Az ivóvizünk egyelőre nincs veszélyben, de a folyóink már tele vannak mikroműanyaggal
Mikroműanyagnak az 5 mm-nél kisebb plasztikdarabkákat nevezzük. Akad köztük olyan, amelyet már eleve ilyen méretben gyártanak le (pl. kozmetikai termékekben található mikrogömbök, csillámok), mások pedig nagyobb műanyag termékek aprózódása, roncsolódása révén jönnek létre. Ennek megfelelően a nagyobb mikroműanyag-darabkákat akár szabadszemmel is észrevehetjük, a kisebbek azonban csak mikroszkóp alatt láthatók – olvasható a Másfélfok cikkében.
A mikroműanyagok problémájával foglalkozó előző cikkben már szó esett arról, hogy ezek a szennyezőanyagok mindenhol egyre növekvő mennyiségben fordulnak elő a levegőtől kezdve vizeinken át a talajig. Az is bizonyos, hogy egyre nagyobb mértékű egészségügyi és környezeti kockázatot jelentenek.
Mennyit iszunk meg belőle és mi bajunk lesz tőle?
A mikroműanyagok egészségügyi hatásainak becslése igen komplex feladat, hiszen nem egyetlen anyagról, hanem anyagok egy csoportjáról kell(ene) megmondanunk, hogyan hatnak a szervezetünkre. Más lehet a hatás, hogyha belélegezzük és más, ha a táplálékkal együtt fogyasztjuk el őket. Ha kimondottan az ivóvízben lévő mikroműanyagok hatásait szeretnénk feltérképezni, akkor sem elegendő magának a mikroműanyagnak a jelenlétét vizsgálni, hanem a belőle kioldódó adalékanyagok, illetve az előállításukhoz felhasznált ún. monomerek maradványait is detektálni kell.
A WHO eddig öt ilyen vegyületre javasolt határértéket az ivóvízben:
- akrilamid
- epiklórhidrin
- 1,4-diklórbenzol
- sztirol, valamint
- vinil-klorid.
Ezeknek az anyagoknak a jelenlétét egyébként már a vízhálózatba beépíthető termékek engedélyeztetése során vizsgálják, vagyis olyan műanyagot nem lehet erre a célra felhasználni, amelyből ezeknek a vegyületnek jelentős mennyisége oldódhat ki.
A mikroműanyagok nagy része ugyan a széklettel távozik az emberi szervezetből, de a bennmaradó mintegy 10% felszívódhat és gyulladást okozhat az emésztőrendszerben. Általánosságban elmondható, hogy minél nagyobb a műanyag darabka, annál nagyobb eséllyel ürül ki és csak a legkisebbek azok, amelyek akár a sejtjeinkbe is bejuthatnak. Arról azonban, hogy mi az a koncentráció vagy napi bevitel, amelynél már veszélyt jelentenek, még nincs adatunk. Az egészségügyi kockázatok után lássuk hazai folyóink szennyezettségét.
Duna: már a sógoroktól szennyezetten érkezik, de Budapestnél tovább romlik
A Duna, hazánk legnagyobb folyója már két országon átfolyik, mire megérkezik Magyarország területére. Ennek megfelelően a benne található mikroműanyag jelentős részét már magával hozza.
Osztrák vizsgálatok alapján a Duna által szállított mikroműanyag mennyisége évente 530-1500 tonnára becsülhető.
A hazai helyzetről a Wessling Hungary Kft. által elvégzett 2018-as mérések eredményei alapján alkothatunk képet. A cég munkatársai két ponton, a főváros északi részén, a Megyeri híd fölött, valamint a déli szakaszon, a Csepeli Szabadkikötőnél vettek mintát a folyóból. Az előbbi helyen 45, az utóbbin 55 részecskét találtak 1 m3 vízben.
Nemzetközi összehasonlításban ez sajnos nem számít meglepőnek: a nagy esőzések során a burkolatokról bemosódó csapadék és a szennyvíztisztító telepek egyaránt jelentős forrásai a szennyezésnek.
Mivel a főváros ivóvize parti szűrésű kutakból kerül ki, gyakorlatilag a Duna vize az ivóvíz forrása. A folyó vize homokos, kavicsos vízáteresztő rétegeken halad át, melyet maguk a vízáteresztő rétegek, illetve annak baktériumközössége egyaránt tisztít. Ennek köszönhetően a főváros ivóvízbázisa egyelőre nem tekinthető veszélyeztetettnek.
Bár Magyarországon a mikroműanyagok ivóvízben való előfordulására vonatkozó átfogó tanulmányt még nem publikáltak, a közegészégügyi szakemberek szerint nincs ok aggodalomra a magyarországi ivóvizek mikroműanyag szennyezettségét illetően.
Az ivóvíz esetében nemcsak annak forrása, hanem a vízhálózatban használt anyagok, csövek kopása is szennyezőforrásnak tekintendő, ennek mértékéről sem ismerünk még átfogó hazai kutatást. Néhány adat azonban már rendelkezésre áll. 2017 végén szintén a Wessling Kft. végzett vizsgálatokat négy hazai vízmű területén, ahol a vízművek által meghatározott pontokon, tűzcsapra vagy egyéb mintavételi csapra csatlakozva végeztek mintavételezést a szolnoki VCSM Zrt., a veszprémi Bakonykarszt Zrt., a siófoki DRV Zrt., valamint a kecskeméti Bácsvíz Zrt. vízműrendszereiben.
Egyes mintákban 2–17,4 db/m3 közötti mennyiségű mikroműanyagot találtak. Több vízmű mintájából polietilént és politetrafluor-etilént mutattak ki, előbbi a vízvezetékrendszerekben használt ún. KPE-csőből származhat, míg utóbbi a tömítéshez használt zsinórból.
A Felső-Tisza szennyezettsége katasztrofális
Második legnagyobb folyónk, a Tisza vizében mért értékeket még nemzetközi szinten is jelentősnek ítélik a szakemberek. 2017-es adatok szerint a 300 mikrométernél nagyobb részecskék koncentrációja 4,9 db/m3 volt, a 15 és 300 mikrométer közé eső mikroműanyagok száma pedig 62,5 db/m3.
A probléma elsődleges forrása – nem felmentve a hazai szennyezőket – az ukrán és román oldalról érkező hulladék. Bár a vízügyi szakemberek és a civilek együttesen évente több tonna szeméttől tisztítják meg a folyót, ez inkább folyamatos – de rendkívül fontos – kármentesítés. Hosszú távon megoldást csakis a hatékony környezetvédelmi diplomácia, a magyar, ukrán és román hatóságok együttműködése hozhat.
Nagyobb folyóink közül kiemelt figyelmet érdemel még a Rába vizének szennyezettsége. Három évvel ezelőtt itt 1 m3 vízből 12,1 db mikroműanyagot mutattak ki, amely naponta akár több, mint 20,7 millió részecskét is jelenthet. Ráadásul itt nemcsak széles körben felhasznált műanyagfajtákra bukkantak rá a vízben, hanem precíziós alkatrészekhez, elektronikai termékekhez használt anyagokra is (pl. polyoximetilén).
Valamivel kedvezőbb a helyzet a Balaton és fő táplálója, a Zala esetében, ahol a m3-enkénti mikroműanyag mennyisége 5-10 közötti. Az Ipolyra vonatkozóan rendelkezünk még adatokkal. Egy 2018-as vizsgálat során a többnyire nemzeti parki területeket érintő folyóban 1,7 db részecskét mutattak ki 1 m3 vízből.
A szennyvíziszapba is sok mikroműanyag kerül
A Duna fővárosi szakaszán végzett mikroműanyag vizsgálatoknál már említettük, hogy a szennyvíztisztító telepek a legjelentősebb források között vannak. Budapest szennyvíztelepeinek mikroműanyag-kibocsátásáról nem áll rendelkezésre adat, a magyarországi szennyvíztisztítók közül egyedül a pécsihez kapcsolódóan publikáltak eredményeket.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatói által 2019-ben elvégzett vizsgálatok tanúsága szerint a szennyvíztelepre érkező, befolyó szennyvíz literenként (!) átlagosan 1794 db részecskét tartalmaz, melynek közel 90%-át szálas műanyagok teszik ki. A tisztított szennyvíz 1 literében 221 db műanyagrészecskét mutattak ki, vagyis a szennyvíztisztítás során a mikroműanyagok közel 88%-át tudták eltávolítani. Amit a szennyvízkezelés során eltávolítanak, az a szennyvíziszapba kerül, ennek 1 kg-jában átlagosan 7320 db részecskét találtak a kutatók. Mivel a szennyvíziszap egy része mezőgazdasági felhasználásra kerül, így a benne található műanyag szennyezés a talajba is bejuthat, sőt a szél által tovább szállítódva további területeket is elérhet.
Az tehát ebből az egyetlen adatból is látszik, hogy bár a hagyományos szennyvíztisztítási módszerek viszonylag jó hatásfokkal távolítják el a mikroműanyagokat, a tisztítást követően visszamaradó mennyiség még mindig jelentős.
Több ígéretes kísérleti fázisban lévő technológia (pl. membrán-bioreaktor, fotokatalitikus bontás, mikrobiológiai bontás) létezik, de ezek léptéknövelése még nem megoldott és egyelőre igen költségesek is.
Szerencsés helyzetben vagyunk, de ez nem indok a semmittevésre
Hazánk vizeinek mikroműanyag szennyezettségéről egyelőre tehát viszonylag keveset tudunk, a már rendelkezésre álló adatok nemzetközi eredményekkel való összevetését pedig nagyon megnehezíti – sokszor el is lehetetleníti – az, hogy nincs egységes, mindenki által elfogadott módszertan a mintavételezésre és a mérésre. Amíg ez meg nem valósul, addig arra sincs mód, hogy akár ivóvízre, akár a felszíni vizek minőségére vonatkozóan határértékeket állapítsanak meg a szakértők.
Fontos lenne, hogy minél előbb megvalósuljon egy átfogó felmérés, amelynek segítségével a helyzetről nemcsak pillanatképet kapunk, hanem látjuk az esetleges változásokat is. Az kijelenthető, hogy a hazai ivóvíz biztonságos, a benne kimutatható mikroműanyagok mennyisége még nem éri el a kockázatos mértéket.
Ez elsősorban annak köszönhető, hogy kevésbé szennyezett forrásokból nyerjük az ivóvizet, de a probléma már nálunk is felütötte a fejét.
Továbbra is szükséges a műanyagokhoz fűződő viszonyunk radikális újragondolása, a körforgásos gazdaságra történő mielőbbi áttérés, valamint a határokon átívelő szennyezés együttműködésen keresztül történő kezelése.
Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!
