„Fojtogatott, úgyhogy megfojtottam, hogy ne ő fojtson meg engem” – Nem volt beszámítható, ezért felmentették a Bimbó úti anyagyilkost
Kóros elmeállapota miatt felmentette a bíróság azt a 34 éves nőt, aki 2021-ben megfojtotta nevelőanyját Budapesten, a Bimbó úton – számolt be a 24.hu.
A korábban szobalányként dolgozó P. Gabriella Aletta ellen emberölés miatt emeltek vádat, miután két és fél évvel ezelőtt megölte 75 éves nevelőanyját. Az ítélet szerint a nő kóros elmeállapotban volt, nem volt beszámítható, ezért a bíróság a kényszergyógykezelését rendelte el.
A gyilkosság napján felment a nő lakására, majd ismeretlen okból rátámadt. Vallomása alapján rátérdelt, ököllel és könyvekkel ütötte, ezután kábellel és telefonzsinórral fojtotta meg. A történtek idején kétéves gyermeke a másik szobában tartózkodott.
A nő a kihallgatásán azt mondta, gyerekként tudta meg, hogy örökbe fogadták, és úgy érezte, hogy a nevelőanyja nem szerette őt. Állítása szerint az asszony kisgyermekkora óta bántalmazta, és az apját is bántotta. Vallomásában úgy fogalmazott,
Azt is elmondta, hogy a gyilkosság után megkérdezte kislányát, örül-e annak, hogy a mamának „vége”, mire a gyermek igennel válaszolt. Később azt is állította, hogy a testén olyan foltok jelentek meg, mint amilyenek a nevelőanyján voltak, és elmesélte, hogyan próbálta elűzni az őt sújtó anyai átkot és szellemeket.
A bíróság egyébként megállapította, hogy az áldozat nem támadta meg sem a vádlottat, sem annak gyermekét, és a nő szándékosan követte el a bűncselekményt. A beszámíthatatlansága miatt viszont mégsem ítélték el a gyilkosságért.
Az ítélet jogerős, mivel az ügyész, a vádlott és a védője is tudomásul vették.