majd fiúkkal és bikinis fotó is maximum csak a családi albumban lehet róluk.
Kulcsár Edina és G.w.M a családi életéről mesélt a Story Magazinnak - szúrta ki a 24.hu. A házaspár összesen hat gyereket nevel együtt, hiszen mindkettejük korábbi kapcsolatából van 2-2 gyermekük, tavaly pedig megszületett az első közös kislányuk, Amara, három hónapja pedig a kisfiuk, Dion is.
"Nem akkora mutatvány hat gyerek, mint azt gondolják. Sokszor látogatnak meg minket az otthonunkban a családtagok vagy éppen a nagyon közeli barátok, így van, hogy többen vagyunk a gyerekekre. Ott vannak a mamák is, akik sokat segítenek, és van egy személyi sofőrünk is. Megoldunk mindent"
- mondta a rapper, akitől bevallása szerint Kulcsár Edina egyáltalán nem várja el, hogy etessen vagy pelenkázzon, mert úgy gondolja, hogy ezek női feladatok. G.w.M így inkább azzal segít, hogy a nagyobb gyerekekkel programozik, amíg az inlfuenszer ellátja a kicsiket.
A rapper arról is beszél, hogy a gyerekei között sok hasonlóságot lát belsőre, habitusra, sőt külsőre. Kisfiairól azt mondta, hogy már látja is maga előtt, ahogy idővel "nagy kocsival, menő zenét bömböltetve mennek majd edzeni". Azt ugyanakkor nem szeretné, hogy a fiai az éjszakai életbe csöppennének, és kábítószerrel, balhékkal, verekedéssel találkoznának.
Igaz, saját bevallása szerint a fiaival lazább, a lányai, Meláni és Amara esetében már egészen más a helyzet.
"Róluk biztosan soha senki nem fog fehérneműs vagy bikinis képet látni, mert én nem ebből a világból jövök. Ők Varga gyerekek, róluk maximum a családi albumban lesz fürdőruhás kép, ahogy apával játszanak a strandon. A lányok 18 évesen kezdhetnek majd el fiúkkal beszélgeti, és nem érdekel a mai világ...Ha ez 15-16 évesen történne, azt nagyon nagy kudarcnak élném meg. Szeretném, ha a lányaim ártatlanul mennének férjhez"
- fogalmazott G.w.M, aki azt mondja, nem akarja kalitkába zárni a lányait, utazhatnak és szórakozhatnak majd, de nem mindegy, hogyan.
"Ezt lehet úgyis, hogy apa kiveszi nekik a VIP-részt, és ott áll mellettük öt testőr, vagy én, vagy Márk és Dion. Mert a fiaim tudom, hogy engem, az én szabályaimat képviselik majd. Szeretném, ha a lányoknál a tanuláson és a karrieren lenne a fókusz. De a fiúkkal lazább leszek. Ők 14-15 évesen már legyenek képben az élettel, kezdjék el az üzleti világot, amibe majd bevezetem őket"
- mondja a rapper, aki az interjú során elárulta, hogy Kulcsár Edina előző házasságából született gyerekei, Nina és Medox esetében tiszteletben tartja, hogy nem ő az édesapjuk, ezért felettük nem szeretne törvényeket hozni.
Kulcsár Edina is egyetért férje szabályaival, ugyanakkor úgy érzi, hogy neki lesz majd nehezebb dolga, hiszen ahogy a gyerekek idővel kamaszodni kezdenek, lehet, hogy rosszul élik majd meg, hogy ennyire fogva vannak, ezért őt próbálják majd puhítani.
A pár arról is mesélt, hogy a rapper idővel szeretne majd egy akkora birtokon lakni, ahol a gyerekeik is velük élhetnek a párjaikkal.
"Az otthonunkat egy hétszáz négyzetméteres házzá akarom bővíteni, hogy minden gyereknek külön szárnya, saját privát szférája legyen. Ha pedig felnőnek, szeretnék egy hatalmas birtokot, ahol mindenki együtt élhet. De persze csak akkor, ha majd ők is így szeretnék. Ez természetesen a gyerekeim döntése lesz"
– jegyezte meg G.w.M.
Kulcsár Edina és G.w.M a családi életéről mesélt a Story Magazinnak - szúrta ki a 24.hu. A házaspár összesen hat gyereket nevel együtt, hiszen mindkettejük korábbi kapcsolatából van 2-2 gyermekük, tavaly pedig megszületett az első közös kislányuk, Amara, három hónapja pedig a kisfiuk, Dion is.
"Nem akkora mutatvány hat gyerek, mint azt gondolják. Sokszor látogatnak meg minket az otthonunkban a családtagok vagy éppen a nagyon közeli barátok, így van, hogy többen vagyunk a gyerekekre. Ott vannak a mamák is, akik sokat segítenek, és van egy személyi sofőrünk is. Megoldunk mindent"
- mondta a rapper, akitől bevallása szerint Kulcsár Edina egyáltalán nem várja el, hogy etessen vagy pelenkázzon, mert úgy gondolja, hogy ezek női feladatok. G.w.M így inkább azzal segít, hogy a nagyobb gyerekekkel programozik, amíg az inlfuenszer ellátja a kicsiket.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Életveszélyesnek nevezte Rubint Réka rákbetegeknek adott tanácsát Szentesi Éva író
Szentesi Éva rákedukációs aktivista nyilvánosan bírálta Rubint Réka videóját. Az író szerint egy ilyen tanács bizonyos terápiák mellett komoly egészségügyi kockázatot jelenthet.
„Életveszélyes” – ezzel a szóval reagált Szentesi Éva író, rákedukációs aktivista Rubint Réka egyik friss videójára, amelyben a fitneszedző daganatos betegeknek szóló étrendi tanácsokról beszélt. Rubint Réka a videóban azt állította, daganatos diagnózis után az onkológián elsőként a cukormentes, szénhidrátcsökkentett diétát javasolják.
Rubint Réka a videót az őt ért támadások miatt készítette, miután nyilvánosságra hozta betegségét, és sok kommentelő az általa és férje által forgalmazott ételeket okolta a daganat kialakulásáért.
Erre reagálva mondta a következőket: „Azok, akik azt mondták, hogy ezektől az ételektől lettem daganatos... Ha valakit daganattal diagnosztizálnak, és onkológiára kerül, az első, amit mondanak neki, hogy változtasson az étrendjén: cukormentes, szénhidrátcsökkentett. Szóval gondold végig még egyszer, mielőtt hülyeségeket írsz.”
A kijelentésre Szentesi Éva egy 24 óráig elérhető Instagram-történetben reagált, ahol cáfolta, hogy ez lenne az általános orvosi protokoll – írta a story.hu. Az író, aki maga is évek óta küzd a betegséggel, kiemelte, hogy egy ilyen általánosító tanács veszélyes lehet.
„Soha sehol semmilyen onkológus nem állította még, hogy kerülni kell a szénhidrátdús ételeket. Sőt bizonyos terápiák mellett konkrétan életveszélyes állapotot is előidézhet a szélsőségesebb, hamis információkon alapuló diéta” – fogalmazott Szentesi.
Szerinte a téves információk terjesztése ebben a témában különösen káros. „Hazárdírozni tehát az emberek egészségével, téves információkat terjeszteni ráktémában pedig bűn” – tette hozzá.
Rubint Réka április elején beszélt először nyilvánosan arról, hogy egy ritka daganattal küzd.
A TV2 Napló című műsorában elmondta, hogy a kezelések során komoly szövődmények is felléptek: elmondása szerint az orvosa a kezelés leállítását javasolta a légcső kilyukadásának veszélye miatt, de ő a folytatás mellett döntött.
A fitneszedző azóta is rendszeresen beszámol állapotáról, nemrég jelentette be, hogy túl van a hetedik kemoterápiás kezelésén, és egy fotón azt is megmutatta, hogy a kezelések után újra nőni kezdett a haja.
Férje, Schobert Norbert egy korábbi nyilatkozatában az általuk képviselt életmódot jelölte meg felesége túlélésének zálogaként. Azt állította, Réka onkológusa is megerősítette, hogy a fitneszedző csak az egészséges életmódjának köszönhetően van még életben.
„Életveszélyes” – ezzel a szóval reagált Szentesi Éva író, rákedukációs aktivista Rubint Réka egyik friss videójára, amelyben a fitneszedző daganatos betegeknek szóló étrendi tanácsokról beszélt. Rubint Réka a videóban azt állította, daganatos diagnózis után az onkológián elsőként a cukormentes, szénhidrátcsökkentett diétát javasolják.
Rubint Réka a videót az őt ért támadások miatt készítette, miután nyilvánosságra hozta betegségét, és sok kommentelő az általa és férje által forgalmazott ételeket okolta a daganat kialakulásáért.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tóth Vera férje is beszállt a testvérháborúba, keményen kiosztotta Tóth Gabit
Pauli Zoltán, Tóth Vera férje egy nyilvános kommentben bírálta sógornőjét, Tóth Gabit. A megszólalás azután érkezett, hogy Tóth Gabi egy videóban arról beszélt, a testvére a hátán próbál hőssé válni.
Újabb szintre lépett a Tóth testvérek hetek óta tartó nyilvános vitája, miután Tóth Vera férje, Pauli Zoltán is megszólalt az ügyben. Pauli egy nyilvános kommentben bírálta sógornőjét, Tóth Gabit, állítólag a felek ki is követték egymást a közösségi médiában – írta a Story.hu.
Pauli Zoltán szerint sógornője nem méri fel a helyzetét, és bocsánatot kellene kérnie.
„Nem látja a fától az erdőt, és tátott szájjal szalad bele folyamatosan.”
Azt is hozzátette, szerinte a videóknak semmi értelme, és Tóth Gabinak csendben kellene maradnia. „Nem tudom, mi kell még, mennyi gyűlöletcunami, hogy ennek vége legyen, és ne kelljen ezt látni, hallani. Egy kicsit csendben kellene maradni, el kellene gondolkozni, és mihamarabb bocsánatot kérni minden elkövetett gyalázatos dologért, és akkor talán szóba állna vele a nővére.”
Pauli Zoltán megszólalásának közvetlen előzménye, hogy Tóth Gabi vasárnap este közzétett videójában jelentette be, egy időre elcsendesedik, mert a folyamatos támadások lelkileg megviselték.
A videóban a testvérével való konfliktusra is kitért, azt állítva, Vera az ő hátán próbál hőst csinálni magából.
„Hogy ebbe engem miért kell belekeverni, és mondjuk, a hátamon magából hőst csinálni, és a testvérét azok elé dobni, akik a véremet akarják inni, én erre soha nem lennék képes. Ha valami, akkor ez nagyon megvisel” – mondta Gabi.
A konfliktus azután éleződött ki, hogy a két énekesnő nyíltan ellentétes politikai oldalon foglalt állást. Míg Tóth Gabi régóta ismert a Fideszhez fűződő viszonyáról és Fidesz-frakciós szerződéséről, amely elmondása szerint a parlamenti ciklus végével jár le, addig Tóth Vera a választás előtt a Tisza Párt mellett állt ki.
Vera egy korábbi nyilatkozatában elismerte, hogy politikai kiállásának komoly családi ára volt: „Gyakorlatilag én a családomat áldoztam be ebbe a sztoriba.”
Azt is hozzátette, jelenleg alig kommunikálnak a testvérével, és főleg nem a politikáról.
A családi viszály annyira megterhelő Tóth Vera számára, hogy egy podcastben arról beszélt, pszichológushoz jár, hogy feldolgozza a húgát érő támadásokat és annak politikai szerepvállalását.
Újabb szintre lépett a Tóth testvérek hetek óta tartó nyilvános vitája, miután Tóth Vera férje, Pauli Zoltán is megszólalt az ügyben. Pauli egy nyilvános kommentben bírálta sógornőjét, Tóth Gabit, állítólag a felek ki is követték egymást a közösségi médiában – írta a Story.hu.
Pauli Zoltán szerint sógornője nem méri fel a helyzetét, és bocsánatot kellene kérnie.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Elég volt, bezárunk” – Rácz Jenő kiakadt a csapatára, és bezáratta a saját éttermét
A Michelin-csillagos séfnek az RTL gasztrorealityjében elege lett a csapata hibáiból, ezért leállította a szervizt. A vendégeket elküldték, a versenyzőket pedig takarítani utasította, mielőtt dühösen kiviharzott a konyháról.
„Az én hírnevemmel nem fogtok játszani!” – üvöltötte Rácz Jenő, majd bezáratta az éttermét az RTL Éttermek csatája című műsorában, miután a vörös csapat sorozatosan hibázott és a vendégek egymás után küldték vissza az ételeket.
A drámai döntéshez az vezetett, hogy a Michelin-csillagos séf csapata több hibát is vétett: a halak tele voltak szálkával és rosszul voltak marinálva, a báránybordák pedig félig nyersen kerültek a tányérokra.
Amikor a harmadik tányér is visszakerült a konyhára, a séf elvesztette a türelmét.
„Elég volt, bezárunk, ennyi volt. Az én hírnevemmel nem fogtok játszani. Három étel jött vissza, ilyen még soha nem volt, senkinek az irányítása alatt nem volt!”
A séf később a riportszobában is hangot adott a frusztrációjának: „Én nem tudom, nekem ehhez hogy van energiám, gyomrom meg mentális egészségem, full gáz az egész...”
Az este végén, az eredményhirdetéskor Rácz Jenő a Sárközi Ákos vezette kék csapatnak is beszámolt a döntéséről.
„Nekünk is eléggé nehézkes volt az este, hogy ne csak mi tudjunk róla, nektek is tudnotok kell arról, hogy az Espelette-éttermet bezártam, ma estére legalábbis.”
A történtek után a séf nem küldött haza senkit a saját csapatából, ehelyett bejelentett egy váratlan fordulatot: a rivális kék csapathoz másnap egy új versenyző csatlakozik.
A történtek után a versenyben több kérdés is nyitva maradt. Az egyik, hogy a drasztikus lépés hogyan hat Rácz Jenő csapatának moráljára, a másik pedig, hogy a kék csapathoz érkező új tag miként borítja fel az eddigi erőviszonyokat.
„Az én hírnevemmel nem fogtok játszani!” – üvöltötte Rácz Jenő, majd bezáratta az éttermét az RTL Éttermek csatája című műsorában, miután a vörös csapat sorozatosan hibázott és a vendégek egymás után küldték vissza az ételeket.
A drámai döntéshez az vezetett, hogy a Michelin-csillagos séf csapata több hibát is vétett: a halak tele voltak szálkával és rosszul voltak marinálva, a báránybordák pedig félig nyersen kerültek a tányérokra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy évtized után egyszerre áll fel az RTL Reggeli két meghatározó arca: Peller Anna és Peller Mariann közös döntéssel búcsúzik a korán kelőktől.
A testvérpár szerda reggel jelentette be, hogy távoznak a műsorvezetők közül. Peller Anna tíz év, Peller Mariann pedig 8,5 év után int búcsút az RTL reggeli műsorának. Döntésüket egy közös posztban indokolták: azt írták, szakmai változásra vágynak, és több új feladatuk miatt valamit le kellett tenniük – írta a Blikk.
„Nehéz volt meghozni ezt a döntést, de a hajnali kelések, és az RTL Reggeli nézőinek ébresztése mostantól nem lesz az életünk része."
A változás iránti vágyukat és a jövőbeli terveiket egy hosszú bejegyzésben részletezték. „Mindkettőnknek annyi feladat és lehetőség jött be az életébe – Annának a sorozatforgatással, az újabb és újabb színházi főszerepekkel, nekem a saját Lélekközösségem tartalmainak és felületeinek építésével –, amire nagyon vágytunk, de pontosan éreztük már egy ideje, hogy valamit le kell tennünk” – fogalmaztak.
A bejelentést követően több kollégájuk is kifejezte jókívánságait, köztük Ábel Anita és Erős Antónia is.
A testvérpár számára a közös televíziós műsorvezetéssel, testvérekként, gyerekkori, játékos álmunk vált valóra.
Hálájukat és szeretetüket is kifejezték a közös évek után. „Mindkettőnk szíve tele van hálával és szeretettel. És bár előfordult, hogy a korán kelés és a kevés alvás néha kissé nehezítette a reggeleket, mégis szívünket-lelkünket beletéve, együtt a készítő csapattal, mint egy nagy család, játszottuk végig ezt az időszakot az RTL képernyőjén” – zárták közleményüket.