Elbocsátották a Corvinus tanárát, aki felhívta a figyelmet egy kivételezett hallgatóra
A diákot a tanár nem engedte vizsgázni, mert nem teljesítette a féléves kötelezettségeit, ám az egyetem végül levizsgáztatta, egy külön neki készült vizsgasorral.
Elbocsátották a Corvinus egyetem egyik tanárát, mert etikai vizsgálatot kezdeményezett egy hallgató ügyében.
Ádám Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyik - befolyásos családból származó - diák úgy vizsgázhatott le egy tantárgyból, hogy előzőleg nem teljesítette a tantárgyi követelményeket. Ráadásul elkülönítve, kifejezetten neki összeállított vizsgasorból vizsgázhatott
A tanár a lapnak megerősítette, hogy kedden rendkívüli felmondással elbocsátotta a Corvinus. Az intézmény indoklása szerint a tanár nem működött együtt - egy az egyetem által az etikai eljárásokkal összefüggésben indított - eljárás során, és nem küldött át bizonyos emaileket. Ám szerinte ő együttműködő volt.
Az elbocsátott docens azt is vitatja, hogy nem megfelelő hangnemet használt egyes vezetőkkel, és hogy lejáratta volna az egyetem vezetését.
Szerinte a vizsgálat, amiben leveleket kértek tőle, csak alibi vizsgálat volt. Szerinte arra való, hogy az etikai vizsgálatok során feltárt rendkívül súlyos visszaélésekkel való érdemi szembenézés helyett egy másik, a felelősségek szétkenésére alkalmas vizsgálatot végezzenek.
A tanár szerint szerettek volna megválni tőle azért, mert felhívta a figyelmet az egyetem vezetésének felelősségére, az etikai eljárás tárgyát képező vizsgáztatási helyzet rossz kezelésében, és a vizsgálat során megállapított vezetői felelősségek szőnyeg alá söprésében.
A lap hozzáteszi, hogy a diák az elérhető nyilván adatok alapján Mol-részesedéssel rendelkezett a történtek idején. A szülők pedig igyekeztek nyomást gyakorolni az egyetemre, hogy a gyerekük kapjon még egy esélyt, annak ellenére, hogy nem vizsgázhatott volna, mert nem teljesítette a féléves feladatait.
A tanár szerint a gyerek anyja ment be hozzá, hogy elérje nála, hogy a diál vizsgázhasson. Végül azt mondta, hogy a férje nagyon fontos ember, és nem lenne jó, ha neki kéne beavatkoznia az ügybe. Mivel nem sikerült a tanárt meggyőznie, később az egyetem vezetőit kereste meg, akik levizsgáztatták a diákot.
Mindezek miatt Ádám Zoltán a Corvinus három vezetőjével szemben etikai vizsgálatot kezdeményezett.
Első fokon elmarasztalta őket az etikai bizottság, de a másodfokon az általános rektorhelyettes és az egyetemet fenntartó alapítvány Hernádi Zsolt Mol-vezér által irányított kuratóriuma felmentette őket.
Az ügyet kirobbantó Ádám Zoltán a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) támogatásával mindhárom etikai ügyben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Fővárosi Törvényszéken. Közben a Corvinus kétszáz munkatársa nyilvános petícióban biztosította támogatásáról, és kiállt mellette az egyetemi szakszervezet is - írta a Telex.
Elbocsátották a Corvinus egyetem egyik tanárát, mert etikai vizsgálatot kezdeményezett egy hallgató ügyében.
Ádám Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyik - befolyásos családból származó - diák úgy vizsgázhatott le egy tantárgyból, hogy előzőleg nem teljesítette a tantárgyi követelményeket. Ráadásul elkülönítve, kifejezetten neki összeállított vizsgasorból vizsgázhatott
Tíz napja egy centit sem mozdul a Balaton, a nyárra jósolt 40 centis apadás a hajózást is megbéníthatja
A siófoki vízmérce szerint a tó vízszintje 90 centiméter, ami messze elmarad az optimális 110-115 centis tavaszi értéktől. A vízhiány a turizmus mellett a tó ökológiai egyensúlyát is veszélyezteti.
A Balaton vízszintje tíz napja 90 centiméteren stagnál a siófoki vízmérce szerint, ami aggasztóan alacsony a tavaszi időszakban. A szakértők szerint a nyári hónapokban a természetes párolgás további 30–40 centimétert is csökkenthet a vízszinten, ami azt jelenti, hogy a vízállás őszre akár az 50–60 centiméteres tartományba is süllyedhet – írja az Időkép.
Ez a szint már nemcsak az ökológiai egyensúlyt veszélyezteti, hanem komoly korlátozásokat tehet szükségessé a balatoni hajózásban és a vitorlázásban is.
A mostani 90 centiméteres szint jelentősen elmarad az ilyenkor optimálisnak tartott 110–115 centiméteres tartománytól, és az elmúlt évtizedben nem fordult elő, hogy a tó vízállása ilyen alacsony lett volna tavasszal.
A Balaton vízszintje egyre szélsőségesebb ingadozásokat mutat: míg két évvel ezelőtt a magas vízállás miatt a parti sétányokat öntötte el a víz, idén több strandon már most homokpadok váltak láthatóvá.
Ez a drasztikus változás a klímaváltozás hatásaira vezethető vissza, amely a hidrológiai rendszerekben is egyre nagyobb kihívásokat okoz.
A vízügyi szakemberek az elmúlt években a maximális szabályozási szintet 110-ről 120 centiméterre emelték, hogy a tavaszi időszakban több vizet tudjanak visszatartani a nyári párolgási veszteségek ellensúlyozására.
Az idei 90 centiméteres kiinduló állapot azonban messze elmarad ettől a céltól, és komoly kihívást jelent a vízkészlet-gazdálkodás számára.
A jelenlegi helyzet tehát nemcsak a turizmusra, hanem a tó környezetére és élővilágára is jelentős hatással lehet, különösen akkor, ha a tavaszi csapadékmennyiség nem pótolja a hiányzó vízmennyiséget. A Balaton vízszintjének alakulása így nemcsak helyi, hanem országos szinten is figyelmet érdemel, hiszen a tó állapota hosszú távon is meghatározza a régió gazdasági és ökológiai stabilitását.
A Balaton vízszintje tíz napja 90 centiméteren stagnál a siófoki vízmérce szerint, ami aggasztóan alacsony a tavaszi időszakban. A szakértők szerint a nyári hónapokban a természetes párolgás további 30–40 centimétert is csökkenthet a vízszinten, ami azt jelenti, hogy a vízállás őszre akár az 50–60 centiméteres tartományba is süllyedhet – írja az Időkép.
Ez a szint már nemcsak az ökológiai egyensúlyt veszélyezteti, hanem komoly korlátozásokat tehet szükségessé a balatoni hajózásban és a vitorlázásban is.
A mostani 90 centiméteres szint jelentősen elmarad az ilyenkor optimálisnak tartott 110–115 centiméteres tartománytól, és az elmúlt évtizedben nem fordult elő, hogy a tó vízállása ilyen alacsony lett volna tavasszal.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Márki-Zay Péter szombat este a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben azt állítja, hogy „fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz szimpatizáns”.
A politikus a posztban köszönetet mondott a rendőrségnek, „aki azonnal közbelépett, lefegyverezte és elszállították az elkövetőt.”
A polgármester azt is írta, hogy az esemény egy Alpár Györggyel, a „Hírekahogyénlátom” csatorna készítőjével közösen rendezett „Orbánbúcsúztató” volt.
Márki-Zay Péter később azt írta, fegyvernek látszó tárgy volt az illetőnél.
„Ilyet nem tervez az ember egy közéleti eseményen, és nem is szabadna, hogy az erőszakosság a mindennapjaink része legyen”– írta a politikus.
A Telex megkeresésére Márki-Zay azt mondta: arcról ismerte a szerinte közismerten fideszes férfit, többször is találkoztak már a városban.
A hírek szerint véget ért az esemény, amikor az egyik utcából feltűnt a támadó, és Márki-Zay szerint előhúzott egy pisztolynak látszó tárgyat. A politikus hozzátette: az egészet csak onnan vették észre, hogy
a rendezvényüket felügyelő civil ruhás rendőrök azonnal a falhoz szorították a férfit, akit később egyenruhások vittek el a helyszínről.
A polgármester nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy valóban fegyver volt-e az elkövetőnél, és indult-e ellene eljárás.
Márki-Zay Péter szombat este a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben azt állítja, hogy „fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz szimpatizáns”.
A politikus a posztban köszönetet mondott a rendőrségnek, „aki azonnal közbelépett, lefegyverezte és elszállították az elkövetőt.”
A polgármester azt is írta, hogy az esemény egy Alpár Györggyel, a „Hírekahogyénlátom” csatorna készítőjével közösen rendezett „Orbánbúcsúztató” volt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: A választás arról is szól, hogy Orbán háborús őrületét választják-e a magyarok, vagy a biztonságot és a kiszámíthatóságot a Tiszával
A Tisza Párt elnöke soproni fórumán bírálta Gulyás Gergely Hormuzi-szorosra vonatkozó kijelentését. Szerinte a miniszter ezzel hiteltelenítette a kormány háborúellenes kampányát.
„Tik-tak, tik-tak, tik-tak. Az idő nekünk dolgozik, és a magyar nép 22 nap múlva ítéletet mond. Kedves elvtársak, rövidesen üt az ítélet órája” – kezdte szombat esti fórumát Magyar Péter Sopronban, ahol újabb kísérletet tett a Fidesz fő kampányüzenetének átfordítására. Úgy fogalmazott, hogy
a Tisza Párt jelenti a békét és a biztonságot Orbán Viktor „háborús pszichózisával” szemben.
Magyar szerint a Békemenetnek nevezett „végemenet” óta az látszik, hogy a Fidesz már nemcsak kormányozni, hanem kampányolni sem tud, csak vergődik. Azt állította, a „Fidesz-travellel” hurcolják az országban a közmunkásokat Orbán Viktor fórumaira. „Nemcsak árad a Tisza, hanem szerte az országban ki is öntött. Itt körülbelül ötször annyi ember van, mint a vándorcirkusz mai, miskolci állomásán.”
Arról is beszélt, hogy Orbán Viktor március 15-én „gyerekek mögé bújt”, és velük vitette el a piszkos munkát, amikor ukrán zászlót feszítettek ki a Tisza Párt Nemzeti Menetén. Az akciót több jel szerint a Fidesz kampányát segítő Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség munkatársai koordinálták. Magyar szerint hasonló történt Salgótarjánban és Miskolcon is, ahol a Tisza Párt helyi jelöltjének plakátja alá „Zelenszkij jelöltje” feliratot tettek ki.
„Azt javaslom nektek, hogy mi, tiszások; mi, magyarok inkább maradjunk a magyar lobogónál. […] Az ukrán zászlót meghagyjuk a Fidesznek.”
Ennél is megdöbbentőbb volt Magyar szerint, amikor Gulyás Gergely a múlt csütörtöki kormányinfón azt válaszolta a 444 kérdésére, hogy a kormány megfontolná, ha Donald Trump katonai segítséget kérne a Hormuzi-szoros felszabadításához.
„Ezzel az egy mondattal semmisítette meg a békepropagandát Gulyás Gergely”
– fogalmazott Magyar, aki szerint a honvédelmi és a külügyminiszter sem tagadta ezt. A Tisza-vezér ezután a soproniakkal együtt skandálta, hogy nem akarnak háborút. „A magyar emberek békét akarnak. A magyar emberek nemcsak Facebook-posztokban ítélik el a háborút, hanem a valóságban is.”
A választás szerinte arról is szól, hogy „Orbán háborús pszichózisát, háborús őrületét választják-e a magyarok, vagy a biztonságot, a békét, a kiszámíthatóságot és a fejlődést a Tiszával.”
Szégyenletesnek nevezte, hogy Kádár János után Orbán Viktor is behívta az oroszokat, majd a tömeggel együtt azt skandálta, hogy „Ruszkik haza”.
Ismét hazaárulással vádolta meg Szijjártó Pétert, aki a Washington Post hírszerzési információi szerint az EU-s találkozók szüneteiben rendszeresen egyeztetett Szergej Lavrovval. Üzent Orbán Viktornak is:
„Minket nem fenyegethet senki. Se az orosz elnök, se az ukrán elnök, de főleg nem a még regnáló, leköszönés előtt álló magyar miniszterelnök.”
Magyar a helyi viszonyokról szólva elmondta, a párt közvélemény-kutatása szerint jelöltjük, Hallerné Nagy Anikó vezet a soproni központú választókerületben, amelyet 2022-ben a fideszes Barcza Attila a szavazatok 57,35 százalékával nyert meg. „Ezt a választókerületet is a Tisza meg fogja nyerni” – jelentette ki.
A Tisza Párt helyi jelöltje a Fertő tavi beruházást bírálta.
„A Fertő tó tragédiája a NER mintapéldája.
Egyéni, gazdasági és politikai érdekeket kiszolgálva vették el tőlünk a tavat, mindezt azért, hogy további milliárdokkal gazdagodjanak” – mondta Hallerné Nagy Anikó. Szerinte a beígért luxus helyett betontömbök, megcsonkított természet és elpazarolt közpénz maradt, a kiirtott nádas pedig a hatalom szakmai és erkölcsi csődjének szimbóluma lett. Azt ígérte, egy Tisza-kormány felülvizsgálná a terület ökológiai állapotát és garantálná a vízparthoz való szabad hozzáférést. „Visszavesszük, ami a miénk, mert a Fertő-tó mindenkié.”
„Tik-tak, tik-tak, tik-tak. Az idő nekünk dolgozik, és a magyar nép 22 nap múlva ítéletet mond. Kedves elvtársak, rövidesen üt az ítélet órája” – kezdte szombat esti fórumát Magyar Péter Sopronban, ahol újabb kísérletet tett a Fidesz fő kampányüzenetének átfordítására. Úgy fogalmazott, hogy
a Tisza Párt jelenti a békét és a biztonságot Orbán Viktor „háborús pszichózisával” szemben.
Magyar szerint a Békemenetnek nevezett „végemenet” óta az látszik, hogy a Fidesz már nemcsak kormányozni, hanem kampányolni sem tud, csak vergődik. Azt állította, a „Fidesz-travellel” hurcolják az országban a közmunkásokat Orbán Viktor fórumaira. „Nemcsak árad a Tisza, hanem szerte az országban ki is öntött. Itt körülbelül ötször annyi ember van, mint a vándorcirkusz mai, miskolci állomásán.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Örülök, hogy meghalt” – így reagált Donald Trump annak az ügyésznek a halálhírére, aki a 2016-os kampányát vizsgálta
81 évesen elhunyt az FBI volt igazgatója, aki a 2016-os orosz beavatkozást vizsgálta. Az amerikai elnök szerint Mueller „ártatlan embereket bántott”, ezzel újra felélesztve a régi politikai vitákat.
81 éves korában elhunyt Robert Mueller, a Szövetségi Nyomozó Iroda egykori igazgatója, aki különleges ügyészként a Donald Trump 2016-os kampányát érintő orosz beavatkozás ügyét vizsgálta. A halálhírre Donald Trump amerikai elnök a közösségi médiában reagált, éles szavakkal kommentálva a halálesetet, írja az Associated Press.
Trump a Truth Social nevű platformon a következőket írta:
„Robert Mueller meghalt. Remek, örülök, hogy meghalt. Most már nem tud ártatlan embereket bántani!”
Az elnök posztja illeszkedik abba a narratívába, amelyet a Mueller-vizsgálattal kapcsolatban évek óta hangoztat, igazságtalan „boszorkányüldözésnek” nevezve az eljárást.
Ezzel szemben Muellert a politikai élet más szereplői a közszolgálat és a jogállamiság elkötelezett hívének tartották.
Pályája során mindkét politikai tábor bizalmát élvezte: 2001-ben George W. Bush elnök nevezte ki az FBI élére, kinevezését a szenátus egyhangúlag hagyta jóvá, és akkor is teljes körű támogatást kapott, amikor Barack Obama felkérte, hogy tízéves hivatali ideje után is maradjon a posztján.
Mueller összesen 12 évig állt a Szövetségi Nyomozó Iroda élén, ezzel J. Edgar Hoover óta ő lett a leghosszabb ideig hivatalban lévő igazgató.
A 2001. szeptember 11-i terrortámadások után kulcsszerepet játszott az ügynökség terrorizmusellenes fókuszú átszervezésében. Később különleges ügyészként az ő nevéhez fűződött a 2016-os elnökválasztásba történt orosz beavatkozás kivizsgálása, amelynek során több, Trumphoz köthető személy ellen indult büntetőeljárás.
Mueller családja tavaly augusztusban jelentette be, hogy 2021-ben Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála.