SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Dér Heni a vetéléséről: „Geri bejött a fürdőbe, és látta, hogy ájultan fekszem a kádban”

Az énekesnő elmesélte, hogyan tudta meg, hogy első terhessége méhen kívüli volt, és mi segített neki abban, hogy tovább tudjon lépni és újra próbálkozni.

Link másolása

Dér Heni a Nyerő Páros két évvel ezelőtti évadában beszélt először arról, hogy pár hónappal a műsor forgatásának kezdete előtt kiderült, hogy babát vár, de sajnos nagyon korán elvetélt. A hetedik héten tudta meg, hogy méhen kívüli terhességről van szó, és miután az énekesnő otthon egyszer összeesett, azonnal meg kellett műteni. Most az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban részletesen elmesélte, hogy is történt mindez.

Elmondta, hogy az első ultrahangvizsgálaton az orvosa nem látott se petezsákot, se embriót, de ő még ekkor is "halál nyugodt és magabiztos volt", egy pillanatig se gondolta, hogy gond van. Aztán az orvos közölte vele, hogy sajnos nem a helyén van a baba, és másnap meg kell műteni az énekesnőt, mert bármelyik pillanatban megrepedhet a petevezeték, ami belső vérzést okoz. Ekkor Heni még fel se fogta ezt, annyira sokkolta a hír őt és párját, Bakos Gergelyt is. Aztán másnap reggel meg is történt a baj.

"A műtét előtt elmentem zuhanyozni. Ahogy beléptem a kádba, hatalmas fájdalmat éreztem. Geri bejött a fürdőbe, és látta, hogy ájultan fekszem. Azt éreztem, hogy nagyon álmos vagyok és aludnom kell. Gergő végig próbált szóval tartani. Egy óra alatt értünk be a kórházba. Iszonyatosan fáztam, de azt gondoltam, csak azért, mert vizes volt még a hajam, de ez már a belső vérzés volt. Négy deci vér volt a belső hasüregemben. Azonnal toltak a műtőbe"

- mesélte.

A műtét végül jól sikerült, ami Gergő lélekjelenlétének és gyorsaságának is köszönhető volt. Bár mindkettejüket nagyon megviselte a baba elvesztése, együtt sikerült továbblépniük. Heni szerint fontos volt, hogy párja nem éreztette vele, hogy ez az ő hibája, sőt benne mélyebb nyomot hagyott ez az egész, mint az énekesnőben. Heni orvosa nem terhelte őket azzal, hogy egy baba elvesztése után nehezebb újra teherbe esni - ez is nagy segítséget jelentett.

"Amikor a vetélésem volt, azonnal felmerült bennem a kérdés, hogy lehet-e még gyerekem. A legtöbb orvos azt mondta volna, hogy nem kockázatmentes újra próbálkozni. De ő tudta, hogy velem hogyan kell kommunikálni, ezért teljesen magától értetődően mondta: próbálkozzunk. Úgy érzem, ez rengeteg terhet vett le a vállunkról, mert így nem görcsöltünk rá lelkileg"

- vallotta be az énekesnő a Blikknek.

Az idő pedig az orvost igazolta, hogy Heninek sikerült ismét teherbe esnie, aztán egészséges kisfiút szült, aki májusban ünnepli első születésnapját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Molnár Áron: Ott ült velem szemben Hajdú Péter, a Varga Judit-interjú után nekem semmi dolgom ezzel az emberrel
A színész számára nagy meglepetés volt, amikor a nemzetközi verseny első tárgyalásán szemben ült velem Hajdú Péter. Mint később megtudta, ő is a Hell igazgatótanácsának tagja, ő is masszívan részt vesz ennek a szervezésében.

Link másolása

A Sztárbox tavalyi győztese egy részletes Instagram-posztban magyarázta el, hogy miért nem indul a Hell nemzetközi versenyén.

Korábban írtunk róla, hogy az ökölvívóversenyen idén 10 ország boxolói négy súlycsoportban és celeb-kategóriában indulhatnak. A győztesek 100 ezer dollárt (35,5 millió forint) kapnak súlycsoportonként.

A HELL BOXING KINGS nemzetközi bokszversenyen idén Molnár Áronnal nem tudtak megállapodni a szervezők, így végül Istenes Bence képviseli Magyarországot középsúlyban.

A színész kedd este a közösségi oldalán magyarázta el, hogy miért nem akart indulni.

"Hogy miért nem indulok a Hell nemzetközi versenyén?Először is, mert nem tudtunk megegyezni a Hell-lel. Soknak tűnhet ez az összeg, amit ajánlottak, de sajnos arról nem szól a fáma, hogy ebből kellet volna fizetnem a január óta a boxedzőimet, az erőnléti edzőmet, a futóedzőmet, az étrendet, a táplálék kiegészítőket, a regenerálódást elősegítő masszázst, gyógytornát, hidegterápiát, mentálhigiénés felkészülést. Nem kaptam volna meccspénzt így 3 meccset ingyen bunyóztam volna, illetve az volt a mondás, hogy a meccspénzt is a felkészülési pénzből kell megoldani.

Másrészt nagy meglepetés volt, amikor az első tárgyaláson szemben ült velem Hajdú Péter. Mint később megtudtam, ő is a Hell igazgatótanácsának tagja, ő is masszívan részt vesz ennek a szervezésében. Nekem semmi dolgom Hajdú Péterrel, ráadásul a Varga Juditos interjú után extrán összetettem a kezem, hogy nem kell részt vennem egy olyan programban, amihez ennek az embernek köze lesz."

- írta a posztjában Molnár Áron.

A színész ugyanakkor azt is leírta, hogy a Hell részéről egy hihetetlenül izgalmas kezdeményezésnek tartja, hogy ekkora nyilvánosságot és lehetőséget kapnak a profi ökölvívók is.

"Tiszta szívemből szorítok nekik."

- áll a bejegyzésben, amiben még Istenes Bencének is üzent.

"Ahhoz, hogy hitelt tudjon magának szerezni, hogy miért ő méretteti meg magát nemzetközi szinten, hiszen a Sztárboxban a harmadik helyen végzett, először lehet, hogy el kellene vennie az övemet. Legalábbis én biztos, hogy ezt tenném a helyében, hogy tiszta lelkiismerettel tudjak nekivágni a nemzetközi megmérettetésnek. De lelke rajta..."

- írta a Sztárbox tavalyi győztese.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Szörnyű baleset érte a 23 éves milliárdost, aki nemrég ezreseket dobált a Deák téren
A Mobilfox tulajdonosa, Diller Kevin Hajdú Péter műsorának vendége volt. A fiatal üzletember itt mesélt a durva balesetéről is.

Link másolása

Mindössze 23 évesen lett milliárdos a magyar srác, az egri születésű Diller Kevin, aki még az általános iskolában kezdett el telefontokokat készíteni, és nemrég azzal került be a hírekbe, hogy Budapest belvárosában a társával szétszórt 2000 darab ezrest.

A Blikk emlékeztet rá, hogy a Mobilfox jelenleg is az egyik legnépszerűbb ilyen profilú cég a közösségimédia-platformon, a TikTokon is egymillióan követik, de nemcsak hazánkban, hanem a határon túl is jelentős követőtábort szerzett magának, 12 országban vannak jelen.

A pénteki műsorban a Mobilfox tulajdonosa kitér majd azokra a balhékra is, amelyek körbevették az utóbbi időben, és egy szörnyű balesetre is, amelynek a mai napig megmaradt rajta a nyoma.

"Tavaly minden nap jártam kondiba, hétfőtől péntekig, és utána történt a sérülésem – még szilveszterkor egyik barátom nyakon talált egy tűzijátékkal, egy római gyertyával"

– emlékezett vissza a balesetére Diller Kevin.

A Beköltözve Hajdú Péterhez teljes adását pénteken 19 órától lehet majd megtekinteni a Frizbi TV YouTube-csatornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Hajdú Péter visszaszólt Molnár Áronnak: „Egy dolgot szerettek volna: még több pénzt”
A bulvárműsorvezető szerint Molnár Áronnak addig nem akadt kifogása, amíg ki nem derült, hogy mennyi pénzt fog kapni. Szerinte a színész feleslegesen keverte a politikát a nemzetközi celebsportrendezvénybe.

Link másolása

Ahogy arról kedden beszámoltunk, nagy meglepetésre nem a Sztárbox tavalyi győztese, Molnár Áron, hanem Istenes Bence fogja képviselni Magyarországot egy nemzetközi, celebeknek kiírt ökölvívóversenyen. A színész ezt részben azzal magyarázta, hogy a szervező HELL igazgatótanácsában ott ül Hajdú Péter is, akivel neki a Varga Judit-interjú után „semmi dolga”.

Ez után viszont alaposan visszaszólt Molnárnak a bulvárinterjúk koronázatlan királya is. Hajdú a Facebookon négy pontban szedte össze, miben látja máshogy a történteket, mint a színész:

„Most olvastam Molnár Áron facebook bejegyzését, hogy miért nem képviseli Magyarországot a HELL Boxing Kings nemzetközi ökölvívó versenyen. Remélem nem veszi tolakodásnak a Művész úr, ha pár mondatban reagálok bejegyzésére:

1. Nem vagyok a HELL igazgatóságának tagja, a HELL Boxing Kings projektre lettem felkérve, mint producer. 24 éve vagyok televíziós, rengeteg hasonlóan nagy televíziós show műsort készítettem, többek között a legutóbbi Megasztárt is.

2. Sem ő, sem a managere nem említette a tárgyalások alkalmával, hogy problémájuk lenne a személyemmel. Egy dolgot szerettek volna: még több pénzt. Nettó 15 millió forint Molnár Áronnak nem volt elég a felkészülésre. Megjegyzem, hogy 10 ország összes celeb versenyzői közül, egyedül neki nem!

3. Ha Molnár Áron megkapta volna az általa kért összeget, akkor már nem számított volna, hogy én is lehetőséget kaptam, mint műsorkészítő a produkcióban! Akkor már nem kellett volna összemosni egy független magyar cég által megálmodott és megvalósított nemzetközi ökölvívó versenyt a politikával!

4. A HELL Energy politikától független, sikeres magyar vállalkozás! Soha nem volt köze a politikához és nem is lesz! A HELL Boxing Kings szervezőt nem érdekli, hogy ki milyen politikai nézeteket vall, hogy ki poltikai aktivista és ki nem az, őket az ökölvívás érdekli és az, hogy az általuk megálmodott nemzetközi ökölvívó versennyel minél több fiatal tehetséget fedezzenek fel!

És végül csendesen jegyzem meg, hogy a HELL Boxing Kings produkció élőben az RTL-en lesz látható...”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Meglepetések a listán: ők most a legnépszerűbb magyar influenszerek
A TheVR őrzi első helyét, miközben Dancsó Péter már nincs a legjobbak között. Azonnal a tizedik helyre került a Jólvanezígy.

Link másolása

Ismét a TheVR, vagyis Komzsik János és Fábián István kettőse lett a legértékesebb hazai influenszer, írja a Forbes listája alapján a Telex. A kezdetben gameplay tartalmakkal induló duó mára több különböző témájú csatornát is üzemeltet, feliratkozóik száma több millióra tehető.

A top 20 legértékesebb magyar influenszer listájának második helyére Whisper Ton került. A megosztó tartalomgyártó ma már főképp a TikTokon számít aktívnak.

Két helyet javítva idén harmadik lett Nessaj, ak szintén gameplay tartalmairól ismert. A Forbes vele kapcsolatban megjegyzi, hogy „márkát és webshopot húzott a pingvineknek becézett követőire”.

Az első húszban ott van még a Pamkutya páros, de egyből a tizedik helyre került az influenszertüntetést szervező Jólvanezígy közéleti csatorna is. Nem fért be az élmezőnybe Viszkok Fruzsina vagy a nemrég az amerikai követségen megjelenő influenszereknek beszóló Dancsó Péter.

A legértékesebb magyar influenszerek listája a májusi Forbes magazin Social mellékletében jelent meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET: