Fekete Dávid megérezte a börtönben, hogy valami rossz történt a kisfiával
A 320 milliós csalással vádolt énekes házi őrizetből adott interjút. Elmondta, milyen érzés volt, hogy a felesége akkor adta be a válópert, amikor ő börtönben volt.
Több mint két év után, házi őrizetből adott interjút a Fókusznak Fekete Dávid, akit 320 millió forintos csalással vádolnak. A Megasztár egykori énekese Győrben vezetett egy autókereskedést, később pedig kölcsönökre szorult. A vád szerint magánszemélyeket, cégeket, bankokat csapott be, megvezette feleségét, akinek a nevére vett fel egy komolyabb kölcsönt. Amikor pedig már nem tudta fizetni a tartozásokat, a céget 30 ezer forintért átruházta egy rákos betegre, akiről pontosan tudta, hogy végstádiumban van.
Fekete Dávidot 2021 májusában tartóztatták le, mivel fennállt az esélye annak, hogy esetleg elérhetetlenné válik. Felesége akkor adta be a válókeresetet, amikor ő börtönben volt.
„Nem számítottam rá, de úgy gondolom, hogy most már túl vagyok rajta. Talán most már nyitott vagyok egy új kapcsolatra. Úgy érzem, hogy le tudtam ezt zárni, és felhelyezni arra a polcra, ahová való”
- mondta a Fókusznak.
Azt is elmesélte, hogy tavaly májusban nagyon különös dolog történt vele a rácsok mögött.
„Kaptam egy zárkatársat, teltek-múltak a napok. Én voltam az emeletes ágy felső részén, és egyszer csak, mintha egy hang szólt volna hozzám: »Ha szeretnéd mindkét kisfiadat látni, ölelni, amikor kimész, akkor most gyere le az ágyról, borulj térdre és imádkozz Istennek, hogy mindkét fiadat láthasd«.”
Zárkatársát is megkére, hogy támogassa őt. Zokogva fohászkodott a földön, ennek hangjára még az őr is bejött.
„Eltelt pár nap, talán egy hét, utána következett a válóperes tárgyalásom. Ott a volt feleségem elmondta, hogy az egyik kisfiam kizuhant a tetőtéri ablakból, és négy napig intenzíven volt.”
Később a zárkatársának és az őrnek is elmesélte ezt, akik szintén megrökönyödtek. Fekete Dávid ekkor volt a mélyponton az előzetes letartóztatásban.
Végül 14 hónap után, tavaly júniusban engedték ki, azóta nyomkövetővel él, a lakását csak külön engedéllyel hagyhatja el. Ikrei, Ádin és Máté legtöbbször vele töltik a hétvégét, de előfordul, hogy hétköznap is vele vannak.
„A híresztelésekkel ellentétben abszolút nem fogadtak idegenként és azon imádkoztam, hogy mikor kijövök, mennyire jó lenne, ha pont itt lennének a gyerekeim. Senki nem tudta pontosan, hogy mikor lesz ez. És amikor kijöttem, pont úgy intéződött, hogy itt voltak és jöttem és megöleltem őket”
- idézte fel az első találkozást a börtönben töltött idő után.
Az énekes jelenleg marketing osztályvezetőként dolgozik egy dunaújvárosi cégnél, a négy nap home office mellett egy napot bent is tölthet a munkahelyén.
Mint mondta, szeretné tisztázni mindazt, ami ellene vádként felmerült. Úgy fogalmazott: „Nem az emberek előtt kell az esetleges igazamat bizonygatnom, hanem a bíróság előtt”.
A Fókusz riportja:
Több mint két év után, házi őrizetből adott interjút a Fókusznak Fekete Dávid, akit 320 millió forintos csalással vádolnak. A Megasztár egykori énekese Győrben vezetett egy autókereskedést, később pedig kölcsönökre szorult. A vád szerint magánszemélyeket, cégeket, bankokat csapott be, megvezette feleségét, akinek a nevére vett fel egy komolyabb kölcsönt. Amikor pedig már nem tudta fizetni a tartozásokat, a céget 30 ezer forintért átruházta egy rákos betegre, akiről pontosan tudta, hogy végstádiumban van.
Fekete Dávidot 2021 májusában tartóztatták le, mivel fennállt az esélye annak, hogy esetleg elérhetetlenné válik. Felesége akkor adta be a válókeresetet, amikor ő börtönben volt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Havas Henrik: Ennyi faszt egy rakáson, mint a Fidesz-elnökségben, én még életemben nem láttam
Lázár Jánosról külön véleménye is van – igaz, nem nagyon tér el a fentitől. A veterán újságíró Magyar Péterről és az alkotmányos kormányváltás lehetőségéről is beszélt.
Juhász Péter vendége volt Havas Henrik, aki nem kímélte a kormánypártot: nagyon kemény szavakkal szólt be a Fidesz vezetésére, egy embert pedig különösen kipécézett. A beszélgetésből a volt politikus megosztott egy részletet, ami igen hamar virálissá vált a közösségi médiában.
A videóban a veterán tévés újságíró Magyar Péterről beszélt, akin állítása szerint nem ismeri ki magát, de – „mint a normális értelmiségiek” – rá szavazna. Szerinte benne van egyedül potenciál arra, hogy alkotmányos keretek között átvegye a hatalmat. Ezzel kapcsolatban azonban egyszersmind borúlátó is. Úgy fogalmazott:
„Én nem nézem ki ebből a tróger társaságból, hogy alkotmányos keretek közt átadnák a hatalmat.”
Ugyanakkor arra sem lát esélyt, hogy a Fideszen belül vezetőségváltás történne. „Ki van, aki esetleg megbuktatná Orbán Viktort? Németh Szilárd? Kubatov Gábor? Ezek majd egyszer felállnak?” – tette fel a kérdést. Majd sommásan úgy fogalmazott:
„Ennyi faszt egy rakáson, mint a Fidesz elnökségben, én még életemben nem láttam!”
Amikor Juhász felveti Lázár János nevét, kiderül, hogy Havas ebben sem bízik igazán. Róla a videóban azt mondja:
„Az egy parvenü fasz! Amikor megláttam, hogy egy szegény magyar vizslát állítottak mellé, vadászruhában, puskával... Én csak a vizslát sajnáltam!”
Juhász Péter beszélgetését Havas Henrikkel az ellenzéki aktivista és podcaster csatornáján lehet meghallgatni.
Juhász Péter vendége volt Havas Henrik, aki nem kímélte a kormánypártot: nagyon kemény szavakkal szólt be a Fidesz vezetésére, egy embert pedig különösen kipécézett. A beszélgetésből a volt politikus megosztott egy részletet, ami igen hamar virálissá vált a közösségi médiában.
A videóban a veterán tévés újságíró Magyar Péterről beszélt, akin állítása szerint nem ismeri ki magát, de – „mint a normális értelmiségiek” – rá szavazna. Szerinte benne van egyedül potenciál arra, hogy alkotmányos keretek között átvegye a hatalmat. Ezzel kapcsolatban azonban egyszersmind borúlátó is. Úgy fogalmazott:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Erre költi 40 milliós nyereményét a Megasztár győztese
Lengyel Johanna elárulta, milyen tervei vannak a pénznyereménnyel. Számára azonban a fődíjnál is nagyobb elismerést jelent a szakmai és a közönség általi visszaigazolás.
Véget ért a TV2 Megasztár idei évada, a győztes Lengyel Johanna lett, aki november 29-én emelhette magasba a trófeát. A győzelemmel 40 millió forintos fődíj járt, emellett hároméves zenei képzésre kap lehetőséget a Kodolányi János Egyetemen, valamint felléphet a következő Strand Fesztiválon is.
Bár rengeteg pénzt nyert, Lengyel Johanna számára nem a pénz a legfontosabb a győzelemben. Az énekesnő szerint a diadal igazi értéke az, hogy a közönség végre visszaigazolta a saját zenei útját.
„Nyilván van presztízse annak, hogy valaki megnyer egy ilyen tehetségkutatót, de számomra nem ez a valódi érték.
A győzelem sokkal inkább azt igazolja vissza, hogy amit csinálok, az tetszik az embereknek, és ez rengeteget jelent számomra. Most azonban visszaigazolást kaptam arra, hogy igenis van létjogosultsága annak, amit csinálok, és nem kell kompromisszumot kötnöm”– magyarázta a Blikknek.
Az énekesnő azt is elárulta, milyen tervei vannak a 40 millió forintos fődíjjal.
„Nem tartom magam anyagiasnak, de természetesen lesz helye a pénznyereménynek. A tervem az, hogy a zenei pályámba fektetem: szeretnék létrehozni egy olyan produkciót, amelyben igazán jól érzem magam. Ennek pedig komoly anyagi vonzata van, gondolok itt a stábra, a zenészekre, a technikára és még sok minden másra. Ha pedig marad valamennyi, azt szeretném félretenni, hogy legyen egy biztos anyagi hátterem. Semmiképp nem szeretném könnyelműen elkölteni”
– mesélte.
A zenei pálya építését a műsor zsűritagjai is segíthetik, többen ugyanis felajánlották neki a közös munka lehetőségét. Curtis, Tóth Gabi és Marics Peti is jelezte, hogy szívesen duettezne vele a jövőben.
„Hatalmas elismerés számomra, hogy ilyen felkéréseket kapok, és nagyon nyitott vagyok arra, hogy a műsor után is együtt dolgozzunk. Mindig érdekes látni, milyen új dolgok születhetnek különböző műfajok találkozásából”
– mondta Lengyel Johanna.
A győzelemhez vezető út azonban nem volt zökkenőmentes, a fiatal tehetséget a verseny alatt komoly veszteség is érte. Éppen akkor veszítette el a nagymamáját, amikor beköltözött a Megasztár-házba.
Lengyel Johanna neve egyébként nem ismeretlen a tehetségkutatók nézői számára. 2019-ben már szerepelt a TV2 Sztárban sztár leszek! című műsorának első évadában, ahol Bereczki Zoltán csapatának tagjaként a második élő adásig jutott.
Véget ért a TV2 Megasztár idei évada, a győztes Lengyel Johanna lett, aki november 29-én emelhette magasba a trófeát. A győzelemmel 40 millió forintos fődíj járt, emellett hároméves zenei képzésre kap lehetőséget a Kodolányi János Egyetemen, valamint felléphet a következő Strand Fesztiválon is.
Bár rengeteg pénzt nyert, Lengyel Johanna számára nem a pénz a legfontosabb a győzelemben. Az énekesnő szerint a diadal igazi értéke az, hogy a közönség végre visszaigazolta a saját zenei útját.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megvan a Sztárban Sztár All Stars három döntőse, egy korábbi győztes búcsúzott a finálé előtt
A kiesett énekes emelt fővel távozott, azt mondta, megtiszteltetés volt a legjobbak között búcsúzni. A jövő vasárnapi adásban már a győzelemért küzdenek a még versenyben lévő sztárok.
A vasárnap esti élő show-ban a Sztárban Sztár All Stars döntőjébe jutás volt a tét, kialakult a finálé háromfős mezőnye.
Vavra Bence, Dér Heni és Freddie küzdhet meg a győztesnek járó címért a jövő vasárnapi, december 7-i élő adásban, ahol a végső szót már kizárólag a nézők mondják ki.
A november 30-i elődöntőben minden eddiginél nagyobb volt a tét. Freddie, Dér Heni, Vavra Bence és Veréb Tamás lépett színpadra, és ez volt az utolsó adás, ahol a zsűri – Liptai Claudia, Lékai-Kiss Ramóna, Stohl András és Hajós András – még pontozással befolyásolhatta a végeredményt. A versenyzőknek ezúttal két produkcióval kellett bizonyítaniuk: egy egyéni dallal és egy duettel, amelyben korábbi évadok szereplőivel álltak színpadra.
A különleges feladat során Dér Heni Oláh Gergővel, Freddie Sipos Tomival, Vavra Bence Szabó Ádámmal, Veréb Tamás pedig a tavalyi All Stars-évad győztesével, Péter Sramekkel énekelt együtt. Bár a zsűri egyértelműen Dér Henit értékelte a legmagasabbra, aki egyedüliként kapott kétszer is maximális pontszámot, a továbbjutás a nézői szavazatokkal összesítve dőlt el.
Az összesített pontszámok alapján elsőként Vavra Bence biztosította helyét a döntőben. Ezt követően újraindították a szavazást, amelynek eredményeként Dér Heni jutott másodikként a fináléba. A harmadik hely sorsa egy rövid, utolsó szavazási körben dőlt el Freddie és Veréb Tamás között.
A nézők végül Freddie-t juttatták tovább, így a 2016-os széria győztese, Veréb Tamás a negyedik helyen fejezte be a versenyt.
A kiesést követően Veréb Tamás méltósággal vette tudomásul az eredményt. „Ebben a hihetetlen erős mezőnyben, elsők között kiesni is megtiszteltetés” – jelentette ki az énekes. Hozzátette, hogy egy rendkívül nehéz időszak van mögötte, de a kapott szeretet és támogatás mindenért kárpótolta.
A szeptember 7-én indult All Stars-évad jövő vasárnap ér a csúcspontjára, amikor a három finalista utoljára lép színpadra, hogy elnyerje „Magyarország legsokoldalúbb előadója” címet. A győztes személyéről ezúttal már csak a nézők dönthetnek.
A vasárnap esti élő show-ban a Sztárban Sztár All Stars döntőjébe jutás volt a tét, kialakult a finálé háromfős mezőnye.
Vavra Bence, Dér Heni és Freddie küzdhet meg a győztesnek járó címért a jövő vasárnapi, december 7-i élő adásban, ahol a végső szót már kizárólag a nézők mondják ki.
A november 30-i elődöntőben minden eddiginél nagyobb volt a tét. Freddie, Dér Heni, Vavra Bence és Veréb Tamás lépett színpadra, és ez volt az utolsó adás, ahol a zsűri – Liptai Claudia, Lékai-Kiss Ramóna, Stohl András és Hajós András – még pontozással befolyásolhatta a végeredményt. A versenyzőknek ezúttal két produkcióval kellett bizonyítaniuk: egy egyéni dallal és egy duettel, amelyben korábbi évadok szereplőivel álltak színpadra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Megasztár győztese egy másik műsorban már a második élő adásban kiesett – Bereczki Zoltán versenyzője volt akkor
Lengyel Johanna hat évvel ezelőtt a Sztárban Sztár leszek! című tehetségkutatóban mutatta meg, mire képes. Akkor nem jutott messzire Bereczki Zoltán csapatában, most viszont a győzelemig menetelt.
Bereczki Zoltán a finálé előtt egy Facebook-posztban emlékeztetett mindenkit arra, hogy Johanna nem most tűnt fel először a TV2 képernyőjén.
A fiatal tehetség 2019-ben a Sztárban sztár leszek! első évadában Bereczki versenyzője volt, akkor a második élő adásban esett ki.
„Lengyel Johanna. Nem, nem a Megasztárban tűnt fel, hanem ugyanazon a csatornán, a Sztárban sztár leszek! című műsorban pár éve. (De rövid egyesek memóriája!) A versenyzőm volt. Csodálatos hanggal. Vittem egy ideig, de kiesett (hogy miért, azt nézze vissza, aki akarja)! Aztán dolgoztunk sokat együtt. Ma remélem megnyeri és oda kerül a szívekben, ahova kell!” – írta bejegyzésében az énekes-színész még a győztes kihirdetése előtt.
A győzelemmel Lengyel Johanna nemcsak a 40 millió forintos fődíjat vihette haza, hanem egy lemezfelvételi lehetőséget is Los Angelesben, a Paramount Recording Studios-ban. Emellett felléphet a 2026-os STRAND Fesztiválon, és egy hároméves ösztöndíjat is kapott a Kodolányi János Egyetem Modern Zenei Tanszékére.
Johanna mestere a Megasztár idei évadában Marics Peti volt. A fiatal énekesnő korábban Los Angelesben is tanult énekelni, és több hazai sztárral is állt már egy színpadon.