KARÁCSONY
A Rovatból

Fotók: az igazi Mikulás nyitotta meg az idei Mikulásgyár rendezvénysorozatát

A rendezvénysorozat idén is várja azokat, akik tudnak és szeretnének segíteni a rászorulóknak az ünnepekkor is. Ezen kívül remek ingyenes programok is lesznek a következő hetekben.


A MikulásGyár nem tesz különbséget ember és ember között, nem kérdezi, ki miért éhezik. Ha tud, segít, tekintet nélkül származásra, etnikumra, nemzetiségre, vallásra, nemre, életkorra. A MikulásGyár szellemisége a humánumból és a szolidaritásból fakad – írja öndefiníciójában honlapján a fantasztikus kezdeményezés, a MikulásGyár.

A MikulásGyár elsősorban tartós élelmiszert, tisztító- és tisztálkodási szereket, édességet vár adományként.

A rászorultaknak tartós élelmiszerre van a legnagyobb szükségük, így, amennyiben lehetőségük van, arra kérik, a látogatók hozzanak minél több konzervet, tésztát, lisztet, cukrot, rizst, krumplit, almát, olajat, ivóvizet, édességet.

Az ajándékokat, adományokat, felajánlásokat nem szükséges becsomagolni, akár kézben, akár dobozban, akár nejlonzacskóban is hozhatják.

A MikulásGyárban ezen kívül számos ingyenes szórakoztató program várja a látogatókat. Ezen a hétvégén:

December 1., péntek

15:50: Dj Dominique

17:00: Kocsis Tibor

18:00: Pély Barna

19:00: Vastag Csaba

December 2., szombat

11:00: Nemcsics Detti Kerekítő

12:00: Dorkaland - zenés interaktív gyermekműsor

13:00: Dan Miller

14:00: THOMX & Nagy Teodóra

15:00: Szőcs Reni

16:00: Miss Bee és Ricky

16:40: Vida Marci

17:00: Beretka Ádám

17:40: Szandra & The Ghost

December 3., vasárnap

10:00: Major Eszter és Tarr Dávid

11:00: Mintapinty Zenekar

13:00: Szavják András interaktív táncbemutató

14:00: Szaszák Zsolt, Borovics Anna

14:30: Nyári Alíz

15:00: Kárász Dávid

16:00: Lil G X Norbow

17:00: Orsovai Reni és NENE

18:00: Classic Bistro - Nyári Kálmán és zenekara

19:00: Malek Andrea & Jáger Bandi


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KARÁCSONY
A Rovatból
Paris Hilton saját meztelen testét csomagolta be karácsonykor: „A jelenlétem az ajándék”
A híresség idén a karácsonyfa alá csomagolta magát, legalábbis az Instagram-oldalára feltöltött videója alapján. Csak egy masnit viselt, semmi mást.


Paris Hilton idén a karácsonyfa alá csomagolta magát, legalábbis az Instagramra feltöltött videója alapján. A híresség egy szál nagy piros masniban táncikál Ariana Grande Santa Tell Me című számának ütemeire.

„A jelenlétem az ajándék”

– kommentálta a posztot a kétgyerekes celeb, aki mostanában előszeretettel oszt meg magáról extravagáns pillanatokat.

A videót Paris Hilton oldalán lehet megnézni.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KARÁCSONY
A Rovatból
Több mint tízezerszer riasztották a mentőket a karácsonyi ünnepek alatt
Sok esetben szén-monoxid-mérgezés, közlekedési baleset és tűzeset miatt kérték a mentőszolgálat segítségét, de a különféle rosszullétek is gyakoriak voltak.
Fotó: Getty Images - szmo.hu
2024. december 27.



December 24-26. között 10 677 esetben riasztották a mentőket Magyarországon, a hívások csaknem egyharmada Budapestről és Pest vármegyéből érkezett. Minderről Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője tájékoztatta pénteken az MTI-t.

Sok esetben szén-monoxid-mérgezés, közlekedési baleset és tűzeset miatt kérték a mentőszolgálat segítségét, de a különféle rosszullétek is gyakoriak voltak. Az orvosi ügyeletektől is sokan kértek segítséget az ünnepek alatt, közel 22 ezer embert láttak el az egységes ügyeleti rendszerben, a betegek negyven százaléka gyerek volt

– áll a közleményben.

Az év végi időszak különösen nehéz a mentőknek. Jellemzően ilyenkor még magasabbak az esetszámok. Karácsonykor fokozottabb veszélyforrások lehetnek, így különösen érdemes odafigyelni az alábbi problémákra:

Égési sérülések, emésztési panaszok, balesetek, ittas állapot okozta veszélyek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KARÁCSONY
A Rovatból
Videó: idén is nagyon meghatóra sikerült a John Lewis várva várt karácsonyi reklámja
A történet ezúttal egy apa-fia párosról szól, akik egy ajándéknak köszönhetően visszatalálnak egymáshoz. A kisfilm üzenete az, hogy sokszor egy ajándék segíthet kifejezni azt, amit érzünk.


Közeleg a karácsony időszaka, és ez mi sem jelezhetné jobban, mint az, hogy érkeznek a szívmelengető karácsonyi reklámfilmek. Az ilyen videók gyártásának világbajnoka pedig minden bizonnyal a John Lewis, hiszen évről évre az ő reklámjukat várják a legjobban az emberek. Nem hiába, hiszen minden évben igazán megható történetet mutatnak be.

Az idei kisfilm középpontjában egy apa és kamasz fia áll. Azzal indul, hogy a fiú fejhallgatóval a fején figyeli, ahogy apja összeszedi a karácsonyfa alól a sok csomagolópapírt, és ekkor remek ötlete támad. Becsomagol egy lemezt, majd a fa alá rejti, a csomagolásra pedig ráírja: „Apa”. A férfi meg is találja az ajándékot, és rögtön felteszi a lemezt a lejátszóra. Ekkor a zene hallatára gondolatban visszarepül a fiatalkorába, amikor a diszkóban bulizott erre a slágerre. Aztán megpillantja a bulizók között kamasz fiát, a zene pedig drámaian elhalkul.

Minden és mindenki megszűnik létezni körülöttük, és ahogy elkezdenek közelíteni egymás felé, az apa már kisgyerekként, majd csecsemőként látja a fiát. A valóságba visszacsöppenve már ismét tinédzserként áll előtte a gyereke, akivel aztán egymás nyakába borulnak.

Érdekesség, hogy a háttérben ugyanaz a dal – Alison Limericktől a Where Love Lives – szól, mint a buliban, csak lágyabb verzióban. Már a '90-es évek slágerének címe is remekül passzol a filmhez: ahol a szeretet él.

„Ha nem találod a megfelelő szavakat, találd meg a megfelelő ajándékot” – szól a John Lewis karácsonyi reklámjának szlogenje.

Azt is hozzáfűzték a videóhoz: „Nem mindig tudjuk, hogyan mondjuk el, mit érzünk. Nem tudjuk hangosan, megfelelően kifejezni magunkat. De aztán jön a karácsony, és valami arra késztet bennünket, hogy tegyünk egy próbát. Ez a történet egy apáról és a fiáról szól, akiknek az ajándék segít abban, hogy újra visszataláljanak egymáshoz. Mert néha egy ajándék el tudja mondani azt, amit mi szavakkal nem.”

A megható apa-fia összeborulás sokaknak tetszik a közösségi oldalakon, az X-en többen is azt írták, hogy elsírták magukat a kisfilm láttán. De olyan vélemények is akadnak, miszerint az idei reklámvideó kicsit depresszív, és nem hozza eléggé a karácsonyi hangulatot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KARÁCSONY
Karácsony második napja: mit ünneplünk december 26-án?
Szent István vértanú emlékezete, népi hagyományok és nemzetközi érdekességek: december 26. egy gazdag történelemmel és tradíciókkal teli nap.


Amikor a karácsonyi ünnepek idején elérkezünk december 26-hoz, sokan talán csak egy újabb pihenőnapként tekintenek rá. Azonban ez a nap is gazdag hagyományokban és jelentésben, amelyekről érdemes többet megtudni.

Szent István vértanú ünnepe

December 26. a keresztény egyházban Szent István vértanú ünnepe. Szent István volt az első keresztény vértanú, akit a hit hirdetéséért és Jézus istenségének vallásáért köveztek meg Jeruzsálemben. Az ő bátorsága és hite példaértékű a keresztény közösség számára.

Néphagyományok és szokások

A magyar néphagyományban István napja különleges jelentőséggel bír. Régen ezen a napon a fiatal legények és házas férfiak házról házra jártak, köszöntőket mondtak, és termékenységvarázsló énekeket adtak elő, amelyeket regölésnek neveztek. Ezek a szokások a közösség összetartozását erősítették és a jövő évi jó termést hivatottak biztosítani.

Boxing Day és nemzetközi vonatkozások

Az angolszász országokban karácsony második napját Boxing Day-nek hívják. Ezen a napon hagyományosan az ajándékok kibontása és a családi összejövetelek kerülnek előtérbe. Emellett sok helyen hatalmas leárazásokkal indul be az ünnep utáni vásárlási szezon.

A nap jelentősége ma

Manapság december 26. sokak számára a pihenés, a családi együttlét és az ünnepi hangulat meghosszabbításának napja. Legyen szó vallási megemlékezésről, népi hagyományok ápolásáról vagy egyszerűen csak a szeretteinkkel töltött minőségi időről, ez a nap is hozzájárul ahhoz, hogy a karácsonyi időszak teljessé váljon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk