SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Berki Mazsi a saját lábára akar állni, de megtartja volt férje nevét

A Dancing with the Stars első adásnapján beszélt a terveiről.


Először szerepelt a nyilvánosság előtt Berki Mazsi, férje Berki Krisztián tragikus halála óta. Az özvegy a szombaton indult Dancing with the Stars első adásnapján beszélt a terveiről a Borsnak.

Mazsi a műsor bemutatkozó videójában azt mondta, hogy Krisztián halála után mélyponton volt az élete, és keresett valamit, amibe kapaszkodni tud, ami leköti, és jött ez a műsor.

„Berki Krisztián feleségeként nem volt kérdés, hogy az emberek ítélkezni fognak felettem. Ez a műsor számomra egy terápia, ahol a lelkemet a szívemet a tánccal fogom gyógyítani”

- mondta Mazsi.

A lapnak beszélt titokzatos, új szerelméről is, akit az egyik barátnőjén keresztül ismert meg. A pletykák szerint az új kapcsolata mély szereteten és tiszteleten alapul, és minden elemében más történet, mint amilyen Berki Krisztián jelenléte volt. Az egyik nagy különbség például, hogy Mazsi többé nem akarja a magánéletét a nyilvánosság előtt élni.

„Akit igazán szeretünk, azt próbáljuk megóvni. Volt egy rossz példa előttem, volt részem megélni ennek a teljesen másik oldalát. Ami nem mondom, hogy rossz volt, viszont egy nagyon jó tapasztalás” - mondta az özvegy. Mazsit nagyon meglepte, hogy amikor a nyilvánosság előtt élte az életét, az nem érdekelte ennyire az embereket, most viszont, hogy nem hajlandó elmondani és megmutatni, hogy kit szeret, elképesztő hajtóvadászat folyik utána.

Már a Dancing with the Starsban is úgy konferálták fel őt, mint üzletasszonyt.

Mazsinak az is a terve, hogy a saját lábára álljon, azt szeretné elérni, hogy senkitől se kelljen függenie.

„Olyan szintre jutott az életem, hogy most változtatnom kell. Nemcsak a magánéletben, hanem munka szempontjából is. Komoly céljaim vannak” - fejtette ki Mazsi, aki azt is hozzátette, hogy szeretne letenni valamit az asztalra.

Mazsi azonban azt is elárulta, hogy

a Berki nevet megtartja.

„Berki Renáta Mazsiként ismertek meg és a kislányommal közösen ezt a családnevet viseljük” - mondta Mazsi, vagyis eredeti nevén Katona Renáta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Puzsér Róbert: Ami itt látszik a Tóth Gabi viselkedésén, az a Soroksári úti prostituált viselkedése, attitűdje, kultúrája
A Megasztárban történt egyik szóváltás kapcsán fejtette ki véleményét a kritikus. Szerinte a showműsor morális mélyponton van, és az énekesnő ebben kulcsszerepet játszik.


Puzsér Róbert élesen bírálta Tóth Gabi viselkedését az Önkényes Mérvadó című YouTube-műsorban. A beszélgetésben Horváth Oszkár és Egri Viktor is részt vett, a téma az énekesnő karrierje és megnyilvánulásai voltak – szúrta ki az Index.

A vita egy Megasztár-részlet miatt alakult ki, amelyben egy versenyző szóvá tette, hogy Tóth Gabi nem rendelkezik érettségivel. Az énekesnő ezt annyira zokon vette, hogy veréssel fenyegette meg a jelentkezőt.

Puzsér szerint ez nem magyarázza a viselkedést, amit az énekesnő a műsorban mutat. Úgy gondolja, hogy már az is probléma, hogy a tehetségkutatóban sok a trágárság, de szerinte Tóth Gabi jelenléte tovább rontja a színvonalat.

„Nem az a baj Tóth Gabival, hogy nincs érettségije, hanem az a baj Tóth Gabival, hogy ordenáré proli p*csa”

– fogalmazott keményen a kritikus. Hozzátette: például Egerszegi Krisztinának is csak nyolc általánosa van, mégis „egy hölgy”, szemben Tóth Gabival.

Puzsér arról is beszélt, hogy nehéz végignézni, mi történik Tóth Gabival a képernyőn keresztül. Úgy látja

„ami itt látszik a Tóth Gabi viselkedésén, az a Soroksári úti prostituált viselkedése, attitűdje, kultúrája. Ez a legközönségesebb, leggyalázatosabb”.

Szerinte az énekesnő „arcában tükröződő lénye” is közönséges és eltorzult. Azt is kifogásolta, hogy a szórakoztatóipar kiemelt figyelmet fordít egy olyan szereplőre, aki szerinte nem bírja a kritikát.

„Ez lett a szólásszabadság, hogy itt bárki bármit mondhat? Hát akkor megyek, és megverem!” – idézte fel Puzsér az énekesnő reakcióját, aki így fenyegette meg a versenyzőt.

Végül úgy fogalmazott, hogy régen ilyen viselkedés csak realitykben volt jellemző, ahol „sztriptíztáncosok, pornósok, prostik meg mindenféle prolik” szerepeltek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Eljegyezhette párját Bochkor Gábor
Úgy tudni, a rádiós műsorvezető és jóval fiatalabb barátnőjének kapcsolatában Bochkor édesanyjának halála jelentette a fordulópontot.


Bochkor Gábor magánélete újra a figyelem középpontjába került: a rádiós körökben terjedő pletykák szerint eljegyezhette titokzatos párját.

A Retro Rádió műsorvezetőjének kapcsolatáról nem sokat tudni, csak annyit, hogy körülbelül másfél éve vannak együtt nála jóval fiatalabb párjával. A rádió épületében ismerkedtek meg, és bár nyilvánosan ritkán mutatkoznak együtt, Bochkor gyakran említi kedvesét adásban.

A Best magazin információi szerint

a hölgy szakmabeli, szintén rádiós, és egy hazai médiavállalatnál dolgozik vezető pozícióban.

A lap azt is tudni véli, hogy körülbelül negyvenéves és egy délkelet-magyarországi kisvárosból származik. Bochkor már a lányának is bemutatta barátnőjét, erről a rádióban is beszélt:

„Az én párom nem titkos, csak nem egy celeb liba, és nem szeretne szerepelni. Ő egy abszolút civil ember. Ez nem titkolózás, az összes barátom ismeri, a lányom ismeri, mindenki ismeri.”

A Best magazin szerint kapcsolatukban fordulópontot jelentett tavaly nyáron Bochkor édesanyjának halála, ugyanis a Retro Rádió folyosóin keringő pletykák szerint nem sokkal ezután a műsorvezető eljegyezte a párját.

Korábban a Blikknek is azt nyilatkozta egy informátor, hogy Bochkor Gábornak sokat jelentett az, hogy párja mellette állt a gyász időszakában.

„Az utóbbi éveken nem volt szerencséje a magánéletében, így ezt a kapcsolatot, amely egyre komolyabb, féltve őrzi, teljes mértékben szeretné magának megtartani. Fontos számára ez a nő, hiszen nem csak a hatvanadik születésnappal járó nagy ünneplésben volt mellette, de az utána következő nagyon nehéz időszakban is, amikor a szeretett édesanyja elvesztése miatti fájdalmát kellett túlélnie”

A rádiós egyelőre nem erősítette meg az eljegyzés hírét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ott tettél alám, ahol tudtál” – Győzike úgy köszöntötte fel Gáspár Zsoltit, hogy közben oda is szúrt neki
A két Gáspár-testvér híresen rossz viszonyt ápol, de a showman azért üzent öccsének a születésnapja alkalmából – nem akárhogyan.


Meglehetősen pikírt sílusban megírt posztban köszöntötte fel testvérét Gáspár Győző. Nem titok, hogy a két fivér régóta rossz kapcsolatban van, legutóbb egy családi tulajdonban lévő ingatlan miatt estek egymásnak (erről itt írtunk bővebben). Győzike akkor igen kemény szavakkal illette Zsoltit:

„Szégyellem magam, hogy ő az én testvérem. Az utolsó cigány nem tenné meg ezt a szomszédjával, a barátjával, amit a testvérem velem megtett.”

Azok után, hogy a showman hosszú ideje kritizálja öccsét, most kissé meglepő, hogy látszólag békülékeny hangnemet megütő bejegyzésben köszöntötte fel Zsoltit az 50. születésnapján.

„Kedves testvérem! Ma lettél 50 éves – Isten éltessen sokáig, erőben, egészségben és szeretetben. Ha össze kellene foglalni ezt az 50 évet, be kell vallanom, nem mindig voltunk jó testvérek. Sajnos sokszor ott tettél alám, ahol tudtál, és ez fájt nekem. Őszintén sajnálom, hogy ez az 50 év így telt el közöttünk”

– írta Facebookon Győzike több közös fotó kíséretében.

A poszt szerint bízik abban, hogy „a következő évtizedek már békében, szeretetben és megértésben fognak telni”.

„Voltak vitáink, veszekedéseink, de valahogy mindig a te oldaladra billent a mérleg. Mindezek ellenére szeretettel gondolok rád, és szívből kívánok nagyon boldog születésnapot – sok erőt, egészséget, és hogy életed virágkorát most éld meg igazán” – üzente Gáspár Győző, majd így zárta le a köszöntést:

„Szeretettel: A testvér aki mindig az utolsó volt az életedben”

Gáspár Győző korábban Hajdú Péter műsorában is beszélt öccsével való konfliktusáról. Mint mondta, ő vezette be az Zsoltit a show-biznisz világába, de ő később hátat fordított neki. „Zsolti felépített egy birodalmat az én hátamon, és amikor a csúcspontjára ért, ott hagyott engem a francba. Csinált egy olyat, hogy kaptam egy ajánlatot egy tévétől X forintért, ő aláment, és ő kapta meg a műsort. Megcsinálta a saját testvérével.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Házasság első látásra: ismert férfi lehet a titokzatos vőlegény, az újabb menyasszony már bemutatkozott
A festőművész Zavira nem vágyott ismert férjre, de nagyon úgy tűnik, hogy egy ilyen társat találtak neki a szakértők.


Váratlan fordulat történt a Házasság első látásra új évadában. A TV2 párkapcsolati realityjében eddig 12 szerelemre vágyó embert állítottak párba, most azonban a már megismert párosok mellé egy újabb férj és feleség érkezik.

A keddi adásban már be is mutatkozott a menyasszony, Tóth Bettina, aki Zavira néven ismert a művészvilágban.

„Iszonyatosan erős nőnek tartom magam, aki belülről egy nagyon érzékeny nő, és vágyik a gyengédségre. Eddig eléggé szívből éltem, és ösztönösen döntöttem, ezért a kísérlettől azt várok, hogy a szakértők segítségével össze tudjuk hangolni az eszemet a szívemmel. Nagyon férjhez szeretnék menni, de a megfelelő emberhez, és iszonyatosan remélem, hogy ez a kísérlet megadja ezt a férfit nekem”

– mondta a 31 éves festőművész a bemutatkozó kisfilmjében.

A műsor szakértői úgy gondolták, hogy Zavirához egy idősebb férfi illik, aki erőt sugároz, de biztonságot ad számára. Végül találtak is neki valakit, egyelőre azonban rejtély, ki lehet az.

Az adás végén a nézők láthatták, ahogy Zavira bevonul az esküvő helyszínére, ahol a násznép már várta. Köztük volt a már összeállt hat pár is, akik nem értették, miért a menyasszony érkezik meg először. Ő maga egészen más miatt kezdett aggódni.

„Láttam a násznépből, hogy több ismerős arc is van közöttük a tévén keresztül, és egyből elkezdtem agyalni, hogy te jó ég, akkor biztosan ismert lesz a férjem is. Nem szerettem volna ismert férjet, úgyhogy elfogott a pánik, és elkezdtem stresszelni, hogy vajon ki lesz az, sőt, arra is gondoltam, hogy mi van, ha a násznép közül áll fel valaki”

– mondta Zavira.

A titokzatos férj kilétére a következő adásban derül fény.


Link másolása
KÖVESS MINKET: