SZEMPONT
A Rovatból

Micsoda útjaim voltak nekem - egy gyógyító ember megfestett útjai

Festőnek készült, köztiszteletben álló orvos lett belőle, érett férfiként talált vissza az ecsethez és a színekhez. Majd megtalálta vele lelki békéjét is.

Link másolása

„Micsoda útjaim voltak nekem” – hangzik fel a megrázó dal Dr. Pintér László kiállításának megnyitója elején a Hatvani Galériában. Ez egyben a gyűjteményes tárlat címe is. Aki ismeri az óbudai háziorvos életét, rögtön tudja, hogy ez a dal nagyon is róla szól. De egyben, mint H. Szilasi Ágota művészettörténész méltatásában utalt rá, a dal „egy, a mainál tisztább korról szól, amelyből akkor szerettünk volna kilépni.”

Csónakosok
.

Tájképek, csendéletek, aktok, impresszionisztikus zsánerek között beszélgetünk az alkotóval.

-Cseh Tamás egyik legszebb dalát választotta kiállítása címéül, egy olyan dalt, amely egy egész életet foglal magában.

- Nem akartam olyan teátrális címet adni e gyűjteménynek, mint „visszatekintés” vagy „számvetés”. Ezeket semmitmondó nagy szavaknak éreztem. Így jött az általam imádott Cseh Tamás dala, hiszen én is elmondhatom, hogy „micsoda útjaim voltak nekem”. Ezek az utak általában jól végződtek, és hiszem, hogy az ember ki tud lábalni a legtöbb pokolból.

-Ehhez azonban kellett nem kevés erő, akarat, és nem utolsósorban a szeretet, amely Ön felé árad a betegeiből is.

Folyó tükrében

-Ez feltétlenül így van. Sosem tagadtam, hogy az ő gyógyulásokban is szerepe van annak, hogy szeretem őket. Azokkal, akik hozzám járnak - vannak, akik 20-30 éve a betegeim - kialakult egy kölcsönös szeretet közöttünk. Ez megváltoztatja a gyógyítás hatékonyságát. Sokkal jobb és könnyebb így meggyógyítani embereket, mintha tartanék egy három lépés távolságot. És az én saját példámmal, hogy súlyos betegségekből felépültem, válságokat átvészeltem, nekik is biztatást és erőt adtam: ha nekem sikerült, akkor nekik is sikerülni fog.

-Sokan vannak, akik valamit nagy szenvedéllyel elkezdenek gyerekként, fiatalként, aztán valami miatt nem folytatják, de évekkel később egyszer csak ismét rátalálnak erre az útra. Ez olyan állapot lehet, mint egy kifeszített nyílé, amely alig várja, hogy elengedjék.

-Nálam ez nem így volt. Húsz évig nem festettem. Korábban azt szoktam mondani, hogy azért, mert egy olyan rossz házasságban éltem, hogy levegőt sem volt kedvem venni. Mostanában azonban elkezdtem azon gondolkodni, nem volt-e más oka. Aztán idővel, amikor a házasságból kiléptem, a gyerekem felnőtt, ismét eljött a festészet. Hogy azért-e, mert felszabadultam egy nyomás alól, vagy ért egy impulzus, vagy egy meg nem nevezhető dolog, nem tudnám megmondani.

-Festményeiből harmónia, béke, nagy természet-szeretet áradat. Talán nem véletlen, hogy a zöld és annak árnyalatai dominálnak.

Erdei patak

-A zöld a nyár, a lombok, az élet színe, ami belénk van kódolva. Amerikában liftek felfelé mutató jele zöld, ez óhatatlanul utal arra, hogy arrafelé volt az élet az egykori őslény számára, a lefelé mutató pedig vörös, az esés, a zuhanás, a vér szimbólumaképpen. Az ember talán azért is vonzódik a zöldhöz, mert nem is olyan régen a zöldben éltünk, az volt a rejtekhely, a fészek, az oltalom. Van, aki azt mondja, hogy a zöld hideg, számomra meleg, jóakaratú szín.

-A megnyitó során elhangzott, hogy „a festőnek mindig ott kell lennie a képen.”

-Igen, ott kell lennem, mert ha én nem vagyok ott, akkor hogy akarom, hogy a néző meglássa magát, saját gondolatait, érzéseit benne? Ha a festő nincs benne, megnézik a képet, aztán továbbmennek és elfelejtik, mert „idegen” marad számára. Akkor tud hatni a kép, ha én azt mondhatom: gyere ide, állj mellém. A nézőt galléron kell ragadni, különben a kép üres marad. Ez a kép lelke, ha hiányzik, vége mindennek.

Lobog a tábortűz

-A belső impresszió…

-Itt van a jobb pólusú rajzolás, amellyel tökéletes kontúrokat lehet létrehozni, de van bennük valami ijesztően hideg, halotti… mert a kreativitást, az érzelmeket a bal agyfélteke adja. Hiába remek önmagában a rajz, ha az ember nem adja bele a lelkét, alkotói szellemét, csak egy csontváz lesz belőle.

-Van-e a képek között olyan, amelynek születési történetét szívesen elmesélné?

-A marokkói szőttes. Húsz évi hallgatás után született. Akkor volt egy nagyon szép kapcsolatom. A hölgy éppen aludt egy díványon egy szép tavaszi estén, álmában megborzongott és én ráterítettem ezt a marokkói szőttest. Elnéztem, milyen szép ez így együtt, és eszembe jutott, hogy valamikor festettem. Elővettem húszéves ceruzáimat, egy papírt, elkezdtem rajzolni, majd megfestettem ezt a látványt. Vajon miért akkor láttam meg ezt a szőttest, amit 1988-ban vettem meg egy arab utcai árustól, és amit azóta is minden nap látok? Valami történt abban a pillanatban, és talán földi ember nem is megmondhatója.

-Harmadik éve él Zebegényben, született nagyvárosi emberként. Hogyan sikerült beilleszkednie ebbe az életformába?

-Első pillanattól tökéletesen. Lehet, hogy ha húszéves lennék, a város még vérpezsdítőbb lenne számomra, de 68 évesen számomra a legjobb választás, tökéletes élőhely. Bár vannak ott fiatalok, kisgyermekesek, tehát nem egy kiöregedett falu. Csend van, nyugalom, normálisak az emberek. A várost pedig megkapom, amikor bejárok dolgozni.

Augusztus

-Korábban verseskötete is megjelent, készített műfordításokat.

-Nagy betegségem idején lefordítottam húsz kivételével az összes Shakespeare-szonettet. Egyik jó barátom folyton biztat, hogy fejezzem be – de a festészet nem enged… Pedig meg kell csinálni, hogy legyen teljes a mű. Ezeket a dolgokat, ha egyszer meghaltam, valaki elrakhatja és 200 év múlva előveszik. Mert most olyan világ következik, amikor nem lesz Shakespeare, és nem lesz festészet, csak a digitális világ. De ebbe az emberiség előbb-utóbb belefárad, és keresni kezdik a színeket, a szonetteket, rájönnek, hogy milyen szépek és újra felfedezik őket.

A nagymarosi piac a vasúti felüljáróról

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Csernus: Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk
Ügyesek voltunk, mert megmaradtunk, magyarul beszélhetünk. De az ügyességből egy ponton megalkuvás lett.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Csernus Imre az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának legutóbbi adásában lesújtó képet festett társadalmunk lelkiállapotáról. „Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk” – mondta a pszichiáter, akinek az elkövetkező hetekben jelenik meg legújabb könyve A magyar címmel.

A szakember úgy látja, hogy egy gyönyörű országban élünk, minden lehetőségünk meglenne arra, hogy jól érezzünk magunkat, de erre azért nem vagyunk képesek, mert érzelmileg nem vállalunk felelősséget, nem viselkedünk felnőttként. Ebből az önbecsapásból és gyávaságból fakad szerinte rengeteg egészségügyi problémája az embereknek.

Ebből a szempontból egy beteg nemzet vagyunk.

– mondta.

Közéleti állapotaink kapcsán elmondta, hogy azért vagyunk képtelenek a politikusainkon számonkérni az ígéreteiket, mert akkor egyúttal azzal is szembe kellene néznünk, hogy a saját ígéreteinek sem tartjuk be valójában.

Önmagunkkal viszont nem akarunk konfrontálódni.

A felelősségvállalás hiánya, a nem felnőtt viselkedés kialakít egy „öntudatlan populációt”, akikkel szemben viszont működik az „oszd meg és uralkodj” technikája.

Csernus arról is beszélt, hogy bár számtalan sportágban sikerült a történelem során a döntőig küzdeni magát a magyar csapatoknak, ám gyakran, váratlanul elbuktunk. Szerinte mindennek az az oka, hogy előre félünk a vereségtől, ez a félelem pedig megbénít minket.

A pszichiáter úgy látja, hogy akkor lehet belőlünk sikeres nemzet, ha bátrak leszünk, elkezdünk hinni magunkban, ha az érzelmeinkért is felelősséget vállalunk, de merünk beszélni a gyengeségeinkről, hiányosságainkról is. Mindez szerinte az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú, mert ezeket a rossz mintákat adjuk tovább gyermekeinknek.

A teljes beszélgetést ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Népirtás és lakosságcsere jöhet, ha Oroszország nyeri a háborút Kaiser Ferenc szerint
Magyarország egy új vasfüggöny nyugati oldalára kerülne, a határon pedig mindennaposak lennének az orosz provokációk. A kárpátaljai magyarok sem maradnának szülőföldjükön. Egy orosz megszállás akár tízmillió feletti ukrán menekülttel árasztaná el Európát.

Link másolása

Ha az oroszok egész Ukrajnát elfoglalják, ám ha mégis bekövetkezne, az óriási katasztrófa lenne egész Európa számára, nyilatkozta az RTL-nek Kaiser Ferenc biztonság- és védelempolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.

Magyarország egy új vasfüggöny nyugati oldalára kerülne, a határon pedig mindennaposak lennének orosz provokációk. A kárpátaljai magyarok sem maradnának szülőföldjükön, mivel Oroszország sokkal rosszabbul bánik a kisebbségekkel, mint az Ukrajna.

A szekértő szerint apokaliptikus lenne Ukrajna számára egy teljes orosz megszállás, ami további, akár tízmillió feletti ukrán menekülttel árasztaná el Európát. Ami megmaradna Ukrajnából, azt Moszkvának pacifikálnia kellene, de ebben az esetben minden 50 emberre kellene egy rendőr, illetve katona. Brutális oroszosítás kezdődne, Putyin az ukrán identitás elpusztítására törekedne. De létezik még ennél is rosszabb forgatókönyv, ami szerint az oroszok népirtásba, etnikai tisztogatásba, vagy lakosságcserébe kezdenek.

Ukrajna teljes megszállása esetén az orosz birodalom következő célpontja Moldova lenne, az ottani Transznisztria, már most is az oroszok által támogatott szeparatisták irányítása alatt áll. Az casus belli az ottani orosz kisebbség támogatása lehetne, de ott vannak az oroszbarát gagauzok is. Utána akár egy NATO-tagállam is következhet. Azt hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök ezt rövid idő alatt megtenné, Kaiser Ferenc nem tartja valószínűnek. Az Institute for the Study of War egy tanulmányában azonban arra figyelmeztetett nemrég, hogy

Oroszország nagyszabású katonai konfliktusra készül a NATO-val pár éven belül.

A biztonságpolitikai szekértő határozott véleménye, hogy a NATO-nak mindenképpen meg kellene védeni azt az országot, amelyet az oroszok megtámadnának, ellenkező esetben a szövetség léte válna kérdésessé. Az ötös cikkely szerint bármelyik tagállam elleni támadás az egész NATO elleni támadásnak számít. Kaiser szerint legvalószínűbb, hogy a balti államokon próbálna fogást találni Putyin rendszere.

Ukrajna teljes elfoglalása nem realitás szerencsére.

Egy ilyen forgatókönyv csak abban az esetben valósulhatna meg, ha totális katonai összeomlás következik be ukrán részről. De ha még sikerülne is az orosz áttörés, előbb utóbb át kellene kelniük a Dnyeperen, az viszont az eddig elszenvedett orosz veszteségeket figyelembe véve nehezen kivitelezhető.

Kaiser azt gondolja, hogy, mivel mindkét fél kezd kimerülni, a legvalószínűbb koreai-típusú, a panmindzsoni fegyverszünethez hasonló megoldás jöhet a jövőben, ami békeszerződés nélkül fagyasztja be a frontokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk