KULT
A Rovatból

Dancing With the Stars: Marics Peti bimbóvillantós sodronyinge jól jött volna a keresztesháborúkban

Az egyéjszakás kalandok estéjén volt csók, piros lakkruha, és még Lékai-Kiss Ramóna is magánéleti botrányba keveredett. Végül persze az esett ki, akire számítani lehetett. A Dancing With the Star készítői pedig immár adásról adásra megbízhatóan a pornófilmek világából merítenek ihletet.


Egy éjszakás kalandba csöppentünk a Dancing With the Stars 6. adásában. A cím arra utalt, hogy a második körben a táncosok partnercseréltek, mindenkihez érkezett egy „harmadik”. Ilyen még nem volt a műsor történetében.

Marics Peti és Sztana Alexandra kezdett. A műsor sokszor meglepett már, de azt nem hittem volna, hogy egyszer valaki a You Shook Me All Night Longra fog paso doblézni. Mondanám, hogy most már láttam mindent, de most már óvatos vagyok.

Egy érdekes börtönkaland bontakozott ki a koreográfiából, amilyen persze csakis táncműsorokban és pornófilmekben fordulhat elő.

.

Stohl András meg is jegyezte később Marics Petinek, miszerint nem emlékszik, hogy neki ilyen cellatársa lett volna.

Annak mindenesetre örülök, hogy Buci tud már nevetni rajta.

A zsűri nem dicsérte annyira agyon őket, mint szokta, de végül azért mégis csak arra jutottak, hogy jó volt, úgyhogy 27 pontot kaptak. Szerintem Marics Peti bimbóvillantós sodronyinge zavarta össze őket, amit én is szívesen felednék. A keresztesháborúkban viszont jól jött volna, egyrészt a meleg délvidéki klíma miatt, másrészt a szemérmes muszlimok nem mertek volna a kockahasú deli vitézekre nézni csata közben.

Hunyadi Donatella és Bődi Dénes egy hete a nézők jóvoltából jutott tovább. Most Katy Perry Last Fridya Nightjára ropták a cha-cha-chát. Azért milyen igazságtalan ez az világ. A koreográfiában gyakorlatilag alig volt olyan mozdulat, amiből nem kerekedne mee too botrány, ha én próbálkoznék vele. Az is igaz, hogy amennyiben én próbálnám a lába között átnyúlva magasba emelni Donatellát, alighanem tolókocsiban végezném.

A tánc kicsit olyanra sikerült, mintha a Wednesday Enidje megrendezné a Grease-t a Nevermore Akadémia színjátszókörében.

.

Az igazi szenzációt viszont a tánc végén elcsattant csók jelentette. Amíg Mikes Anna és Krausz Gábor esetében csak találgatni tudunk, mi történt valójában, itt nem lehetett semmi kétség, bár persze elképzelhető, hogy Dénesnek csak kiszáradt a szája, és mivel nem volt kéznél szőlőzsír, kért egy kicsit Donatella rúzsából.

Vajknak az volt a benyomása, hogy Donatella nem készült fel annyira, mint előző héten. Ördög Nóra szerint az esetlenség a koncepció része volt, hisz a történet szerint Donatella az ágyában arra ébredt, hogy a poszteréről lemászott egy szépfiú táncolni.

Juronics Tamásnak is hiányérzete volt, 22 pontot kaptak. Hogy a csók mit jelentett, azt nem tudtuk meg.

Mikes Anna és Krausz Gábor bécsikeringőzött. Ezzel kapcsolatban megtudtuk, hogy a sztárszakácsnak nem volt szalagavatója, mert balhés gyerekként az egyik iskolából kirúgták, a másikban meg már túl voltak a szalagavatón. Berkes Gábor Világítótorony című dalára táncoltak nagyon finoman, érzelmesen. Anna és Gábor között szikrázik a levegő, és csak találgathatjuk, mi van-e mögött. Tripla 9-est kaptak.

Persze az Éhezők viadala óta tudjuk, hogy egy románc mindig segít túlélni a valóságshow-t.

.

T. Danny és Lissák Laura, az idei évadban elsőkként, modern táncot kaptak. Danny úgy érezte, hogy ez igazán neki való. Eljött Juronics Tamás ideje, aki hosszasan ecsetelte a kortárs tánc előnyeit. Nagyon dicsérte a produkciót, amiben volt érzelem, spiritualitás. Ördög Nóra meg is könnyezte, de mint kiderült, ez jót jelentett. Még a kortárs tánccal amúgy hadilábon álló Szente Vajk is megadta magát. Megszületett az idei évad első 30 pontja. Azért valljuk be, a műsor elején senki nem tett volna arra, hogy a táncműsornak a két macsó, Marics Peti és T. Danny lesz a két favoritja.

.

Radics Gigi és Baranya Dávid jelmeze is egy szexshopból érkezett. Mondjuk szederszedéshez jól jönne egy ilyen piros lakcucc, könnyen tisztíthatónak tűnik, és a tüskék sem szúrnak át rajta. Szente Vajk igen találóan fogalmazta meg a showtánc produkció lényegét: Az ördög titkárnőt castingol, és megtalálja Ginát (ezt a nevet kapta Gigi figurája). Ami a minőséget illeti, Ördög Nóra videoklipet látott, Szente Vajk egyenesen halftime-showt. Juronics Tamás is megjegyezte, hogy „Nagyon Amerika volt”. Az RTL köszöni az ingyen promót. 29 pontot kaptak, mert Vajk még mindig vár valamit.

.

A második, „félrelépős” körben Mikes Anna érkezett, hogy lecsapja T. Dannyt Lissák Laura kezéről. Danny most először táncolt standard táncot a műsorban. Az Anna and the Barbies Ünnepélyesen című számára quick stepeltek.

Nekem kicsit túl vidám volt az egész a témájához képest, hiányoltam a feszültséget, a féltékenységet. Tét nélküli volt az egész.

A zsűri nem érezte így, 27 pontot adtak, ami a 30-hoz képest visszalépés, de egyáltalán nem rossz.

.

Donatella Baranya Dávidot kapta plusz egynek a hip-hop produkcióhoz. Én kicsit darabosnak láttam helyenként Donatella mozgását, gyerekkorom tévétornája jutott eszembe róla. Juronics Tamás a gengszterséget hiányolta, inkább volt Rózsadomb, mint nyócker.

Ördög Nóra amiatt aggódott, hogy mit szólhat Donatella anyukája, olyan 18-as karikás dolgok történtek a koreográfiában. De hát Kiszel Tünde ennél sokkal meredekebb dolgokat művelt pályája elején, gondolok itt a Tutti frutti című örökbecsű német vetkőzös show-ra. Összesen 26 pont ért a zsűrinek a produkció.

.

Marics Petiékhez Lissák Laura csatlakozott. Sztana Alexandra meglepően rosszul viselte a dolgot. A charleston helyenként olyan volt, mintha Charlie Chaplin filmjei ihlették volna (Vajknak is a némafilmek jutottak eszébe az értékelésnél).

Végre egy produkció, ami inkább jópofa volt, mint szexi, megmutatva, hogy az egy éjszakás kalandról sem mindenkinek „az” jut eszébe. Vagy legalábbis nem „úgy”.

A zsűri szerint szakmailag is rendben volt a tánc. Megszületett a második 30 pontos értékelés, amivel Petiék holt versenyben T. Dannyék mellé kerültek az élre.

Radics Gigi, Bődi Dénes és Baranya Dávid salsázott. Ez annyira nem volt újdonság, hiszen az előző heti párbajban is együtt táncoltak, épp csak Donatellát ejtették. Volt némi kakaskodás a parketten, de végül is megoldódott a szitu: Gigi eltaxizott Dénessel, Dávid pedig jobb híján a gyanútlan Lékai-Kiss Ramónával vigasztalódott. Juronics Tamás „szigorúan” csak 9 pontot adott, Vajk és Nóra viszont 10-est, így Gigék 29 ponttal a zsűrilista élére repültek.

.

Krausz Gáborhoz és Mikes Annához Sztana Alexandra érkezett chachacházni. Gábor megállapította, amit titkon mind sejtünk, hogy a pasiknak a szája nagy, de ha tényleg ott vannak két nővel – ha csak táncolni is –, bizony megszeppennek.

A fotós és két modell felállás sem éppen a Nickelodeonról ismerős, de hagyjuk is, ez egy ilyen este.

Ördög Nóra minden esetre megjegyezte, hogy Szandrát és Annát csak a jelenlétében fotózhatja Nánási Pál. Aztán gyorsan leszögezte, az csak sztereotípia, hogy a fotósok kikezdenek a modelljeikkel. Mondjuk azért kettejüknél ez mégiscsak bejött. A zsűri rég volt ilyen megosztott, Nóra 8-at, Tamás 9-et, Vajk 10-est adott.

.

Mára is jutott extra produkció. A Játékszín Hölgyválasz című előadását promózta Liptai Claudia, Csonka András, Kolovratnik Krisztián és Molnár Andrea táncművész, no meg a tánckar. Ezzel kapcsolatban meglebegtették, hogy jövőre Liptai Claudia is csatlakozhat a Dancing With the Stars mezőnyéhez. Hát jó.

.

A végjáték meglepetést hozott. Na nem azt, hogy Marics Peti és Sztana Alexandra simán továbbjutott, hanem azt, hogy T. Danny és Lissák Laura a veszélyzónába került. Persze Krausz Gábor az első pillanattól belopta magát a nézők szívébe.

Juronics Tamás lovagiasan szavazott, hölgyet szeretett volna tovább juttatni, Gigire esett a választása. Nóra csodálkozott, hogy a zsűri lista élén végzett Gigi veszélybe került. Ő végül Dannyra szavazott, és Vajk is, így hát ez eldőlt.

A jövő heti adás izgalmasnak ígérkezik, hiszen most már tényleg négy nagyon jó páros maradt, akik között nüanszok dönthetnek a kiesésről.

Legyünk őszinték, akik követték az eddig adásokat, azoknak nem lehetett kétsége afelől, hogy Donatella fog kiesni, és úgy is lett. A búcsúnál Donatella jó barátjának nevezte Bődi Dénest, feloldva a csókkal kapcsolatos kétségeinket.

47 éves vagyok, és soha egyetlen jóbarátomat nem smároltam le. Valamit biztos rosszul csinálok.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: