SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Eladta hatalmas villáját a Korda házaspár: „A rezsicsökkentés szigorítása előtt havi 500 000 volt a gázszámlánk”

A villa eladására már januárban sor került, eddig azonban igyekeztét ezt titokban tartani.


Már tavaly decemberben felröppent a hír hogy eladó a Korda házaspár hatalmas villája, Balázs Klári most azonban a Blikknek hivatalosan is megerősítette: megváltak szeretett otthonuktól.

Az eladásra már hónapokkal ezelőtt sor került, most pedig Balázs Klári elárulta milyen indok húzódott meg a nehéz döntés mögött.

„Már idén januárban eladtuk a villánkat és igen nem vertük nagy dobra, mert úgy gondoltuk, hogy ez nem tartozik senki másra. Most is teljes mértékben tiszteletben tartjuk az adásvételi szerződésben foglaltakat így semmilyen információt nem szeretnék kiadni az ügyben”

– kezdte mesélni Klári.

„A mostani rezsiárakból is tudjuk, hogy ez egy nagyon jó döntés volt. Elmondom, hogy a rezsicsökkentés szigorítása előtt havi 500 000 volt a gázszámlánk, ami ki tudja most mennyi lenne. Nehéz döntést hoztunk meg, de egy percig sem bánjuk. Mi most már csak nyugodtan szeretnénk élni, fellépésekre járni, amiből szerencsére akad most bőven és nem akarunk foglalkozni már ezekkel a dolgokkal”

– vallotta be az énekesnő.

Ezután Korda György is elmondta mind emellett, miért kényszerültek erre a szomorú döntésre:

„A két év pandémia nagyon közerjátszott ebben, a személyzetet is fent kellett tartanunk, a költségek pedig már túl magasak voltak, és egy idő után meg kellett hoznunk ezt a szomorú döntést. Nagyon sajnáljuk hogy ezt meg kellett tennünk, 32 éve a legnagyobb örömünkre működött a villánk, de most már egyértelműen a színpadi szereplésre akarunk koncentrálni. Egy dolgot azonban elmondok, amikor megépítettük a villát az alapba beletettük a képünket ami mellé ezt írtuk: ezt az épületet egy énekes házaspár, Korda György és Balázs Klári építette, élvezzék szeretettel”

– árulta el Gyuri bácsi.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Molnár Anikó megrendítő vallomása: Valamiért a Jóisten nem engedi meg anyunak, hogy élvezze az életet
Az egykori valóságshow-szereplő együtt él beteg édesanyjával, és most csak rá koncentrál.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 19.



Molnár Anikó őszintén mesélt arról, hogyan változtatta meg az életét édesanyja betegsége. A korábbi valóságshow-szereplő édesanyja Alzheimer-kórral küzd, állapota pedig fokozatosan romlik. Anikó elmondta, hogy bár anyagi helyzete rendeződött, ez most mégsem jelent valódi megnyugvást számára.

Az elmúlt években Anikó erotikus tartalmak készítésébe kezdett az OnlyFans nevű platformon. Legnagyobb meglepetésére ez komoly bevételt hoz neki havonta, így már megteheti, hogy az otthonuk minden költségét átvállalja. Édesanyjával egy házban, de külön lakrészben élnek.

Ugyanakkor – ahogy fogalmazott –

fájdalmas számára, hogy amikor már végre nem kellene nélkülözniük, az édesanyja állapota miatt nem tudja élvezni a jólétet.

A Mellesleg Orsival podcastben azt mondta:

„Valamiért a Jóisten nem engedi meg anyunak, hogy élvezze az életet.”

Anikó jelenleg egyedülálló. Úgy érzi, ez egyszerre jelent könnyebbséget és nehézséget is.

Egyrészt több ideje jut az édesanyjára, másrészt hiányzik neki egy társ, aki támogatná ebben a nehéz időszakban. Úgy véli, nehezen találna olyan férfit, aki a munkáját és a beteg édesanyját is elfogadná.

„Nyilván könnyebb lenne nekem, ha lenne egy olyan társam, aki ebben a nehéz időszakban mellettem van, de nem biztos, hogy találnék olyan férfit, aki vállalna engem úgy, hogy eleve a munkát ugye le kell tolni a torkán, mert senki miatt nem mondanám ezt fel. A munka mellé még anyut is az Alzheimerével együtt. Nem tudom, van-e egyáltalán olyan férfi a földön, aki azt mondja, hogy figyelj, fogom a kezed és melletted leszek” – mondta.

Anikó azt is elárulta, hogy több tévés felkérést visszautasított az édesanyja miatt. Félt attól, hogy ha hosszabb időre elutazna egy forgatásra, mire visszatérne, édesanyja talán már fel sem ismerné.

„Ez most egy nagyon nehéz időszak nekem. Ott van nekem a nehezített pálya, anyu és nagyon sok tévéműsort mondtam vissza emiatt.

Az egyik hat hétig tartott volna, a másik három hétig, de mondtam a szerkesztőknek, hogy attól félek, ha elvállalom, mire hazajövök, anyu nem fog megismerni.”

Hozzátette: „Szerintem egy gyereknek az a legfontosabb feladata az életben, hogy a szüleit végigkísérje.”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megműtötték Hajmásy Pétert, Nádai Anikó a kórházi ágya mellől jelentkezett
Egy orvosi vizsgálat során lett egyértelmű, hogy a férfi szívében aortatágulat alakult ki. Ez az állapot életmentő beavatkozást tett szükségessé.


Nádai Anikó vasárnap délután egy Instagram-történetben osztott meg egy fotót, amelyen ő és párja, Hajmásy Péter keze látható. A képhez mindössze ennyit írt: „Köszönjük a rengeteg imát!”.

Korábban a pár a szívsebészeti osztályról jelentkezett be, ahol elmondták, hogy Hajmásy Pétert másnap műtik.

Azt is megosztották, hogy bár Péter nagyon fél a beavatkozástól, bízik benne, hogy minden rendben lesz.

Hajmásy Péter korábban több alkalommal is nyíltan beszélt szívritmuszavaráról.

Egy orvosi vizsgálat során az is kiderült, hogy a szívében aortatágulat alakult ki. Ez az állapot életmentő beavatkozást tett szükségessé.

A bejelentésük után rengetegen küldtek biztató üzenetet Péternek, ami sokat jelentett számára. A műsorvezető most egy megható közös fotóval köszönte meg a támogatást.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
ByeAlex az X-Faktorról: A helyzet változatlan, a borzalmasan pusztulatok továbbjutnak
A zenész tömören fogalmazta meg, hogyan látja az idei szereplőket. Hat évadnyi zsűrizés és négy mentori győzelem után tavaly kilépett a produkcióból, most a Csillag Születik zsűrijének tagja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 19.



ByeAlex hat évadon keresztül ült az X-Faktor zsűrijében. Mentoráltjai négyszer nyertek, ezzel a tehetségkutató magyar történetének legeredményesebb mentora lett.

Tavaly jelezte, hogy elköszön a zsűritől, idén a Csillag Születik csapatához csatlakozott.

A most futó válogatókról röviden írt a Facebook-oldalán, vette észre a 24.hu:

„Belenéztem az X-Faktorba. A helyzet változatlan: a borzalmasan pusztulatok továbbjutnak”

– fogalmazott az énekes.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kemény ütések a Sztárboxban: Kulcsár Edina Balogh Edinával csatázott az első meccsen
Az első menetben Balogh Edina jól kezdett, Kulcsár Edina sem hagyta magát. Látszott, hogy mindketten kiválóan felkészültek erre az estére.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 19.



A Sztárbox október 19-ei adásának első meccsén az egykori szépségkirálynő Kulcsár Edina és a Barátok közt színésznője Balogh Edina állt egymással szemben a ringben a női könnyűsúlyban.

A két édesanya látványos küzdelmet folytatott egymással, és a végén csak megosztott pontozással kerekedett felül egyikük.

Az első menetben Balogh Edina jól kezdett, Kulcsár Edina sem hagyta magát. Látszott, hogy mindketten kiválóan felkészültek erre az estére.

A második menetben sem fogták vissza magukat az anyukák, és a folytatásban sem laposodott el a küzdelem. A harmadik menetben Kulcsár Edina ismét kemény ütéseket mért Balogh Edinára. Az utolsó menetben aztán Balogh Edina harcosabb lett, Kulcsár viszont tartotta vele a lépést.

A meccs végén a pontozóbírók döntése alapján megosztott pontozással Kulcsár Edina karja lendült a magasba, ő nyerte a rangadót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk