KULT
A Rovatból

Bepillantás egy bérgyilkos elméjébe – David Fincher egyik legszemélyesebb filmje A gyilkos

David Fincher legújabb filmje nagyon hasít a Netflixen. Michael Fassbender az érzelemmentes, névtelen gyilkos szerepében brillírozik, miközben könnyeden bemutatja a nézőknek a munkáját.


Nem azt mondom, hogy A gyilkos David Fincher legjobb alkotása, de nagyon érdekes, hogy miért választotta ezt a képregényadaptációt a következő munkájának. A történet papírvékony: Michael Fassbender egy névtelen bérgyilkost alakít, aki végigvezet minket egy bérgyilkosság előkészítésén és megvalósításán.

Az első húsz percben látjuk és - belső monológok segítségével - halljuk Fassbendert minden pillanatban.

Többször említi is, hogy ebben a munkában az unalom a legnagyobb ellenség. Sajnos a hosszas előkészület egy hibával végződik és gyorsan el kell tűnnie a helyszínről. Amikor hazaér, káoszt talál az otthonában, betörtek hozzá és a barátnőjét majdnem megölték. Ezután bosszúhadjáratot indít munkáltatója és mindenki ellen, aki benne volt ebben a gyilkossági kísérletben.

Ezt a történetet már számtalanszor hallottuk, klasszikus bosszúfilm is lehetne, de így, ilyen formában csak David Fincher tudta bemutatni. A rendező pont olyan, mint a névnélküli bérgyilkosunk: módszeres, átgondolt, maximalista, szinte gépiesen próbál a tökéletességre törekedni, de a külső körülmények mindig hátráltatják

Ez a filmen is érződik, mert amikor gyilkosunk hibázik, improvizálnia kell, az pedig még több hibához vezet.

Az is érdekes, hogy a bérgyilkos a belső narrációban sokszor ellentmond önmagának. Dicséri magát, hogy mennyire kifogástalan a munkája és pont akkor hibázik. Vagy azt mondja, hogy csak azokat a csatákat vívja meg, amiért megfizetik, és mégis becsúszik egy-egy pro bono gyilkosság.

Állítása szerint érzelemmentesen kell viselkedni, az empátiát ki kell ölni, de az egész film egy bosszúhadjárat története, mert bántották a szerelmét. Ha figyelmesen követjük, hogy mit gondol és mit cselekszik „főhősünk”, akkor gyorsan észrevehetjük ezt a kettősséget, ami néha már-már humoros is lesz.

Érdekes döntés volt egy magát érzelemmentesnek mondó bérgyilkost megtenni főszereplőnek. Mivel egyáltalán nem szimpatikus, vagy karizmatikus Fassbender karaktere, így elég távolságtartó lesz a néző vele szemben, hiszen még a nevét se tudjuk. Minden reptéren vagy bankban más néven szólítják. Ettől mi is érzelemmentesen állunk hozzá, és nem tudunk neki úgy drukkolni, mint egy klasszikus főszerepelőnek, mivel ő egy bérgyilkos, aki néha ártatlanokat is veszélybe sodor, hogy elérje céljait.

Fincher direkt közel enged hozzá és egyszerre elidegenít minket tőle.

Fassbender hihetetlenül tehetséges színész. Gyakorlatilag a film minden képkockáján remekel, nincs jelenet, amiben ne szerepelne, alig kommunikál más karakterekkel, kizárólag a nézővel van tényleges kommunikáció egy monológ keretein belül. Ez a belső narráció szinte egy meditatív hangulatot kölcsönöz a filmnek. Halljuk minden gondolatát, ha beteszi a fülébe a fülhallgatóját, halljuk milyen zenét hallgat, látjuk mik a céljai, mindent részletesen leír nekünk, belelátunk szinte az elméjébe.

David Fincherrel is nagyon hasonló a helyzet. Sokan bálványként imádják a tökéletesen megkomponált filmjei miatt, de ha kicsit utánanézünk ezeket erősen Stanley Kubrick féle módszerekkel éri el. A jeleneteket felveszik számtalanszor, sokszor szinte kínozza a színészeit, hogy kihozza belőlük a maximumot. Ezért is illik Fincher annyira A gyilkos rendezőszékébe, ezért választotta ezt a projektet.

Igazából nem is Fassbender a főszereplő, hanem a rendező és a módszeres perfekcionizmusa, ahogy mindent lassan, részletesen, metodikusan ad elő. A képi világ tűéles, tökéletesre komponált, mindig látjuk, amit kell. Erik Messerschmidt operatőr, nevéhez méltó német precizitással varázsolja el a nézőket, és nagy kár, hogy idehaza nem jutott el a mozikba, pedig megérdemelné a nagyvásznat.

Messerschmidt nagyon ért a steril, letisztult képek bemutatásához. Elég, ha előző munkáit megnézzük: a szintén Fincher-féle Mindhunter, vagy a Ridley Scott féle A farkas gyermekei sorozatot.

Zenei fronton is ismerős alkotópárost kért fel a rendező. Atticus Ross és Trent Reznor Oscar-díjas alkotók szinte minden Fincher-projektben benne vannak, a Social Network óta. Ők is követik az előírt minimalista előadásmódot, zenéjük sokszor háttérelemekből építkezik, szívdobogással, fémes zörgésekkel.

Reznor nagyon ért az ilyen típusú instrumentális zenéhez. Elég zenekarára, a Nine Inch Nails-re gondolni, ők is sok kísérleti albumot adtak ki az utóbbi időben.

Miért mondja mindenki a filmre, hogy unalmas? Mert az. Direkt koncepció, hogy bemutassák a gyilkost. Nem egy konkrét gyilkosságot akar elénk tárni, hanem egy ilyen furcsa elme működését éljük át. Egy hosszabb tényleges akciójelenet van a kétórás játékidőben, mondjuk az elég látványos és erőszakos lett, de ezen kívül

a film végeláthatatlan utazásokból, tervezésekből és menekülésekből áll.

Ez a kalandos bosszú több országon átívelő embervadászattá válik, de akkor sem engedi el a néző kezét. Egészen közel maradunk Fassbenderhez és nem vágja be gyorsan az országok látványosságait, pedig mindent tényleg valós helyszíneken vettek fel. Ez természetesen erősen megdobta a büdzsét. A Netflix nem szereti a költségvetéseit nyilvánosságra hozni, de a képi világ, a színészek és a rendezőnek köszönhetően ez simán egy 150-170 milliós projektnek tűnik.

Apropó színészek: Fassbender mellett még kiemelkedően teljesít Tilda Swinton, aki egy másik bérgyilkost alakít. Nincs nagy szerepe, de egy hosszabb jelenete van főszereplőnkkel, amiben maradandó a hölgy alakítása.

A markáns orgánummal rendelkező Charles Parnell alakítja a gyilkosságokat szervező ügyvédet, akinek köszönheti címszereplőnk, hogy elindulhatott a retorzió túráján.

Megértem azokat a nézőket, akik azt mondják A gyilkosra, hogy unalmas és nem történik benne semmi. Valamelyest igazuk van, de nem ilyen egyszerű a képlet. Ezzel a filmmel ugyanis Fincher bemutatja a konkrét munkafolyamatát egy film cselekményén keresztül.

Láthatjuk, hogyan dolgozik egy maximalista, aki önmaga legnagyobb ellensége.

Hiába tervez meg előre mindent, valami sose sikerül úgy, hogy az tökéletes legyen. Nem egy tipikus közönségfilm, sokaknak lassú és unalmas lesz, nem is Fincher legjobb rendezése, de az egyik legszemélyesebbnek tűnő története. A gyilkos megnézhető magyar szinkronnal a Netflix kínálatában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
30 órája gyászzene szól a TV2 helyén – 10 ezer magyar család maradt Tények nélkül a nagy lekapcsolás után
A TV2 Csoport tartozásra hivatkozva függesztette fel a jeltovábbítást az EuroCable felé Budapesten és több vidéki településen. A szolgáltató a lépést ellehetetlenítésnek tartja és bírósághoz fordul.


Temetői gyászzene és egy fekete-fehér üzenet fogadja azokat a nézőket, akik a TV2 Csoport csatornáira kapcsolnának az EuroCable hálózatán. A TV2 Csoport szerdán lekapcsolta csatornáit több évtizedes üzleti partnere, az EuroCable Magyarország kábelszolgáltató hálózatáról – írta a Media1.

A döntés közel 10 ezer háztartást, valamint több kórházat, állami intézményt és hivatalt érint. A lekapcsolás miatt Budapest XIII. kerületének és a Budai Várnak a lakói mellett Epöl, Bajót, Máriahalom, Szomor, Szécsény, Kocs, Pöstyénpuszta, Benczúrfalva, Nógrádmegyer, Téglás, Bocskaikert, Hajdúhadház, Sáránd és Balatonaliga térségében sem láthatják a kormányközeli csatorna műsorait.

A TV2 Csoport arra hivatkozik, hogy az EuroCable lejárt kábeldíj-tartozással rendelkezik feléjük. A magyar tulajdonú szolgáltató ezzel szemben üzleti konfliktust és a cég ellehetetlenítésének szándékát látja a háttérben. Közölték: különféle jogi lépéseket tettek a médiavállalattal szemben, a TV2 közleménye miatt pedig jó hírnevének megsértése miatt bírósági eljárást is indítanak.

Pataki Tamás, az EuroCable ügyvezető igazgatója szerint a temetői gyászzene indokolt, mert a TV2 nem vette figyelembe a nézők érdekeit. „A TV2 nem vette figyelembe a nézők, Piri néni és Józsi bácsi törvény által védett érdekeit” – mondta Pataki, hozzátéve:

„Piri néni jogaiért állunk ki vele.”

Az ügyvezető az egységes hírközlési törvényre hivatkozik, amely álláspontja szerint védi a fogyasztókat, és a szolgáltatóknak 60 napos türelmi időt kellene biztosítaniuk, mielőtt kivesznek egy csatornát a kínálatból.

Az EuroCable már korábban eljárást kezdeményezett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál és a Gazdasági Versenyhivatalnál a kábeltévés piacon tapasztalható anomáliák miatt. Amennyiben a vita elhúzódik, az érintett háztartások hosszabb ideig is TV2-csatornák nélkül maradhatnak.

A szolgáltató időnként fekete szalagba öltöztetett távkapcsolókkal is illusztrálja a helyzetet, de általában a lekapcsolt csatornák helyén jelenleg a TV2 Csoport közleménye látható, amely szerint az EuroCable tartozik nekik, alatta pedig nagy betűkkel az a felirat olvasható, hogy a kábelszolgáltató jogi lépéseket tett a TV2-vel szemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
A Tankcsapda bejelentette, ki lesz az új gitárosuk
A Retro Rádió Bochkor-műsorában árulta el a Tankcsapda, hogy Vörös Attila az új gitáros. A zenekar hivatalos, új felállása március 28-án debütál a Papp László Arénában.


Hónapokig tartó találgatás végére tett pontot csütörtökön a Tankcsapda: a Retro Rádió Bochkor című műsorában kiderült, hogy Vörös Attila lett a zenekar új gitárosa. A hírt a zenekar a Facebook-oldalán is megerősítette.

A gitároscserére azért volt szükség, mert Sidlovics Gábor Sidi tavaly bejelentette, hogy tizenhárom év után elhagyja a bandát. Az új, hivatalos felállásban a hazai közönség először március 28-án, a Papp László Budapest Sportarénában láthatja a zenekart.

Vörös Attila neve a hazai metaléletben nem ismeretlen: a gitáros az amerikai Nevermore turnézenekarában, valamint a Leander Rising alapító tagjaként szerzett ismertséget.

Első önálló albuma 2016 decemberében jelent meg Strength Of Will címmel. Zenei kötődése családi örökség: édesapja, Vörös Zoltán az egykori BTK együttes billentyűse és a Headbanger metalshop tulajdonosa, nagybátyja, Vörös Gábor pedig az Ossian egykori, jelenleg pedig az Omen basszusgitárosa.

Sidi távozása után a zenekar 2025-ben több vendéggitárossal játszott, a végleges tag személyét pedig hónapokig tartó találgatás övezte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Chris Evans, mint szexfüggő egyházfő és drogdíler? Margaret Qualley, mint leszbikus magándetektív? A Nyugi, Honey! sokakat kiakaszt majd
Egyelőre úgy tűnik, kár volt külön utakra váltania a filmtörténet egyik legegyedibb rendező-író-producer testvérpárjának, Ethan és Joel Coennek.


A Coenek számtalan örökbecsű, ma is szórakoztató és sokatmondó klasszikust tettek le együtt az asztalra, olyan filmeket, mint a Véresen egyszerű (1984), A halál keresztútján (1990), a Hollywoodi lidércnyomás (1991), a Fargo (1996), A nagy Lebowski (1998), a Nem vénnek való vidék (2007), az Egy komoly ember (2009) vagy A félszemű (2010). Több mint 15 Oscar-jelölést gyűjtöttek be fejenként, 4 díjat pedig meg is kaptak (a Fargo forgatókönyvéért, valamint a Nem vénnek való vidék forgatókönyvéért, rendezéséért és produceri teendőiért). A „Coen fivérek fogalom a szakmában. A karrierjük első 20 évében az volt a felállás köztük, hogy bár az elejétől fogva együtt írták és rendezték a filmjeiket, a stáblistán mindig az idősebb Joel volt feltüntetve rendezőként, a fiatalabb Ethan producerként, íróként pedig mindketten.

Ezt a csacskaságot a 2004-es Betörő az albérlőmnél hagyták el először, azután már mind a három posztnál mindkettejük neve ott díszelgett… egészen 2018-ig, akkor készítették ugyanis utolsó közös filmjüket, a Buster Scruggs balladája című szkeccswesternt a Netflixre.

Ezt követően döntöttek úgy, hogy külön-külön folytatják a karrierjüket. Joel azóta megrendezte a 2021-es Macbeth tragédiáját, amely, bár vizuálisan megkapó volt, mellette hihetetlenül unalmas is, s az a bizonyos coenes íz egyértelműen hiányzott belőle (nem is nagyon beszélünk róla azóta, ugye?).

Ethan pedig megrendezett egy dokumentumfilmet Jerry Lee Lewisról 2022-ben (Jerry Lee Lewis: Trouble in Mind), 2024-ben kijött a Szökevény csajok című gyengécske akció-vígjátékkal, tavaly pedig a Nyugi, Honey!-val, amely nemrég jelent meg nálunk a Telekom TV GO kínálatában, a mozis premierje Magyarországon elmaradt, csupán a miskolci Cinefesten lehetett látni a vásznon tavaly szeptemberben.

Elöljáróban csak annyit, hogy sajnos a Nyugi, Honey! sem erősíti meg az elgondolást, amely szerint Joelnek és Ethannek külön kellene filmezniük, úgy tűnik, mindkettejük munkáiból hiányzik valami a másik nélkül, ami oly egyedi hangulatúvá, oly abszurddá és oly emlékezetessé tette a közös darabjaikat.

Talán Joel nemsokára ránk cáfol majd új filmjével, a már leforgott Jack of Spades című, az 1880-as évek Skóciájában játszódó krimi-drámával, amelynek főszerepeiben Josh O’Connor, Frances McDormand, Damian Lewis és Lesley Manville lesznek láthatók.

De térjünk vissza a Nyugi, Honey!-hoz, amelyben a humorfelelős Ethan próbált egy kicsit rákontrázni a klasszikus film noirokra, csak a modernkor sivatagos Kaliforniájába helyezve a kifacsart sztorit: ezúttal a kisvárosi, fiatal, leszbikus magánnyomozó, Honey O’Donahue (Margaret Qualley) van a középpontban, aki egy halálos közúti balesetnek tűnő ügyben nyomoz (egy fiatal nő az áldozat), majd egyre több késelésben elhunyt áldozatra bukkan, a nyomok pedig egy, a városban működő felekezethez, pontosabban annak szexfüggő és drogbizniszben utazó fejéhez, Drew Devlin tiszteleteshez (Chris Evans) vezetnek. Közben látjuk, azt is, ahogy Honey próbálja előkeríteni az eltűnt unokahúgát, Corinne-t (Talia Ryder) is, illetve tanúi lehetünk újdonsült kapcsolatának és hálószobai rutinjainak is a rendőrnő MG-vel (Aubrey Plaza).

Vagyis több szálra ágazik a cselekmény, ám sajnos egyiket sem tudja kibontani igazán.

Erre mondjuk nincs is sok ideje a filmnek, mivel csupán 89 perces a játékideje, így viszont egy ebbe-abba belekapó, kapkodó és összecsapott sztorival van dolgunk, amely több kérdést hagy maga után, mint választ.

Ethan Coen ugyanakkor nem pironkodik. A film tele van szexszel, meztelen testekkel (Qualley és Plaza sem szégyellősek) és nihilista erőszakkal is: a karakterek olyan szenvtelenül gyilkolásszák egymást, nyilván a kopár, kiüresedett kisvárosi léttel való összecsengésben, hogy azt öröm lenne nézni, ha mindez nem tűnne erőltetettnek.

Laza hangvételű a Nyugi, Honey!, de inkább azt érezni rajta, hogy Ethan Coen próbálja visszaidézni a Joellel közös egykori stílusukat, ez azonban egy idő után eléggé görcsösnek érződik. Persze így is akadnak jó poénok, azzal pedig egyáltalán nem lehet vádolni a filmet, hogy kiszámítható lenne, a legváratlanabb dolgok történhetnek meg bármelyik percben (és meg is történnek). Így kétségtelenül nézeti magát a film, s kíváncsivá teszi a nézőt, hogy mi lesz mindennek a megoldása, a finálé azonban sokaknak csalódást okoz majd.

Ha belegondolunk, az igazán kreatív, stílusos és a film atmoszférájába a nézőt pillanatok alatt belehelyező főcím a Nyugi, Honey! legjobb része, ez azonban csak első látásra dicséret, valójában szomorú a film egészére nézve. Ethan és Joel, újabb közös filmet követelünk!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Visszatér az X-akták, de már semmi sem lesz a régi: a Fekete Párduc rendezője baromi ijesztővé varázsolná a kultikus sorozatot
A Hulu pilotot rendelt Ryan Coogler X-akták-rebootjából, a főszerepben Danielle Deadwylerrel. A sorozat új FBI-ügynökpárost és a korábbinál sokkal ijesztőbb hangvételt ígér.


Az igazság talán nincs odaát, de egyre közelebb van: hétfőn kiderült, hogy a Hulu pilot epizódot rendelt Ryan Coogler (Fekete Párduc) régóta várt X-akták-rebootjából.

Sajtóhírek szerint az egyik főszerepet a Till és A zongoralecke című filmekből ismert Danielle Deadwyler kapta. A hivatalos leírás szerint a széria

„két kitüntetett, ám egymástól gyökeresen különböző FBI-ügynök valószínűtlen szövetségét” követi, akiket „egy régóta bezárt, megmagyarázhatatlan jelenségekkel foglalkozó részleghez osztanak be”.

A pilot epizódot maga Coogler írja és rendezi, emellett Proximity Media nevű cégén keresztül executive producerként is részt vesz a munkában. A showrunneri feladatokat a The Copenhagen Test című sorozatot is jegyző Jennifer Yale látja el. A projekt a Disney-hez tartozó Onyx Collective és a 20th Television stúdiók égisze alatt készül.

Fontos adalék, hogy az eredeti sorozat alkotója, Chris Carter is a fedélzeten van, de írói feladatok nélkül, executive producerként támogatja az újragondolást.

Coogler korábban már utalt rá, hogy az új verzió a korábbinál sötétebb tónusú lehet.

„Néhány epizód, ha jól végezzük a dolgunkat, tényleg baromi ijesztő lesz”

– ígérte egy interjúban, hozzátéve, hogy a célja valami igazán jót alkotni a régi rajongóknak, miközben újakat is találnak.

Az eredeti stáb áldását adta a projektre. Chris Carter egyértelművé tette, hogy teljes mértékben támogatja Coogler vízióját. „Szabadon azt csinálhatnak vele, amit jónak látnak. Megtisztelő, hogy hozzám jöttek, és nem az engedélyemet, hanem az áldásomat kérték” – mondta a TheWrap-nek. Gillian Anderson, az eredeti Dana Scully megformálója sem zárkózott el egy esetleges visszatéréstől. „Mondd, hogy hívj fel!” – üzente a színésznő Cooglernek a People magazinban, jelezve, hogy nyitott a közös munkára.

Az eredeti X-akták 1993 és 2002 között futott a Fox csatornán, és a popkultúra megkerülhetetlen részévé vált. A szériából két mozifilm is készült (1998, 2008), majd 2016-ban és 2018-ban két rövid évad erejéig visszatért a képernyőre. Coogler verziója új ügynökpárost, friss látásmódot és a mai kor összeesküvés-elméleteire reflektáló tematikát ígér, miközben tiszteleg az ikonikus előd előtt. Azt egyelőre nem tudni, ki játssza Danielle Deadwyler partnerét, ahogy a forgatás kezdetéről és a lehetséges premierdátumról sincs még információ.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk