SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Életmentő szívműtéten van túl Havas Henrik

A történet nyár elején kezdődött, amikor is elment a Sportkórházba egy térdvizsgálatra. Havas szerint valami nem stimmelt, mert hamar elfáradt és egyre kevésbé élvezte a teniszt vagy a golfozást.

Link másolása

Az orvosok szerint az egykori tévésnek 1-2 év lehetett volna hátra az életéből, ha nem műtik meg a szívét.

"Nem vagyok az a szentimentális típus, de különleges pillanat volt, amikor a doktornő a nagyvizit végén megállt az ágyamnál, majd azt mondta: Havas úr, ön most újjászületett"

mondta a Blikknek a műsorvezető.

"A történet nyár elején kezdődött, amikor is elmentem a Sportkórházba egy térdvizsgálatra. Évek óta vannak jobb és rosszabb periódusaim, a lábam már nem a régi, de valami nem stimmelt ott belül sem, mert hamar elfáradtam és egyre kevésbé élveztem a teniszt vagy a golfozást"

– emlékezett vissza a történtekre Havas.

"Tulajdonképpen meg sem lepődtem, amikor azt mondta az orvos, rám férne egy alapos kivizsgálás. S azzal a lendülettel elküldött a kardiológiára. Ott aztán kiderült, hogy a bal szívkamrám alig ötven százalékosan dolgozik. Szeptemberre kaptam időpontot, mert a beavatkozás, a műtét elkerülhetetlenné vált.

Néhány éve már legyőztem a halálos kórt, valamelyest megedződtem abban a harcban, úgyhogy most jöhetett a következő csata az életemért…"

- tette hozzá a volt tévés.

Havas Henriket a Haller utcai kardiológiai intézetbe utalták, és szerencsére nem kellett sokat várnia az életmentő beavatkozásra.

- Hálás vagyok a klinika orvosainak és ápolóinak a lelkiismeretes munkájukért, illetve hogy visszakaptam az életemet – árulta el Havas, aki azt is elmondta, hogy sikeres szívbillentyűcserét hajtottak végre rajta.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Meghalt Koncz Zsuzsa testvére
Koncz András, Munkácsy Mihály-díjas festőművész 71 éves volt. Az énekesnő öccse hosszú betegség után hunyt el.

Link másolása

Hosszú betegség után elhunyt Koncz András, Munkácsy Mihály-díjas festőművész – írja a Blikk. Koncz Zsuzsa öccse 71 éves volt.

Koncz András 1953-ban született Budapesten. 1974–1980 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán tanult. 1986-ban Stúdió-díjat kapott. Az 1990-es években Rómában és Párizsban is ösztöndíjas volt. 2010-ben Munkácsy Mihály-díjat kapott.

Halálhírét szombaton közölte Hajdu István műkritikus. Hajdu így írt Konczról:

„Annak idején, a nyolcvanas évek első harmadában festményei popos, ironikus gesztussal fordultak a sztárság fogalma, egyáltalán a média-jelenségek felé, s ebben a tekintetben Koncz András a magyarországi festészetben az úttörők közé tartozott. Az évtized második felében az új szenzibilitás tendenciájának egyik legismertebb alakja lett, s munkái az idézet, a kisajátítás, a szerep-vállalás, a jelentés-átvitel eszközeit gazdagon kihasználták. A kilencvenes évek elejétől máig festményei – majd az azok alapján készült áttört, levegős, síkban tartott fém kivágásai – a talált mustra (egy már-már érzékien dekoratív, úgynevezett francia-mintás tapéta) közhelyes, fin-de siecle hangulatot árasztó képi világát ütköztették az egyetemes festészet-, meg építészettörténet alapműveivel.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Détár Enikő megmutatta 10 évvel fiatalabb szerelmét
A 60 éves színésznő láthatóan nagyon boldog Péter mellett, akivel már 10 éve élnek együtt, és szerelmük a mai napig töretlen.
Fotó: archív/MTI - szmo.hu
2024. március 03.


Link másolása

Détár Enikő közös fotót tett közzé Instagram-oldalán Péterrel, akivel már 10 éve élnek együtt. Láthatóan lángol közöttük a szerelem.

A színésznő február végén ünnepelte 60. születésnapját, a Blikk szerint a meglepetésbulinak Péter is szervezője és résztvevője volt. Détár Enikő 10 éve van együtt a nála 10 évvel fiatalabb szerelmével, és korábbi elmondása szerint akkor találtak egymásra, amikor egyikőjük sem számított egy hosszú távú kapcsolatra.

Új, közös fotójukon csak úgy sugárzik róluk a boldogság, ami azt mutatja, hogy szerelmük tíz év után is töretlen.

„Egyszerűen és hétköznapian, semmi több és mégis minden: MI. Péteremmel egy szép tavaszi délutánon” – írta Détár Enikő a fotóhoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Vártunk, és nem érkezett a baba” – Pataky Attila és felesége rágörcsölt a gyerekvállalásra
Az Edda frontembere azt mondta, elfogadták a sorsukat, és gyermek nélkül is nagy szerelemben, boldogságban élnek harmadik feleségével, Orsolyával.
Fotó: archív/MTI - szmo.hu
2024. március 03.


Link másolása

Pataky Attila 15 éve él együtt harmadik feleségével, Orsolyával, és bár korábban próbálkoztak, nem született közös gyermekük. Az énekes szerint így is teljes a szerelmük és a boldogságuk.

Az Edda frontembere azt mondta, Orsolyával nagy rohanásban éltek kapcsolatuk hajnalán, ezért csak tologatták a gyerekvállalás dátumait. Aztán amikor úgy látták, hogy elérkezett az idő, akkor valami nem működött.

„Vártunk, és magától nem érkezett a baba. Először a sorsra bíztuk a gyermekünk születését, majd rágörcsöltünk, miután elkezdtünk tudatosan figyelni a dologra. Ha az univerzum így tervezte a sorsunkat, akkor így vagyunk. Elfogadtuk. Gyermek nélkül is nagy szerelemben, boldogságban élünk” – mondta Pataky.

Az énekes hozzátette, nincs hiányérzete, és úgy látja: „minden úgy történt, ahogy történnie kellett”.

Pataky egyébként háromszor nősült, és két korábbi házasságából két fia született.

Forrás: Ripost

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
„Ezt hagyjátok abba” – Balogh Péter önveszélyesnek ítélte a Cápák között naiv vállalkozóit
A műsor legutóbbi adásában egy házaspár, Kutasi-Oaje Henrietta és férje, Kutasi Attila próbált meg pénzt szerezni a szállásfoglaló vállalkozásuknak. A befektetők azonban annyira rossznak találták az elképzelést, hogy Balogh Petya egyenes megkérte őket, hogy hagyják abba, és menjenek el egy marketingtanfolyamra.
H. M. - Fotó: RTL - szmo.hu
2024. március 04.


Link másolása

A műsor legutóbbi adásában egy házaspár, Kutasi-Oaje Henrietta és férje, Kutasi Attila próbált meg pénzt szerezni a szállásfoglaló vállalkozásuknak.

A befektetők azonban annyira rossznak találták az elképzelést, hogy Balogh Petya egyenes megkérte őket, hogy hagyják abba, és menjenek el egy marketingtanfolyamra.

A Habeda Szállások tulajdonosai két év alatt közvetlenül nem kerestek fel szállásadókat, ugyanis azt hitték, kizárólag a közösségi média segítségével sikert tudnak elérni.

"Erről a világról, amibe akartak vállalkozni, semmit nem tudtok. És nagyon naivan álltok hozzá. Az alap működését egy ilyen platformnak nem értitek"

- mondta Balog Péter a műsorban.

Itt lehet visszanézni a jelenetet.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: