KÉK HÍREK
A Rovatból

„Azt mondta egy lánynak, hogy táncoljon előtte meztelenül az asztalon” – lincshangulat volt a szülői értekezleten, miután a komáromi iskolaigazgatót rajtakaphatták egy diákkal

Egy volt diák elmesélte, hogy vele is „túl kedves volt”, végül a szülei találtak még a telefonjában a férfi üzeneteit, és segítséget kértek, de az akkori intézményvezető azt tanácsolta nekik, hogy keressenek másik iskolát.


Nagy port kavart a napokban a komáromi Széchenyi István Technikumban egy interneten terjedő poszt, melyben az állt, hogy az igazgató egy diáklánnyal szexelt az egyik tanteremben. Úgy tudni, hogy egy takarító nyitott rájuk. Az eset után, a poszt terjedését követően az igazgató szerződését közös megegyezéssel felbontották.

Az intézmény új vezetősége csütörtök este szülői értekezletet tartott, amelyről egy szülő az RTL Híradónak elmondta, nagyon feszült volt a hangulat.

"Az jött le mindenkinek, hogy védik egymást a tanárok, védik a volt igazgatót. Lincshangulat volt" - mondta.

A helyszínen hangfelvétel is készült, ami eljutott a Híradóhoz. Ezen a szülők az új igazgatótól kértek tájékoztatást.

"- Most erről én ne haragudjanak, de mit tudnék erről az ügyről mondani?

- Nagyon sokan vannak, akik többet szeretnének azért.

- Várjuk meg a rendőrséget.

- Eltussolástól elkezdve, mert itt nem biztos, hogy csak egy gyerek, vagy kettő, vagy három sérült, azért ez egy pedofilügy, mondjuk ki".

A szülők azt is nehezményezték, hogy a volt igazgató, aki akkor még ott dolgozott, maga indított belső vizsgáltot, és kihallgatta a gyerekeket is az ügyben. Az új igazgató szerint ez ellen senki nem tiltakozott.

A szülőin az egyik tanuló mesélt el egy másik megdöbbentő esetet.

"Lefagyott, amikor azt mondtam, volt olyan, hogy azt mondta egy lánynak, hogy táncoljon előtte meztelenül az asztalon. És erre csak annyit mondott: nem mindig lehet meghatározni azt, hogy mi az, ami már sok egy diáknál".

Egy volt diák is megkereste a Híradót. Azt állította, hogy körülbelül tíz éve, amikor 15 évesen a technikumban tanult, a szexbotrányba keveredett igazgató, aki akkor még csak tanár volt, feltűnően kedvesen viselkedett vele.

"Fura lett, amikor elkapta a hajamat, megérintette a combomat, túl kedves volt velem. Egyik nap otthon hagytam a telefonomat, és az édesanyukám olvasta, miket írogatott nekem a tanár… Pornófelvételeket, ilyen képeket küldözgetett végül is, hogy mit csinálna velem, milyen pozícióban"

- mondta. A szülei végül az intézmény akkori igazgatójához fordultak segítségért.

"Nem kezelte jól egyáltalán a szituációt, azt hozta ki belőle, hogy biztos én kérettem magam, és nem a megfelelő az öltözékem az iskolába, és keressek egy másik iskolát" - mondta a volt diák.

Miután a szülei a tanárt is kérdőre vonták, nem küldözgetett többé szexuális tartalmú üzeneteket.

Tóth Endre momentumos oktatáspolitikus úgy tudja, hogy a diáklányt és a volt iskolavezetőt is meghallgatták az ügyben, de mindketten tagadták a szexuális aktust. A rendőrség szexuális visszaélés gyanúja miatt nyomoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Elgázolta egy autó – ezt mondták a szentmártonkátai tragédia túlélőjének, az igazat még nem merik
A 19 éves Viktória már eszik és megpróbálják talpra állítani a kórházban. Családja retteg attól a pillanattól, amikor el kell mondaniuk, hogy az öccse és a barátai is meghaltak a balesetben.


Már a szeretteivel is beszélt a szentmártonkátai vonatbaleset egyetlen túlélője, akinek egyelőre azt mondták, hogy elütötte egy autó – írja a Bors.

A 19 éves lány súlyos, életveszélyes sérülésekkel került kórházba, de felébredt az altatásból, már eszik, és megpróbálják talpra állítani.

Az újabb fejleményekről a lány édesanyja, Nagy Márta számolt be a lapnak. Hogy ne zaklassák fel az öccse és a legjobb barátnője halálhírével, egyelőre még nem mondták el neki az igazságot a balesetről:

„Még nem mertük elmondani neki azt, hogy valójában mi történt vele. Még az öccséről sem tud. Éppen ezért azt mondtuk, hogy elgázolta egy autó. Ő csak annyit kérdezett, hogy: »miért nem az fekszik itt helyette, aki ezt tette vele?« Tőlem kérdezte, hogy mit tudok, mondtam, hogy én semmit. Rohantam egyből hozzá a kórházba. Most az a lényeg, hogy felépüljön.

Az édesanya elmondta, hogy szükségük lesz szakember segítségére, mert nem tudják, hogyan közöljék vele a teljes igazságot.

Az egész országot sokkoló baleset november 4-én este történt Szentmártonkátán, ahol öt fiatal halt meg. A 24 éves Zoltán vezette azt az autót, amiben barátai, Robi, István, Csilla, Gábor és testvére, Viktória ültek. A sofőr egyelőre tisztázatlan okokból a piros jelzés ellenére kikerülte a félsorompót és a sínekre hajtott. Az érkező Tokaj Intercity vonat azonnal elgázolta őket. A balesetben Viktórián kívül mindenki életét vesztette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Blikk: szexuális erőszakkal gyanúsítanak egy neves magyar borászt, 16 éves lány a sértett
A lap szerint a vállalkozó az éttermében diákmunkásként dolgozó lányt zaklathatta. A gyanúsítottat még áprilisban letartóztatták, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll.


Szexuális erőszak gyanúja miatt tartóztattak le egy neves magyar borászt még áprilisban – értesült a Blikk. A lap úgy tudja,

a sértett egy 16 éves lány, aki 2023-ban diákmunka keretein belül dolgozott a borász az országszerte ismert éttermében. A gyanúsított állítólag zaklathatta, illetve üldözhette a szerelmével.

A cikk szerint a bíróság távoltartást is elrendelt vele szemben, amit azonban a borász megszegett. A letartóztatásból júliusban szabadult, azóta bűnügyi felügyelet alatt áll.

A Blikk úgy tudja, a nyomozás egy városi kapitányságon folyik az ügyészség felügyelete mellett. Az illetékes vármegyei főügyészség megerősítette a lapnak, hogy „a nyomozás tizennyolcadik életévét be nem töltött, az elkövető hatalma vagy befolyása alatt álló személy sérelmére, erőszakkal elkövetett szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt folyik”. Azt is közölték, hogy ez a bűncselekmény alapozza meg a vármegyei főügyészség hatáskörét.

Mint írták,

a nyomozás folyamatban van, a gyanúsított pedig távoltartás és bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll, utóbbit „a járásbíróság – az ügyészi indítványnak helyt adva – 2026. január 23. napjáig hosszabbította meg”.

Az ügyben érintett borász a Blikk megkeresésére azt mondta, csak az ügyvédjével való egyeztetés után hajlandó nyilatkozni. A jogász egyelőre nem kívánt mondani semmit az ügyről.

A lap szerint szerint még nem tisztázódtak a pontos részletek. Úgy tudják, a 16 éves lány vallomása többször is változott az eljárás során. A cikk szerint még az sem kizárható, hogy a lány és a borász szerelmesek voltak egymásba, s egy ideig együtt is voltak, de a lány családja ellenezte a kapcsolatot, mert nem tetszett nekik a felek közötti nagy korkülönbség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális kivégzés: Élő közvetítés közben rabolták el, majd a tömeg előtt lőtték le a 20 éves influenszert Maliban
Mariam Cissé megdöbbentő halálhíre bejárta a világot. A lányt azzal vádolták, hogy videófelvételeket készített a fegyveresekről „a mali hadsereg számára”. Testvére tehetetlenül nézte végig a kivégzést a tömegből.


Egy népszerű internetes tartalomgyártót elfogtak és kivégeztek nyilvánosan a dzsihádisták a múlt héten a nyugat-afrikai Maliban. Azzal vádolták a fiatal nőt, hogy segítette az ország hadseregét.

A 20 év körüli Mariam Cissét, akinek több mint 140 ezer követője volt a TikTokon, egy szomszédos város piacáról közvetített élőben, amikor elrabolták.

„A húgomat csütörtökön tartóztatták le a dzsihádisták” – mondta a nő bátyja az AFP hírügynökségnek, hozzátéve, hogy a fiatal nőt azzal vádolták, hogy „tájékoztatta a mali hadsereget a mozgásaikról”.

A nőt a hétvégén szülővárosába, Tonkába vitték, és a város központi terén a tömeg előtt lelőtték. Testvére is a tömegben volt a kivégzés alatt. Egy forrás szerint a tartalomgyártót azért gyilkolták meg, mert azzal vádolták, hogy videófelvételeket készített a fegyveresekről „a mali hadsereg számára”.

Cissé főként arról posztolt videókat, hogy milyen az élet a Timbuktu régióban található szülővárosában, de gyakran kifejezte támogatását a hadsereg felé. Több videójában is katonai egyenruhát viselt, az egyik ilyen bejegyzéséhez pedig azt írta: „Vive Mali” – azaz „Éljen Mali”.

A katonaság 2021-ben ragadta magához a hatalmat, és a biztonság javulását ígérte, de a felkelés azóta sem ért véget. A mostani események hátterében is az al-Kaida egyik helyi tagszervezete által bevezetett üzemanyag-blokád áll, amely hetek óta sújtja az országot, különösen a fővárost, Bamakót. A fegyveresek a főbb autópályákon támadják meg a tartálykocsikat, ami azért jelent óriási problémát, mert az országnak nincs saját tengerpartja, így az összes üzemanyagot közúton szállítják be a szomszédos államokból. A blokád miatt az iskolák és egyetemek hetek óta zárva tartanak.

A kialakult helyzet miatt az Afrikai Unió „mély aggodalmát” fejezte ki, és sürgős nemzetközi fellépést sürgetett a biztonsági helyzet gyors romlása miatt. Mahmoud Ali Youssouf, az Afrikai Unió Bizottságának elnöke elítélte az „ártatlan civilek ellen elkövetett szándékos támadásokat”, amelyek erősen rontják a humanitárius helyzetet. A súlyos helyzetre való tekintettel a francia külügyminisztérium azt tanácsolta állampolgárainak, hogy sürgősen hagyják el az országot, amíg még vannak kereskedelmi járatok.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Fejbe lőtte magát egy idős férfi Veszprémben, életveszélyes állapotban vitték kórházba
A drámai eset hétfőn kora este történt, a kiérkező mentők sokáig küzdöttek a férfi életéért. Úgy tudni, a féri túlélte, de állapota továbbra is válságos.


Egy idősebb férfi hétfőn kora este öngyilkosságot kísérelt meg Veszprémben, a Barátság parkban. A 24.hu értesülései szerint

a férfi fejbe lőtte magát, de túlélte az esetet, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Nagy Judit arról tájékoztatta a portált, hogy „eljárást indítottak az ügyben”. A rendőrség a helyszínelés idejére lezárta a park egy részét.

Veszprémben az elmúlt évben több öngyilkosság történt, leginkább a Szent István völgyhídnál, ezekben az ügyekben a rendőrség közigazgatási vizsgálatot folytatott. A városvezetés korábban jelezte, hogy a völgyhíd biztonságosabbá tételét célzó terveken dolgoznak, de a folyamatot lassítja az építmény műemléki státusza. A mostani eset azonban innen messzebb történt.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk