„Attól, hogy valaki tiszás, nem ment el az esze” – Orbán többször is Magyar Péter szavazóihoz szólt, közben ezerforintos benzinnel riogatott
Orbán Viktor Miskolcon folytatta a héten megkezdett országjárását. A miniszterelnök a borsodi megyeszékhelyen arról beszélt, hogy a Békemenettel elkezdődött a kampány nyílt szakasza. „Békemenet mindent megváltoztatott, olyan sokan voltunk” – mondta. A kormányfő szerint bár azt hallani, hogy az erőviszonyok kiegyenlítettek, ez nem igaz, mert „mindenhol mi vagyunk többen.” Beszédében kiemelte, hogy Miskolc nélkül nincs magyar gazdaság és nincs magyar történelem.
A háborúról azt mondta, „a háború közelebb jön, és nem akaródzik véget érni”, hozzátéve, hogy „a háborút az ukrán fél és az unió is folytatni akarja.” Az olajblokáddal kapcsolatban megjegyezte,
A közel-keleti helyzetről szólva kifejtette, „látszólag a közel-keleti háború távol van, de ez a háború mindenhol felhajtja az energiaárakat, mindenhol lesz gazdasági következménye.” A migrációs kockázatok kapcsán pedig arról beszélt, hogy „Iránban van négymillió afgán menekült”, akik megindulhatnak Európa felé.
„A választás tétje, hogy ez megmaradjon” – hangsúlyozta, és hogy ne olyan kormánya legyen az országnak, amely hitelt vesz fel a háború folytatásához. Azt is kijelentette: „Ha nem győzünk, elveszítünk mindent, amiért küzdöttünk.”
Orbán Viktor többször is üzent a TISZA Párt szavazóinak. Egyrészt azt mondta: „Nem gondolom, hogy valaki attól, hogy tiszás, elment volna az esze.” Később pedig egyértelmű felhívást intézett hozzájuk:
A kormánypárti narratívával szemben az ellenzéki pártok a kormány uniós és Ukrajna-politikáját bírálják, és a hosszú távú energiafüggetlenséget sürgetik.
Via Népszava