HÍREK
A Rovatból

Az internet szexuális ragadozói – hogyan kerülhet veszélybe egy gyerek, és mit tehet a szülő?

Nagyon fontos már a legelején lefektetni a szabályokat.


Leendő és végzett pszichológusok hozták létre a 7köznapi pszichológia blogot, mert a pszichológia mindenki életének része és mindenkire tartozik.

A mai 30-as, 40-es szülők még egy olyan korban nőttek fel, ahol nemhogy Internet, de még mobiltelefon sem igen létezett kamasz vagy fiatal felnőtt éveikig. Az ő gyerekeiknek, akik már digitális bennszülöttként jöttek a világra, természetes, hogy bármilyen kapcsolat vagy tartalom másodpercek alatt kialakítható vagy elérhető. Ha körbe kérdezünk a szülők között, nagyrészük úgy gondolja, hogy képben van az Internet aktuálisan kínált közösségi lehetőségeivel, miközben legtöbben a Facebook és az Instagram használatán túl nemigen jutottak.

Azt a folyamatot, amelyben a mai kor gyermekei virtuális téren tájékozottabbak és lényegében felvilágosítják a szüleiket az Internet lehetőségeiről, fordított szocializációnak nevezzük. A jelenségnek természetesen nem csak negatív aspektusai vannak, de világosan látni kell, hogy az életkor, a szülő-gyerek kapcsolat minősége és, hogy a gyerek mennyire felvilágosítva kerül be ebbe a kontrollálhatatlan világba, nagyon különböző kimenetelekhez vezethet.

A 2000-es évek óta 342%-al nőtt a háztartások internet elérése. A kutatások szerint a 12 és 18 év közötti korosztály 92,8%-ának van Internet hozzáférése otthon, és az általános iskolások 91,2 % internetezik egyedül otthon. A 8 és 12 év közöttiek 36% külön szobában internetezik.

A kutatások azt mutatják, hogy a gyerekek és a serdülők online zaklatókkal jellemzően chatszobákban, blogokon és üzenetküldő (messenger) rendszereken keresztül kerülnek kapcsolatba. És mielőtt azt gondolnánk, hogy elenyésző kisebbségről beszélhetünk, a számok másról árulkodnak:

* egy 1200 fős 9 és 19 éveseket vizsgáló angol kutatásban a fiatalok 33%-a számolt be chatszobákban vagy messengeren történt zaklatásról.

* egy kanadai vizsgálatban a 12-13 évesek 54%-a volt már internetes bántalmazás áldozata.

* egy majdnem 300 fős török vizsgálatban a fiatalok több, mint 30 %-a számolt be online zaklatásról.

A gyerekek az interneten háromféle veszélyforrással találkozhatnak:

* a kereskedelmi rizikó, amelyben személyes adatokat vagy a szülők hitelkártyája által nagy összegeket csalnak ki a gyerekekből.

* tartalom rizikó: amikor hamis vagy nem az életkorának megfelelő tartalommal szembesül a gyerek.

* kontaktus rizikó: cyber bullying, személyes adatok felhasználása és szexuális zaklatás.

Technophilia

A technophilia kifejezés azokra az egyénekre utal, akik arra használják a számítógépet/Internetet, hogy gyermekekkel kapcsolatos szexuális devianciájukat kiéljék. Meglehetősen sokan vannak azok, akik chatszobák anonimitásába burkolódzva próbálnak gyerekektől és serdülőktől szexuális tartalmakat kicsikarni. A gyerekek megközelítése szép lassan, óvatos puhatolózással kezdődik, ahonnan apró lépésekkel férkőznek az áldozat bizalmába. Sokszor a szégyen és a bűntudat az, ami igazán izolálja a gyereket, aki egy ponton túl nem meri bevallani szüleinek, hogy milyen viszonyba került az Interneten.

Egy három éven át tartó, több, mint 200 internetes szexuális zaklatót vizsgáló kutatás arra jutott, hogy bár nincsen tipikus zaklatói profil, a folyamat általában a következők szerint történik:

„A 35 éves férfi idegesen nézegeti az óráját. Alig várja, hogy végre véget érjen a munkaideje. A kollegái visszahúzódónak írják le. Nincsenek közeli barátai, inkább csak laza ismeretségei. Nem igazán tartja a kapcsolatot a tágabb családjával, a meghívásokat állandóan lemondja. Ideje nagy részét egyedül tölti. Percre pontosan négy órakor felpattan az asztalától. Azonnal haza indul. Belép a lakásába és még le sem veti a kabátját, már kapcsolja is be a számítógépet. A számítógépe körül minden arról árulkodik, hogy ott éli az életét. Ott hever az asztalon a tegnapi mikróban melegített kaja, zsebkendők. A lakás többi része gyakorlatilag érintetlen. A számítógép, ami a hálószobában található, a lakás központi része. Duplán ráklikkel az ikonra, ami kedvenc chatprogramját indítja el. Kiválasztja az egyik általa alkotott fiktív karaktert. Mondjuk ezen a napon a 14 éves Robi lesz. Belép a #kisfiúszex nevű chatszobába. A vadászat megkezdődik.”

A kutatást végző McLaughlin kiemeli egyébként, hogy a zaklatóknak gyakorlatilag bármilyen háttere lehet. Lehet egyedülálló, de ugyanúgy házas is, sőt akár lehetnek gyerekei is. Amikor azt vizsgálták, hogy a zaklatók milyen munkát végeznek civil életükben, szintén megdöbbentően sokszínű képet kaptak: ápolók , IT-sok, tanárok, gyárimunkások, mérnökök és még számtalan szakma képviselői. Nem volt olyan háttér, ami valószínűbbé tette volna, hogy valakiből internetes szexuális zaklató legyen, és olyan sem, ami ezt kizárná. Az internet adta anonimitás lehetővé teszi, hogy elmosódjon a civil háttér és bárki bármilyen szerepet felvegyen.

A kutatók vizsgálatuk alapján négy szexuális zaklatói típust különböztetnek meg:

* A gyűjtögetők: ők lényegében a „kezdő” elkövetők. Eleinte csak álprofillal társalognak a gyerekekkel, majd szép lassan kezdenek el pornográf képeket kicsalni a gyerekektől, amelyeket saját felhasználászra kinyomtatnak. Feltehetően úgy kerülnek bele ebbe a világba, hogy úgy érzik, annak zártsága védi őket attól, hogy mindenki megismerje perverziójukat. Amikor a pornográf tartalmak már nem nyújtanak számukra elég izgalmat, tovább lépnek a következő szintre.

* Az utazók: ők azért társalognak gyerekekkel, hogy manipulálva őket elérjenek egy szexuális tartalmú személyes találkozót. Ők is gyűjtögetik a pornográf képeket. Sokan először kortárs csevegésbe kezdenek a gyerekekkel, hogy kialakuljon a bizalom, utána személyes adatokat szereznek meg, és ezzel már sakkban tudják tartani az áldozatot és kikövetelni egy személyes találkozót.

* Gyártók: ők maguk hoznak létre pornográf tartalmakat, amelyeket elérhetővé tesznek a világhálón. Előfordul, hogy gyerekekről közösségi zuhanyzókban (pl. uszoda) készítenek felvételeket, vagy kicsalnak gyerekektől félmeztelen vagy szexuális tartalmú felvételeket. Közöttük már vannak gyermekmolesztálók is.

* Csevegők: ők általában nem foglalkoznak gyermek pornográfiával és még az is lehet, hogy felhívják a gyereknek a figyelmét az ilyen típusú veszélyekre, mert azt az érzetet akarják kelteni a gyerekben, hogy ők megbízható felnőttek. Úgy adják elő magukat, mint akitől a gyerek nyugodtan kérdezhet, akár a szexről is, mert az erről való beszélgetés szexuálisan izgató számukra. Ezek a beszélgetések számukra szexuálisan izgatóak. Ez a fajta chatelés átválhat telefonszexre is. Ha az ilyen típusú zaklató megérzi a gyerek nyitottságát, akkor jellemzően nehezen engedi el áldozatát.

Mit tehet a szülő?

* Közös felfedezés: beszéljük meg gyerekünkkel, hogy mutassa meg, milyen felületeket szokott használni, milyen játékokkal játszik, egyáltalán, miket csinál az interneten. Mi az, amit szeret, és mit nem? Hol tartja a kapcsolatot a barátaival? Milyen lehetőségeket kínálnak az egyes felületek? Legyünk érdeklődek akkor is, ha sok mindent nem értünk elsőre és idegen világnak tűnik. Sokkal több esélyünk van észrevenni, hogy baj van, ha képben vagyunk azzal, hogy mit csinál a gyerekünk és hol koborol az online térben.

* Felvilágosítás és kommunikáció: itt egyrészt az Internet veszélyeivel kapcsolatos felvilágosításról is szó van, illetve arról, hogy mik azok a dolgok, amik a ő privát szférájához tartoznak. Nem arról van szó, hogy halálra kell ijeszteni a gyereket, de igenis tudnia kell, hogy léteznek rossz emberek, jó álarc mögé bújva és kell, hogy legyen benne egy minimális gyanakvás. Nyugodtan lehet mondani, hogy nincs rendben, ha valaki ruha nélkül kér róla képeket vagy csücsörítős szexi selfie-t, ahogy az sem, ha olyan dolgokra kérdez rá, hogy éppen mit visel, vagy hallotta-e egy ilyen-olyan celeb szexuális szokásairól. Azt is emeljük ki, hogy az sem ok, ha egy idegen a személyes adatairól faggatja. Ilyen például, hogy hova jár iskolába, hol lakik, kik a szülei, milyen jelszavakat használ, stb.

A beszélgetést már akkor érdemes elkezdeni, amikor a gyerek a szülő mellett elkezd valamit böngészni az interneten, így később magától is eszébe fog jutni, hogy mire kell odafigyelnie netezés közben. Nagyon fontos, hogy mindig biztosítsuk gyerekünket, hogy, ha valami furcsát, provokatívat észlel valamelyik beszélgetőpartnerénél, nyugodtan szóljon valamelyik szülőjének, idősebb testvérének. Nincs olyan, hogy rosszkor vagy feleslegesen szól!

* Szabályok: a felvilágosításhoz szorosan kapcsolódik bizonyos szabályok lefektetése. Onnantól kezdve, hogy a gyerek hány éves kortól és mennyi ideig netezhet, azon keresztül, hogy milyen tartalmakat nézhet meg és miket nem, és ide tartozik, hogy ne küldjön magáról intim fotókat, ne adjon meg személyes adatokat, és akármilyen szimpatikusnak tűnik valaki, ne beszéljen meg személyes találkozót a szülei tudta nélkül. Ha pedig mégis megtörtént, szóljon róla a szüleinek és beszéljenek róla, hogy ez miért lehet veszélyes.

* Nyílt szülő gyerek-kapcsolat: mindig legyünk nyitottak arra, ha gyerekünk mesélni akar nekünk, beszélni szeretne velünk. Érezze azt, hogy hozzánk bármikor fordulhat, és bármit is mondjon, mindig szeretni fogjuk. Akármilyen butaságot csinált, ott vagyunk neki, hogy segítsünk. Ezt az utolsó pontot természetesen mindig tartsuk szem előtt.

Ha érdekel a pszichológia közérthető nyelven, ne hagyd ki a 7köznapi pszichológia blogot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Direkt36: Dokumentum bizonyítja, hogy Mészáros Lőrinc áll Orbán Viktor apjának milliárdos építkezése mögött
A Direkt36 birtokába került irat szerint a Mészáros tulajdonában álló Talentis Group Beruházás-szervező Zrt. nevű cég segítette Orbán Győzőt.


Orbán Viktor régi barátja, az elmúlt években Magyarország egyik leggazdagabb emberévé vált Mészáros Lőrinc egy cégén keresztül jelentős összegű pénzügyi segítséget nyújtott a miniszterelnök apjának, Orbán Győzőnek az Alcsútdobozon, több jel szerint konkrétan a hatvanpusztai birtokon zajló építkezéséhez – derül ki egy bizalmas dokumentumból, amely a Direkt36 birtokába jutott.

Az oknyomozó portál azt írja:

az irat szerint a Mészáros tulajdonában álló Talentis Group Beruházás-szervező Zrt. nevű cég azzal segítette Orbán Győzőt, hogy egy 2023-2024-es, a beruházás részleteit ismerő egyik forrás szerint 3,6 milliárd forintos költségű munkához ők biztosítottak fedezetet.

A nagy beruházások előtt az építtetőnek igazolnia kell, hogy van elég forrása az adott építkezésre.

A dokumentum értelmében Orbán Győző helyett ezt a fedezetet ebben az esetben Mészáros Lőrinc cége igazolta, illetve fizette ki

- jegyzi meg a Direkt36.

A oknyomozó portál birtokába került iratban kevés információ szerepel a beruházásról, ugyanakkor a Direkt36 szerint

több jel is arra utal, hogy az Orbán apja által régóta épített, egyre fényűzőbbnek kinéző hatvanpusztai ingatlankomplexumról van szó.

Az irat a beruházást „8087 Alcsútdoboz” néven említi. A hatvanpusztai birtok a település mellett van. A helyi önkormányzathoz és építőiparhoz kötődő források pedig azt mondták a Direkt36-nak: nem tudnak arról, hogy Orbán Győzőnek lenne más nagyobb, milliárdos értékű beruházása a környéken.

A dokumentum szerint a kivitelező a Fejér B.Á.L. Zrt., amely Mészáros Lőrinc és gyerekei tulajdonában áll. Ennek a cégnek egy munkagépe szerepel egy, a hatvanpusztai birtokról készült fotón is, amelyet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő tett közzé - jegyzi meg az oknyomozó portál.

A Dirket36 szerint az alcsútdobozi beruházással összefüggő pénzügyi tranzakció minden korábbinál erősebb bizonyítéka annak, hogy van pénzügyi összefonódás a miniszterelnök családja és Mészáros Lőrinc között.

Mészáros egy ügyvédi irodán keresztül reagált. A Direkt36 kérdéseire ugyan nem válaszoltak, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a dokumentum hitelességét sem támasztják alá.

A kérdésekre az Első Fedezetkezelő Zrt. vezérigazgatója, Orbán Győző és Orbán Viktor sem válaszolt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Letartóztatták Greta Thunberget, miután az izraeli hadsereg feltartóztatta az aktivista segélyflottáját
Izraeli erők azután tartóztatták fel a hajókat, hogy azok megpróbálták áttörni a háború sújtotta terület tengeri blokádját.


Izraeli erők tartóztatták fel több palesztinbarát flottila hajóját is Gáza partjaitól nagyjából 120 kilométerre, amikor a hajók megpróbálták áttörni a háború sújtotta terület tengeri blokádját. A hajókon segélyt akartak bejuttatni a területre.

Az izraeli külügyminisztérium közlése szerint a rajtaütést a konvoj élén haladó Almával kezdték.

A hatóságok őrizetbe vették a fedélzeten tartózkodó aktivistákat, köztük Greta Thunberget.

A minisztérium felvételt is közzétett az elfogásról, amelyen Thunberg egy hajó fedélzetén ül, és az izraeli hadsereg egyik tagja vizet és kabátot ad neki.

Thunberg az elfogás előtt nem sokkal az Instagramra feltöltött videóüzenetben ezt mondta: „Greta Thunberg vagyok. Az Alma hajón vagyok. Izrael hamarosan elfog minket.”

A letartóztatott aktivistákat az izraeli Asdód kikötőjébe szállították.

A flottilla saját hajókövetési adatai szerint csütörtök hajnalig összesen 13 hajót állítottak meg vagy tartóztattak fel. A szervezők közölték, hogy a többi hajó „rendületlenül folytatja”, és hozzátették: célpontjuktól 85 kilométerre járnak.

A Global Sumud Flotilla több mint 40 civil hajóból áll, fedélzetükön mintegy 500 parlamenti képviselővel, jogásszal és aktivistával – köztük Thunberggel. A konvoj humanitárius segélyt vitt Gázába, noha Izrael többször felszólította őket a visszafordulásra.

(via CNN, Guardian, Reuters)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Az ment háziorvosnak, aki máshova nem fért be” – Nyilvános bocsánatkérést követel Takács Pétertől a Magyar Orvosi Kamara
A MOK szerint az államtitkár kijelentése „nem felel meg a valóságnak, súlyosan sérti a magyar háziorvosok emberi és szakmai méltóságát, valamint ellentmond az orvosi nyilvántartásból lekérdezhető adatoknak is”.


Nyilvános bocsánatkérést követel Takács Péter egészségügyi államtitkártól a Magyar Orvosi Kamara (MOK). Az államtitkár az Ultrahang című podcast adásban úgy fogalmazott: „a háziorvos az, hogy is mondjam, maradékelven választódott ki az egyetem után. Tehát az ment háziorvosnak, aki máshova a klinikumban nem fért be”.

„Ez a kijelentés nem felel meg a valóságnak, súlyosan sérti a magyar háziorvosok emberi és szakmai méltóságát, valamint ellentmond az orvosi nyilvántartásból lekérdezhető adatoknak is. Ha az egészségügyi államtitkárnak ez a véleménye az egészségügyi rendszer alapját biztosító kollégákról, az súlyos tájékozatlanságot jelez”

- írja a Facebookon megosztott közleményében a MOK.

A posztban azt is kifejtik: „a háziorvoslás a leginkább tradicionális, betegközeli orvoslás, a gyógyítás szakmailag nagy kihívást jelentő frontvonalában áll, ahol a megelőzéstől a krónikus betegek gondozásán át a sürgős esetekig számos kihívással kell szembenézni. A háziorvos kollégák között sokan kitűnő minősítésű diplomával, több szakvizsgával rendelkeznek. A terület kormányzatokon átívelő évtizedes elhanyagolása miatt azonban a háziorvosi pályára jelentkezőknek bürokratikus terhekkel, korlátozott szakmai jogosítványokkal, elégtelen a finanszírozással, újabban a polgári jogaikat korlátozó, az idős, várandós és beteg kollégákat is ügyeletre kötelező kényszerszerződésekkel kell szembe nézniük és vállalni e terhek viselését a betegek érdekében”.

„Elvárjuk, hogy az államtitkár kijelentését haladéktalanul pontosítsa, kérjen nyilvánosan bocsánatot a háziorvosoktól, és a jövőben érdemi munkával, a szakma javaslatait használva dolgozzon a magyar alapellátás fejlesztéséért”

- fogalmaztak.

A MOK posztjához Takács Péter is hozzászólt. Az államtitkár szerint „egyre mélyebbre süllyed a tisztelt Elnökség!”

„A műsorban éppen arról beszéltem, hogy több évtizedig méltatlanul alulértékelt volt a háziorvosi hivatás. Ez nem helyes, ezen változtatni kell és vannak is erre eszközeink (például az a háziorvosok kompetenciáit bővítő jogszabálycsomag, amivel a Kamara is egyetért). Mivel a Magyar Orvosi Kamara vezetése már nem is leplezi, hogy - akár álhírek gyártása árán is - tiszás propagandát tol, javaslom mindenkinek, hogy hallgassa meg az eredeti beszélgetést”

- írta kommentben Takács.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Orbán egészségügyi államtitkára a háziorvosok ilyen durva megalázása után emberként, orvosként, kollégaként és politikusként is megbukott
Takács Péter egy interjúban úgy fogalmazott: „a háziorvos maradékelven választódott ki az egyetem után. Tehát az ment háziorvosnak, aki máshova, a klinikumba nem fért be”.


„Orbán Viktor szakvizsga és érdemi gyógyítói tapasztalat nélküli” egészségügyi államtitkára, Takács Péter megalázta a háziorvosokat - írta csütörtök reggeli posztjában Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke arra reagált, hogy az egészségügyi államtitkár az Ultrahang podcastban úgy fogalmazott:

„a háziorvos az, hogy is mondjam, maradékelven választódott ki az egyetem után. Tehát az ment háziorvosnak, aki máshova, a klinikumba nem fért be. (...) Valahogy a háziorvosi szakma presztízse nagyon lesüllyedt az elmúlt két-három évtizedben.”

Magyar szerint „az orvosi szakma eddig is tudta, hogy Takács alkalmatlan a pozíciójára, de a háziorvosok ilyen durva megalázása után mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy emberként, orvosként, kollégaként és politikusként is megbukott”.

„Aki ilyet mond, az szakmailag és etikailag is alkalmatlan egészségügyi vezetőnek. Orbán egészségügyi államtitkára ahelyett, hogy támogatná a háziorvosokat, általánosságban megbélyegezte és lejáratta őket. Ágazatvezetőként nemhogy nem mondhat, de nem is gondolhat ilyet a kollégáiról!”

- fogalmazott a politikus, aki szerint Takács Péternek azonnal távoznia kell.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk