KÉK HÍREK
Anthony Joshua a hátsó ülésen utazott, amikor a tragédia történt. Órákkal korábban még boldogan asztaliteniszezett az egyik barátjával.
KÉK HÍREK
A nehézsúlyú ökölvívó a hátsó ülésen utazott. Megrázó videó készült arról, ahogy a testőrei és a szemtanúk kisegítik a roncsból.
KÉK HÍREK
Az amerikai elnök szerint a keresztény közösségek védelmében hajtották végre az akciót. Trump már a múlt hónapban utasította a Pentagont egy Nigériát célzó katonai művelet kidolgozására.
KÉK HÍREK
Egy hét leforgása alatt ez már a harmadik hasonló támadás az országban. A helyi banditák váltságdíj reményében rabolnak el gyerekeket és felnőtteket.
KÉK HÍREK
Többek között hazaárulással, lázadással és rongálással vádolják a 14 és 17 év közötti fiatalokat. A gyermekjogi törvény alapján azonban nem lehetne őket halálra ítélni.
KÉK HÍREK
A helyi hatóságok szerdai közlése szerint 97-en a helyszínen haltak meg, nyolc másik áldozat pedig a kórházban vesztette életét. A város lakói még szerda reggel is gyászoltak.
KÉK HÍREK
A fertőzés elsősorban a gyerekekre veszélyes. Nemrég egy másik nigériai államban 45 emberrel végzett egy ugyancsak azonosítatlan megbetegedés, az összefüggés pedig nem zárható ki.
KÉK HÍREK
A 210 milliós afrikai országban sokan úgy szeretnének hírnevet és pénzt szerezni, hogy őrült világrekordokkal kísérleteznek. Céljukat jelentősen gátolja, hogy közben fittyet hánynak a szabályokra.
KÉK HÍREK
A nigériai terrortámadás kapcsán a külügyminiszter szerint „Magyarországnak mint egy ezer éve keresztény országnak, erkölcsi kötelessége fellépni.”
KÉK HÍREK
A nigériai Lagost a klímaváltozás okozta környezeti problémák sújtják: a tengerszint emelkedése, az egyre súlyosabb áradások és a parti erózió.
KÉK HÍREK
A testvér azóta szakterületet váltott, és hasonló problémákkal küzdő embereknek gyárt művégtagokat.
KÉK HÍREK
A nigériai Taiwo Oyebola Agbona egy kis helyi királyságot örökölt apjától, amit már több mint egy éve vezet régens uralkodóként. Reméli, hogy egy nap az ország első embere is lehet majd.
KÉK HÍREK
A dunaújvárosi születésű háromgyerekes asszonyt és férjét vasárnap éjszaka támadták meg Lagoszban.
Népszerű
Ajánljuk