HÍREK
A Rovatból

Dobrev Klára: Legyen átkozott, aki ezt tette!

Anyaként ezért vagyok iszonyúan dühös, mert aki ezt csinálta, az igenis bántotta a gyerekeket. Hiába nem történt testi sérülés, de lelki igen – írta a DK politikusa.


„Legyen átkozott, aki ezt tette!” – ezzel a mondattal fejeződik be Dobrev Klára csütörtöki Facebook-posztja. A DK politikusa arról ír, hogy az ő iskolás korában is voltak bombariadók, de ami most történt, az teljesen más.

„Most itt ülök Marcival szemben, és nyugtatom. Talán már háromszor átbeszéltük, de tudom, hogy majd az igazi nagy beszélgetés este jön, lefekvéskor. Mert látom a szemén, hogy megijedt, hiába mondom el sokadszorra is, hogy minden rendben van, biztonságban voltak, és most is biztonságban van. Látom rajta, hogy fél, és itt az észérvek nehezebben hatnak, mert

ez egy más világ már. Itt a 8-10 éves gyerekek hallják és látják a háborúról, támadásokról szóló híreket. Nem lehet buborékba zárni őket. Anyaként ezért vagyok iszonyúan dühös, mert aki ezt csinálta, az igenis bántotta a gyerekeket.

Hiába nem történt testi sérülés, de lelki igen. Délután szépen lassan már viccelődni fogunk, nevetni, de tudom, hogy még jó pár napig az esti puszi után előjön a szorongás” – fogalmazott a politikus.

„2015 óta rengeteg menekült és migráns ment át Magyarországon és nem fenyegetőztek. Főleg, hogy az embercsempészeket elengedtük, és mindenféle elítélt bűnözőt befogadunk. Szerintem más érdek áll emögött. Félnünk kell, rettegnünk, mert gazdasági érdek áll emögött? Nem félnünk kell, hanem feltenni magunknak a kérdést, kinek az érdeke, hogy félelemben éljünk” – érkezett egy komment a poszt alá. „Képzeljük el azon édesanyák mindennapjait, akiknek a háborúkban minden percben félteniük kell gyermekeiket akár otthon, akár a harctéren vannak” – írta egy másik hozzászóló.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Sokan jöttek haza súlyos Coviddal a nyaralásból, de a népegészségügy azt mondja, nem kell aggódni
Volt, akinek a betegsége annyira súlyossá vált, hogy félbe kellett szakítania az utazást, mert kórházi ellátásra szorult. Magyarországon is megjelent a világszerte terjedő új variáns, a Nimbus.


Több magyar turista is koronavírussal tért haza a külföldi nyaralásáról, és volt, akinek a betegsége annyira súlyossá vált, hogy félbe kellett szakítania az utazást, mert kórházi ellátásra szorult - írta az Index.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ közölte, hogy Magyarországon is megjelent a világszerte terjedő új variáns, a Nimbus (NB.1.8.1.). A szennyvízvizsgálatok szerint a június–júliusi enyhe növekedésért ez a változat lehet felelős.

Az intézmény hangsúlyozta:

„A szennyvízben mért koronavírus örökítőanyag-koncentráció június–júliusban megfigyelhető enyhe emelkedéséért feltehetően az új variáns felelős. A vírus hazánkban továbbra is alacsony szinten cirkulál, egyelőre semmilyen jel nem utal nagyobb járványhullám kialakulására”.

A Nimbus a WHO által figyelt variánsok közé tartozik, és a jelenlegi adatok szerint nem okoz a korábbiaknál súlyosabb betegséget. A leggyakoribb tünetek a köhögés, a torokfájás, az orrdugulás, a fejfájás és a fáradtság. Ritkábban előfordulhat láz, hányás vagy hasmenés.

Az NNGYK hozzátette, hogy a korábbi oltások továbbra is védenek a súlyos megbetegedés ellen. Bár a szennyvízben kimutatható egy kisebb emelkedés, az orvoshoz fordulók és a kórházi kezelésre szorulók száma nem nőtt. A legtöbb fertőzés enyhe tünetekkel zajlik, vagy tünetmentesen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos újabb tihanyi luxusingatlanról posztolt: „Kontrát belügyi államtitkárnak is kinőtt egy vadonatúj villája, alsó hangon 300-400 milliót érhet”
A független országgyűlési képviselő információi szerint a partközeli, panorámás, kétemeletes ház 137 négyzetméteres, és egy 700 négyzetméteres telken áll.


„Kontrát belügyi államtitkárnak is kinőtt Tihanyban egy vadonatúj villája. A partközeli, panorámás, kétemeletes kecó 137 négyzetméteres, egy 700 négyzetméteres telken áll, alsó hangon 300-400 milliót érhet” – adta hírül Hadházy Ákos a Facebook-oldalán.

A politikus szerint a villa szemmel láthatóan is új építésű, ami Kontrát Károly vagyonbevallásából is látszik.

„2017-ben vett egy nyaralót, amit 2018-ra teljesen elbontott , majd 2019-ben már állt a vadiúj családi ház a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén. Gondolom, könnyen megkapta az engedélyt” – fogalmazott Hadházy, majd hozzátette:

„Kell is pihennie államtitkár úrnak, hiszen fáradságos munkával védett minket a migránsoktól. Meg hát az manapság nem is számít embernek, akinek nincsen egy tihanyi luxusháza. Az államtitkárok jól keresnek, de azért ahhoz, hogy ezt kifizesse, elég sokat kellett spórolnia, kb. az összes fizetését ebbe kellett beleraknia, de lehet, hogy a feleségéét is” – zárult a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Ugyanaz a baktérium jelent meg egy székesfehérvári technikumban, mint a kórházban
A szolgáltató szerint nem a város vízbázisát érinti a probléma, hanem az érintett épületek vezetékrendszerében van jelen a baktérium. A Fejérvíz a technikum épületét is fertőtleníti.


A székesfehérvári Árpád Technikum és Kollégium vízrendszerében is kimutatták a Pseudomonas aeruginosa baktériumot – közölte az önkormányzat a Székesfehérvári Szakképzési Centrum tájékoztatása alapján. A fenntartó azonnal megtette a szükséges lépéseket, és a Fejérvíztől is információt kértek. A szolgáltató szerint nem a város vízbázisát érinti a probléma, hanem az érintett épületek vezetékrendszerében van jelen a baktérium.

A Fejérvíz hangsúlyozta, hogy folyamatosan ellenőrzi a városi hálózatot.

„Ennek keretében szerencsére a hétvégén vett minták is megfelelő eredményeket hoztak. Az ellenőrzés keretében a kórház körüli betáplálási pontokon is végzett mintavételt a Fejérvíz, ahol szerencsére szintén nem mutatták ki a baktérium jelenlétét”

– áll az önkormányzat közleményében. A vízszolgáltató a technikum épületét fertőtleníti.

A székesfehérvári Szent György Kórház szülészeti osztályán szintén kimutatták a baktériumot. A rutinvizsgálat július végén jelezte először a kórokozó jelenlétét a vezetékes vízben. Azóta több fertőtlenítés történt, de a gond továbbra is megmaradt. Az RTL Híradónak nyilatkozó édesanya elmondta, hogy saját magát és a kisbabáját is egy kancsó vízből kellett megmosdatnia, és még a WC-t sem lehetett lehúzni, emiatt többen visszatartották a székletüket.

Az RTL hétfőn rejtett kamerás felvételeket készített a kórházban. Egy mosdó felett „nem ivóvíz, de tisztálkodásra alkalmas” felirat volt olvasható. A riporter egy dolgozót is megszólaltatott, aki azt javasolta, hozzanak be vizet és nedves törlőkendőt. „És akkor én nem mondtam semmit, csak annyit, hogy minél előbb menjen haza!” – mondta az alkalmazott.

A kórház este válaszolt a csatorna kérdéseire. Közlésük szerint a fertőtlenítés véget ért, de a víz használatát csak akkor engedélyezik, ha azt a hatóság is egyértelműen javasolja. Takács Péter egészségügyi államtitkár közben a Facebookon arról írt, hogy a baktérium megjelenése a vízhálózatban önmagában nem jelent fertőzésveszélyt.

Augusztus 14-én Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is ellátogatott a szülészetre. Egy órát töltött az intézményben, majd arról beszélt, hogy baktériumfertőzés miatt továbbra sem iható a víz a kórházban.

A WHO szerint a Pseudomonas aeruginosa veszélyes baktérium.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán Viktor kezdeményezze, hogy a Putyin-Zelenszkij találkozónak Budapest adjon otthont
A Tisza Párt elnöke szerint egy „békeharcos hiányzott nagyon tegnap az asztaltól" az amerikai és az ukrán elnök, valamint az európai vezetők találkozóján. Hozzáttte: lássuk, mi a fontosabb – a nyaralás és a hazug Facebook-posztok, vagy a valódi béke.


Magyar Péter a Facebookon azt írta, hogy kedden európai vezetők az amerikai és az ukrán elnökkel órákon át egyeztettek a békéhez vezető útról és a szükséges biztonsági garanciákról. A politikus szerint egy „békeharcos hiányzott nagyon tegnap az asztaltól. De hát ő éppen nyaral. Vagy csak nem hívták meg…”

A TISZA azt javasolja, hogy Orbán Viktor ismerje el az 1994-es Budapest Memorandum érvényességét, és kezdeményezze, hogy Budapest adjon otthont egy Putyin–Zelenszkij találkozónak. A 31 éve Magyarországon aláírt megállapodás Ukrajna területi integritásáról, függetlenségéről és a biztonsági garanciákról szólt.

Magyar Péter szerint azok, akik valóban igazságos és fenntartható békét szeretnének, nem uszítanak, nem gyártanak álhíreket, hanem leülnek a tárgyalóasztalhoz.

A politikus bejegyzésében azt is hozzátette: lássuk, mi a fontosabb – a nyaralás és a hazug Facebook-posztok, vagy a valódi béke.

A The Guardian arról számolt be, hogy Budapest is felmerült a Zelenszkij–Putyin-találkozó lehetséges helyszíneként.

(via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: